Hírek Vasárnapi választások

Valami igen sötét dolog van előkészülőben a most vasárnapi választásokkal kapcsolatban.
Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak.


A kidobott szavazólapok egy része az ellenzékre leadott szavazatokat tartalmaz a fényképek tanulsága szerint.
Szerdán több, a magyarországi választásokra szánt szavazólapot találtak zsákokba gyűjtve a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő országút mellett.


Az üres telken, amelyet eddig illegális hulladéklerakatként használtak, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között bezsákolt szavazólapokra bukkantak, ezeknek egy része el is volt égetve.


Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke is megszólalt az ügyben és ezt mondta:
Marosvásárhely mellett kidobott, már kitöltött levélszavazatokra bukkantak. Sejtitek kikre szavaztak ezek az emberek?


Ez egészen elképesztő! Ha nem volt eddig elég indok, hogy elmenjetek szavazni április 3-án, akkor most álljon itt ez a kép.

1648733096501.png
 
Program, egyértelmű alternatív irányvonal ugyanis - NEM VOLT:
Jo lenne ha a valosagot irnad le mert mar elegunk van a sok hazugsagbol. Volt proramjuk hogy te nem olvastad akkor ne allitsag olyant hogy nem volt.
Utóbbi látszott is a vereség éjszakáján. MZP-t úgy egyedül hagyták, mint Szt.Pál az oláhokat.
A tv ben a neten o maga nyilatkozta , hogy a csaladjat akarta maga mellett, mert a mondandoja hogy ok maradnak gyerekeivel ekkor is ha most nem nyert.
Ergo nem hazudtold meg mert csak utana kene nezned.
 
Jo lenne ha a valosagot irnad le mert mar elegunk van a sok hazugsagbol. Volt proramjuk hogy te nem olvastad akkor ne allitsag olyant hogy nem volt.
Jó lenne, ha átgondolnád, méginkább értelmeznéd azt, amire válaszolsz.
Tény - programnak nevezett füzetke volt.
Másik tény - az nem volt értelmezhető, valódi program.
Így érted?
A tv ben a neten o maga nyilatkozta , hogy a csaladjat akarta maga mellett, mert a mondandoja hogy ok maradnak gyerekeivel ekkor is ha most nem nyert. Ergo nem hazudtold meg mert csak utana kene nezned.
Jó lenne, ha elolvasnád, én mit írtam oda, mielött engem nevezel hazugnak.
Én megértem, hgy dagadó lélekkel telve vagy indulatokkal, de ne csapkodj magad köré, főleg ne alaptalanul
Ám segítek, mert kell:
""hogy ha nem is a szinpadon, de legalább a szinpad elött képviselje magát. Hogy annyit mondjon, akkor és ott - együtt voltunk, közösen csesztük el, másképp kellett volna, elnézést."" -EZ van odaírva.
Ezzel mit és kit is hazudtolok meg éppen?
 
ez nem újdonság .... Karácsony Gergely már régóta önálló budapesti alkotmányt szeretne.
Mondtam, hogy utópia, és persze, nem gondoltam komolyan. Ez nem Ukrajna, itt nincsenek szakadár területek, és Budapest nem is lehetne az. Gondolj csak arra, hogy el kellene vitetni innen a Parlamentet, a minisztériumokat az összes mamelukkal... őőő államtitkárokkal, a Karmelita Kolostort, kirá... izé... Orbánostul, a Kúriát. Ezt még a Marvel hősök sem tudnák megcsinálni. Van, amihez még egy szuperhős sem nyúlna.
Bocsi, kissé elkalandoztam.
 
Dehiszen egy nagyszerü, demokratikus előválasztáson választották ... szó sincs hogy "valaki" vagy "valakik" bevetették.
Lehet, hogy iróniának szántad, de így volt, bárki indulhatott, aki össze tudta szedni a 20ezer /?/ aláírást. Pálinkásnak nem sikerült. Onnantól pedig az előválasztók kezében volt a döntés. És így döntöttek.
 
Nem rágtam át magam a több száz komment sajthegyén, csak az utóbbi párat olvastam el.
Két megjegyzés:
Vona. Battutának abban igaza van, hogy ugyanezen az alapon senkitől semmit nem lehetne elolvasni, vagy elfogadni. Vona most (és jó ideje) meglehetősen objektív képet ad, ha nem is teljeset. Felesleges ezen felháborodni, vagy zsigerből elutasítani, Aki ugyanis a hátterét is és összefüggéseit is látja a dolgoknak, megérti, mit és miért mond. Ráadásul a következtetései még ülnek is, ha valaki rászánja magát és átgondolja, azonnali elutasítás nélkül. Ettől még persze az, aki - ám semmivel nem rosszabb, mint az ellenzéknek pántlikázott szerencsétlenségcunami bármelyik tagja.
És itt is a másik:
Ha valaki azt vezeti le a Fidesz újabb kétharmadából, hogy de Magyarországon ostoba hülyék laknak és itt mindent el lehet sütni, mindenkit meg lehetett hülyíteni, az végtelenül téved. A Fidesz nem azért tudta rommá verni a többieket, mert olyan nagyon jó itt minden és/vagy Orbán az Isten, aki regnálása alatt mindent kiválóan művel.
Erről szó sincs. Nagyon nincs.
Az emberek egyszerűen mérlegeltek. Van egy közismerten olyan, amilyen kormányzás, rengeteg hibával, mutyival, erőszakos beruházásokkal és a többivel. Ezzel szemben viszont NEM volt semmiféle alternatíva. Kivéve a külsőségeket villogtató, mellét verő, a felszínen összaállt "ellenzék", aminek sem programja, sem elképzelése, sem egysége, semmilye nincs. Semmi.
A csinnadrattás mostaztán minkmajd egy ideig elmegy. Ám nagyon sokan tették fel a kérdést magukban - jó, Orbánék mehetnek. És? Ezek itt mégis mit fognak csinálni?
Még a kampány vége elött is egymás torkát harapták, ellentmondó ígérgetések, egymásra mutogatások, állandó cirkusz mellett. Mit fognak ezek csinálni egy ország élén? Program, egyértelmű alternatív irányvonal ugyanis - NEM VOLT:
Emellett viszont folyt az állandó személyeskedés, iszonyatos baklövések sorozatai, szinte egymást tették tökéletesen hiteltelenné.
És szerencsétlen Márki-Zay. Aki bizonyára egy rendkívül tiszta szívű, kedves és őszinte ember, de politikához nem ért, politikusnak nem való. Főleg ilyen szedett-vedett társaság élén, akikkel hónapokig folyamatosan veszekedett a nyilvánosság elött. Egymást hazudtolták meg.
Remek kis csapat...
Utóbbi látszott is a vereség éjszakáján. MZP-t úgy egyedül hagyták, mint Szt.Pál az oláhokat. Megtagadták, sőt egyenesen - és most már nyíltan - ő lett a bűnbak. Egyetlen párt nem vette a fáradtságot a számtalan fotó, egymásba bújás meg harsonaszó után, hogy ha nem is a szinpadon, de legalább a szinpad elött képviselje magát. Hogy annyit mondjon, akkor és ott - együtt voltunk, közösen csesztük el, másképp kellett volna, elnézést.
Nem - eddig már nem tart ki a politikai kultúra. És tetszik, vagy sem - a vegyessaláta politikai kultúrája. Ahol egy nyugati elveket képviselő önjelölt liberális főerő elmarja a valódi baloldalt, viszont összeáll egy leszedált jobboldallal és bárkivel, aki mögé be tud bújni, hogy még négy évig megkaphassa a fizetést.
Mert ezek - így - tényleg másra nem hajtottak. Lehetetlen dolog, hogy ennyire naív, vagy ostoba legyen egy ellenzéki politikai vonal, ekkora rutinnal, belső-külső támogatással.
Nem - Vonának bizony igaza van, ez a túlélésért, a fennmaradásért ment. Nem érdekelte ezeket az ország, az emberek és hasonlók - mert akkor tettek is volna azért, hogy mindez másképp alakuljon. Nem csak a nyugati stílusú külsőségekben, hanem a kézzel fogható gyakorlatban is.
Úgyhogy - az emberek nagyon nagy része nem Orbánra szavazott. Vagy nem ment el szavazni, vagy ha elment, akkor csk azért, nehogy véletlenül ez az ellenzéki horda kerüljön már ide, hát van nekünk nélkülük is épp elég bajunk...
Tudom, szánalmas - de ez van.
Orbánnak nem nagyon kellett bármiit is csinálnia.
Ebből meg okosék azonnal levezetik, hogy de mert ide Kádár kell, meg Orbán kell, meg itt nincs demokrácia, meg itt mindenki hülye, mert nem tudják, mi az igazi, mert tájékozatlanok, meg a többi.
Hát erről szó sincs.
A magyarok nagyon nagy része sokkal, de sokkal értelmesebben és figyelmesebben fontolja meg azt, hogy mit is csináljon ebben a szegény országban, mint akárhol, akár nyugaton is bárki más.
Röviden - ennyit erről.
Csak néhány megjegyzés.
1. Látszik, hogy tényleg nem olvastad el az összes kommentet, mert akkor tudnád, hogy MZP maga akart a családjával egyedül kiállni, mint este elmondta, hogy jelezze, marad, és azokat is erre buzdítsa, akik most el akarják hagyni az országot. Mert hogy úgy tűnik, az újabb F. győzelem után sokan gugliztak rá a külföldi munkalehetőségekre.
2. Túl korai temetni az ellenzéket, a lesajnálása, földbe döngölése pedig régi fideszes taktika. Vesztettek, hát tapossuk őket meg még jobban, O. is végleg meg akar szabadulni "ezektől a mihaszna hazaárulóktól, kommunistáktól", és egyéb címkék.
3. Bukott már O. is, és talpra állt. Ezt az ellenzék is megteheti.
4. ezt írod:
"Lehetetlen dolog, hogy ennyire naív, vagy ostoba legyen egy ellenzéki politikai vonal, ekkora rutinnal, belső-külső támogatással..." - tudod, hogy mennyi pénze, mekkora médiafölénye, külső-belső támogatása - egyházak, külhoni magyarság, propagandistája, trollhadserege, stb. van Orbánnak? Lefogadom, hogy vagy ezerszerese az ellenzékének. Milliárdok mentek el a kampányára, FB-re, plakátokra, telefonálásokra, stb.
meg ezt is írtad:
"Vonának bizony igaza van, ez a túlélésért, a fennmaradásért ment. Nem érdekelte ezeket az ország, az emberek és hasonlók.
Igen, a FIDESZ fennmaradásáért, azért, hogy ne kerüljenek börtönbe, ne veszítsék el az ebül szerzett javakat. És a fideszeseket nem érdeklik az emberek, az ország, csak a saját zsebük megtöltése.
Ezen kívül az írásodban van még csúsztatás, áldozathibáztatás, lenézés, gúny, és a többi. Ami nem baj. Általában az ilyen írások azok, amelyek felszítják a parázst, feltüzelik az indulatokat, az ellenállást.
 
Csak néhány megjegyzés.
1. Látszik, hogy tényleg nem olvastad el az összes kommentet, mert akkor tudnád, hogy MZP maga akart a családjával egyedül kiállni,
Tévedsz. Ezzel tökéletesen tisztában voltam és vagyok most is.
Ám akkor megint, más szavakkal, mert láthatólag nem tudjátok értelmezni, amit leírtam:
Az ellenzék egyetlen képviselője nem volt MÉG A KÖRNYÉKEN SEM. Nem a szinpadon - csak úgy, lődörögve, hogy mutassa - kérted, nem mentünk melléd, de azért nem tojunk a fejedre, mert egy tábor lennénk, vagy mi...
Másrészt - emlékeim szerint aznap este egyetlen szó el nem hangzott SEHOL, se kampány főhadiszállásokon, se nyilatkozatban, sehol, hol szerencsétlen MZP-t valaki, bárki is vagy védelmébe vegye, vagy legalább jelezze, hogy összetartoznak és együtt felelősek az egészért. Ezzel szemben az ellenkezője bizony, hogy elhangzott.
Így tiszta?
2. Túl korai temetni az ellenzéket, a lesajnálása, földbe döngölése pedig régi fideszes taktika.
Ez most hogy jött ide... :O
Nem érted meg, hogy ennek köze nincs a Fideszhez? Nehéz felfogni, hogy az emberek maguktól látták és látják, mekkora rakás szerencsétlenség ez a társaság?
Úgy tűnik, számodra is csak az létezik, hogy mert nekem nem tetszik, akkor eztet a fidesz mijatt mondok én ijjet, mer aztat kell mondani...
Irtózatos tévedés. Nagyon hasonlók miatt sikerült elbukni ezt a lehetőséget.
3. Bukott már O. is, és talpra állt. Ezt az ellenzék is megteheti.
EZ a társaság alkalmatlan rá. Ezek leszerepeltek, nagyon csúf módon. És nem most - már bő egy éve, amit folyamatosan csak erősítettek és erősítettek. Az eredmény - a tegnap esti szereplés.
Az emberek, minden ellenkező feltételezéssel szemben - nem ostobák.
Legalábbis mind nem.

Akkor lesz itt végre értékelhető, valódi és erős ellenzék, ha ez a mostani bolhacirkusz teljesen átalakul és megfrissül. Ha ugyanezek maradnak, ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel, akkor ötödik Orbán ciklust is össze fognak hozni neki.

4. ezt írod:
"Lehetetlen dolog, hogy ennyire naív, vagy ostoba legyen egy ellenzéki politikai vonal, ekkora rutinnal, belső-külső támogatással..." - tudod, hogy mennyi pénze, mekkora médiafölénye, külső-belső támogatása - egyházak, külhoni magyarság, propagandistája, trollhadserege, stb. van Orbánnak? Lefogadom, hogy vagy ezerszerese az ellenzékének. Milliárdok mentek el a kampányára, FB-re, plakátokra, telefonálásokra, stb.
Nem hiszem, hogy te ennyire naív ember vagy.
Tudod, ez pont olyan dolog, mint ez a csudálatos kommunikáció az ukránokról. Az oroszok hazudnak, mint a vízfolyás. csakhogy a másik oldal még talán náluk is jobban.
Ugye nem gondoltad, hogy az ellenzék nem kapott támogatást? Nincs trollhadserege? Elárulom - a két oldal megközelítően egyenlő feltételekkel dolgozott, úgy eszköz, mint anyagi és politikai háttértámogatás, és lehetőségek szempontjából.
meg ezt is írtad:
"Vonának bizony igaza van, ez a túlélésért, a fennmaradásért ment. Nem érdekelte ezeket az ország, az emberek és hasonlók.
Igen, a FIDESZ fennmaradásáért, azért, hogy ne kerüljenek börtönbe, ne veszítsék el az ebül szerzett javakat. És a fideszeseket nem érdeklik az emberek, az ország, csak a saját zsebük megtöltése.
Ezen kívül az írásodban van még csúsztatás, áldozathibáztatás, lenézés, gúny, és a többi. Ami nem baj. Általában az ilyen írások azok, amelyek felszítják a parázst, feltüzelik az indulatokat, az ellenállást.
Látom, te is azt érted az egészből, ami számodra üdvös és illő. Legyen neked így jó.
Áldozathibáztatás, csúsztatás... szép frázisok :)
A gúny elmegy, a lenézést egyenesen vállalom is. Ennyi idő alatt, ilyen lehetőségek mellett, ilyen várakozásokkal és támogatással ennyire ócska "ellenzéki" ripacsmunkát összehozni - egyenesen művészet.

Javaslom egyébként, próbáld meg értelmezni, mi az egész lényege, miért is írtam én azt le.
(Segítek - nem a cirkusz és az olaj a tűzre miatt. Azt mindíg utáltam - igaz, ha velem csinálják, azt is )
 
Utoljára módosítva:
Tévedsz. Ezzel tökéletesen tisztában voltam és vagyok most is.
Ám akkor megint, más szavakkal, mert láthatólag nem tudjátok értelmezni, amit leírtam:
Az ellenzék egyetlen képviselője nem volt MÉG A KÖRNYÉKEN SEM. Nem a szinpadon - csak úgy, lődörögve, hogy mutassa - kérted, nem mentünk melléd, de azért nem tojunk a fejedre, mert egy tábor lennénk, vagy mi...
Másrészt - emlékeim szerint aznap este egyetlen szó el nem hangzott SEHOL, se kampány főhadiszállásokon, se nyilatkozatban, sehol, hol szerencsétlen MZP-t valaki, bárki is vagy védelmébe vegye, vagy legalább jelezze, hogy összetartoznak és együtt felelősek az egészért. Ezzel szemben az ellenkezője bizony, hogy elhangzott.
Így tiszta?

Ez most hogy jött ide... :O
Nem érted meg, hogy ennek köze nincs a Fideszhez? Nehéz felfogni, hogy az emberek maguktól látták és látják, mekkora rakás szerencsétlenség ez a társaság?
Úgy tűnik, számodra is csak az létezik, hogy mert nekem nem tetszik, akkor eztet a fidesz mijatt mondok én ijjet, mer aztat kell mondani...
Irtózatos tévedés. Nagyon hasonlók miatt sikerült elbukni ezt a lehetőséget.

EZ a társaság alkalmatlan rá. Ezek leszerepeltek, nagyon csúf módon. És nem most - már bő egy éve, amit folyamatosan csak erősítettek és erősítettek. Az eredmény - a tegnap esti szereplés.
Az emberek, minden ellenkező feltételezéssel szemben - nem ostobák.
Legalábbis mind nem.

Nem hiszem, hogy te ennyire naív ember vagy.
Tudod, ez pont olyan dolog, mint ez a csudálatos kommunikáció az ukránokról. Az oroszok hazudnak, mint a vízfolyás. csakhogy a másik oldal még talán náluk is jobban.
Ugye nem gondoltad, hogy az ellenzék nem kapott támogatást? Nincs trollhadserege? Elárulom - a két oldal megközelítően egyenlő feltételekkel dolgozott, úgy eszköz, mint anyagi és politikai háttértámogatás, és lehetőségek szempontjából.

Látom, te is azt érted az egészből, ami számodra üdvös és illő. Legyen neked így jó.
Áldozathibáztatás, csúsztatás... szép frázisok :)
A gúny elmegy, a lenézést egyenesen vállalom is. Ennyi idő alatt, ilyen lehetőségek mellett, ilyen várakozásokkal és támogatással ennyire ócska "ellenzéki" ripacsmunkát összehozni - egyenesen művészet.

Javaslom egyébként, próbáld meg értelmezni, mi az egész lényege, miért is írtam én azt le.
(Segítek - nem a cirkusz és az olaj a tűzre miatt. Azt mindíg utáltam - igaz, ha valam csinálják, azt is )
Nos, bár talán egy-két pontban még igazad is lehet, a stílusod nem tetszik. Nem szeretem, ha kioktatnak. Hála az égnek, a te buborékod és az enyém sosem találkozhat.
Ugyanezeket hallom a rokonaimtól, és ők is fütyülnek az érvekre, azt mondják, amit a fideszes propaganda tol. Ha felmerül egy új téma, addig nem foglalnak állást, amíg az orbáni véleményt meg nem kapják. Az elmúlt években egyre inkább az a benyomásom, hogy ha politikáról van szó, képtelenek az agysejteiket használni, valamiféle fideszes köd telepszik rájuk. Ami az ukrán helyzetet illeti, számomra logikus és egyértelmű, hogy ha egy állam katonái bevonulnak egy másik, szuverén állam területére, és ott bombáznak, lűdöznek és robbantgatnak, az az állam agresszor. Vagyis Oroszország agresszor, Putyin - Orbán barátja - agresszor, és a látottak alapján háborús bűnös. Ezen mit sem változtat, hogy az ukránok csináltak egy hülye, igazságtalan nyelvtörvényt, vagy hogy 8 éve háborúznak a szakadárokkal. A magyarok egyelőre az EU-ban akarnak maradni, de még néhány év brüsszelezés, és O. nyugodtan kiléptetheti az országot. Mert - bár az ellenzék akarta ezt a módosítást - nem kell népszavazás a kilépésünkhöz.
Fideszes rokonaim is azt hiszik, amit Te, hogy a "baloldal" rengeteg külföldi támogatást kap. Ha így lett volna, gondolod, hogy olyan kevés plakátjuk van? Gondolod, hogy néhány vacak bömbis kocsival járták volna a vidéket? Nem nyomtattak volna minőségi szóróanyagokat? Hogy lehet a forrásokat összehasonlítani? Meg lehet nézni, mennyit költöttek FB hirdetésekre az egyik és a másik oldalon. És a YouTube-on bármit néztem, ott volt előtte a fideszes kampányreklám.
Gondolod, hogy véletlen, hogy Budapestet elvitte az ellenzék? Itt élnek a legjobban informált emberek, de még itt is sokakat meghülyítettek. Igen, ez a véleményem, ezt látom a környezetemben.
És kéretik nem személyeskedni. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, ez Rád és rám is vonatkozik.
 
Ugyanezeket hallom a rokonaimtól, és ők is fütyülnek az érvekre, azt mondják, amit a fideszes propaganda tol.
Ha te nem fütyülsz az észérvekre, akkor egy kérdés:
Ha az ellenzék legnagyobbnak, legerősebbnek, és legtámogatottabbnak mondott pártja 3, azaz három darab mandátumot tud megszerezni a 106-ból, akkor van értelme boncolgatni a miérteket?

A melósnak ennél sokkal kevesebb után javasolják, próbáljon valami hozzá sokkal inkább illő foglalkozást választani, ahol esetleg nem csak kudarcokban lehet része.
 
Jo lenne ha a valosagot irnad le mert mar elegunk van a sok hazugsagbol. Volt proramjuk hogy te nem olvastad akkor ne allitsag olyant hogy nem volt.

A tv ben a neten o maga nyilatkozta , hogy a csaladjat akarta maga mellett, mert a mondandoja hogy ok maradnak gyerekeivel ekkor is ha most nem nyert.
Ergo nem hazudtold meg mert csak utana kene nezned.
 
Jó lenne, ha átgondolnád, méginkább értelmeznéd azt, amire válaszolsz.
Tény - programnak nevezett füzetke volt.
Másik tény - az nem volt értelmezhető, valódi program.
Így érted?

Jó lenne, ha elolvasnád, én mit írtam oda, mielött engem nevezel hazugnak.
Én megértem, hgy dagadó lélekkel telve vagy indulatokkal, de ne csapkodj magad köré, főleg ne alaptalanul
Ám segítek, mert kell:
""hogy ha nem is a szinpadon, de legalább a szinpad elött képviselje magát. Hogy annyit mondjon, akkor és ott - együtt voltunk, közösen csesztük el, másképp kellett volna, elnézést."" -EZ van odaírva.
Ezzel mit és kit is hazudtolok meg éppen?
Hogy a szelso volnalon mit allitanak nem vagyunk ra kivancsiak.
de nem ez az egy hanem tobb portal is lehozta.

Huha micsoda keres hogy a valosagot ird le. Miert kene nekunk az Orban media utan menni? ja ha a sajat szemednek sem hiszel.................

A programrol volt, igy fals info hogy nem volt.

Nagyon kezd elegem lenni ,hogy ha szolok hogy a valosagot irjatok le meg vagytok sertodve. Ugyan miert?
Ha azt irnad hogy a programjukban ezzel es ezzel nem ertek egyet, az elfogadhato, de hogy nincs nem is volt az nem igaz.
Mivel canadai oldal a Ch, nem tajekoztathatjuk tagjainkat fals infoval.
Velem is elofordul ,hogy nem tul megbizhato hirforrast teszek fel de ha valaki igy bebizonyitja linkkel stb nem derogal azt mondani sorry tevedtem.
Orbannak a programjara en is kivancsi lennek , kicsit bovebben mint hogy folytatjuk.
 
Dehiszen egy nagyszerü, demokratikus előválasztáson választották ... szó sincs hogy "valaki" vagy "valakik" bevetették.
Hogy te mennyire nem tudod de élvezkedve gúnyolódsz
A közös indulás gondolatának és a meglévő pártok kezdeményezése után
Megalakult a CVB 2019. május 22
Ez eddig még nem választás tehát hibásan csúfolódsz
Ugyanakkor elindult az MMM 2018
alapítói: Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor.
Megalakult a CVB 2019. május Magyar György vezetésével A Budapest választásban ténykedtek
És még mindig nem a 2022 előválasztás
Itt még sehol sincs MZP
A 6 ellenéki párt hogy kik legyenek benne (Ellenzéki tömörülés)
Nincs benne az MMM
És még nincs MZP sem
És még semmilyen előválasztás nem volt eddig
Ezután vették be a szervezés folyamán az eddig 6 párti tömörülésbe
Az MMM Mozgalmat itt kerültbe MZP
De nem előválasztási szavazás útján
Ezért megjegyzésed nem több mint egy cinikus gúnyolódás
Amivel célod csak a trollkodás lehet

Dehiszen egy nagyszerü, demokratikus előválasztáson választották ... szó sincs hogy "valaki" vagy "valakik" bevetették.
Ezért megjegyzésed nem több mint egy cinikus gúnyolódás
Amivel célod csak a trollkodás lehet
 
"De a pártok egyezkedésével - és azzal, hogy a lista összeállítását már nem bízták a választókra - azért azt is sikerült elintézni, hogy bizonyos szereplőknek biztos helye legyen, akiknek pedig nem kellene ott lenni. "

Ezt írtad.
Erre írtam, hogy szerintem nem ez döntött, hanem a gyűlöletpolitika.
Az Istennel sem nyert volna az ellenzék.
Na jó, talán az Istennel lehet, hiszen az is csak hit kérdése, s itt a hit döntött, nem a tények.
Szabó Sándor szegedi ellenzéki képviselő esetében nagyon nem működött a gyűlöletpolitika, magabiztosan, hatalmas fölénnyel tudott nyerni.
Elmagyaráznád, hogy miért nem?
 
Lehet, hogy iróniának szántad, de így volt, bárki indulhatott, aki össze tudta szedni a 20ezer /?/ aláírást. Pálinkásnak nem sikerült. Onnantól pedig az előválasztók kezében volt a döntés. És így döntöttek.
Beugrottál neki MMM nem választással került a listára
Bár igazd lehet simán jelentkezett A személy MZP vagy akár mint MMM mozgalom is
Itt én tévedhetek
De a 6 párti tömörülésben nem vol tott MMM
alapítói:
(DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd)
És ez után pottyant oda.
És lehet igazad van egyszerűen úgy hogy jelentkezett
Hozta a feltételül szabott ajánlást.
Talán így került be
Ez eddig még nem élőválasztás csak előkészület
 
Kb. 8 éve nem nézem, mert erősen "nyafogó".
Többet árt, mint használ.
Olvasok, neten tájékozódom - ami lényeges, ott van.
(Még a fontosabb ATV-videók is. )
a képes szokásod észrevettem de ott akkor nem volt link
Most itt ennél van és köszönöm

Hasdhyzi két postot írhatott mert a másikban nincs
Én ezt olvastam ebben másképp van és a MZP rész itt hiányzik:

És én nem fotózom elolvashatod személyesen
Le archiválni szoktam
Ha törölnék
Megjegyzem az én általam adott post 9 órás a tiéd 3 órája

Nem látom és nem tudom megnyitni a Facebook linkeket, reklámblokkolót használok, a program tiltja.
Mivel jól dolgozik, nem fogom kikapcsolni. Ennek köszönhetem, hogy egyetlen orbános gyűlöletreklámot sem láttam, s nem nézte az unokám sem, hiszen a gyerekfilmek közé is bejátszották a mocskok.

Ha fontos, képmetszővel tedd ide, légy szíves. Köszönöm.

A magyarok nagyon nagy része sokkal, de sokkal értelmesebben és figyelmesebben fontolja meg azt, hogy mit is csináljon ebben a szegény országban, mint akárhol, akár nyugaton is bárki más.
Röviden - ennyit erről.
Láthatóan sokra mentünk az "értelmességgel".
Egy diktátor vezetését hosszabbították meg.
Szűklátókörű, megvezethetők - ez a véleményem, és lehet megsértődni.

Az ellenzéknek jó programja volt.
Értette, aki elég értelmes ahhoz, hogy a jövőt lássa, ne csak a sérelmeit.

Ráadásul Orbánt megszorítja az EU, nem adja oda a helyreállítási pénzt sem, amíg nem teljesítik a jogállamisági feltételeket.
Az Európai Bizottság tesze-toszaságát bírálta az EU Parlament, és sürgeti a lépéseket.
 
Szabó Sándor szegedi ellenzéki képviselő esetében nagyon nem működött a gyűlöletpolitika, magabiztosan, hatalmas fölénnyel tudott nyerni.
Elmagyaráznád, hogy miért nem?
Gagamail egyszerű rugóra jár
gyűlöletpolitika túl könnyű válasz
A Szabó Sándor győzelmét Botka László sok éve tartó polgármesterei sikerei nélkül
Nem lehet megítélni
Szeged egy külön sziget és jól dolgozik.
Fidesz ellenében is
És jól dolgozott Szabó Sándor is
Elindult az előválasztáson MSZP-s ként 6-párti támogatással és megnyerte
Egységben Magyarországért gyűjtőpárt által támogatva az országgyűlési választást is megnyerte
--------------------
De hogy igazat adjak valamelyes Gagamailnek
A mi estünk fordított
Előválasztáson 2 jelölt maradt talpon egy DK és egy jobbik
Az egyesülés párt egyeztetések alaptézise (a legjobbat legesélyesebbet indítsák)
A DK visszaléptette az övét mert itt a DK nem erős
így egyetlen jelölt került csak az előválasztásra
Nem meglepően Ő nyert az előválasztáson a jobbikos
Na de most jön a csattanó!!
itt volt az országos választás.
A Fidesz új embert indított mert a réginek elküldték a selyemzsinórt(vizsgálat van ellene)
Az új ember a Fideszes eddigi polgármester
És 1 az 1 elleni indulásnál
Az ellenzéki összefogás jelöltje alulmaradt
És ennek magyarázatát nem találom
Én is csak olyannal tudok szolgálni mint gamél
Ő gyűlöletpolitikát mond
Én ezt tagadom
Mert másképpen mondom: Az országos Fidesz kampány hatása húzódott le

Az volt sikeres az utolsó héten: a Ti háborút/Mi életet
És azt jegyezték meg mindenfelé
És így már messzi vidékre is a országos Fidesz-kampány hatás húzódott le
Ez tartotta fen a Fidesz helyi jelöltjét (annyira nem volt népszerű a polgármester)
Én kedvelem (de nem egy bűn nélküli, de szimpatikus) bár bűnt se bizonyított rá senki
pletykákon kívül
Van még egy tippem
Mert mindenki a gyűjtőpárti induló győzelmére számított
Előző választásnál 40% körüli eredménnyel második lett
És most is ugyanannyival második.
Mégsem a legjobb induló volt talán
A személye külseje ,képessége stb nem tudta elhitetni hogy jó országgyűlési képviselő lenne
A nyertes pedig csak a Fidesz név miatt nyert
Pedig ennyire nem Fidesz város
Több tippem nincs
 
Utoljára módosítva:
Nem látom és nem tudom megnyitni a Facebook linkeket, reklámblokkolót használok, a program tiltja.
Mivel jól dolgozik, nem fogom kikapcsolni. Ennek köszönhetem, hogy egyetlen orbános gyűlöletreklámot sem láttam, s nem nézte az unokám sem, hiszen a gyerekfilmek közé is bejátszották a mocskok.

Ha fontos, képmetszővel tedd ide, légy szíves. Köszönöm.

