Érdekességek más népek történelméből

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Sztálin és a tánc

Sztálin Oroszország grúziai tartományából származott, ahol sajátos szokás volt például a férfitánc. Szibériai száműzetése idején egymás szórakoztatására műkedvelő előadásokat tartottak, élőképeket rendeztek és táncoltak. Mivel kevés volt a nő, a férfiak öltöztek be nőnek.
Később, amikor a szovjet tábor első számú irányítója lett, akár külföldi, akár hazai vendégei érkeztek, szinte mindenkinek kötelező volt táncolni, természetesen az európai pártvezetőknek is. Mivel férfiak voltak, fel- és lekérték egymást. Molotovról például köztudott volt, hogy kitűnően polkázik és lassúzik. 1950 elején, Mao Ce-tung fogadásán is táncra szólította fel a jelenlévőket, Mao azonban elengedte a füle mellett a felszólítást, megmutatta, hogy ő is valaki. A távozása után meg is jegyezte Sztálin, hogy Mao nagyon erős ember. Egyébként ő maga sem szokott táncolni, csak nézte a produkciókat, s jól szórakozott a látványon.
Mao látogatásának másnapján megmagyarázhatatlan gesztust tett kínai vendégének: átadott neki egy listát azokról a szovjet ügynökökről, beszervezett emberekről, akik az előző 20 évben tevékenykedtek. Többségük még ekkor is aktív volt. Mao megköszönte, meghajolt Sztálin előtt, s hazautazása után megkezdte a likvidálásukat.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Félt a haláltól és az orvosoktól



Félt a haláltól, ezért tetemes összegekkel támogatta a gerontológiai kutatásokat. A témával foglalkozó szélhámosokat is pártolta. Volt egy Olga Lepesinszkaja nevű elvtársnő, akit az 1910-es években, az illegális mozgalmi időkben ismert meg. A régi harcostárs hirtelen akadémikus lett, mert „rájött”, hogy a szódabikarbónával, szódával és más hasonlókkal átitatott vízzel átmosott sejtek megfiatalodnak. Sztálin nemcsak kipróbálta, hanem bízott is a módszerben.
Félt az orvosoktól. Egy nagy kelés volt a kezén, de leoperálásával nem valamelyik nagy tudású professzort bízták meg, hanem egy névtelen sebészt hívtak hozzá. Sztálin nem paraván mögé ült, ahelyett két magas rangú pártember tartott fölé lepedőt, ami alól a műtét idejére kidugta a kezét. Félt az orvosra nézni.
Amikor a halála előtt agyvérzést kapott, a négy legbizalmasabb embere volt jelen ( Malenkov, Berija, Hruscsov Bulganyin), de egyik sem merte megfogni a kezét. Reszkettek a félelemtől, és csak órák múlva hívtak hozzá segítséget, ráadásul a környéken nem volt orvos.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekességek Sztálinról - röviden

Sztálin nem szeretett olvasni, élete végén, államférfiként viszont sokat.

A grúz vezetők csavargónak, stricinek hívták egymás között. Ha valaki bántó, sértő megjegyzést tett rá, 10, 20 év múltán is képes volt megtorolni.

Szeretett félkatonai ruhában megjelenni, alatta viszont a legfinomabb batisztból készült alsóneműt hordott.

Micsoda szerény ember! - gondolták róla, amikor harmadik személyben beszélt magáról. Az egyik ilyen emlékezetes eset akkor történet, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót. Felhívta Konyevet, a későbbi marsallt, és elkezdett magyarázkodni, hogy Sztálin nem áruló, rendes ember. Sztálin elvtársat megvezették egyes elmaradott katonatisztek, de Sztálin elvtárs talpra áll.

Amikor Potsdamba utazott Moszkvából, 300 méterenként állt egy katona a vasúti sínek mindkét oldalon, a fegyvereik azonban nem voltak élesre állítva, nehogy valamelyikük belelőjön a vonatba. Adott esetben tehát meg sem tudták volna védeni.

Churchill tudta, hogy Sztálin erőszakos, és nagyon erős a kisugárzása, ezért a találkozásuk előtt elhatározta, hogy amikor belép majd a terembe, nem fog felállni. S mi történt? A pártvezér megjelent, Churchill felállt.

Sok értékes művészi alkotást, tárgyat zabrálhatott volna össze, de az ilyen külsőségek nem villanyozták fel. Számos villa épült a számára, de azok egy részében sohasem járt, noha mindegyikben állandóan ott tartózkodott a személyzet és a helyőrség.

Ha estebédeken megharagudott valakire, képes volt dobálni zöldségekkel, gyümölccsel, az ország vezetőit, idős embereket.

A magánlevelezésében olyan kifejezéseket használt, hogy Csapjuk pofán!, Nyírjuk ki!, Tegyük tönkre!
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Sztálinról
Moszkvai felhőkarcolók

Meg akarta építtetni a világ legmagasabb épületét, amelynek tetejére hatalmas méretű Lenin-szobrot álmodtak. Közbejött azonban a második világháború, amely annyira felemésztette az ország erejét, hogy a terv nem valósult meg. Később épültek ugyan felhőkarcolók Moszkva szélén, de magasságuk nem érte el a New York-iakét.

Születésnapi szobor

Születésének 70. évfordulója alkalmából a párt egy róla készült hatalmas szoborral lepte meg, amelyet a Kremlben állítottak ki. Azt tervezték, hogy a Lomonoszov egyetem tornyára fogják helyezni, de a szerény nagyság nem egyezett bele, mondván, hogy majd a halála után. Aztán mégsem került oda.

Elvárta, hogy félmondatokból is értsék

Élete vége felé gesztusokkal, szinte jelbeszéddel kommunikált, s gyakran csak félmondatokat mondott. Amikor a 70 születésnapját ünnepelték a moszkvai Nagy Színházban, a rendezvény szünetében felszólalt, de csak közhelyeket pufogtatott, s azokat többnyire csak félig mondta el. Elvárta, hogy megértésék. A végén el sem búcsúzott a szocialista országok megjelent vezetőitől, kivéve Maot és Tagliattit, az olasz kommunisták vezetőjét.

Miért különbözik a Moszkva szálló két szárnya?

Moszkvai Moszkva szálló két szárnyának tetőszerkezete, csúcsa és kupolája eltér egymástól. Ennek az az oka, hogy Sztálin két tervet kapott a város főépítészétől, s mind a kettőt aláírta. A párt vezetői sokáig tanakodtak, hogy mitévők legyenek, a pártvezérnek ugyanis nem mertek szólni Sztálinnak. Végül Berija, aki fiatal korában építésznek készült, azt javasolta, hogy építsék meg félig az egyik, félig a másik terv szerint. Miután az óriási beruházás befejeződött, Sztálin arra ment autóval, és megjegyezte, hogy nagyon ostoba megoldást alkalmaztak az építészek, de nem adott utasítást a rendbe hozatalára.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A Napkirály két házassága
(A nőfalóból hűséges férj lett)

Az ifjú Napkirály nagy szerelme Mazarin bíboros unokahúga volt, mégsem vezette oltár elé, mert a bíboros meggyőzte, hogy a háborúskodás miatt feszült francia-spanyol kapcsolat elsimítása végett államérdekből kell házasodnia. Így lett az első felesége a spanyol király lánya, Ausztriai Mária Terézia, aki három fiúnak, és három lánynak adott életet, de közülük öten csecsemőként, gyermekként meghaltak. A trónörökös Louis sem élte túl az apját, ötvenévesen hunyt el.
Első felesége halálát követően, a gyászév letelte után Montespantól született gyerekeinek nevelőjét, a megözvegyült Maintenont vette feleségül. Nevelőnőként nemcsak tanított, hanem főzött, mosdatott, szükség esetén ápolta tanítványait, és szívesen kertészkedett. A szerény, művelt nő meghódította Lajos szívét. Mivel a nevelőnő polgári családból származott, pap előtt, de nyilvánosság kizárásával kötöttek házasságot, amely az egyház szerint érvényes volt, de a királynét nem illették meg a királynéi jogok, s a születendő gyermekek sem részesülhettek az uralkodói jogokból.
E házasságkötés után Lajos már futott a szoknyák után, egyre inkább a vallás, a túlvilági élet foglalkoztatta. Már nem vágyott a nagyszabású mulatságokra, Versailles elcsendesedett, unalmas hellyé vált. Amikor haldoklott, Maintenon zárdába vonult, s ott imádkozott érte. 32 évi házasság után, 1715-ben vált özveggyé.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyermek és ifjú XIV. Lajos

Miért nevezték „Isten ajándéká”-nak?


Apját, a gyenge testalkatú, betegeskedő, dadogó, gátlásos XIII. Lajost (uralkodott: 1610-43) gyakran a nyilvánosság előtt verte meg az anyja. Az ő erélyes győzködésére 14 éves korában feleségül vette a vele egykorú Ausztriai Annát, akivel ki nem állhatták egymást. Mivel még három évvel később sem ébredt Lajosban vágy a királyné iránt, gyóntató papja figyelmeztette a kötelességére, amelynek eredményeként két év alatt négyszer látogatta meg az egyébként csinos feleségét. Mindketten házasságon kívüli kapcsolatokban vigasztalódtak, s a következő. 17 évben nem éltek házaséletet. Ilyen előzmények után 1638-ban csodának számított, hogy megszületett a trónörökös, a későbbi XIV. Lajos. Richelieu bíboros az Isten adománya nevet javasolta neki. Az anyja „Isten ajándéká”-nak, „Isten-ajándékozta Lajos”-nak is szólította.
Az anya kiléte biztos volt, hisz a szülősátor köré felállított nagy sátorban ott várakoztak a kiváltságosok, akárcsak a nászéjszakán – mert mi van, ha halva születik a gyermek, és kicserélik?-, az apaságról viszont pletykák keringtek az udvaroncok körében.
Saint-Germain-en-Laye-i királyi kastély, amelyben XIV. Lajos született:
1648800950155.png
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyermek és ifjú XIV. Lajos
Szolgák ügyeltek a gyermekkirályra


Már kicsi korában céltudatosan készítették fel az uralkodásra. Négy éves volt, amikor a megromlott egészségű apja magához hívatta, s a betegágynál a következő párbeszéd zajlott le:
„-Hogy hívják önt jelenleg? - kérdezte a király.
- XIV. Lajosnak, apámuram – volt a válasz.
- Még nem – mondta keserűen a súlyosan beteg apa”, aki egy esztendő múltán elhunyt.
Ötévesen követte apját a trónon. Gyermekuralkodóként nem igazán törődtek vele, szolgák ügyeltek rá, s egy alkalommal majdnem belefulladt egy tóba, mert éppen senki sem törődött vele, hogy mit csinál.
A nyolcéves XIV. Lajos:
1648801085218.png
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyermek és ifjú XIV. Lajos
Megtapasztalta, hogy mit jelent éhezni és fázni


Kilencéves volt, amikor a nemesség és a parlament fellázadt a miniszterelnöki tisztet betöltő Mazarin bíboros ellen, amellyel éveken át tartó zavaros időszak vette kezdetét.(Angliában ekkor, 1649. január 30-án fejezték le I. Károlyt.) Lajosnak súlyos megpróbáltatásokban volt része: családjának kétszer is menekülnie kellett Párizsból, mégpedig télvíz idején. Lopakodva, álruhában voltak kénytelenek elhagyni több hétre Párizst. Ekkor megtapasztalta, hogy mit jelent szegénynek, lenézettnek lenni, éhezni és fázni. Később ez is szerepet játszott abban, hogy nem Párizsból Versailles-ba költözött az udvarával, s nem szívelte a párizsi népet.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Pici lábak, nagy fájdalmak

A kislányok lábának elkötése egy X. századi kínai uralkodónak, Li Yü császárnak (961-976) a nevéhez fűződik, akit egyik ágyasa, a pici lábú, darázsderekú Tündöklő Szűz tánca teljesen elvarázsolt. Közel kétméteres színarany lótuszt készíttetett a számára, hogy abban táncoljon, s kérte, hogy mindkét lábfejét kösse be selyemmel, mert azok úgy a hold keskeny sarlójára emlékeztetik. A látvány hatására az uralkodó elrendelte, hogy a magasabb társadalmi osztályokba tartozó nők kössék el a lábfejüket.
A lábelkötés rengeteg fájdalommal járt. Egy öt centi széles, három méter hosszú szalaggal nagyon szorosan bepólyálták a lábfejeket, a nagylábujjat szabadon hagyták, a többit a talp alá szorították. Néhány hónap múltán a nagylábujjat felfelé erőltették, hogy a félhold alakját idézze. Az eredmény: 7-8 centiméteres lábméret a normális helyett. A módszer következtében a hátrafeszített lábujjak mélyen belenyomódtak a talpba, sok esetben pedig elhaltak, lepotyogtak, egész életükre nyomorékká váltak.
A lótusz lábaknak is nevezett apró lábak becsülete nagyon megnövekedett. Amikor a menyasszony leendő vőlegénye házába érkezett a gyaloghintóján, az összegyűlt rokonság a lábfejét vizslatta. Az esküvőt követően a mulatozó vendégek meg is mérhették az újdonsült hitves lábát, s ha nagynak találták, kinevették, kigúnyolták.
A lótusz lábú feleség férje gazdagságáról árulkodott, hisz alkalmatlan volt munkavégzésre, el kellett eltartania.. Otthonról sem tudott messzire menni, így a pici lábak a hűségét is garantálták. Szükség esetén lefüggönyözött gyaloghintón közlekedtek.
A lányok megnyomorításának e furcsa módját 1911 után betiltották, de a hagyomány elhalása évtizedekbe telt, amit bizonyít az a tény, hogy a kicsi lábakra illő cipők sorozatgyártását 1998-ban fejezték be.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A nagycsütörtöki lábmosás

Jézus az utolsó vacsorán szeretete jelélül megmosta az apostolok lábát, s meghagyta nekik, hogy hasonlóan cselekedjenek. A 397-ben tartott III. karthágói zsinat egyik határozata is régi szokásként említi e sajátos nagycsütörtöki eseményt. E napon a pápa és a püspökök 12 papnak mosták meg a lábát. Az egyházi méltóságok példáját követték az Istentől származó hatalommal rendelkező uralkodók fejedelmek is, akik 12 idős férfin végezték el a szertartást. Ilyenkor megnedvesítették, megtörölték, majd megcsókolták a kiválasztottak lábát, az ünnepi ceremónia után pedig megvendégelték és megajándékozták őket.
Ferenc József idejében a bécsi Burgban látványos külsőségek közepette, udvari és egyházi méltóságok jelenlétében zajlott le a rítus.
 

eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyermek és ifjú XIV. Lajos
Megtapasztalta, hogy mit jelent éhezni és fázni


Kilencéves volt, amikor a nemesség és a parlament fellázadt a miniszterelnöki tisztet betöltő Mazarin bíboros ellen, amellyel éveken át tartó zavaros időszak vette kezdetét.(Angliában ekkor, 1649. január 30-án fejezték le I. Károlyt.) Lajosnak súlyos megpróbáltatásokban volt része: családjának kétszer is menekülnie kellett Párizsból, mégpedig télvíz idején. Lopakodva, álruhában voltak kénytelenek elhagyni több hétre Párizst. Ekkor megtapasztalta, hogy mit jelent szegénynek, lenézettnek lenni, éhezni és fázni. Később ez is szerepet játszott abban, hogy nem Párizsból Versailles-ba költözött az udvarával, s nem szívelte a párizsi népet.
Akit érdekel a kor, és érdekel egy igazan izgalmas sorozat, feltétlen olvassa el Robert Merle Francia historiajat.
Az elso ha jol emlékszem hat rész az eredeti tortenet, amit aztan az iro tovabb vitt, és egesz halalaig folytatott.
Ez utobbi részekben az elso regények hősénerk Pierre de Sioracnak, a hugenotta orvosbol lett kémn ek az életét ismerhetjuk meg, majd ezt kovetoen az ő fia Pierre-Emmanuel a főszereplő.

A korabeli franciaország, a szent bertalan éjj, a del franciaorszagi orvosiskola, és természetesen a kor uralkodoi: 3. majd 4. Henrik és az ifju Lajos ...

Ne hagyjatok ki :)
A forditas szerintem szenzációs, ugy tud a fordito régies lenni, hogy kozben korszeru, olvasmányos!
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Akit érdekel a kor, és érdekel egy igazan izgalmas sorozat, feltétlen olvassa el Robert Merle Francia historiajat.
Az elso ha jol emlékszem hat rész az eredeti tortenet, amit aztan az iro tovabb vitt, és egesz halalaig folytatott.
Ez utobbi részekben az elso regények hősénerk Pierre de Sioracnak, a hugenotta orvosbol lett kémn ek az életét ismerhetjuk meg, majd ezt kovetoen az ő fia Pierre-Emmanuel a főszereplő.

A korabeli franciaország, a szent bertalan éjj, a del franciaorszagi orvosiskola, és természetesen a kor uralkodoi: 3. majd 4. Henrik és az ifju Lajos ...

Ne hagyjatok ki :)
A forditas szerintem szenzációs, ugy tud a fordito régies lenni, hogy kozben korszeru, olvasmányos!
Köszönöm, még nem olvastam, remélhetőleg a nagyobb könyvtárakban megvan.:)
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A nagycsütörtöki lábmosás

Jézus az utolsó vacsorán szeretete jelélül megmosta az apostolok lábát, s meghagyta nekik, hogy hasonlóan cselekedjenek. A 397-ben tartott III. karthágói zsinat egyik határozata is régi szokásként említi e sajátos nagycsütörtöki eseményt. E napon a pápa és a püspökök 12 papnak mosták meg a lábát. Az egyházi méltóságok példáját követték az Istentől származó hatalommal rendelkező uralkodók fejedelmek is, akik 12 idős férfin végezték el a szertartást. Ilyenkor megnedvesítették, megtörölték, majd megcsókolták a kiválasztottak lábát, az ünnepi ceremónia után pedig megvendégelték és megajándékozták őket.
Ferenc József idejében a bécsi Burgban látványos külsőségek közepette, udvari és egyházi méltóságok jelenlétében zajlott le a rítus.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerelem vagy államérdek?

Húszévesen válaszút elé került: szerelmes volt Mazarin bíboros unokahúgába, Marie Mancinibe, ugyanakkor az ország érdeke azt kívánta, hogy valamelyik uralkodóházból válasszon feleséget.
Két éven át gyötrődött, míg végül a vezető politikai erők nyomására lemondott a szerelmi házasságról.
A franciák és a spanyolok 1659-ben a békét kötöttek, s ezzel egy régóta tartó ellenségeskedésnek vetettek véget. A békekötést házassági szerződéssel pecsételték meg, amely szerint XIV. Lajos feleségül veszi az unokahúgát, Ausztriai Mária Teréziát, félmillió aranytalléros hozománnyal. A nehéz helyzetben lévő spanyolok a szerződést elfogadták, pedig tudták, hogy e hatalmas összeget képtelenek lesznek kifizetni. Ezzel a francia fél is tisztában volt, ezért a szerződésbe belefoglalták, hogy nem fizetés esetén a francia király örökösödési joga fennmarad a spanyol trónra. Lajos 1660-ban vezette oltár elé a spanyol király lányát, aki hat gyermeket szült, de közülük csak egy, Lajos maradt életben.
A királyné egyetlen életben maradt gyermekével:

1650629440914.png
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag

Könnyű válás, ingyenes abortusz


Szovjet-Oroszországban a kommunisták 1919-ben a párton belül szerveztek egy olyan csoportot , a Zhenodtelt, amely a nők helyzetével, gondjaival foglalkozott. Kezdeményezésükre a családon belül dönthették el, hogy a gyermek az apa vagy az anya vezetéknevét vegye fel. Egyszerűsítették a válást. Ha a férj és a feleség is kérte, azonnal elválasztották őket, ha csak az egyikük, akkor tárgyalást tartottak. Nem sokkal később kötelezték az elvált férjeket, hogy bizonyos összeget fizessenek volt feleségüknek. 1920-ban a világon elsőként tették legálissá ingyenesen az abortuszt az állami kórházakban.
A válást 1926-ban tovább egyszerűsítették. Elég volt az egyik félnek bemenni a hivatalba, és kérni a válásról az igazolást. A másik féllel levélben közölték a válás tényét. Ekkor az élettársi kapcsolatban élők olyan jogokat kaptak, mint a házastársak.
A könnyű válások következtében hatmillióra nőtt az elhagyott és a csonka családban nevelkedő gyermekek száma.
1930-ban a Zhenotdelt feloszlatták, és hat évvel később az abortusz törvényességét megszüntették (1955-ig), és a válást megnehezítették. Ettől kezdve mindkét félnek meg kellett jelennie a gyámhivatalnál, és a válást a személyes dokumentumokba is bevezették. Az eljárásért igen magas illetéket kellett fizetni.
 

s_sar308

Állandó Tag
Állandó Tag
A szakállas fáraónő

Egyiptom történetében a fáraónők közül a legnagyobb hatalommal Hatsepszut rendelkezett, aki a férje és egyben féltestvére, II. Thotmesz halála után, Kr. e. 1479-1458 között régensként uralkodott. Királyi jogok illették meg, de nem elégedett meg a kormányzói tisztséggel, és sorra vette fel a királyi címeket. Olyan akart lenni, mint férfi elődei. Férfinak öltözött, s ily módon adta mindenki tudtára, hogy abszolút hatalommal bír. Még szakállt is ragasztott magának. Ebben sem volt párja a fáraónők között.
Nem rendelkezett a fáraók között nagyobb hatalommal. Voltak nála sokkal kiemelkedőbb uralkodók Hatsepszuth mostoha fia és egyben házastársa, III. Thotmesz alatt volt a legnagyobb kiterjedésű az ország. És ott I. Jahmesz, aki újraegyesítette a birodalmat a hükszoszok leverése után. II. Ramszesz és I. Széthi a hettitákkal harcolt, III. Ramszesz pedig a tengeri népekkel küzdött. (És ez csak Újbirodalom. Számos kiemelkedő és dicsőbb uralkodó volt más korszakokban.)
Hatsepszut háborúk helyett a kereskedelem és így a külföldi kapcsolatok révén lett kiemelkedő. De NEM a legkiemelkedőbb uralkodó.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem rendelkezett a fáraók között nagyobb hatalommal. Voltak nála sokkal kiemelkedőbb uralkodók Hatsepszuth mostoha fia és egyben házastársa, III. Thotmesz alatt volt a legnagyobb kiterjedésű az ország. És ott I. Jahmesz, aki újraegyesítette a birodalmat a hükszoszok leverése után. II. Ramszesz és I. Széthi a hettitákkal harcolt, III. Ramszesz pedig a tengeri népekkel küzdött. (És ez csak Újbirodalom. Számos kiemelkedő és dicsőbb uralkodó volt más korszakokban.)
Hatsepszut háborúk helyett a kereskedelem és így a külföldi kapcsolatok révén lett kiemelkedő. De NEM a legkiemelkedőbb uralkodó.
Igen de, itt fáraóNŐ-ről van szó.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Sztálin és a hazugságok


Sokszor értelmetlenül hazudott. A kihallgatások alkalmával, a kitöltött kérdőíveken különböző időpontokat jelölt meg a születése dátumaként. Hol 1878, hol 1879, máskor 1881, 1884 szerepelt a jegyzőkönyvekben, és nem csak a cárizmus idején, hanem a kommunisták hatalomra kerülése után is. A nap sem stimmelt, mert nem december 21-én született, hanem december elején. Előfordult, hogy az apjáról is azt állította, hogy már meghalt, holott tudta, hogy él.
Sztálin élete végén már a nyaralójából irányította az országot, ott érte agyvérzés, és ott is halt meg. Az orvosi jelentésben viszont azt írták, hogy a nagy emberhez legméltóbb helyen, a Kremlben feküdt, s ott hunyta le örökre a szemét.
Sztálin utolsó óráit élte, amikor összeült a pártvezetés, és leváltották a pártvezetői, valamint a kormányfői tisztségéről. Helyére Malenkovot választották meg. A változásról a Szovjetunió legfontosabb újságjának, a Pravdának a szerkesztőségében már elkészült a közlemény, amikor az ülésezők megtudták, hogy a Vasember eltávozott az élők sorából. A Pravdában azonnal kicseréltették a nyomtatásra váró cikket, hogy ne tudja meg senki: Sztálint még életében leváltották.
A Sztálint leváltó pártvezetői ülésen mintegy 160 fő vett részt, de mindenki mélyen hallgatott róla. Évtizedek múltán, Gorbacsov idején szereztek tudomást a titokról.
 
Oldal tetejére