Pénzt ajánl a brit kormány az önként hazaköltöző EU-s állampolgároknak

A brit kormány ingyenes hazautat és letelepedési támogatást ajánlott fel a Nagy-Britanniában élő EU-s állampolgároknak is .

A támogatási igénylők akár 2000 fontot, azaz kb. 810 ezer forintot is kaphatnak, ha hajlandóak hazamenni.

Mindez annak ellenére történik, hogy a brit kormány több tagja is arról nyilatkozott az utóbbi hetekben, hogy igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy a Brexit után minél több Nagy-Britanniában élő EU-állampolgár folyamodjon letelepedési engedélyért. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a Brexit utáni türelmi idő lejárta után is az Egyesült Királyságban maradhassanak.

Kritikusok szerint a kormány lépése aláássa a vállalást, miszerint a Brexit után is mindent meg fognak tenni hátrányos helyzetben lévő EU-állampolgárok védelme érdekében.

Sarkadi Zsolt

penzt ajanl.jpg
 
Ez az összeg annyira alacsony, hogy legfeljebb azoknak lesz "búcsúajándék", akiknek a bőröndje már az előszoba ajtóban áll.

u.i: Orvosok, nővérek és szociális munkások!
A bajorok szeretettel várnak benneteket, és mi, kint élő magyarok sem aggódunk azért, hogy elveszitek a munkánkat!
 
Utoljára módosítva:
Ej, milyen jól járnak azok akik nem dolgozni mentek ki, csak a szociális hálón ringatózni,
most még egy is ajándék pénzt is kapnak, hogy megszabaduljanak tőlük.
 
Gondolod, hogy az hazamegy?
na ez igaz de hogy egykönnyen hazajönnek azt már nehezen hiszem el , lehetséges akkor ha megvonják tőlük azokat a jófajta segélyeket és keményen dolgozniuk is kell nem csak bejelenteni egy egész famíliát.

A másik dolog melyik EU állampolgárokra gondolnak ??? Meg azért dolgozni ki fog rájuk ?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére