Magyarország

Belga ügyészség: Drog volt Szájer József hátizsákjában
  • 14,171
  • 78
A képviselő keze vérzett, amikor a rendőrök igazoltatták. Szájer József a korábbi közleményében azt állította, a drog nem az övé.

A szomszédok hívták ki a rendőrséget arra a bulira, melyen részt vett Szájer József EP-képviselő is péntek este. Az ügyészség közleménye szerint péntek este fél 10-kor riasztották a rendőrséget a lakók, miután azt tapasztalták, az egyik épületben megsértették a koronavírus miatti korlátozásokat.

A 100 méterre lévő rendőrőrsről érkező rendőrök rajtaütöttek a bulin, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő, D. O. (1977) és P. B. (1987) diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott. Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatornán, akire rá is mutatott – ő volt Szájer József. Az ügyészségi közlemény szerint a képviselőnek véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott bemutatni, ezért hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen...
Megvacsoráztak, majd kalapáccsal szétverték Budapest két Michelin-csillaggal rendelkező éttermét
  • 3,599
  • 9
Az Onyx március óta zárva tart, de tulajdonosai most Utolsó vacsora címmel egy elég "egyedi" eseményt tartottak az étteremben.

Mióta tavasszal bezárt, nem nyitott ki Magyarország két Michelin-csillagos étterme, az Onyx, és ők a házhozszállításnak sem adtak egy esélyt más fine dining helyektől eltérően. Ráadásul még márciusban távozott séfjük, Mészáros Ádám is, bár ez nem volt váratlan, már 2019-ben megállapodtak erről. Fél évvel a bezárás után az étterem meghirdette az Utolsó vacsora című eseményt, amit november 28-án tartottak meg, és amin csak nagyon kevesen vehettek rész.

A kissé – fogalmazzunk úgy – szürreális vacsorán, amiről a Dining Guide is beszámolt, az 5+2 fogásos fine dining menüsor és borsor elfogyasztása után a résztvevők a két tulajdonossal...
A nők elleni erőszak nem magánügy, hanem társadalmi felelősség – idén is lesz 16 akciónap
  • 4,507
  • 11
Holnap veszi kezdetét a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen. A 29 éve megrendezett eseménysorozat idén, a járványhelyzet miatt az online térbe költözik: a NANE Egyesület 16 Facebook-eseményben mutatja be a nőkkel szembeni visszaélések látható és kevésbé látható formáit, hogy megkönnyítse azok felismerését, és az ellenük való fellépést.

Az idei kampány a „Felismeréstől a változtatásig” nevet kapta. Az akció kiemelt célja, hogy az emberek felismerjék a nők elleni erőszak – sokszor rejtett – formáit, és így kiállva az áldozatok mellett elítéljék a bántalmazást, valamint támogassák a bántalmazók felelősségre vonását.

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány fő célja a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása; ennek érdekében...
Milliókat vállal át az állam a focisták fizetéséből a járvány miatt
  • 5,948
  • 11
Kedd este nem csak arról döntött a kormány, hogy milyen szabályok szerint fog működni Magyarország az elkövetkező 30 napban, hanem arról is, hogy kiken és milyen formában próbál segíteni az országvezetés a második idei lezárás idején.

Ennek érdekében az a döntés született, hogy amíg a most bejelentett rendkívüli intézkedések hatályosak - ez első körben 30 napot jelent -, az állam adókedvezmények, bértámogatások és ágazati kedvezmények formájában segít meg egyes vállalkozásokat.

Orbán Viktor ezt nevezi gazdaságvédelmi intézkedéseknek. Érdemes egy pillantást vetni rá, hogy a gazdaság mely ágazatát segíti meg leginkább a krízisben a kabinet.

Az egyik leginkább megsegített terület a turizmus: az állam ugyanis megtéríti a már lefoglalt, de most levesbe tartó szálláshely-bevételek 80 százalékát.

Hogy ezen túl adókedvezményt és bértámogatást mely vállalkozások vehetnek igénybe, azt a...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,751
Üzenet
4,938,846
Tagok
624,403
Legújabb tagunk
Refco
Oldal tetejére