Elébb megkapod
azt a 444 által átvett linket ami tartalmazza a lényeget

De
adok még egy Hadházy facebookot

aztán ugyanitt beteszem a képkivágást vagy a másolt szöveget
Kép nem megy mert hosszú:


AZ ÖSSZEFOGÁS KEVÉS. TELJES MEGÚJULÁS ÉS IGAZI ELLENÁLLÁS KELL.
Tudom, hogy az ország egyik fele ma reggel elkeseredve ébredt, a levegővétel is nehezen megy, szinte képtelenség megmozdulni is. De néhány dologról most azonnal beszélnünk kell.
Az első és legfontosabb, amit ki kell mondanunk, hogy ez egy ELCSALT VÁLASZTÁS volt. Nem elsősorban tegnap csalták el, hanem az elmúlt 12 évben, a szemünk előtt: a propagandagépezet, a Fidesz pártkatonává besorozott polgármesterek, az EU-s támogatásból fizetett kegyencek és a pincsikutya szintjére süllyesztett „független” intézmények, ezek mind hozzájárultak a tegnapi eredményhez. A legnagyobb csalás évek óta a szemünk előtt zajlott: elcsalt választás az, ahol az állami tévébe négy év alatt öt percet beszélhet az ellenzék. Elcsalt választás az, ahol a kormány évek óta folyamatosan kampányol óriásplakátokon és még az utolsó hónapban, a hivatalos kampány alatt is a kormány hirdette Orbánt a plakátokon (demokráciákban csak ezért megismételnék a választást)
Persze, tegnap is történtek csalások. Nem véletlenül írtam szombaton a szavazólap fényképezéséről és nem véletlenül adtam tanácsokat, hogyan lehet megúszni, ha fideszes szavazatot várnak valakitől. Nagyon sok helyről kaptam olyan jelzéseket, hogy a munkavállalóktó elvárják a fideszes szavazatot, amit fényképpel kell igazolni. A szavazatvásárlásokról pedig eddig is tudtunk, csak az ár (tízezer forint) volt az újdonság. A szavazólap fényképezésének engedélyezése ezt a bulit is megkönnyítette, a korábbi láncszavazásos módszer után ipari méretekben mehetett a csalás. Sajnos, ezeket nem lehet bizonyítani és ha lehetne is, kihez lehetne fordulni? Az NVB-hez vagy az Alkotmánybírósághoz? Még viccnek is rossz. Ne felejtsük el, azt sem, hogy jelenleg kétharmadon áll a Fidesz, de ez annak a levélszavazásnak is köszönhető, amelyről a Nemzeti Választási Bizottság tegnap határozatban deklarálta: nincs hatásköre ellenőrizni a tisztaságát. Ez önmagában alkotmányos válságot okozhat, ha az az eredmény marad, hogy a határon túli szavazatokkal van meg a kétharmad!
Ugyanakkor ezek a csalások mind ismertek voltak, nagy részük a választás előtt is. Az ellenzék mégis úgy döntött, hogy elindul ezen a választáson. Óvás alatt is kiálltunk a meccsre, de csak azért, mert tudtuk, hogy az óvásokat elbíráló „labdarugó szövetség“ az ellenfél embereiből áll és úgyis 0:3-ra nekik adja a meccset, ha nem állunk ki. Én évek óta azt hirdettem, hogy ilyen körülmények között nem szabad elindulnunk, de szóltak érvek az indulás mellett és természetesen végig reménykedtem, hogy nincs igazam.
Ha viszont így döntöttünk, akkor három feladat lett volna, amit végre kellett volna hajtani:
1)Az összefogás
2)A megújulás
3)Az ellenállás
Az első nagyjából sikerült, de nem teljesen (megfogadtam, hogy nem keresek bűnbakot, ezért nem részletezném, hogy a kampányban milyen hiányosságok voltak). Viszont a legnagyobb hazugság - amivel saját magunkat csaptuk be - az volt, hogy ÖNMAGÁBAN az összefogás győzelemre vezet. Pedig ez csak az alapfeltétel volt, mielőtt a másik kettőnek nekiállunk.
A megújulás viszont nem igazán sikerült. Voltak részeredményeink, de az összefogásban valahogy mindig fontosabb volt, hogy mindenkinek, aki eddig ott volt, ezután is meglegyen a széke. Az előválasztás jó eszköz volt, érdemes megtartani hosszabb távon. De a pártok egyezkedésével - és azzal, hogy a lista összeállítását már nem bízták a választókra - azért azt is sikerült elintézni, hogy bizonyos szereplőknek biztos helye legyen, akiknek pedig nem kellene ott lenni.
A legrosszabbul az ellenállás dolgában állunk, szinte sehogy. A parlamenti szereplés helyett sokkal fontosabb lett volna aktív ellenállással fellépni a propaganda ellen, megvédeni sajátjainkat, illetve megszervezni azokat az erőket, amelyek ellent tudnak tartani a fideszes nyomulásnak. Ez nem sikerült, ez mindannyiunk hibája, így az enyém is.
ÉS AKKOR MOST MI LEGYEN? Azelső és legfontosabb, hogy ki kell mondani, sőt, a tetteinkkel MEGMUTATNI, hogy ilyen körülmények között mégegyszer nem szabad elindulni. A következő választásokig pedig -bármikor is lesznek- semmit sem szabad úgy csinálni , mint eddig. Teljes újratervezésre van szükség!
Az Országgyűlés alakuló – a választások eredményét hitelesítő – ülésén csak akkor szabad részt venni, ha az ellenzék garanciákat kap arra, hogy visszakapja ellenőrző szerepét (például konszenzusos közmédia vezető, ellenzéki javaslatra kötelezően felálló parlamenti vizsgálóbizottságok, a képviselők szabad belépési jogának visszaállítása a közintézményekbe stb.). Ameddig erre sor nem kerül, addig a bizottsági tisztségekről megállapodni nem szabad!
Aki az imént említett jogosítványok biztosítása nélkül a parlamentben külön fizetéssel járó tisztséget vállal (jegyző, alelnök, bizottsági elnök stb.), az hajlandó elvállalni a díszletellenzéki szerepét, és lemond a közös kiállás, érdekérvényesítés politikájáról.
Ki kell mondani: aki interpellálgatni, az elcsalt választáson hatalmat kapott kormány törvényjavaslatairól vitatkozgatni ugyanúgy kollaboráció lenne, mint ahogy Putyin parlamenti "ellenzékének" munkája is csak Putyin hatalmának legitimálására elég. A mandátum felvételére egy elcsalt választás után csak egyetlen mentség van: ha az azzal járó fizetésből élő politikusként végre azt csináljuk, amit az elfecsérelt előző négy évben csinálnunk kellett volna. A látszatparlament látszatvitái helyett megszervezzük a valódi ellenállást és megszervezzük magunkat.
Az ellenzéki képviselők, ellenzéki pártok közös felelőssége, hogy az Országgyűlés alakuló ülése előtt közös választ adjunk választóinknak erre a tragikus helyzetre.
A következő napokban el kell végezni a gyászmunkát! Nem lesz egyszerű, mert sokan elvesztették minden reményt és a helyzet tényleg tragikus. Aztán neki kell állni újratervezni mindent és dolgozni újra, hogy a tragédia ne legyen végzetes.
 
Utoljára módosítva:
Gagamail egyszerű rugóra jár
gyűlöletpolitika túl könnyű válasz
A Szabó Sándor győzelmét Botka László sok éve tartó polgármesterei sikerei nélkül
Nem lehet megítélni
Szeged egy külön sziget és jól dolgozik
Fidesz ellenében is
És jól dolgozott Szabó Sándor is
Elindult az előválasztáson MSZP-s ként 6párti támogatással és megnyerte
Egységben Magyarországért gyűjtőpárt által támogatva az országgyűlési választást is megnyerte
--------------------
De hogy igazat adjak valamelyes Gagamailnek
A mi estünk fordított
Előválasztáson 2 jelölt maradt talpon egy DK és egy jobbik
Az egyesülés párt egyeztetések alaptézise (a legjobbat legesélyesebbet indítsák)
ADK visszaléptette az övét mert itt a DK nem erős
így egyetlen jelölt került csak az előválasztásra
Nem meglepően Ő nyert a jobbikos
Na de most jön a csattanó!!
itt volt az országos választás
A Fidesz új embert indított mert a réginek elküldték a selyemzsinórt(vizsgálat van ellene)
Az új ember a Fideszes eddigi polgármester
És 1 az 1 elleni indulásnál
Az ellenzéki összefogás jelöltje alulmaradt
És ennek magyarázatát nem találom
Én is csak olyannal tudok szolgálni mint gamél
Ő gyűlöletpolitikát mond
Én ezt tagadom
Mert másképpen mondom: Az országos Fidesz kampány hatása húzódott le
Az volt sikeres az utolsó héten: a Ti háborút/Mi életet
És azt jegyezték meg mindenfelé
És így már helyben is a országos Fidesz-kampány hatás
Hozódott le
Ez tartotta fen a Fidesz helyi jelöltjét (annyira nem volt népszerű a polgármester)
Én kedvelem(de nem egy bűn nélküli de szimpatikus) bár bűnt se bizonyított rá senki
pletykákon kívül
Van még egy tippem
Mert mindenki a gyűjtőpárti induló győzelmére számított
Előző választásnál 40% körüli eredménnyel második lett
És most is ugyanannyival második.
Mégsem a legjobb induló volt
A személye külseje ,képessége stb nem tudta elhitetni hogy jó országgyűlési képviselő lenne
A nyertes pedig csak a Fidesz név miatt nyert
Pedig ennyire nem Fidesz város
Több tippem nincs
"Gagamail egyszerű rugóra jár" - ezektől a személyeskedő megjegyzésektől tartsd távol magad - legalábbis velem kapcsolatban!
Én sem minősítelek, pedig megtehetném - sokszor.
Maradj határokon belül!!

A gyűlöletpolitika fogalmát Te értelmezed túl egyszerűen.
Tájékozódj, mit jelent!
Szabó Sándor szegedi ellenzéki képviselő esetében nagyon nem működött a gyűlöletpolitika, magabiztosan, hatalmas fölénnyel tudott nyerni.
Elmagyaráznád, hogy miért nem?
Nem.
Hosszú lenne, s nem vagy Te ennyire naivan tájékozatlan.
Pontosan tudod.
 
Nekem is csak annyi, ha a körzetében jól ismert, széles körben elfogadott, ütős jelöltet állít az ellenzék, akkor az még a fideszcunamival szemben is képes nyerni.
Van igazság abban, amit írsz, de a fideszes jelöltek széles körben elfogadott, ütős jelöltek?
Ne már!

Ráadásul nehéz úgy "ütősnek" lenni, ha szembeszél van.
Ne felejtsd, a Fidesz az fideszes önkormányzatoknak lapátolta a pénzt, az ellenzékiektől elvette még azt is, ami járt.
A pártokkal ugyanezt tette - ráadásul törvénytelenül!!!
Ez sem tűnt fel a "bölcs" szavazóknak.
 
Van igazság abban, amit írsz, de a fideszes jelöltek széles körben elfogadott, ütős jelöltek?
Ne már!
Őket legyőzni kellene! Ez kevés indok, hogy ők sem ütősek, mert semmi garancia arra, hogy két langymeleg lábáztatóvíz közül rám esik a választás.
Az esélyeimet csak az növeli, ha sokkal jobb tudok lenni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,677
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére