Justin Trudeau azonnali hatállyal betiltott mintegy 1500 lőfegyvert

Azonnali hatállyal betiltotta pénteken Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egyes katonai lőfegyverek mintegy 1500 modelljének tartását az országban.

Ezeket a fegyvereket kizárólag egyetlen célra fejlesztették ki: arra, hogy a lehetséges legrövidebb idő alatt a legtöbb embert meg lehessen ölni velük - mondta a kormányfő ottawai sajtótájékoztatóján. Kanadában nincs helye ezeknek a fegyvereknek - tette hozzá.

Az új rendelkezés értelmében a jogszabály hatálya alá eső modellek tulajdonosai ezentúl nem használhatják, árusíthatják és szállíthatják ezeket a fegyvereket.

Alig két héttel ezelőtt egy ámokfutó 22 embert gyilkolt meg a délkelet-kanadai Új-Skócia tartományban. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb, lőfegyverrel elkövetett vérengzése.

A kanadai kormány szerint az intézkedés több mint 100 ezer olyan lőfegyvert érint, amelyhez az emberek korábban legálisan jutottak hozzá. A hatóságok kétéves türelmi időt adnak a fegyverek tulajdonosainak, hogy biztonságos körülmények között megszabaduljanak tőlük. Amint a koronavírus-járvány okozta vészhelyzet lehetővé teszi, a kormány visszavásárlási programról terjeszt majd elő törvénytervezetet - közölte a miniszterelnök.

MTI

kanada-fegyvertilalom-367822.jpg
 
Nagyon helyes.
Annyi módszer van egymásnak fájdalmat okozni eggyel kevesebb lesz.
ez a rendelet a CSAK a gepfegyverekrol szol
a pisztolyok es vadaszpuskak tovabbra is birokba maradnak
eddig is korlatozva volt a kilovesi mennyiseguk
a 60 golyo helyett 5 es egyes tipusnal max. 15 kilovesre redulaltak
 
Nagyon helyes.
Annyi módszer van egymásnak fájdalmat okozni eggyel kevesebb lesz.
Úgy is van nem kell lőfegyver fegyver amíg van kés.
A kanadai kormány szerint az intézkedés több mint 100 ezer olyan lőfegyvert érint, amelyhez az emberek korábban legálisan jutottak hozzá.
A változáshoz is szokatni kell a népet.
Aztán legyen olyan szigorú és minimalista az engedélyezés, amilyen csak lehet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére