Két repülőgép ütközött a torontói reptéren

Evakuálni kellett egy repülőgép utasait pénteken a torontói Pearson nemzetközi repülőtéren, miután egy kaputól kivontatott üres gép ütközött a leszállás után várakozó géppel, és tűz keletkezett - közölte a két érintett légitársaság alapján az MTI.

A WestJet kanadai légitársaság mexikói Cancún üdülővárosból érkező Boeing 737-es gépe álló helyzetben várakozott, amikor a szintén kanadai Sunwing légitársaság kaputól kihúzott repülőgépe nekiütközött - írta Twitter felületén a WestJet.

"Miután a repülőgép még kinn állt a betonon, a WestJet utasait a vészcsúszdák segítségével kellett evakuálni" - tette hozzá a társaság. "A mentőcsapatok kéznél voltak, és azonnal reagáltak."

A kiürítés során senki sem sérült meg a 168 utas és a személyzet hat tagja közül - tudatta később a WestJet. Egy közvetlenül az ütközés után készült videofelvételen látszik, hogy a másik, a kaputól kihúzott gép egy része lángol.

A Sunwing légitársaság azt közölte, hogy repülőgépét a földi kezelő személyzet vontatta el a beszállókaputól, és a gép fedélzetén sem utasok, sem a személyzethez tartozók nem voltak.Az esetet a kanadai repülésbiztonsági hatóság vizsgálja.

repter.jpg
 
Csatolás megtekintése 1587095
*
Ajvé! Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki ember fiának, lányának, - nem lett baja, no igen a repülőnek igen... :confused:
Sajnálatosak és félelmetesek az ilyen esetek. A statisztika viszont azt mondja, hogy autóbalesetbe könnyebben kerülünk bele, mint a repülő balesetekbe. Tény, hogy vannak, akik szinte soha nem repülnek, de akik igen, azok is szerencsére ritkán élik meg az ilyen borzalmat.
 
Én mindig úgy tudtam, a leszállás a legveszélyesebb, azután a felszállás. Na de amikor a repcsi csak áll, és vontatják?! Hát nincs a vontatóknak szemük?! És akkora erővel ütközik hogy még ki is gyullad?!

Ekkora pancserságot...
 
Itthon az álló busz, metró is ki tud gyulladni. Akkor a repülőgép? Ráadásul vontatták :o Ezek szerint mi ebben "jobbak" vagyunk?!
 
Azért kellett lélekjelenlét a Westjet utasainak.
Nyugi nagyobb volt a média tűz mint a valódi
Ez két olcsó fapados üdülő járat társaság
Kevés személyzettel mert olcsó utakat csak kevés servizzel lehet üzemeltetni
Pánik sem volt csak mindenki tette a dolgát
Lényeg emberi veszteség és sérülés nélkül
Uuuuutalok azon a terminálon utazni
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,536
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére