Ideig-óráig meg tudja magát erőszakolni az ember. De ha csak azt látja, hogy a siker szitokszó, sőt egyenlő a gyanúval, ha csak azt látja, hogy kizárólag seggnyalással lehet előre jutni, és paprikajancsik királyságai nőnek ki a földből minden nap, akkor vesz egy nagy levegőt és hátra sem néz többet. Még két, az internetadóhoz hasonló elgondolás, és elhúz innen mindenki, aki csak teheti.
Az egy dolog, s már szomorú közhely, hogy a fiatalok, de lassan már az erős harmincasok is arra kényszerülnek, hogy külföldön találják meg a boldogulásukat. Az viszont tényleg durva, hogy – egy 2014-es felmérés szerint – a 20-35 év közötti populáció 48 százaléka örökre elhúzna az országból. Hangsúly az időtartamon és az arányokon van.
Még durvább, hogy azért nem tudnak elmenni, mert nincsen rá lehetőségük. Ebben sok minden benne lehet, az elégtelen anyagi helyzettől kezdve akár a nem megfelelő iskolázottságig bezárólag. De bármi megtörténhet. Még két, az internetadóhoz hasonló agymenés, aztán tényleg sikerül elüldözni innen egy teljes generációt. A léc így is rezeg. Napjaink fiataljaival szemben számos jogos és olykor igaztalan kritikát meg lehet és kell fogalmazni, de azt a javukra lehet írni, egyre kevésbé fogadják el, hogy diktátumok szerint éljék az életüket. Vagyis igen, sokan lehetek, akik ezen újfajta, de mégis régről eredő játékszabályokat nem akarják elfogadni és nem bírnak betagozódni egy már jócskán meghaladott társadalmi berendezkedésbe.
Friss adat, hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb arányban élnek otthon szüleikkel. Tegyük félre a poszadoleszcencia jelenségét, nézzük a magyar ugart. Egy külföldi munkavállalás először is nagyon komoly lelki terhet jelent, ha kényszerről és nem kalandvágyról van szó. Márpedig a kalandozások kora lejárt. A szervezés – állás, szállás – nehéz és idegőrlő folyamat.
Nagyon úgy tűnik, már egy Nyíregyháza-Budapest reláció, albérlettel megtámogatva sem működő valóság, így marad a frusztráció, a leépülés, a növekvő keserűség a szülői házban jobb esetben ötven négyzetméteren, ahol mindenki a maga kudarcának érzi a kialakult helyzetet. Így lesz sikeres, erőtől duzzadó egy társadalom.
De már azoknak se nagyon van maradása, akik viszonylag rendezett körülmények között igyekeznek arctalanná válni, saját és családjuk életére koncentrálni. A pénz nem minden.
Míg mantraként halljuk, hogy kalandvágyról, meg a fasz se tudja miről van szó, de semmiképpen sem gazdasági- és társadalmi elégedetlenségről, addig a már nem is annyira lopakodó fél-feudalizmus teljesen átitatja a társadalom szöveteit. Például egy cégvezető/főnök vagy a munkáját és az embereket egyformán utáló hivatalnok is egyre többször, egyre kíméletlenebb formában próbálja meg átvenni a formálisan alá rendeltek fölötti uralmat, s minderre meg is kapja a mintákat kicsit föntebbről, így kell, ez a rend. A vélt vagy valós hatalmuktól megrészegült senkiháziak sok esetben sikerrel járnak a kiszolgáltatottakkal szemben, hiszen elég csak arra gondolni, tizennyolc hónap alatt lehet állást találni a világverően prosperáló munkaalapú társadalomban.
A fiatalok szerint itthonról nehezebb az érvényesülés, a siker nem érték. Az élet alakulására alig van hatással a teljesítmény és a tudás, mert kibaszott uram-bátyám világ van, ahol haverok és egyéb mamelulok pacsira kapnak elképesztően zsíros állásokat. Ideig-óráig meg tudja magát erőszakolni az ember, még akkor is, ha alapélmény a bizonytalanság. De ha csak azt látja, hogy a siker szitokszó, sőt egyenlő a gyanúval, ha csak azt látja, hogy kizárólag seggnyalással lehet előre jutni, és paprikajancsik királyságai nőnek ki a földből minden nap, akkor vesz egy nagy levegőt és hátra sem néz többet.
írta: masterflow
Az egy dolog, s már szomorú közhely, hogy a fiatalok, de lassan már az erős harmincasok is arra kényszerülnek, hogy külföldön találják meg a boldogulásukat. Az viszont tényleg durva, hogy – egy 2014-es felmérés szerint – a 20-35 év közötti populáció 48 százaléka örökre elhúzna az országból. Hangsúly az időtartamon és az arányokon van.
Még durvább, hogy azért nem tudnak elmenni, mert nincsen rá lehetőségük. Ebben sok minden benne lehet, az elégtelen anyagi helyzettől kezdve akár a nem megfelelő iskolázottságig bezárólag. De bármi megtörténhet. Még két, az internetadóhoz hasonló agymenés, aztán tényleg sikerül elüldözni innen egy teljes generációt. A léc így is rezeg. Napjaink fiataljaival szemben számos jogos és olykor igaztalan kritikát meg lehet és kell fogalmazni, de azt a javukra lehet írni, egyre kevésbé fogadják el, hogy diktátumok szerint éljék az életüket. Vagyis igen, sokan lehetek, akik ezen újfajta, de mégis régről eredő játékszabályokat nem akarják elfogadni és nem bírnak betagozódni egy már jócskán meghaladott társadalmi berendezkedésbe.
Friss adat, hogy a magyar fiatalok egyre nagyobb arányban élnek otthon szüleikkel. Tegyük félre a poszadoleszcencia jelenségét, nézzük a magyar ugart. Egy külföldi munkavállalás először is nagyon komoly lelki terhet jelent, ha kényszerről és nem kalandvágyról van szó. Márpedig a kalandozások kora lejárt. A szervezés – állás, szállás – nehéz és idegőrlő folyamat.
Nagyon úgy tűnik, már egy Nyíregyháza-Budapest reláció, albérlettel megtámogatva sem működő valóság, így marad a frusztráció, a leépülés, a növekvő keserűség a szülői házban jobb esetben ötven négyzetméteren, ahol mindenki a maga kudarcának érzi a kialakult helyzetet. Így lesz sikeres, erőtől duzzadó egy társadalom.
De már azoknak se nagyon van maradása, akik viszonylag rendezett körülmények között igyekeznek arctalanná válni, saját és családjuk életére koncentrálni. A pénz nem minden.
Míg mantraként halljuk, hogy kalandvágyról, meg a fasz se tudja miről van szó, de semmiképpen sem gazdasági- és társadalmi elégedetlenségről, addig a már nem is annyira lopakodó fél-feudalizmus teljesen átitatja a társadalom szöveteit. Például egy cégvezető/főnök vagy a munkáját és az embereket egyformán utáló hivatalnok is egyre többször, egyre kíméletlenebb formában próbálja meg átvenni a formálisan alá rendeltek fölötti uralmat, s minderre meg is kapja a mintákat kicsit föntebbről, így kell, ez a rend. A vélt vagy valós hatalmuktól megrészegült senkiháziak sok esetben sikerrel járnak a kiszolgáltatottakkal szemben, hiszen elég csak arra gondolni, tizennyolc hónap alatt lehet állást találni a világverően prosperáló munkaalapú társadalomban.
A fiatalok szerint itthonról nehezebb az érvényesülés, a siker nem érték. Az élet alakulására alig van hatással a teljesítmény és a tudás, mert kibaszott uram-bátyám világ van, ahol haverok és egyéb mamelulok pacsira kapnak elképesztően zsíros állásokat. Ideig-óráig meg tudja magát erőszakolni az ember, még akkor is, ha alapélmény a bizonytalanság. De ha csak azt látja, hogy a siker szitokszó, sőt egyenlő a gyanúval, ha csak azt látja, hogy kizárólag seggnyalással lehet előre jutni, és paprikajancsik királyságai nőnek ki a földből minden nap, akkor vesz egy nagy levegőt és hátra sem néz többet.
írta: masterflow
. Külföldönsem minden arany ami fénylik . Válallkozó sem lehet mindenki hiszen valamennyi alaptökének kell lennie az illetönek , ez nem Amerika ahol egy jó ötletedet valaki finanszirozza !Aztán ugye valamelyes nyelv ismeret is kéne a külhoni munkához , mirnix-dirnix még takaritónak sem nagyon vesznek fel ha nentudsz kommunikálni hiába vagy a legjobb szakember otthon .
