Most azonban vélhetően egy nagy „de" fogalmazódik meg önökben, akár azért, mert nem egészen értenek egyet a szüleikkel, és úgy vélik, erre minden okuk meg is van, akár azért, mert más emberekre és azok szüleire vagy gye­rekeire gondolnak, vagy akár azért, mert Khalil Gibrant olvastak vagy egy spirituális irányzatot követnek, és úgy gondolják, többet találnak ott, mint a szüleiknél, tulajdonképpen nem ők az élet forrása, ezért nem is olyan fontosak. Ha most Bert Hellinger kurzusán lennének, és ki akarnák mondani ezt az „DE"-t, Hellinger nem hagyná, és közbevágna:"Semmi ellenvetés!" Joggal, hiszen az ellenvetés azt a célt szolgálja, hogy a valóságot, a kényelmetlen valóságot megfossza erejétől, és feláldozza egy látszatvalóságért. A családfelállításnál viszont ezt a valóságot tartjuk a szemünk előtt, és ezt hagyjuk működni. Úgyhogy most én is arra kérem önöket, hogy egy kicsit tartsák vissza a „de"-t és hagyják hatni azt, amit eddig olvastak. Sok más emberhez hasonlóan régen én is egyenrangúnak talán jelentősebbnek is tartottam az úgynevezett szociális szülőket", mint a vér szerintieket. Tulajdonképp összekevertem a hozzávalókat az alapanyagokkal, a kiegészítőket a ruhadarabokkal. Mert hát ki is volt előbb? Mitől létezünk egyáltalán? Mi teszi egyáltalán lehetővé mondjuk, a „szociális szülőket"? Vitán felül áll, hogy a szüleink miatt vagyunk, akik vagyunk, ők pedig a saját szüleik miatt. Az életfolyam, amely bennünk folyik, mindannyiukon keresztül érkezett el hozzánk, de nemcsak rajtuk keresztül. Igaz: nem tőlük jön, nem ők az eredet, hanem az élet magától adódik tovább, rajtuk keresztül is, de rajtuk jön, és rajtuk keresztül nyerte el egyedi formáját. H a forráshoz akarunk eljutni, nem lehet megkerülni a szülőket. Ők a forrás, bárhonnan jöjjön is a víz, ami a forrásból felszínre jut.
