Magyarország

Hírek Zavaros dolgozatban reagált Vidnyánszky Attila arra, hogy elküldték a fenébe a saját hallgatói
  • 1,687
  • 8
Szerinte ez annak a bizonyítéka, hogy ő mindent jól csinál.

Ahogy arról beszámoltunk, az SZFE diákjai nyílt levélben tiltakoztak Vidnyánszky Attila szavai ellen.
Ismert, hogy a ledarált SZFE kuratóriumának elnöke november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként arról beszélt, hogy az SZFE az átalakítás előtt „a liberálisok központi bázisa” volt, ahol „utánpótlást képeztek”, ezért is volt „hisztéria” amiatt, hogy „elfoglalták” „az egyik utolsó bázisukat”.
“Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni”
– mondta akkor az átalakított egyetemről, majd hozzátette:
“a diákok áthangolása nem egyszerű dolog”.
Erre válaszul született meg a jelenlegi hallgatók nyílt levele, amiben elhatárolódtak a fideszes színigazgató kijelentéseitől.
Vidnyánszky az...
Hírek Ámokfutásra készül az Orbán-kormány – Keményen nekimentek Pintér egészségügyi reformjának
  • 3,686
  • 32
A Jobbik szerint a benyújtott átalakítás vesztese összességében a fideszesek által felépített magánegészségügy kivételével az egész ország lesz. Betegek, orvosok, ápolók, védőnők.

Amellett több száz háziorvosi ügyeletet szüntet meg lépésről lépésre a kormány. Sőt, a Miniszterelnök korábbi, a dolgozókkal született megállapodását is felrúgja, amelyben azt ígérte, hogy a dolgozók bére nem csökkeni, csak emelkedni fog.

Az előző napok hírei igaznak bizonyultak, ugyanis olyan, az egészségügyet érintő átalakításba kezd a kormány, amelynek a vesztesei a betegek és a dolgozók lesznek. A kormány ennek keretében végeláthatatlan utazgatásra kényszeríti a dolgozókat, akik egy megyén belül akár 3 órás távolságra is átvezényelhetők lesznek lakóhelyükről.

- írta Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője, egészségügyi szakpolitikusa szerda reggeli közleményében.

A politikus szerint ugyanis egy új szabályozás lehetővé fogja tenni, hogy az egészségügyi dolgozók...
Hírek Tíz év után visszatették a Kúria falára a nyilaskeresztesek kúriai elnökének portréját
  • 1,748
  • 6
Közel egy évtizeden keresztül csak egy üres keret lógott a Kúria folyosóján ott, ahol addig az 1944-ben kinevezett, majd később Németországba menekült Szemák Jenő fotója állt, a keretben pedig egy szöveg jelezte, hogy miért nem vállalnak közösséget vele: „vészterhes időkben vállalt szerepe miatt nem állítják ki”, írták korábban.

Ám a portré nemrég visszakerült a díszterem felé vezető folyosó falára, írja a Hvg.hu. Jelenleg az alábbi felirat áll Szemák fotója alatt: „Dr. Szemák Jenő a nyilas hatalomátvételt követő alkotmányellenes kinevezését kényszerű szükség nélkül fogadta el. A Kúria kitelepítését Sopronba fenyegetést alkalmazva támogatta.”
Szemák Jenő a nyilas hatalomátvétel után lett a Kúria elnöke. És a nyilasok ideje alatt széles körben rettegtek tőle, miután pereket vezetett a rendszer ellenfelei és egyszerű magyarok ellen. Szemák a háború után elmenekült...
Hírek Guy Verhofstadt ajtót mutatott Orbánnak
  • 5,635
  • 50
A belga politikus durván beszólt a magyar miniszterelnöknek, miután az ellehetetlenítette az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós segélyt.

Guy Verhofstadt belga liberális politikus a Twitter-oldalán osztotta meg a Politico cikkét, amiben összeszedik, mennyire felháborította az Európai Unió diplomatáit, hogy egyedül a magyar kormány mondott nemet a tagországok közül az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segélyre.

A zsarolás Orbán cinikus és felelőtlen játszmája… mert hagyjuk, hogy megússza. Talán jobban járnánk, ha Orbán elhagyná Európát… és Zelenszkij jönne be!

– írta Verhofstadt közösségi oldalán. Azóta az Orbán-kormányt Annalena Baerbock német külügyminiszter hazardírozással vádolta meg, más diplomaták pedig Verhofstadthoz hasonlóan zsarolást emlegettek.

A segély küldésének ellehetetlenítése miatt számos uniós fővárosban felkapták a vizet a politikusok. Sokan úgy gondolják, hogy Magyarország ezzel a trükkel próbálja kizsarolni, hogy megkapja...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,902
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére