Itt van az új nemzeti konzultáció 10 kérdése

A héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta, a kérdőíveken tíz eldöntendő kérdés szerepel, amelyekre a kormány december 21-éig várja a válaszokat. A kérdőívek kitöltésére később online is lehetőség lesz.

A kérdések között szerepel a legalább négy gyermeket nevelő nők számára a főállású anyaság intézményének bevezetése, a gyerekeket nevelő családoknak járó támogatások kétharmados védelmének biztosítása, továbbá a beteg gyereküket otthon ápoló családtagok támogatása.


Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a magyar kormány nem a migrációval akarja megoldani a népesedési problémát, miként azt több európai országban teszik, hanem a gyermeket nevelő magyar családok, valamint a családalapító fiatalok támogatásával.



A sajtótájékoztatón bemutatott kétoldalas kérdőíven a tíz kérdés mindegyikéhez felvezető szöveget írtak, konkrét kormányzati elképzeléseket is megfogalmazva; a kérdésekre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Az államtitkár - kérdésre válaszolva - azt mondta, e konkrét javaslatok támogatása esetén azokat a kormány elé terjesztik.

A kormány egyebek mellett arra vár választ: az emberek egyetértenek-e azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell-e kötni, vagy hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell-e adni az önálló életkezdéshez.

Ez utóbbi kérdés felvezető szövegében az áll, hogy a fiatalokat "akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönnel kell segíteni abban, hogy ha szeretnének, akkor korábban is vállalhassanak gyermeket".

Arról is megkérdezik az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy egy gyereknek joga van családban, lehetőség szerint az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni.

A kérdőív 10. kérdése a költségvetési családtámogatások kétharmados védelmének biztosításának lehetőségéről szól.

(ha a kép rosszul jelenik meg, kattintson ide)

23000.jpg

Novák Katalin erre utalva azt mondta, ez a kérdés azért fontos, mert szeretnék a családtámogatásokat "kőbe vésni", hogy azokat ne legyen könnyű lebontani, ahogy azt korábban a baloldali kormányok idején tették, például az otthonteremtési támogatás megszüntetésével. A fiatalok gyermekvállalásról szóló döntése nem kormányzati ciklusokra szól - hangoztatta az államtitkár.
 
Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak.
Ilyen hülyének tartja a kormány a polgárait? :(
-
A migrációban levőkön való segítségnek semmi köze a népszaporulathoz.
A kvóta szerint 1300 menekültet kellett volna felvennie az országnak átmenetileg
- ennél több magyar hagyja el az országot évente.
- A magyar egyetemeken sokkal több külföldi tanul
- A külföldi cégek képviselőinek a száma ennél sokkal nagyobb
- A külföldön tanulok és dolgozok élettársainak a száma ennél sokkal nagyobb
- Csak a buta emberrel lehet elhitetni, hogy az entrópiát meglehet fékezni
- A kérdés a "fajtisztaság megőrizhetőség" szuggerálja
-
A kormány egyébként is az állampolgárság osztogatásával egy ilyen nép-szaporító programot követ.
-
Miért nem a "szörnyű EU-hoz tartozásról" szol a "Nemzeti Konzultáció"? :(
-
 
Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak.
Ilyen hülyének tartja a kormány a polgárait? :(
-
A migrációban levőkön való segítségnek semmi köze a népszaporulathoz.
A kvóta szerint 1300 menekültet kellett volna felvennie az országnak átmenetileg
- ennél több magyar hagyja el az országot évente.
- A magyar egyetemeken sokkal több külföldi tanul
- A külföldi cégek képviselőinek a száma ennél sokkal nagyobb
- A külföldön tanulok és dolgozok élettársainak a száma ennél sokkal nagyobb
- Csak a buta emberrel lehet elhitetni, hogy az entrópiát meglehet fékezni
- A kérdés a "fajtisztaság megőrizhetőség" szuggerálja
-
A kormány egyébként is az állampolgárság osztogatásával egy ilyen nép-szaporító programot követ.
-
Miért nem a "szörnyű EU-hoz tartozásról" szol a "Nemzeti Konzultáció"? :(
-

Ernő, nem tartja őket hülyének.
A választók mentek le egy szintre....
Joga van a gyereknek apához és anyához.....ha az a válasz születik hogy nincs joga akkor elveszik?????
Sajnos butulunk de nagyon már csak az ilyen szavakat értjük meg.
 
-
Ha jol olvasom a 2. Pont arrol szol, hogy munkanélküli szülök gyerekei ne legyenek támogatva, "hagy hulljon a férgese" :(
-
Nagyon keresztényi.
 
4. Pont
"Egyetért ön azzal, hogy több gyerek esetén több tamogatàst kell adni"

Akar Orbán egy 6.-at csinálni? :)
Mert ha igen akkor meggondolom:rohog:

Elnézést de ezt a listàt a Ludas Matyibol kopiroztátok ide? :)
 
itt szépen le van írva, hogy a német pénzügyminiszter szerint miért kellenek migránsok:
https://www.zeit.de/politik/deutsch...le-aussenpolitik-wandel-afrika-arabische-welt

Leragott csont. Meg is èrtetted miröl szol a cikk?
-
Minden rosszban van valami jo. Mondta a volt pénzügy miniszter.
-
A magyar kormàny viszont fehérbörü embereket akar "tenyèszteni".
-
Emberi az lenne ha a bör szint és vallàst nem tenné kriteriumnak.
-
Orban nyilvanvaloan az etnikai homogenitast tertja fontosnak nem a gyerekeket.
-
Olyan hülye kèrdést, hogy "több gyerek esetèn több tàmogatàst" és mindezt a foglalkoztatottsàggal köti össze , csak olyan tesz fel aki pàr nappal ezelött még a ciganyok szaporasàga ellen emelt szot.


-
 
A 8. Pont, kerem utanaolvasni
A pont ugy hangzik mindha a magyar kormány beismerné, hogy eddig nem szàmitott neki a magyar fiatalok testi es szellemi fejlödèse.
-
Egy ovatos tapogatozàs abba az irànyba, hogy mikent viselkedjen a kormány a gyerekekke? Szarja le öket tovàbbra is vagy tekintsük a fiatalokat èrtéknek. :eek:

Megdöbbentö!
 
Leragott csont. Meg is èrtetted miröl szol a cikk?

Schäuble úr világosan beszél a beltenyészet veszélyeiről.


Olyan hülye kèrdést, hogy "több gyerek esetèn több tàmogatàst" és mindezt a foglalkoztatottsàggal köti össze , csak olyan tesz fel aki pàr nappal ezelött még a ciganyok szaporasàga ellen emelt szot.

nagyon helyesen van feltéve kérdés ... az itteniek nem annyira naívak mint a németek ahol bőségesen fizetnek a munkanélküli migránsoknak, csak minél több gyereket hozzanak.
Van migráns aki 11 gyermek után 5239 euró, azaz 1.715.938 forintnyi segélyt és szociális ellátást kap a német államtól havonta ... meg se fordul a fejében, hogy elmenjen dolgozni.
 
Utoljára módosítva:
Bocs de, ezt nem értem.

valaki így értelmezte a 9. pontot:
"Nem akarok kekeckedni, de ha elváltak a szülők, akkor a gyereket ezentúl félbevágják?"

neki válaszoltam:
"nem arról van szó, hogy az elvált házastársaknak van joguk gyerekre"
 
Utoljára módosítva:
valaki így értelmezte a 9. pontot:
"Nem akarok kekeckedni, de ha elváltak a szülők, akkor a gyereket ezentúl félbevágják?"

neki válaszoltam
Azt tudom hogy neki válaszoltál a mondat szerkezeted rossz.
Vagyis nincs értelme amit írtál.
Mert ott egy vessző ami külön választja a mondani valódat....így nincs értelme
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,566
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére