Hírek Egy budai luxusvilla áráért hirdetnek egy vidéki stadiont

Több mint 336 millió forintért hirdetik eladásra a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadiont.

A hirdetés szerint a hetvenes években épült létesítmény 1344 négyzetméteren található, és nemcsak a füves futballpályát szerezheti meg a következő tulajdonos, de hozzá tartozó lelátót, egy háromszintes épületet, benne öltözőkkel és büfével, a tetején pedig terasszal.

A cikk szerint a hetvenes években épült stadion fénykorában 18 ezer néző előtt lépett pályára a Ferencváros, a helyi csapat ellen, jelenleg pedig az NBIII-ban játszó Salgótarján BTC használja.

A vevő megkapja azokat a 2017-ben készült korszerűsítési terveket, amelyek szerint ötezer fősre bővítették volna a most gazos és romos lelátót, valamit új klubházat alakítottak volna ki és persze az elmaradhatatlan VIP parkoló is szerepelt a dokumentált elképzelések közt.

Zách Dániel


1687278666923.png
 
Kár hogy ennyire elhanyagolták.
Sok középiskola tartotta ott a tornaórákat.
Mikor szakmunkásképzőbe jártam, nekünk is minden tornaórát ebben a stadionban tartott a tornatanárunk. Szombaton két szakrajzóránk, szakmaiismeretek és tornaóránk volt, ha az SBTC otthon játszott és jelentkeztünk szurkolni akkor a tesi órából egy elmaradt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,172
Tagok
615,999
Legújabb tagunk
kata913
Oldal tetejére