No persze: Saul-Pál játszott a szavakkal, és gyakorlatilag érzelmileg akart hatni az Athéniekre, össze akarta vegyíteni a saját nézeteit az athéniek már meglévő nézeteivel, egyébként már az első napon sem hirdethette volna nézeteit.
Athén ebben az időszakban a filozófia fellegvára volt.
Az új hírekre persze a filozófusok vágytak a legjobban, akik "a kiéhezettek mohóságával vadásztak új elméletekre, egzotikus felfogásokra" (Rugási Gyula). Athén már a klasszikus korban is a filozófia fővárosának számított: itt m?ködött Szókratész, majd tanítványa, Platón, aki az Akadémiát alapította; őt követte Arisztotelész, aki a Farkasos Apollón (Apollón Lükeiosz) ligetében hozta létre iskoláját; Epikurosz híres "Kert"-je (Képosz) is itt volt található; az Agora északi részén lévő Tarka Csarnokban (Sztoa Poikilé) Zénón, a sztoikus filozófia megalapítója gy?jtötte maga köré tanítványait; de a cinikus Diogenész is itt ütötte fel tanyáját egy közönséges hordóban. Ezek közül az irányzatok közül a római korra vitathatatlanul az epikureista és a sztoikus filozófia rendelkezett a legnagyobb tekintéllyel és befolyással. Nem véletlen tehát, hogy az Agorán evangélizáló Pállal is éppen ők keveredtek vitába elsőként. "Mit akarhat ez a szajkó mondani?" – kérdezgették legkevésbé sem palástolt gúnnyal egymástól. A szajkónak fordított kifejezés: az eredetiben szpermologosz (szó szerint "magszedegető") átvitt értelemben "szószátyár, pletykás embert" is jelentett. Az epikureusok és sztoikusok ezzel a gúnynévvel arra utaltak, hogy szerintük Pál innen-onnan csipegette fel tudását.
Mivel az igehirdetés jelentős dolog volt, ezért ehhez ENGEDÉLYT kellett kérni a vallási cenzúrahivataltól, ezért Areioszpagosz tanácsa elé idézték az apostolt.
Az Apostolok cselekedetei 17. fejezetében rögzített beszéd már nem a piactéren, hanem az említett tanács előtt hangzott el.
Az "Árész-dombi testület" a város volt vezetőiből (arkhónok) állt. Bár még mindig nagy tekintéllyel bírt, jelentőségéből a klasszikus kor óta sokat veszített. Egyebek mellett az Areioszpagosz tagjai döntötték el, hogy egy adott vallási vagy filozófiai tanítás nyilvánosan hirdethető-e a városban, vagy nem. Pál fellépésének tehát nem kisebb tétje volt, mint az evangélium korlátozásmentes hirdetése, ami jogi szempontból precedens értékű lett volna a hellén-római világban. Az Areioszpagosz ez idő tájt már nem korábbi helyén, az Akropolisz alatti Pnüx-sziklán ülésezett, hanem az Agora körüli oszlopcsarnokokban: leginkább az Attalosz-sztoában. Ezt a pompás kivitelű, kétszintes, árkádos épületet a görögimádó II. Attalosz pergamoni király (i. e. 159–138) ajándékozta Athénnek, ahol egykor tanulmányait végezte.
Szó se róla, Pál tudott beszélni, de főleg manipulálni, mindig alkalmazkodva hallgatóságához... ( Akként mint a túsztárgyaló: soha nem mond ellent...)
Pál nem jutott dűlőre a tanáccsal.
Az újabb meghallgatás elmaradt, mert Pál továbbment Korinthoszba, Achaia tartomány székesfővárosába, ahol gyülekezetet alapított. Az athéni közjáték akár feledésbe is merülhetett volna, hiszen néhány ember hallgatott csak Pál üzenetére. Ám valamiért mégiscsak fontos volt, hogy az Írásban egyszer s mindenkorra rögzüljön az Areioszpagoszon elmondott beszéd, amely a hellén filozófia és a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás első találkozási pontja. "Hogy a nyugati ember azzá válhatott, akivé és amivé lett, a bibliai hit és a görög eszme összeadódásából következik" – írta e két kultúrkör szakértő ismerője, Leo Strauss, aki maga is elismerte, hogy a Tertullianus óta Athén és Jeruzsálem helységnevekkel kódolt "kultúrkörök" kevés közös alappal dicsekedhetnek. Strauss szerint ezen közös nevezők legfontosabbika a bölcsesség. Csakhogy a Biblia szerinti bölcsesség kezdete az istenfélelem; a görög filozófusok szerint a kíváncsiság. Így tehát – összegzi Strauss – "kezdettől fogva választás elé vagyunk állítva, állást kell foglalnunk. Hová álljunk hát? Engedelmesen nekiütközünk Athén és Jeruzsálem összeférhetetlen állításainak."