Döbbenetes jóslat: Bill Gates elmondta a jövőt - ezen tuti, hogy meg fogsz lepődni

Bill Gates jósolni kezdett, szerinte hamarosan ilyen világ vár ránk.

Bill Gates mostanában nem a Miscrosoft egyik legújabb csúcsmodern fejlesztésével került a lapok címlapjára, hanem a válásával, illetve egy álhírrel kapcsolatban, miszerint micropchippet juttat belénk az oltásokon keresztül. Utóbbit persze már sokszor és sok helyen cáfolták, ennek ellenére sokan még most is ezt gondolják.

A briliáns üzletember most a jövőről kezdett áradozni, és azt jósolta, hogy a robotok a jövőben adót fognak fizetni, az Egyesült Királyságban pedig a robotok 290 milliárd fontot is befizethenek majd évente.

Bill Gates úgy gondolja, hogy az így befolyt pénzből a közszolgáltatások szintjének emelésére kellene majd fordítani, így pedig a robotadó egy egyenlőbb társadalom létrehozásához is hozzájárulna.

A furcsa bejelentés hallatára a Progressive Policy Think Tank megnézte, hogy az Egyesült Királysában a munkahelyek hány százalékát lehetne rövid időn belül automatizálni-robotizálni, és 44 százalék jött ki.

Az előrejelzés hívei úgy gondolják, hogy a robotok adóztatása lehetővé tenné, hogy az emberek egy idő után munka nélkül is képesek legyenek élni, ráadásul a szegénységet is visszább lehetne szorítani.
Kritikusok viszont azt gondolják, hogy a robatoadó inkább a robotizálásra való áttérést lassítaná, illetve a társadalomtudósok részéről is sok kritika érte az elképzelést.

Bill Gates amúgy nemrégiben a Föld megmentéséről beszélt hosszan:

bill g 1.jpg
 
Ez is egy érdekes elképzelés, de munka nélkül mit tennének az emberek? A munkanélküliség sok forradalom alapja volt a multban. Hiába számolnák fel aszegénységet, mint a közmondás is emlékeztet rá: a kutya is jó dolgában veszik meg.
 
Ez lenne az új kihívás.
Annak élhetnének aminek vágynak vagy elképzeltek.
Rengeteg mindent tehetnének.
Génmódosítás.
Nem váltás
Más bolygók égitestek meghódítása.
Kultúra újra felfedezése.
stb
 
Ez lenne az új kihívás.
Annak élhetnének aminek vágynak vagy elképzeltek.
Rengeteg mindent tehetnének.
Génmódosítás.
Nem váltás
Más bolygók égitestek meghódítása.
Kultúra újra felfedezése.
stb
a netflix előtt punyadó tömegek nem épp a tudománynak élnek majd. Ehez komolyabb befektetés kellene az oktatásba is.
 
Először is korunk rákfenéjét a túlnépesedést kellene megállítani.
Nem fog menni hisz látod Kína is elfogadta a 2-3 gyerekes családok létezését.
Ott pedig eléggé meg fog ugrani a népesség ha hirtelen duplázzák a gyerekáldást.
Lehet hogy nem is az afrikaiakkal lesz népesség problémája európának hanem ázsiával mert ők nem robbantgatnak hanem építenek dolgoznak
 
Sajnos nekem az az erzesem, hogy ha az ember szamara nem lesz barmifele egzisztencialis kihivas a jovoben - mindent robotok vegeznek -, egyszeruen elkorcsosul es kihal az elso evolucios "parancs" hatasara: lehetoleg ne csinalj semmit, mert az nem kerul energiaba! (A masodik, amitol lejottunk a farol, inkabb persze felismeres, es teljesen szembe megy az elsovel: A kozosseg tobb, mint az egyenek osszessege, tehat megeri energiat adni a kozossegbe, mert tobbet vehetunk ki belole. Pont, mint egy jo kis fuzios reaktorban... ;) ) A joleti tarsadalmakban siman erzekelheto ennek a csiraja.
Ha ezt az evolucios ellentmondast sikerulne valahogy feloldani, nem lenne problema, de sajnos a technologiak nagyjabol tizezerszer gyorsabban fejlodnek, mintsem azt az ember lekovethetne "evolucios" szempontbol.
 
Én nyugodt vagyok.
Nálunk személyi jövedelemadó van.
A robot nem személy és nincs jövedelme, tehát nálunk nem fogják megadóztatni őket.
Bár a 2/3 bármilyen törvényt hozhat...
Az egyenruhások nyugdíját is átnevezték, hogy megadóztathassák. (Pontosabban "adó jellegű elvonással" sújthassák.)
 
Nos akkor már nem is vagyok annyira nyugodt.
Lehet hogy mindenkinek lesznek saját robotjai akivel dolgozgat itt-ott....munkás robot, kiránduló robot ,szex robot ,gyereknevelő robot....
 
Azonnal tudtam: Banks oriasi kedvenc, kulonosen a "Holtpont" es a "Szamuzo". Meg a "Felemmetes gepezet". Nehany forumon "Sleeper Service - "Haloszakasz" a nickem. ;) Csak pusztan azt nem hiszem, hogy igy lesz. (Pedig tok jo volna, tetszene a Kultura)
 
Ez is egy érdekes elképzelés, de munka nélkül mit tennének az emberek? A munkanélküliség sok forradalom alapja volt a multban. Hiába számolnák fel aszegénységet, mint a közmondás is emlékeztet rá: a kutya is jó dolgában veszik meg.

Mit tennének az emberek? Legelébbis redukáljuk a számukat a depopularizációs program keretében, majd odaadjuk a maradéknak az alapjövedelmet, szabaddá tesszük az enyhe kábszereket.

Adunk nekik játékokat, olimpiát, foci-EB-t, VB-t, Csillagok Háborúját, egyebeket.

Jól ellesznek a népek, leginkább, zajongani nem fognak.
 
Én nyugodt vagyok.
Nálunk személyi jövedelemadó van.
A robot nem személy és nincs jövedelme, tehát nálunk nem fogják megadóztatni őket.
Bár a 2/3 bármilyen törvényt hozhat...
Az egyenruhások nyugdíját is átnevezték, hogy megadóztathassák. (Pontosabban "adó jellegű elvonással" sújthassák.)
Valóban nehezen tudok elképzelni egy robotizált gyárat mint adóalanyt, de nem kizárt, hogy a robotok után is adót kérjenek, pont mint az autóknál, ugyanúgy ... gyártási év, meg a teljesítmény számítana.
 
Csakhogy akkor már nem a robotok adóznak, hanem a tulajdonosaik...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,894
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére