Foci

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
d00068102e8001813dfa9.jpg


Az Ajax és a holland válogatott támadója már régóta rangos európai élklubok érdeklődésének középpontjában áll, hiszen szinte minden átigazolási időszak előtt szóba kerül a neve az öreg kontinens legjobb csapatainál.

Ezen pedig nincs mit csodálkozni, hiszen a 25 éves hollandnak a vérében van a góllövés tudománya. Kétszer is a holland élvonal gólkirálya lett – 2006-ban és 2008-ban ünnepelhetett, mindkétszer 33 gólt szerezve bizonyult a legjobbnak.

A Real Madridnak hosszú idő után sikerült a jelek – és a Marca – szerint rávenni az Ajaxot a kiválóság eladására, ám a transzfer hátteréről még nem számolt be a spanyol lap.

Némi iránymutatást azonban szolgáltathat, hogy Huntelaar még 2004-ben 100 ezer euróért igazolt a Hereenveenbe. Két év múlva az Ajaxhoz szerződött, és akkor több mind 9 millió euró mozdult meg az átigazolásával kapcsolatban, ami rendkívül értéknövekedés.

A Real Madridnak nyilván rendkívüli szüksége van egy csatárral, hiszen Ruud van Nistelrooy megsérült, az egész szezonra kidőlt, ezért aztán hajlandó volt mélyen a zsebébe nyúlni – az olasz Gazzetta dello Sport szerint ez 20 millió eurót jelent.
 

aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon mitől ilyen gyenge PSV?,és mitől ilyen hullámzó a D.Balázs teljesitménye,kedves szakértő barátaim?
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon mitől ilyen gyenge PSV?,és mitől ilyen hullámzó a D.Balázs teljesitménye,kedves szakértő barátaim?
Haén ezt tudnám.... akkor most nem itt ülnék hanem pl. egy kispadon.
A PSV meg azért gyenge, mert eaz edzőjük nem illik a csapathoz, azonkívül a játékosállomány minősége jelentősen gyengült a tavasz óta.
 

Kijuma

Állandó Tag
Állandó Tag
A hozzá nem értők bátorságával szólok: szerintem nem elég edzettek a fiúk, futni sem bírnak...Fél óra után megnyekkennek....Egy jó kis kiképzés kellene nekik, aztán jöhet valami edző féle, aki focizni is megtanítaná őket...uff én beszéltem :mrgreen:
 

afca

Kitiltott (BANned)
Haén ezt tudnám.... akkor most nem itt ülnék hanem pl. egy kispadon.
A PSV meg azért gyenge, mert eaz edzőjük nem illik a csapathoz, azonkívül a játékosállomány minősége jelentősen gyengült a tavasz óta.

Nagyon meggyengültek.Gomes és még jópár játékos továbbállt.Kell nekik pár év mire helyrerázódnak.Megyek a kispadra:mrgreen::mrgreen:
 

afca

Kitiltott (BANned)
A hozzá nem értők bátorságával szólok: szerintem nem elég edzettek a fiúk, futni sem bírnak...Fél óra után megnyekkennek....Egy jó kis kiképzés kellene nekik, aztán jöhet valami edző féle, aki focizni is megtanítaná őket...uff én beszéltem :mrgreen:
Ezaz:mrgreen:gyenge motiváció nélküli és alulképzett PSV játékosok.Bezzeg az AJAX:mrgreen::mrgreen:
 

kozeput

Állandó Tag
Állandó Tag
Tele vannak Európa sztárcsapatai hollandokkal(Real Madrid,Liverpool stb), a hazai klubcsapataik meg csak szenvednek a tornákon! Pedi az utánpótlásnevelésük világhírű......
Amúgy Hajrá Valencia!
 

afca

Kitiltott (BANned)
Most már tényként veszik, hogy Huntelaar Madridba megy. Fontos érv volt mellette, hogy, mivel mi nem játszottunk a BL-ben (a selejtezőben sem), így tavasszal madridi színekben játszhat a BL-ben is. Érdekes, hogy amikor átvettük a Heerenveentől, azt is érvként említették, hogy a BL-ben is használhatjuk.
Lehetséges utódjaként a svéd Marcus Berg-et és a szenegáli Babe Djiby Fall-t (Odense BK) említik. Berg kb. €15 millióba, Fall pedig €7-8 millióba kerülne. Fallról is sok jót hallani.
Hivatalosan nagy a csend, mert még nem minden részletben állapodtak meg, de arra számítanak, hogy holnap a két csapat is bejelentti az átigazolást.
++++
Az AT5 szerint még szó sincs arról, hogy megállapodtunk volna a Real-lal. A Real bejelentette, hogy 48 órán belül új középcsatáruk lesz, és, mivel a kívánságlistát Huntelaar vezette, a spanyol lapok ebből arra következtettek, hogy az csak Huntelaar lehet. Az Ajax hivatalosan cáfolta, hogy eladtuk volna Huntelaart. Persze ettől még folyhatnak a tárgyalások. Azt viszont általában elképzelhetetlennek tartják, hogy €20 millióért hajlandók lennénk elengedni, hiszen a nyáron €40-ért sem adtuk el.
ajaxhirek.nl
huntelaar-ajax_4.jpg
 

afca

Kitiltott (BANned)
Tele vannak Európa sztárcsapatai hollandokkal(Real Madrid,Liverpool stb), a hazai klubcsapataik meg csak szenvednek a tornákon! Pedi az utánpótlásnevelésük világhírű......
Amúgy Hajrá Valencia!

Valenciában van Hedviges Maduro.Nagyon jól játszott az Ajaxban.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Aranylabda 2008: Cristiano Ronaldo duplája


<!-- /#content-header -->2008, december 2
Nem történt meglepetés, Cristiano Ronaldo nyerte el a France Football által alapított Aranylabdát, a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését – adta hírül kedd hajnalban a francia magazin honlapja.
Imago
Másodízben hódította el a trófeát Cristiano Ronaldo


A Manchester Unitedet idén BL-győzelemhez és a Premier League első helyéhez segítő portugál játékos a maximális 480 pontból 446-ot szerzett meg, míg mögötte a második az argentin Lionel Messi (281), a harmadik pedig a spanyol Fernando Torres (179) lett.A portugál sztár sikere nem meglepő, ugyanis remek teljesítményével, rengeteg góljával (49 mérkőzésen 42-szer talált be) duplázni tudott a Manchester Uniteddel (bajnoki cím és BL-győzelem), A szavazásra jogosult 96 újságíró közül 77 őt találta idén a legkiválóbbnak. Egyébként Ronaldo lett a negyedik játékos, aki a Manchester Unitedet képviselve kapta meg a rangos trófeát; előtte a skót Denis Law (1964), az angol Bobby Charlton (1966) és az északír George Best (1968) részesült ebben az elismerésben a „vörös ördögök” közül.
Itt említjük meg, hogy 1962-ben a cseh Josef Masopust (Dukla Praha), 1976-ban pedig Albert Flórián (Ferencváros) hódította el a trófeát.

ái
 

DyNaMiTe

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélkedjük hogy a követkző generációk egyikének sikerül, hasonló jó eredményeket elérni. HAjrá MAgyarok!
 

afca

Kitiltott (BANned)
Huntelaar öt évre a Real Madridé.

Januártól 2013 nyaráig a Real Madridban folytatja pályafutását Klaas Jan Huntelaar, az Ajax Amsterdam labdarúgója. A királyi gárda 20 millió euróért szerezte meg a 25 éves csatárt, de további hétmilliót utal át a holland klubnak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Huntelaar, aki eddigi 18 válogatott fellépésén tízszer volt eredményes, a téli átigazolási időszak kezdetén csatlakozhat új együtteséhez, amely az idény végéig térdsérülés miatt kidőlt, szintén holland Ruud van Nistelrooyt szeretné pótolni vele.
 

kozeput

Állandó Tag
Állandó Tag
Ronaldo megérdemelte az aranylasztit, de azért ne feledkezzünk meg a két dobogósról sem: Lionel Messi és Fernando Torres is nagy király!!!
 

afca

Kitiltott (BANned)
Ronaldo megérdemelte az aranylasztit, de azért ne feledkezzünk meg a két dobogósról sem: Lionel Messi és Fernando Torres is nagy király!!!
Szerintem meg nem érdemelte meg.Egy igazi piperkőc bohóc a pályán.Láttuk a VB-n mit mutatott a Portugál válogatottban.Olyan szintű játékos mint ő van bármelyik csapatban.Szerintem Messi jobban megérdemelte volna.Csak most ezt a gyereket kell nyomni.Ebből tudnak pénzt csinállni.;)
 

afca

Kitiltott (BANned)
Vetélytárs Dzsudzsáknak: Boudewijn Zendent szerződtetné a PSV

Könnyen lehet, hogy a januárban megnyitó átigazolási időszakban vetélytársat kap a PSV Eindhoven magyar válogatott balszélsője, Dzsudzsák Balázs. A bajnoki címvédőnél ugyanis azon munkálkodnak nagy erőkkel, hogy az Olympique Marseille csapatától januárban megszerezzék.
d0006820A185695eda49e.jpg
Zenden (középen) az OM-ben jobbára csak a melegítésig jut el



Ennek oka azonban nem a magyar középpályás gyengélkedése – erről még csak szó sincs! – sokkal inkább az, hogy többen is lelépnének Eindhovenből januárban.

A feltételezett távozók közé sorolja a holland sajtó a védelemben bevethető Carlos Salcidót, a középpályás Edison Mendezt, valamint a támadó Danko Lazovicsot.

Fentiek ismeretében már nem olyan meglepő, hogy jelentős játékos mozgás várható a téli szünetben a PSV-stadion öltözőjében. A sportweek holland lap szerint ugyanis Boudewijn Zenden az első számú kiszemeltje Dzsudzsák klubjának a középpályán Mendez távozása esetére.

A jól értesültek már azt is tudni vélik, hogy Huub Stevens vezetőedző Zenden mellett kiket látna még szívesen csapatában januártól. A Marseille csapatában jobbára csak a kispadot melegítő középpályás mellett szintén két egykori PSV-játékost szeretne haza hívni a klub.

A kiszemeltek: a védekező középpályás Mark van Bommel és a védő André Ooijer érkezése kétségtelen stabilitást adhat a PSV idén kissé bizonytalan hátsó alakzatának. Elképzelhető, hogy van Bommel és Ooijer csak a jövő év nyarán csatlakozik a kerethez, míg Zenden szeretne már a télen csapatot váltani.

A kérdés, hogy az Olympique Marseille vezetősége beleegyezik-e abba, hogy a jövő nyáron lejáró szerződésű játékosát ingyen elengedje, vagy sem – és az sem mellékes, hogy a PSV milyen mélyen hajlandó belenyúlni a zsebébe egy 32 éves játékosért...
<!-- grundfoci -->
 

afca

Kitiltott (BANned)
Klaas-Jan Huntelaar a Real Madridban folytatja pályafutását

Noha hivatalosan még nem jelentette be Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke, hogy ki az a fiatal csatár, aki télen csatlakozhat a csapathoz, a spanyol Marca úgy tudja, hogy az Ajax támadója, Klaas-Jan Huntelaar lesz az első, a téli átigazolási időszakban hivatalosan is bemutatott új szerzeménye a királyi gárdának.
d00068102e8001813dfa9.jpg


Az Ajax és a holland válogatott támadója már régóta rangos európai élklubok érdeklődésének középpontjában áll, hiszen szinte minden átigazolási időszak előtt szóba kerül a neve az öreg kontinens legjobb csapatainál.

Ezen pedig nincs mit csodálkozni, hiszen a 25 éves hollandnak a vérében van a góllövés . Kétszer is a holland élvonal gólkirálya lett – 2006-ban és 2008-ban ünnepelhetett, mindkétszer 33 gólt szerezve bizonyult a legjobbnak.

A Real Madridnak hosszú idő után sikerült a jelek – és a Marca – szerint rávenni az Ajaxot a kiválóság eladására, ám a transzfer hátteréről még nem számolt be a spanyol lap.

Némi iránymutatást azonban szolgáltathat, hogy Huntelaar még 2004-ben 100 ezer euróért igazolt a Hereenveenbe. Két év múlva az Ajaxhoz szerződött, és akkor több mint 9 millió euró mozdult meg az átigazolásával kapcsolatban, ami rendkívüli értéknövekedés.

A Real Madridnak nyilván rendkívüli szüksége van egy csatárral, hiszen Ruud van Nistelrooy megsérült, az egész szezonra kidőlt, ezért aztán hajlandó volt mélyen a zsebébe nyúlni – az olasz La Gazzetta dello Sport szerint ez 20 millió eurót jelent.

Ami egyébként még nyomhat Huntelaar vételi árán, hogy a télen pályára léphet a Bajnokok Ligájában is, miután az Ajax és a csatár is az ősszel az UEFA-kupában szerepel. Ha valóban összejön a gólzsák leigazolása a Real Madridnak, úgy – Wesley Sneijder, Arjen Robben, Rafael van der Vaart Ruud van Nistelrooy és Royston Drenthe után – ő lehet a keret hatodik holland játékosa.
 

afca

Kitiltott (BANned)
KLUBTÖRTÉNET. Hárman együtt több mint 400 évesek, és a hagyományt mindennél előrébb valónak tartják – mert az jelenti az éltető erőt

Nemet mondtak a modern futballra – a labdarúgás „dinoszauruszai”

„Mondj nemet a modern futballra!” Számtalan stadionban, számtalan országban jelent már meg ez a felirat, mellyel a szurkolók a labdarúgás elüzletiesedése ellen, a hagyományos értékek megtartása mellett foglaltak állást. Cikkünkben három olyan klubbal foglalkozunk, melyek akár mottónak is választhatnák ezt a mondatot. A szóban forgó kluboknál a hagyomány nem csak „szent és sérthetetlen”, de egyfajta éltető erő is: a hagyományok megőrzése még a sikereknél is fontosabb. Talán ezért is övez akkora tisztelet egy angol, egy skót és egy baszk klubot.
d00068327d2320a6a0947.jpg
Fotó: Action Images
Pelé a Sheffield FC klubmúzeumában: tisztelgés az alapítók előtt



AHOL AZ ELSŐ BEDOBÁST ELVÉGEZTÉK

SHEFFIELD FC

d0006832Af6946f751ade.png

  • Alapítva: 1857
  • Jelmondat: Playing for the love of the game (A játék szeretetéért játszunk)
  • Színe: piros-fekete
  • Beceneve: A Klub
  • Legnagyobb sikere: FA Amatőr Kupa-győzelem (1904)
  • Érdekesség: A „Futball-érdemrend” (Order of Merit) kitüntetettje

Kezdjük a „fociszauruszok” bemutatását Angliában, a játék őshazájában. Akad egy klub, mely azzal büszkélkedhet, hogy – többek között – a pályáján végezték el az első bedobást, az első szögletet, no és ott használtak először kapufát is.

Az 1857-ben alapított, amatőrizmusát büszkén vállaló és megőrző Sheffield FC a világ legelső futballklubja, és ezért elképesztő tisztelet övezi – még akkor is, ha jelenleg az UniBond League Division One South-ban (nyolcadosztály) vitézkedik. A csapatot két krikettező fiatalember, William Prest és Nathaniel Creswick egy hosszas, éjszakai eszmecseréje „hozta világra” 1857. májusában.

A két sportember egy éjszaka alatt rendszert vitt a korábban meglehetősen kaotikus „labdarúgómeccsekbe”, és számtalan olyan újítással jöttek elő, amelyet a sportág a mai napig megőrzött. Nem véletlen: az 1863-ban megalapított FA a Sheffield FC szabályait („Sheffield Rules”) vette át, és ez alapján alakította ki a futball szabálykönyvét.

Kapufák, szabadrúgások, szögletek, bedobások, mind, mind a piros-fekete klubtól származnak. Sőt, a fejjáték is: a Sheffield játékosai terjesztették el a fejelést Angliában, miután az először döbbenten figyelő ellenfelek eltanulták a trükköt.

A csapat hamar népszerűvé vált, és riválisra is talált: a Hallam FC elleni rangadókat (Rules Derby) 1862 óta vívják meg, minden évben. Az „alapító atyák” nagycsapat-státusának a profizmus 1885-ös bevezetése vetett véget, és az amatőr státusát szigorúan megőrző Sheffield FC azóta az alsóbb ligák tagja. Legnagyobb sikerüket 1904-ben aratták, mikor elnyerték az FA Amatőr Kupát, melynek alapításában kulcsszerepük volt.

Alapításuk 150. évfordulóján az Inter, az Ajax és a Sheffield United voltak az ellenfeleik, pártoló tagjaik között van többek között Sven-Göran Eriksson és Sepp Blatter is. A klub megkapta a FIFA-tól az Order of Merit kitüntetést – ebben az elismerésben rajtuk kívül csak a Real Madrid részesült.

d00068330c4cd31cba318.jpg
Fotó: Imago
A Hampden Park, a Queen's Park FC és a skót válogatott otthona




AKIK A SKÓT VÁLOGATOTT MEZÉT ADTÁK

QUEEN’S PARK FC

d0006832Bb3974eb8cd22.png

  • Alapítva: 1867
  • Jelmondat: Ludere Causa Ludendi (A játék öröméért)
  • Színe: fekete-fehér
  • Beceneve: A Pókok
  • Legnagyobb sikerei: tízszeres Skót Kupa-győztes, kétszeres FA Kupa-döntős
  • Érdekesség: a régi stadionban, a Lesser Hampdenben álló öltözőépület a világ legrégibb, futballal kapcsolatos építménye

„Ugorjunk át” a határon Skóciába, közelebbről Glasgow-ba, ahol a helyi futball „nagy öregje” a harmadosztályban szerepel. És alighanem Európa egyetlen teljesen amatőr, harmadosztályú csapata, amelynek 52 103 férőhelyes, BL-döntő rendezésére is alkalmas stadionja van.

Az 1867-ben alapított Queen’s Park FC Skócia legidősebb csapata, egyben a korai skót futballtörténet legeredményesebb egyesülete. Dominanciájuk olyan nagy volt, hogy 1872-ben, minden idők első válogatott mérkőzésén csak Queen’s Park-játékosokból állt a nemzeti csapat.

A labdarúgók a klub sötétkék mezét viselték, és azóta is ez a skót válogatott első számú szereplése (érdekes módon a klubé viszont megváltozott, fekete-fehér keresztcsíkosra).

Ki tudja, lehet, hogy az „Old Firm” tagjain kívül lenne ma egy harmadik óriáscsapat is skót földön, ha a Queen’s Park nem utasítja el teljesen a profizmust. Mottójuk alapján profi futballista azonban nem léphetett pályára a gárdában. A „régi szép időkben” tíz Skót Kupát nyert a csapat, fennállása első nyolc évében gólt sem kapott (!), majd 1900-ban csatlakozott a skót ligához, ahol 1922-ig kiesés elleni védettséget élvezhetett.

A gárda „első adandó alkalommal” kiesett, majd azóta csak nagyon ritkán került vissza az élvonalba, utoljára 1957–58-ban.

A kilencvenes évek óta egykori profik is játszhatnak náluk (de szigorúan amatőr szerződéssel!), és ők is beleszippanthatnak a Hampden Park egyedi atmoszférájába – a gyönyörű stadionban átlagban 450-500 szurkoló nézi meg a „Pókokat”, akik – mint mottójuk is mutatja – a labdarúgást a játék kedvéért játsszák.

d00068331088525be4d70.jpg
Fotó: Imago
Zászlóvásár a Bilbao stadionja előtt: a piros-zöld-fehér baszk nemzeti lobogó alapvető kellék




BASZKFÖLD OROSZLÁNJAI

ATHLETIC BILBAO

d0006832Cf1f5eba05f57.png

  • Alapítva: 1898
  • Jelmondat: –
  • Színe: piros-fehér-fekete
  • Beceneve: Az Oroszlánok
  • Legnagyobb sikerei: nyolc spanyol bajnoki cím és huszonnégy (vagy huszonhárom, egy vitatott ugyanis) kupagyőzelem
  • Érdekesség: Baszkföld büszkesége adta a legtöbb játékost a spanyol nemzeti csapatnak, annak fennállása során.
  • A klub színeit az alapításnál közreműködő angol munkásoknak köszönheti, akik Sunderlandből és Southamptonból származtak – bár először a Blackburn kék-fehér dresszét másolták, csak később váltottak piros-fehér csíkosra.

A trió messze legsikeresebb tagja az egyetlen, amely tagja hazája élvonalának, bár az utóbbi évek alapján kérdéses, hogy meddig… Ami azt illeti, a szurkolóknál ez nem sokat számít: mikor egy közvélemény-kutatásban feltették a kérdést, hogy mi a jobb: másodosztályúvá süllyedjen a Bilbao, vagy alkalmazzon nem baszk játékosokat is, 76%-uk azt mondta: inkább a másodosztály!

Ebből is látszik, az Athletic Bilbao valódi futball-őskövület. Nincs részvénytársasági forma, sokáig hirdetőtábla és mezszponzor sem volt – és ami mindennél fontosabb: a csapatban kizárólag baszkok szerepelhetnek.

Hasonló korlátozásra nagyon kevés példa van (Mexikó legnépszerűbb klubja, a Guadalajara csak hazai játékosokat szerződtet), és a merítési lehetőség szűkössége egyre komolyabban veszélyezteti a klub első osztályú tagságát – holott az „oroszlánok” sosem estek ki még a Primera Divisiónból, és ezt csak a Real Madrid és a Barcelona mondhatja még el magáról rajtuk kívül.

Nyolc bajnoki és huszonnégy kupagyőzelmével a Bilbao Spanyolország legeredményesebb klubjai között van, még ha 1984 óta nem is szerezték meg a bajnoki aranyérmet.

Az Athletic valóságos vallás Baszkföldön, nem véletlenül nevezik a San Mames-stadiont „katedrálisnak”. A „vallásos hevület” viszont csökken: a klub tehetségkutatói egyre kevesebb és kevesebb fiatalt találnak, Baszkföld alacsony születési rátája pedig szintén nem segíti a munkát.

A Bilbao még így is óriási vonzerőt jelent minden baszk fiatalnak (itt legalább a tehetségek elől nem foglalják a helyet „zsoldosok”), de a klub az utóbbi idényekben a bennmaradásért küzd az élvonalban. Azt maguk a klubvezetők is elismerik, hogy egy (valószínűleg vesztes) „keresztes hadjáratot” folytatnak a globalizáció ellen – de kitartanak a hagyományok és elveik mellett.

Persze már modern módszerekkel: csak Biscayában 150 baszk klubból anyagi segítség nyújtása ellenében ők választhatnak elsőként játékost, újabban pedig baszk emigránsok gyermekeit is megpróbálják hazacsábítani. De nem baszk játékos elképzelhetetlen, hogy szerepet kapjon a klubban.

„Nem változtatjuk meg soha az alapelveinket, hiába nehezebb évről évre a dolgunk. Bízunk a játékosainkban, és megtartjuk a hagyományainkat” – nyilatkozta egyszer a Der Spiegelnek a klubtörténet tán legjobb kapusa, az Európa-bajnok Ángel Iribar.

És a játékosok meghálálják a törődést. A csapat egyik legnagyobb klasszisa, Joseba Etxeberría például ebben a szezonban lemondott fizetéséről, mondván, ezzel akarja kifejezni háláját azért, amit a klub tett érte karrierje folyamán.

Kell-e ennél nagyobb elismerés? M.G.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Össztűz az új aranylabdásra.

Milánó — Alig ült fel a futball trónjára Cristiano Ronaldo (23), máris össztűzbe került. Többen felháborodtak azon, hogy a Manchester United portugálja kapta a France Football Aranylabdáját. José Mourinho (45), Marcello Lippi (60) és Carles Puyol (30) állítja, volt, aki jobban megérdemelte volna az elismerést.
Nem Ronaldónak adtam volna az Aranylabdát – mondta Mourinho, az Internazionale edzője. – Tudom, sokan megbotránkoznak Portugá-liában azon, amit mondok, hiszen honfitársak vagyunk. Mégis úgy érzem, volt nála jobb. Az Internél megismertem Zlatan Ibrahimovicot, és biztos vagyok benne, ő a legkiválóbb labdarúgó az egész világon.

A spanyolok nehezményezik, hogy nem egy, a válogatottjukkal a nyári EB-n diadalmaskodó játékos nyerte a szavazást, sőt az Argentínával olimpiai bajnoki címet szerző Lionel Messit (21) is érdemesebbnek találják a címre.

– Szerintem spanyolnak kellett volna győznie. Úgy látszik, az EB-produkciónk nem számított – mérgelődött Carles Puyol, a válogatott védője, a Barcelona csapatkapitánya. – Ha nem az eredmények fontosak, akkor a képességek alapján Lionel Messi a nyerő, ő a legkiválóbb labdarúgó.

Talán a legmeglepőbb hozzászólást a világbajnok Olaszország szövetségi kapitánya, Marcello Lippi tette közzé.

– Az idei eredmények nem engem igazolnak, de én olasznak adtam volna a díjat – árulta el Lippi. – Sejtettem, hogy Messi vagy Ronaldo nyer. Ha rajtam múlik, a válogatottból választottam volna, számomra ők a legjobbak. Minden alkalommal, amikor keretet hirdetek, valamennyi játékosomra úgy tekintek, mint egy aranylabdásra.
d000375B5a1642789f8bb.jpg
 

afca

Kitiltott (BANned)
Ligakupa

<TABLE class=team id=flashscore><THEAD><TR id=mdetail><TH class="right tname">Debrecen</TH><TD class=score>3 - 3</TD><TH class="left tname">Vasas</TH></TR></THEAD><TBODY><TR><TD class=mstat-date id=utime colSpan=3>03.12.2008</TD></TR><TR><TD class=mstat colSpan=3></TD></TR></TBODY></TABLE><SCRIPT type=text/javascript>//<![CDATA[ var g2utime = 1228305600;// ]]></SCRIPT>

<TABLE id=parts><TBODY><TR><TD class=h-part colSpan=3></TD></TR><TR class=odd><TD class="summary fl"> </TD><TD class=score rowSpan=4>2 - 2</TD><TD class="summary fr">2'

Papucsek</TD></TR><TR class=even><TD class="summary fl"> </TD><TD class="summary fr">16'

Laczko</TD></TR><TR class=odd><TD class="summary fl">24'

Dudu </TD><TD class="summary fr"> </TD></TR><TR class=even><TD class="summary fl">25'

Bogdanovic </TD><TD class="summary fr"> </TD></TR><TR><TD class=h-part colSpan=3></TD></TR><TR class=odd><TD class="summary fl">61'

Dudu </TD><TD class=score rowSpan=2>1 - 1</TD><TD class="summary fr"> </TD></TR><TR class=even><TD class="summary fl"> </TD><TD class="summary fr">65'

Toth A.</TD></TR></TBODY></TABLE>
 
Oldal tetejére