Kaliforniában 2035-re megszüntetik a benzines, a dízel-, valamint hibrid autók forgalmazását

Kaliforniában 2035-ig megszüntetik a benzinnel működő, a dízel, valamint a hibrid gépjárművek forgalmazását – jelentette be Gavin Newsom, az Egyesült Államok nyugati parti államának kormányzója, aki szerdán rendeletet is aláírt erről. Sajtótájékoztatóján a politikus bátor döntésről beszélt, hangsúlyozva, hogy ez a leghatásosabb lépés, amelyet államuk megtehet a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A demokrata párti kormányzó kiemelte, évtizedeken keresztül lehetővé tették, hogy a gépjárművek szennyezzék a levegőt. – Megérdemeljük azokat az autókat, amelyek nem okoznak asztmát a gyermekeknek. A mi autóinknak nem szabad tovább rontaniuk a tűzvészeken, és ezzel elősegíteniük, hogy még több, füsttel telített napunk legyen – fogalmazott. Tizenöt év múlva minden autó, amelyet Kaliforniában forgalmaznak, nem fog kibocsátani káros anyagot.

A kormányzói rendelet nem tiltja be a jelenleg forgalomban lévő hagyományos autókat, ám megtiltja az eladásukat, illetve vásárlásukat a használtautó-piacon.

A döntést a washingtoni szövetségi adminisztráció még bíróság elé viheti.

Index

34653107_2652825_109ecb6d2924f5fd2b5b699d5109385f_wm.jpg
 
*
HűHa?!
 
Erről nemrég volt egy hír, hogy halódik az állam energiarendszere, mert sok légkondi túlterhelte a hálózatot. Ott is az a gond, hogy nincs kiegyensúlyozó közeg, vagyis aksi, a megújúló és a hagyományos erőművek között, ami megfelelő rugalmasságot biztosítana, plusz egyre csak leépítik a hagyományos erőműveket. Az éves ösztermellésben ez nem látszik, csak ha olyan az időjárás akkor megszívják.
 
Igen mert tegyük fel hogy az energiát 50%-ban nap , szél illetve megújuló források biztosítják.
De ez nem kiszámítható tervezhető .
Ilyenkor a maradék energia források pl: atom kellene biztosítani a kimaradó forrásokat ami NEM fog és most sem működik.
 
Biztos vagyok benne, hogy máshol is volt efféle kísérlet, amiből tanulmány született, de most a mexikóvárosi jut eszembe, ahol heti 1 napra megtiltották a járműhasználatot. És azt várták, hogy 15%-os csökkenés lesz a légszennyezésben. Ehelyett semmiféle csökkenést nem tapasztaltak. A járművek valahol 5-10% között járulnak hozzá a szennyezéshez, az elektromosra váltás nem sokat fog segíteni, máshol meg éppenséggel károsabb lesz, most. Megnézem ahogy majd 2050 táján a 10 millió mexikói gang banger Los Angelesben elektromos autókkal menekül az elektromos rendőrök elöl, és az nyer, aki később merül majd le... Illetve a töltőnél majd folytatódhat a tűzharc.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére