Saját szüleink vagyunk V.
Ahelyett, hogy ajándékként fogadnánk el azt a szabadságot, hogy túl szabad nőnünk az őseink életét meghatározó kereteken, tovább fejlődhetünk annál, mint amit az ő számukra adott térbeli, társadalmi vagy vallási megkö­töttségek lehetővé tettek, azt gondoljuk, hogy felettük állunk, panaszkodunk rájuk, vagy pedig mélyen lenézzük, őket. Mellesleg a számunkra adott lehetőségeket éppen előttünk járó generációk munkájának köszönhetjük Különösen Németországban esik meg egész generációkkal, köztük is leginkább az úgynevezett értelmiséggel, nekiesnek apáik és anyáik nemzedékének, és elkezdik igazgatni őket. Aztán a következő nemzedék megint elkezdi igazgatni a korábban igazgatót - mint a kilencvenes évek fiatal karrieristái a hatvanas és hetvenes évek aktivistáit.
Tény az, hogy mindenki a szülei gyereke. Akárkik legyenek is a szülők, akármit tettek is vagy hagytak megtörténni, akárhogy jöttek is ki egymással, akármilyenek a nemzés körülményei, akármi is történt azóta, annyi bizonyos, hogy lelki, szellemi és testi alkatunkat két szülőnknek köszönhetjük. Az az első és legfontosabb,hogy ez a két ember a két szülőnk. Ebből valami nagyon egyszerű következik: aki ezt a tényt nem fogadja el, aki ezeket a szülőket nem fogadja el úgy, ahogy vannak, az önmagát nem fogadja el. És amíg így tesz, önmagával sem lesz békében. A saját szüleink vagyunk. Ez a legelemibb - mi vagyunk a kapcsolatuk megtestesülése, hús a húsukból. Ha ennek ellenszegülünk, nemcsak hogy semmire nem megyünk, hanem még saját magunktól is elidegenedünk.
Ahelyett, hogy ajándékként fogadnánk el azt a szabadságot, hogy túl szabad nőnünk az őseink életét meghatározó kereteken, tovább fejlődhetünk annál, mint amit az ő számukra adott térbeli, társadalmi vagy vallási megkö­töttségek lehetővé tettek, azt gondoljuk, hogy felettük állunk, panaszkodunk rájuk, vagy pedig mélyen lenézzük, őket. Mellesleg a számunkra adott lehetőségeket éppen előttünk járó generációk munkájának köszönhetjük Különösen Németországban esik meg egész generációkkal, köztük is leginkább az úgynevezett értelmiséggel, nekiesnek apáik és anyáik nemzedékének, és elkezdik igazgatni őket. Aztán a következő nemzedék megint elkezdi igazgatni a korábban igazgatót - mint a kilencvenes évek fiatal karrieristái a hatvanas és hetvenes évek aktivistáit.
Tény az, hogy mindenki a szülei gyereke. Akárkik legyenek is a szülők, akármit tettek is vagy hagytak megtörténni, akárhogy jöttek is ki egymással, akármilyenek a nemzés körülményei, akármi is történt azóta, annyi bizonyos, hogy lelki, szellemi és testi alkatunkat két szülőnknek köszönhetjük. Az az első és legfontosabb,hogy ez a két ember a két szülőnk. Ebből valami nagyon egyszerű következik: aki ezt a tényt nem fogadja el, aki ezeket a szülőket nem fogadja el úgy, ahogy vannak, az önmagát nem fogadja el. És amíg így tesz, önmagával sem lesz békében. A saját szüleink vagyunk. Ez a legelemibb - mi vagyunk a kapcsolatuk megtestesülése, hús a húsukból. Ha ennek ellenszegülünk, nemcsak hogy semmire nem megyünk, hanem még saját magunktól is elidegenedünk.
