Hírek Rengeteg embernek segített csalással jogi diplomához jutni a Völner-ügy kulcsfigurája: Rogán Antal kabinetfőnöke is köztük van

Így megy ez a NER-ben.

Schadl György, a Völner-botrány kulcsfigurája többeknek segített jogi vizsgák megszerzésében, derült ki a 444 birtokába került nyomozati anyagból.

Mint arról mi is beszámoltunk, Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárát, fideszes országgyűlési képviselőt decemberben hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.
A vád szerint Völner Pál alkalmanként 2-5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől azért, hogy a Schadl által támogatott személyeket nevezze ki végrehajtónak.

A 444 cikkéből kiderül, hogy Schadl Györgyöt is többen megkeresték, hogy segítsen a jogi diplomához szükséges vizsgák letételében. Schadl többek közt Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is segített ilyen módon megszerezni a jogi diplomát.

A cikk telefonbeszélgetések leiratait közli.
Az egyik ilyenben Völner azért hívta Schadl Györgyöt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot hallgató rokonának kérjen segítséget.
Schadl megkérdezte, miből megy vizsgázni az illető, aztán közölte Völnerrel, hogy intézi is a telefont. Ezután felhívta a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, hogy felhívja a figyelmét a másnap vizsgázó Völner-rokonra, és arra kérte, hogy figyeljen rá oda.
Ezután Schadl visszahívta Völnert, és megnyugtatta, hogy
minden rendben lesz.
A 444 anyaga szerint több hasonló alkalom is volt, Shcadl pedig nemcsak Völner Pálnak segített ilyen módon.
Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével beszélt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnökéről, Nagy Ádámról.
A telefonbeszélgetés leirata szerint a tanársegéd gyakorlatilag megüzente Schadllal Rogán emberének, hogy sikerült a vizsgája.
A nyomozati anyag szerint azonban Nagy Ádám nem is volt jelen a vizsgán, még
a Neptun-rendszerben való feljelentkezést is Schadl intézhette neki.
“A tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének”
— írja a lap.
A cikkben több telefonbeszélgetés leiratát is közlik, amelyekben Schadl különböző személyekkel egyeztetve nyújt “segítséget” a sikeres vizsgákhoz. Az egyik ilyen beszélgetésben egyenesen az online vizsgákon való csalás lehetőségeitől a vizsgadublőr alkalmazásáig egyeztet az egyik tanársegéddel.
Schadl György több végrehajtónak, és az ő rokonaiknak is segített ilyen módon
jogi végzettséget szerezni.
További részleteket az ügyről >>ITT<< találsz.

diploma.jpg
 
Higgyél neki hisz őszinte ember
Ebben az esetben úgy hangzott el a kérdés felé
Megbánt e bármit is
Igen
Kérdés az a annyit is ér mondatot
Igen azt

Ez műmájerség, emberközeli politikus vagyok, nézzétek, hibáztam, igen, megbántam.
Brühühüh ...

Lázár egy áspis kígyó, aki elég okos ahhoz, hogy közben a saját pecsenyéjét sütögesse.

Azt se hiszem, ha kérdez.
Újra kellene születnem hozzá.
 
rövid válasz: senkik, akik valakik lettek
Minden politikai kurzusnak vannak elvtelen kiszolgálói.
De ilyen hogy egy teljes kormányzás vezetői és tisztságviselői csak a média-kommunikációjuk és a becstelenségük miatt lehettek felemelve?
Mondjatok más magyarországi kor rendszerét.
Ahol ennyire senkik kerültek kormányba és tisztségbe
Csak egy lehetett
A Noszty Feri kora (uram-bátyám)
Vagyis a a dualizmus kora a korabeli jobboldali "szabadelvű" párt folyamatos több éven át történő(30év) ideje alatt a Tisza korszak.(Kálmán 4 választás folyamatosan)
Tisza korszak (átmeneti) vége természetszerűleg egy belpolitikai válság lett (szintúgy) és
érdekességként: akkor is alakult egy szövetkezett ellenzék és a korabeli jobboldali "szabadelvű" szétesett



images
 
Utoljára módosítva:
Basszus de jo lesz az ózdiaknak!
Ha az ellenzek nyer még a tisza is errefog majd folyni!
Ezt igeri valoszinu Márki-Zay itteni jeloltje.
De lehet hogy csak egy tokaji képet rakott ózd helyére a helyi kampányujsagban :)
 
Basszus de jo lesz az ózdiaknak!
Ha az ellenzek nyer még a tisza is errefog majd folyni!
Ezt igeri valoszinu Márki-Zay itteni jeloltje.
De lehet hogy csak egy tokaji képet rakott ózd helyére a helyi kampányujsagban :)
Márki-Zayon nem sok mindent tudsz majd számonkérni, ha nyer a baloldal, kb. olyan sebességgel dobják ki mint a fosos macskát.
 
Márki-Zayon nem sok mindent tudsz majd számonkérni, ha nyer a baloldal, kb. olyan sebességgel dobják ki mint a fosos macskát.
Hogy nem látja ezt 56
Hógy MZP nem kell a politikába
Még a választások előtt kikerül valószínűleg
Egy véletlen dobta fel őt
De senki! egy kalandor kit megszédített hiúsága és a Helyi nyerés
Nem kell Orbánnak se.Nem kell a baloldalinak se
Amúgy is 56 csak elterelésnek dobta be
Hisz ez itt a Völner ügy

Na így nem politizál többet Eddy56
 
Utoljára módosítva:
Hogy nem látja ezt 56
Hógy MZP nem kell a politikába
Még a választások előtt kikerül valószínűleg
Egy véletlen dobta fel őt
De senki! egy kalandor kit megszédített hiúsága és a Helyi nyerés
Nem kell Orbánnak se.Nem kell a baloldalinak se
Amúgy is 56 csak elterelésnek dobta be
Hisz ez itt a Völner ügy

Na így nem politizál többet Eddy56
Nem dobják ki, miért tennék?

Én nem kedvelem különösebben Márki Zay Pétert, de ő az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Ehhez tartom magam, s ehhez tartják magukat a pártok is.
Remélem!
Ajánlom is nekik, mert többszázezer szavazót sértenének vérig, s ez a lépés nem lenne szimpatikus nekem sem.
Orbán leváltása a cél!!!

(Éppen azt kérem számon, sokszor tízezer ellenzéki szavazóval együtt, Márki Zayon, hogy egyeztessen, koordináljon, majd tartsa magát a megállapodásokhoz ...)
 
Nem dobják ki, miért tennék?

Én nem kedvelem különösebben Márki Zay Pétert, de ő az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Ehhez tartom magam, s ehhez tartják magukat a pártok is.
Remélem!
Ajánlom is nekik, mert többszázezer szavazót sértenének vérig, s ez a lépés nem lenne szimpatikus nekem sem.
Orbán leváltása a cél!!!

(Éppen azt kérem számon, sokszor tízezer ellenzéki szavazóval együtt, Márki Zayon, hogy egyeztessen, koordináljon, majd tartsa magát a megállapodásokhoz ...)
Pontosan így van. Lehet dacoskodni de, akkor ne akard leváltani vagy megszorítani a kormányzó pártot.
 
Így lesz mások kínja jó üzlet!
(Bezzeg a csirkefarhát árát fixálták és még propagálni is kell!)

1643637576485.png


 
Mai schadl, 2 hír is napvilágot látott:
1. Vadásznak ügyészék, 3 embert (fogjuk rá, így írták), köztük a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le.
2. A schadl holdudvarban a napi milliók továbbra is akadálytalanul termelődnek.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,024
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére