Szép estéket. Az alábbiakban Kovács András Ferenc (továbbiakban KAF) gyermeklírájából szemelgetek. A kolozsvári Koinónia Kiadó két nagy formátumú, látványos kiállítású, Deák Ferenc által mívesen illusztrált gyermekkötetéről: a gyermekverseket tartalmazó Vásárhelyi vásár- (2003-ban elnyerte a Szép Magyar Könyv-díjat), és a 2005-ös Ünnepi Könyvhétre megjelent Víg toportyán című verses meséskönyvet ajánlom, nem csak olvasásukat, hanem az eredeti beszerzését. Látványos, szép kiállítású könyvek, a pdf a nyomukba sem ér. Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár
Kovács András Ferenc Vig toportyán
mindkettő PDF
„Gyufát vegyenek! Nagyságos úr, nagyságos asszony, kérem, vegyenek gyufát!” – ezt kiáltozza könyörgő hangon e könyv kis hősnője, Pötyi, késő este álöltözetben, a Weisendammi hídon, Berlin kellős közepén. Minderről a kislány gazdag szülei mit sem tudnak, azt hiszik, hogy gyermekük a nevelőkisasszony védőszárnyai alatt otthonában az igazak álmát alussza.
Amikor a kislány sorsa – bizonyos körülmények miatt, amelyeket itt most nem kívánunk felfedni – kritikussá válik, Anti, Pötyi szegény sorsú, talpraesett barátja megoldja a már-már bűnüggyé fajuló helyzetet.
E könyv sok iskolában ajánlott olvasmány.
Keresem Fireman Sam (Sam, a tűzoltó) és Postman Pat (Postás Pat) könyveit. Végignéztem a fórumokat, de sajnos élő link már sehol nem volt. Bármilyen nyelven megfelel. Előre is nagyon köszönöm!
This site uses cookies to help personalise content, tailor your experience and to keep you logged in if you register.
By continuing to use this site, you are consenting to our use of cookies.