Gyermek és ifjúsági könyvek IV.

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Boglár Lajos (szerk.)
A boldogtalan kolibri
Dél-amerikai indián legendák és mesék

(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

5rRqFKp.png
Ezek az indián mesék nem híres-neves kultúrák üzenetét hozzák, nem abüszke inka, azték vagy maja folklór gazdagságát hirdetik, hanem a dél-amerikai őserdők primitív népeiről vallanak. Ismeretlen táj, ismeretlen természet, furcsa élet, furcsa ember tárulkozik ebben a mesevilágban és sok-sok meglepő külsőséget kell lehántanunk, hogy közel férkőzzünk ennek a sejtelmes világnak lelkületéhez, gondolkodásához.
„Egyszer két kisleány meghallotta, hogy a kolibri furulyázik. Olyan szépen játszott, hogy az egyik kisleány így szólt: ‘A felesége akarok lenni.’ Felkereste a kolibrit és vele aludt.” – Ilyen üde színek váltakoznak nekünk oktalan, szokatlan drasztikummal, varázslattal, olykor suta költőiséggel, de kópé-derűvel és bölcselő kedéllyel is. ha figyelmesen olvassuk, mi mindent gondol a kóbor halász-vadász önmagáról és környezetéről, a sok furcsaság mögött valami nagy megnyugtató tanulságot lelünk: egy kissé rokonok vagyunk, mert talányai-honnan-hogyan-miért jött létre az ember és a környező világ ezer jelensége, a tűz, az éj, a csillag, az ünnep, a dal vagy a földművelés – tulajdonképp a mi talányaink is.
Köszönet a nyersanyagért Pszi53 fórumtársnak.
 

Csatolások

  • A boldogtalan kolibri.epub
    257 KB · Olvasás: 338

titineni

Állandó Tag
Állandó Tag
Juvan Sesztalov: Medveünnep közeledik - Vogul regék (1986 Móra Kiadó)
Medveunnep_kozeledik_[vogul_regek].jpg
EPUB 2,2MB
PDF 33MB, MOBI 4,5MB

„Én, aki ezt a könyvet írom, vogul ember vagyok. Kicsi tajgai népem regéit regélem… Ne keressetek történeteimben tudományos pontosságot. Szeretném megmutatni népem lelkét, titokzatos életét” – írja a legnagyobb vogul költő bevezetőjében. Emlékezik a múltra, és emlékeiből gyönyörű mesefüzér kerekedik, mely magában foglalja a vogul mítoszok leglényegét. Elmeséli, hogyan került szent állatuk, a medve a földre, hogyan keletkezett a világ, hogyan született meg Világügyelő Férfiú, aki bejárja a földet, vendégeskedik a Napnál, utazást tesz az Alsó Világban, és nyolcszárnyú paripáján még az Égi Atyához, Toremhez is felröpül.
Sesztalov varázslatos mesélő, aki híven vigyázza kis népe hagyományait. Örömmel adjuk közre rokon népünk irodalmának ezt a gyöngyszemét.

A PDF és MOBI mellett egy HTML fájl is van a mappa linken belül - "lábjegyzet helyett" - a vogul (manysi) néphez kapcsolódó infók, videók linkjeivel.
(Pl. mi a szankvaltap, a csum.)

[HIDE-THANKS]https://mega.nz/#F!sg8i3CAR!lLbgFA8ZENMe_Tido50MwQ[/HIDE-THANKS]
 

Csatolások

  • Medveunnep_kozeledik_[vogul_regek].epub
    2.1 MB · Olvasás: 263

duveen

Állandó Tag
Állandó Tag
David Walliams - Büdöss úr

A sikerlistás Gengszter nagyi és Milliárdos fiú szerzőjének új regénye!

Fergeteges! – The Times

David Walliams eredeti, csavaros és szívhez szóló regénye egy tizenkét éves kislány, Kloé és a padon élő hajléktalan barátságának könny- és orrfacsaró története. Walliams az angol gyerekirodalom legújabb sikerszerzője – vagy ahogy legtöbbször emlegetik: a 21. század Roald Dahlja, így talán nem meglepő, ha könyvét Roald Dahl világhírű illusztrátora, Sir Quentin Blake álmodta képekbe.

Büdöss úr büdös volt. Jobban mondva bűzlött. Sőt, ha létezne ilyen szó, akkor azt mondhatnánk: bűzdöglött. Nála büdösebb bűzös bűzdöglő nem volt a világon. Igen, amint a nevéből is gondolhatjuk, Büdöss úr meglehetősen büdös de mégis ő az egyetlen ember, aki jó fej Kloéval. Így aztán, amikor úgy tűnik, hogy Büdöss urat elkergethetik a városból, Kloé gondolkodás nélkül elbujtatja őt a kert végi sufniban.
A lány aztán a saját bőrén tapasztalja, hogy bizonyos titkoknak katasztrofális következményei lehetnek. És ha már a titkoknál tartunk: ha a szimatunk nem csal, Büdöss úr múltjában is erősen bűzlik valami.
 

Csatolások

  • David Walliams - Büdöss úr.pdf
    3.9 MB · Olvasás: 519

duveen

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, keresem:
- Moka: Kinra Girsl sorozat
- Moka: Ó Penelopé 1-2
- Florence Hinckel: A fiúk listája, Titkok.com
- Wendy Mass: 11 szülinap, Végre 12., 13 ajándék, Az utolsó ajándék
- Finy Petra: A nagy álom (Úszósuli 1)
- Karen Saunders:Suzy P. sorozat
- Bosnyák Viktória: Apolló Akadémia sorozat
 

Bzsomb

Állandó Tag
Állandó Tag

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Vászolyi Erik (szerk.)
A pórul járt víziszellem
Zürjén népmesék
(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

7CsgENF.png
Egyszer a pap elment a vásárba, s fölfogadott ott egy bérest.
Nagy betyár és borissza volt az atyafi. Akárhová küldötte a pap, két napra mindig odaveszett.
Egyszer elküldötte a pap a béresét a városba, hogy vigye be a kolompárt, s adja el a vásárban. Hát annak három napig tartott az út. Amikor hazatekergett, a pap három lánya mind odarohant hozzája. Elkezdtek kérdezősködni, hogy mit látott a városban, mit árultak a vásárban, s mit vásárolt ő, a béres.
– A városban csudajó! – mondja a béres. – A vásárban mindenfélét lehet venni. – „Hanem mit mondjak ezeknek, hogy mit vásároltam? – töri a fejét. – Bolondok ezek a paplányok! Előszedem a durungomat, s azt mondom, hogy ezt vettem a vásárban.”
Köszönet a nyersanyagért Pszi53 fórumtársnak.
 

Csatolások

  • A pórul járt víziszellem.epub
    358.5 KB · Olvasás: 304

pszi53

Állandó Tag
Állandó Tag
Népek meséi 39 Sfurtuna, az elátkozott leány szicíliai népmesék
Ez a lány tényleg el volt átkozva...Sikerült beszerezni egy példányt, de nyomdahibás: 98. után a 111., 162 után a 175 következik... Nem tudom, létezik-e hibátlan példány, minden esetre csak egy kiadást ért meg 1965-ben 4600 példányban- és bár nem olvasták ronggyá, mára alig maradt...
 

Csatolások

  • Sfurtuna az elátkozott leány.jpg
    Sfurtuna az elátkozott leány.jpg
    110.5 KB · Olvasás: 102
  • Népek meséi 39 Sfurtuna, az elátkozott leány.djvu
    3 MB · Olvasás: 237

KathyBogar

Állandó Tag
Állandó Tag
J.K.Rowling
Harry Potter és a bölcsek köve (ILLUSZTRÁLT)

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot.

J.K. Rowling immár klasszikus műve most először jelenik meg illusztrálva. A fantasztikus, színes rajzokat a Kate Greenaway Medal kitüntetettje, Jim Kay készítette. Szemet gyönyörködtető és varázslatos könyv Harry Potter-rajongóknak és új olvasóknak.

covers_269321.jpg
 

Csatolások

  • 01.J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve.ill.pdf
    10.5 MB · Olvasás: 1,332

KathyBogar

Állandó Tag
Állandó Tag
J. K. Rowling
Harry Potter és a Titkok Kamrája - Illusztrált kiadás

A szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!

Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben.

A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat második kötetében.

covers_269321.jpg
 

Csatolások

  • 02.J. K. Rowling - Harry Potter és a Titkok Kamrája.ill.pdf
    8.9 MB · Olvasás: 1,122

Hamunatra

Állandó Tag
Állandó Tag
Nosztalgia céljából keresem az alábbi mesekönyveket, régebbi változatot, nem az újra kiadott felújítottat:
Első meséskönyvem
Második meséskönyvem
Harmadik meséskönyvem
 

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Csatlós János (szerk.)
A sárkánykirály lánya
Tang-kori történetek

(Népek meséi sorozat)
——— epub formátum ———

b9OfI1c.png
A Tang-kornak, a kínai klasszikus irodalom aranykorának eddig inkább a költészetét ismerhette annyira-amennyire a magyar olvasó: Po Csü-ji, Tu Fu és mások verseit. Ebben a kis kötetben ugyanez a nagy irodalom másik oldaláról mutatkozik be: a próza felől. A benne szereplő mesék és történetek részben folklór eredetűek, részben novellák. Valamennyi igazi meglepetés, frissességük, naiv szemléletességük, aprólékos festőiségük mély rokonságban van a korszak lírai termésével, ám míg a líra sokszor csak futó hangulatok rögzítése vagy csiszolt poéták virtuóz ujjgyakorlata, ezek a mesés vagy hétköznapi históriák egy letűnt kor mindennapjait támasztják fel üde mese-ízekkel, szerelmi bonyodalmakkal, sokszor gunyoros történelmi pillanatképekkel, érzelmes pátosszal: megannyi kipillantás egy idegen kultúra és világ furcsa, de mégis a mi életünkkel rokon apróságaira.
Köszönet a nyersanyagért Pszi53 fórumtársnak.
 

Csatolások

  • A sárkánykirály lánya.epub
    284.5 KB · Olvasás: 340
Oldal tetejére