Színes

George és Amal Clooney
  • 3,124
  • 8
George és Amal Clooney egymillió dollárt adományozott a gyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre.

A színész és humanitárius ügyekkel foglalkozó ügyvéd felesége a Southern Poverty and Law Center (SPLV, Déli Szegénység és Törvényesség Központ) nevű, emberi jogi ügyekkel és szélsőséges csoportok elleni küzdelemmel foglalkozó alabamai szervezetnek ajánlotta fel a pénzt.

A házaspár egy közleményt is ki adott, amelyben jelezte: saját alapítványuk a jövőben partneri együttműködést alakít ki az alabamai nonprofit szervezettel annak érdekében, hogy „harcoljanak az Egyesült Államokban gyűlöletet keltő csoportok ellen”.

Kiemelték, hogy döntésüket a virginiai Charlottesville-ben történt, véres összecsapásokkal és halálos áldozattal is járó zavargások után hozták meg. „Ami Charlottesville-ben és azóta szerte az országban történik, kollektív elkötelezettségre sarkall bennünket, hogy felemeljük szavunkat a gyűlölet ellen” – fogalmazott a Clooney-házaspár alapítványa...
13 érzés, melyet a zene ébreszt bennünk
  • 2,161
  • 3
A zenehallgatás mindannyiunk lelkére hatással van, de nem egyformán.

A zenehallgatás mindannyiunk lelkére hatással van, de nem egyformán. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói 2500 amerikai és kínai részvételével beazonosítottak 13 érzést, melyet a különféle zenék váltanak ki.


A kutatók többféle zenei stílusú dalt játszottak le a résztvevőknek, többek között rock, folk, jazz, klasszikus és heavy metal zenéket, melyek különféle érzéseket ébresztettek: szórakozást, örömöt, szexualitást, szépséget, relaxálást, szomorúságot, ábrándozást, győzelmet, szorongást, félelmet, dühöt, dacot, és feldobottságot.

Az Amerikai Egyesült Államok himnusza, a „Star-Spangled Banner” büszkeséget ébreszt. Ed Sheeran dala, a „The Shape of You” örömöt vált ki az emberekből, ’A cápa’ (JAWS) című film zenéje félelmet, míg a heavy metal zene dacot. Érdekesség, hogy ugyan az egyes dalok hasonló érzéseket váltottak ki az amerikai és a kínai emberekből, a különféle kultúrából származók abban...
Miért kell a Pfizer vakcinájának a téli antarktiszi fagynál is nagyobb hideg?
  • 3,745
  • 3
Egymás után jelentik be a gyógyszercégek, hogy elkészültek a koronavírus elleni vakcinájukkal, amelyekkel hamarosan megkezdődhetnek az oltások is. A piacon amerikai, kínai, orosz és izraeli vakcina is versenyez egymással, és azt már most tudni lehet, hogy ezek a vakcinák eltérő kezelést is igényelnek, amelyek akár a hozzáférhetőséget is korlátozzák. A Pfizer vakcináját, amit most a legígéretesebbnek tartanak világszerte, például mínusz 70 fokon kell tárolni. De miért van szükség ilyen extrém hidegre?

A mínusz 70 fok, első hallásra elborzasztónak tűnik, de még másodikra is, elvégre ilyen hideg még az Antarktiszon sincs télen. De valójában már korábban is sikerült vakcinát ilyen hőmérsékleten tárolni, például az Afrikában felhasznált ebolaoltást. A hűtés nagy energiaigénnyel és költséggel is járhatna, a gyógyszeripari cég szerint viszont nem kell aggódni, könnyen megvalósítható a biztonságos tárolás. A vakcinákat egy olyan csomagolásba, teszik, amelyekben szárazjég biztosítja...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Bulblet wrote on Zselyke25's profile.
Kedves Zselyke,
köszönöm az új J.R.Ward könyvet, nem ismertem ezt az újabb FTT sorozatot (The Black Deggeer Legacy). Az első 3részt nem találtam itt a CH-n, a kérdésemet is törölték erre vonatkozóan.
Elküldenéd nekem, ha megkérlek? Ha igen, akkor előre is köszi!

Bulblet
(email: [email protected])
Köszönöm a felvételt!
bedyy wrote on lil9's profile.
Szia!
Köszönöm a Jayne Ann Krentz könyveket főleg az Arcana hiányzó részei tettek nagyon boldoggá. (Mikor fel le ugráltam kicsit furán néztek a gyerekek :D )
A fordítás is nagyon jó lett. Esetleg a jövőben játszódó Harmony könyveket nincs kedved fordítani? Elvileg a Opsidian Prey kapcsolódik az Arcanához mert egy Sweetwater a főszereplő meg kíváncsi lennék miként alakul a Rainshadow szigeti rezervátum sorsa.
V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.
Kedves Kollégák,

Tudna nekem valaki segíteni a 10-11 évesek méréséhez szükséges Meixner-féle olvasás felmérőlap/szöveg megküldésében?
Előre is köszönöm, Ildi

Statisztikák

Témák
37,312
Üzenet
4,585,803
Tagok
601,506
Legújabb tagunk
jucc17
Oldal tetejére