Kutyám: Gerzson, macskám: Bibas. Gerzson lassan 15 éve, Bibas 8 éve családtag. Rajtuk kívül van egy 3 évvel ezelőtt befogadott, Plútó névre keresztelt kutyánk, és egy Cirmi névre keresztelt szintén 3 éve befogadott macskánk.
A mi életünk velük teljes, tőlük több örömet csak a lányom, és a fiam okozott, most pedig az unokám überelte felül őket.
Kedves Fulopiren! Jó helyre találtál! Remélem, kellemesen telik az időd a CH-n és persze a háziállatok között. Majd mesélhetsz az unokádnak is, ha körülnézel, rengeteg gyerekmesés, dalos és egyéb igen hasznos topik van nálunk!
Én mindig úgy csodálkozom azokon az embereken akik szomszédtól-szomszédig járnak, hogy együttérzést csikarjanak ki, meg rendelőkben töltik a fél életüket a betegségeik mibenlétét bőségesen ecsetelve. Amikor viszont megemlíted neki, hogy egy kis háziállat milyen jót tenne nekik, akkor elrettenve tiltakozik: hogy képzelem, egy állatot! Ő allergiás, meg különben is, nem fog ő egy állat után takarítani, na meg utálja a szőrt és alacsony a nyugdíj, csak nem költi még azt is macskaeledelre! És úgy néz rád, mintha elment volna az eszed.
Nem is tudom, hogy az ilyen ember simán csak buta, vagy valami személyiség zavara van.
Ezen már én is gondolkoztam, de nem jutottam dűlőre. Azt figyeltem meg, hogy aki az állatoktól irtózik, az az embereket sem tolerálja. Pont ma a HÉVen utaztomban próbáltam csillapítani néhány korombelit. Gyerekek utaztak velünk és hangosan nevettek. (Ismeritek azt, amikor valaki kimondja, hogy "paprikáskrumpli" és a csapat fetrengve nevet rajta, csak mert gyerekek, mert jókedvük van.) No, netudjátok a savanyú ábrázatokat, meg a gonosz megjegyzéseket... Mert nem templomi csendben utaztak. Jujj be sajnáltam őket!