Isten éltesse!Szeretném elmesélni, és megmutatni ......
Csatolás megtekintése 1244802
Ma délután köszöntöttük édesapámat Menyhért nap alkalmából. Az idén lesz 69 éves. Majdnem pontosan egy éve esett át egy nagyon komoly szívműtéten. Tavaly ilyenkor még az intenzív osztályon volt a Városmajor utcai szívsebészeten, és persze nagyon aggódtunk érte. Szerencsésen felépült, és most is olyan aktív, mint előtte (talán túlságosan is.) A világ legjobb apukája és papája ő nekünk, aki szakmája szerint kovács és lakatos, emellett persze főkertész és ezermester és jó játszópajtás is. Szeret barkácsolni, faragni, amikor rossz az idő, és mindig olvas valamilyen könyvet. Persze a mama sem marad ki a mókából, de sok munkája mellett ő inkább a finomságokról gondoskodik, és fő profilja még a családért való aggódás.
Csatolás megtekintése 1244817
Sok képet készítettem a kertjükről ma is, (mobillal) még az esőben . Ez az életük, 1982-ben vették ezt a keskeny telket a városon kívül, 18 m széles és kicsi több mint 100 méter hosszú), hogy legyen egy kis földjük. Azóta járnak busszal szinte minden nap ide, és építik - szépítik, gondozzák. Rengeteg munkával és szeretettel szinte mindent megtermelnek az egész családnak, de szívesen adnak a feleslegből a kedves ismerősöknek, szomszédoknak.
Néhány frissen készült kép, (sajnos itt is esik). Annyi szépség, és olyan bőség, mindenhol valamilyen finomság, zöldség, gyümölcs, fűszernövény és virágok, talán ezerféle. Egyszer összeszámoltam több mint 70 rózsatövet.
Csatolás megtekintése 1244819Csatolás megtekintése 1244820Csatolás megtekintése 1244821Csatolás megtekintése 1244822Csatolás megtekintése 1244824Csatolás megtekintése 1244825Csatolás megtekintése 1244826Csatolás megtekintése 1244827Csatolás megtekintése 1244828Csatolás megtekintése 1244829Csatolás megtekintése 1244842Csatolás megtekintése 1244843 Csatolás megtekintése 1244844Csatolás megtekintése 1244845Csatolás megtekintése 1244847
Majdnem elfelejtettem....
Csatolás megtekintése 1244835 Csatolás megtekintése 1244838
A kézimunka szeretetét, és inspiráló példát is a szüleimtől láttam, tanultam. A képeken itt az ő munkájuk van, még valamikor 1980 körül készülhettek. Mindketten hímeztek, sokféle terítőt, párnahuzatot, kalocsai és matyó mintákat, de mást is, még filcből készült dísztárgyakat is, pl falitükör köré. Subáztak is, és az anyu sokat varrt ruhákat is, és horgolt is. Sőt a papa készített kovácsolt vasból is dolgokat, állólámpát, tükörkeretet, gyertyatartót. Ma már nem kézimunkáznak, csak a faragás maradt a papának.
Csatolás megtekintése 1244839
Szeretném elmesélni, és megmutatni ......

Gyönyörű!Szeretném elmesélni, és megmutatni ......

Hát nagyon édes ez a papucs, egyedi, még hasonlót sem láttam!Nekem nagyon sokszor fázik a lábam,ezért szeretem a meleg zoknikat és imádnám ezt a szobacipőt!!!
Milyen ismerős képek!Sokat gondolok rád Szalárd. Nálunk is egy rémálom a Szabadság utcában / házfelújitás /.
Lányok én ehhez már öreg vagyok. Szétverve a spejz,konyha,fürdőszoba .Nincs gáz,se víz,se semmi,csak téglapooor.....,tiszta szilikolzis.
Szeretném elmesélni, és megmutatni ......
Csatolás megtekintése 1244802
Ma délután köszöntöttük édesapámat Menyhért nap alkalmából. Az idén lesz 69 éves. Majdnem pontosan egy éve esett át egy nagyon komoly szívműtéten. Tavaly ilyenkor még az intenzív osztályon volt a Városmajor utcai szívsebészeten, és persze nagyon aggódtunk érte. Szerencsésen felépült, és most is olyan aktív, mint előtte (talán túlságosan is.) A világ legjobb apukája és papája ő nekünk, aki szakmája szerint kovács és lakatos, emellett persze főkertész és ezermester és jó játszópajtás is. Szeret barkácsolni, faragni, amikor rossz az idő, és mindig olvas valamilyen könyvet. Persze a mama sem marad ki a mókából, de sok munkája mellett ő inkább a finomságokról gondoskodik, és fő profilja még a családért való aggódás.
Csatolás megtekintése 1244817
Sok képet készítettem a kertjükről ma is, (mobillal) még az esőben . Ez az életük, 1982-ben vették ezt a keskeny telket a városon kívül, 18 m széles és kicsi több mint 100 méter hosszú), hogy legyen egy kis földjük. Azóta járnak busszal szinte minden nap ide, és építik - szépítik, gondozzák. Rengeteg munkával és szeretettel szinte mindent megtermelnek az egész családnak, de szívesen adnak a feleslegből a kedves ismerősöknek, szomszédoknak.
Néhány frissen készült kép, (sajnos itt is esik). Annyi szépség, és olyan bőség, mindenhol valamilyen finomság, zöldség, gyümölcs, fűszernövény és virágok, talán ezerféle. Egyszer összeszámoltam több mint 70 rózsatövet.
Csatolás megtekintése 1244819Csatolás megtekintése 1244820Csatolás megtekintése 1244821Csatolás megtekintése 1244822Csatolás megtekintése 1244824Csatolás megtekintése 1244825Csatolás megtekintése 1244826Csatolás megtekintése 1244827Csatolás megtekintése 1244828Csatolás megtekintése 1244829Csatolás megtekintése 1244842Csatolás megtekintése 1244843 Csatolás megtekintése 1244844Csatolás megtekintése 1244845Csatolás megtekintése 1244847
Majdnem elfelejtettem....
Csatolás megtekintése 1244835 Csatolás megtekintése 1244838
A kézimunka szeretetét, és inspiráló példát is a szüleimtől láttam, tanultam. A képeken itt az ő munkájuk van, még valamikor 1980 körül készülhettek. Mindketten hímeztek, sokféle terítőt, párnahuzatot, kalocsai és matyó mintákat, de mást is, még filcből készült dísztárgyakat is, pl falitükör köré. Subáztak is, és az anyu sokat varrt ruhákat is, és horgolt is. Sőt a papa készített kovácsolt vasból is dolgokat, állólámpát, tükörkeretet, gyertyatartót. Ma már nem kézimunkáznak, csak a faragás maradt a papának.
Csatolás megtekintése 1244839
Lányok! A rémálom folytatódik,mostanában nem igen ajánlanám másnak az építkezés/felújítás tevékenységet.
Tegnap elértünk a fürdőszoba aljat lerakás részhez. Kihozták a garázsból a járólapokat,én balga/ okos kivettem egyet,és úgy hozzápasszintottam az
új csempefalhoz,és nézem,nézem,hát itt valami nem stimmel. Mondom a mesterembernek nézze már meg lehet,hogy színtévesztő vagyok,de a zöldeskék csempéhez valahogy nem megy ez a zöldes-zöldes. Nézi,hát ez tényleg nagyon zöld hozzá.
Ott álltunk,hogy egy félóra múlva kezdené lerakni,de így nagyon csúnya. Be a kocsiba,át mentünk Érdre az üzletbe. Odamegyek a mintafalhoz,kezembe a fali és az aljzatcsempével,és a járólappal. A falon csodaszép,mint egy szett,szépen hozzáillik.
Üzletvezető,nézze már meg,hogy egészem más ez az árnyalat,mint ami a falon. Ő,nem tehet róla mert biztos amikor égették,akkor kicsit más lett,mert persze rendelni kellett anno,2 hét. Mondom,ember,de hát értse meg egy zöldeskék csempéhez,nem megy egy zöldes-zöldes árnyalat.
Akkor ő visszaveszi,nagyon nagylelkű,miután már otthagytunk vagy 400 e forintot az üzletébe.,nem beszélve a rengeteg benzinpénzről mostanában.
Telefon, mesterember,most mit csináljunk. Rohanás Praktiker,ott rohangáltunk,hogy találjunk valami világos egyszínű járólapot hozzá. találtunk valamit,elhoztuk,felrakták. Ugyan csak 2x annyi ragasztó kellet hozzá pluszban,mint a másikhoz,és már bocsánat,de egy új tiszta fürdőszobám lesz,de amikor azzal olyan aranyos,és szép lett volna
Most már aztán hiába kritizálnál!
Minden jót és egészséget kívánok a szüleidnek!Szeretném elmesélni, és megmutatni ......

Húúúú,de örülök,hogy nálunk ilyen probléma nem volt!!!!!Lányok! A rémálom folytatódik,mostanában nem igen ajánlanám másnak az építkezés/felújítás tevékenységet.

Amikor mi újítottuk a fürdőszobát, hónapokig tervezgettük, és jóval korábban megvettük a zuhanykabint, mert akciós volt. Hazavittük, a garázsban letettük, és ki sem bontottuk. Na ez volt a hiba. Hiányzott a zárt zuhanykabin teljes teteje és a csaptelep, és a görgőkészlet. Szintén akkor derült ki, amikor a szerelő itt volt,hogy beszerelje. Azt az idegbajt! A forgalmazó Sanotechnik nagyon rendes volt, segített és pótolták a hiányzó részeket, még tartalék görgősort és plusz tömítéseket is kaptunk, csak éppne fel kellett menni érte Pestre. Csak egy napot csúsztunk. Egyébként az öcsém csempézte és nagyon szép lett! 2008 képek
Tavaly elköltöztünk, és a csontig felújított fürdőszobát az új tulaj állítólag vissza alakította kádasra. Megjegyzem azóta amióta volt zuhanykabimunk tudom, hogy mennyire nehéz rendben tartani, és mennyire hiányzott a kád, főleg mert Luca 2009-ben amikor megszületett már egyáltalán nem volt praktikus. Itt az új lakásban szerencsére kád van.
Csatolás megtekintése 1245243 Csatolás megtekintése 1245244 Csatolás megtekintése 1245245
vörösbegyes tálca!???????A vörösbegy tárca abszolút nyerő.
Miért nehezebb egy zuhanyt takarítani egy kádnál?Amikor mi újítottuk a fürdőszobát, hónapokig tervezgettük, és jóval korábban megvettük a zuhanykabint, mert akciós volt. Hazavittük, a garázsban letettük, és ki sem bontottuk. Na ez volt a hiba. Hiányzott a zárt zuhanykabin teljes teteje és a csaptelep, és a görgőkészlet. Szintén akkor derült ki, amikor a szerelő itt volt,hogy beszerelje. Azt az idegbajt! A forgalmazó Sanotechnik nagyon rendes volt, segített és pótolták a hiányzó részeket, még tartalék görgősort és plusz tömítéseket is kaptunk, csak éppne fel kellett menni érte Pestre. Csak egy napot csúsztunk. Egyébként az öcsém csempézte és nagyon szép lett! 2008 képek
Tavaly elköltöztünk, és a csontig felújított fürdőszobát az új tulaj állítólag vissza alakította kádasra. Megjegyzem azóta amióta volt zuhanykabimunk tudom, hogy mennyire nehéz rendben tartani, és mennyire hiányzott a kád, főleg mert Luca 2009-ben amikor megszületett már egyáltalán nem volt praktikus. Itt az új lakásban szerencsére kád van.
Csatolás megtekintése 1245243 Csatolás megtekintése 1245244 Csatolás megtekintése 1245245
???vörösbegyes tálca!???????