Hírek Milliós marihuána-üzletbe kezdett Justin Bieber

Újabb vállalkozásba fog a fiatalon ismertté vált kanadai énekes. A könnyűzenei projektjei mellett immár a könnyűdrogok területén is pénzügyi sikerekre vágyik.

Justin Bieber úgy döntött, hogy marihuána-üzletbe kezd. A Los Angeles-i Palms vállalattal együttműködésben dobja piacra saját márkás bódítócsomagját.
Az énekes legutóbbi slágere után „Peaches” névre keresztelt csomag 7 szál előre elkészített és előrecsomagolt füves cigarettát tartalmaz. A 32 dollárért (9800 forint) forgalmazott termék egyelőre csak Nevadában és Kaliforniában kapható, az Egyesült Államok többi részén nem elérhető, és Európába sincs kiszállítás.

Nagy rajongója vagyok a Palmsnak és tevékenységüknek. Örömteli, amit tesznek a tudatos szerhasználatért, és ahogy próbálják a kannabisz fogyasztást destigmatizálni
– mondta el a bejelentés kapcsán Justin Bieber.

Az énekes szóvivője megtagadta a választ az együttműködés pénzügyi részleteinek ismertetésére.
A 27 éves Justin Bieber könnyűzenei pályafutását 12 évesen kezdte, énekes pályafutásával párhuzamosan TV-s produkciókban, filmekben is szerepel. Azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy egy párt alkotott az ismert amerikai énekesnővel, Selena Gomezzel. 2018-ban pedig feleségül vette Hailey Baldwint.

Pályatársai mellett a káros szenvedélyekkel is tartós kapcsolata volt, korábban elsimerte, hogy megküzdött a kábítószerrel. Saját bevallása szerint a gyermeksztárság és a droghasználat együttesen eredményeztek nála egészségügyi problémákat.

Bieber most bevezetett termékének célcsoportja, a Z generáció tagjai és az ezredforduló környékén születettek, aki kannabiszpiac fogyasztóinak csaknem 40 százalékát alkotják.
Az énekes a piacra dobott kannabisztermékeiből származó profitjának egy részével olyan csoportokat támogat, mint a Veterans Walk and Talk, egy veteránokból álló csoport, amely a kannabisz gyógyászati célú felhasználását szorgalmazza, valamint a Last Prisoners Project, ami egy olyan nonprofit szervezet, amelynek célja a marihuána használat miatt elítélt emberek szabadon engedése.

biber.jpg
 
A pénznek nincs szaga.
Azt nem tudom mekkora függőség tud kialakulni a szernél. (belegondolok hogy egy orvosi orrspraynél is kialakul a függőség mert ha nem fújod akkor fulladozol )
 
Csongrád-Csanád megyében is vannak rajongói Justin-nak....
A Makói Rendőrkapitányság munkatársai kábítószer-kereső kutyákkal 2021. szeptember 30-án Magyarcsanádon és Apátfalván több helyszínen egy időben kutatást tartottak, melynek eredményeként több tő, kifejlett, gondozott marihuána növényt foglaltak le.
1633418359789.png
 
Ez a megye nagyon belelendült a termesztésbe de, a rendőrei sem alszanak....
A szegedi rendőrök befejezték a nyomozást egy 50 éves férfival szemben, aki több méteres marihuána növényeket termesztett.
A nyomozók – a körzeti megbízottak információi alapján – kutatást tartottak egy pusztamérgesi ingatlanban, ahol a bejelentés szerint ismeretlenek kábítószert termesztenek. Az egyenruhások információi helytállónak bizonyultak, mivel az ingatlan udvarán egy fóliasátorban, mintegy három méteres marihuána növényeket találtak a rendőrök. Az adatgyűjtések eredményeként került látókörbe a helybeli férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
 
Szeretem az ilyen írásokat!
Ez a valóságban hogy működik?
Ismeretlen emberek bejönnek az udvaromra, felássák a fóliasátor földjét, felépítik a sátrat, elültetik gondozzák a növénykéiket, mindezt úgy, hogy még mindig ismeretlenek!
Aztán jönnek a rend őrei, adatokat gyűjtenek, az adatgyűjtés végén(!) a látóterükbe kerülök én, a tulajdonos akit csak gyanúsítanak!
 
Nos amíg nem vádolják meg az ügyészek addig gyanúsított. Amikor ítélet születik akkor felmentett vagy elítélt a státusza.
A rendőrség nyomoz az ügyészség vádiratot készít a bíróság meg meghozza az ítéletet.
Az ítéletig nem mondhatják rá hogy ő az elkövető.
 
Canadaba legalis a marihuana. NAgyon szigoru feltetelek mellett lehet nagyban tarmelni. Hazi hasznalatra 4 to lehet amit otthon lehet noveszteni.
A tozsden ezer fele van, a futol, tablettatol a cremig az uditoig minden.

Megtért, karizmatikus egyház tagja.
Vagy igaz, vagy sem a cikk.

BAtran nezz utana mielott kritizalsz es megkerojelezed a valodisagat a cikknek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,922
Tagok
615,979
Legújabb tagunk
lili9999
Oldal tetejére