Hírek Orbánt tényleg kizavarták az uniós csúcsról

Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt.

Élesen bírálta Orbán Viktort Emmanuel Macron pénteki sajtótájékoztatóján, írja a hvg.hu. A francia államfő nem amiatt kritizálta a magyar miniszterelnököt, mert távozott a teremből az Ukrajna csatlakozási tárgyalásáról szóló döntés alatt, hanem arról beszélt, hogy a tartózkodásra korábban is volt már példa – Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején –, de a volt német kancellár nem hagyta el a termet.

Macron elmondta azt is, hogy miután nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort az ülésen, többek – egyebek mellett Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – közös döntése alapján végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy Orbán Viktor lépjen ki a teremből.

A francia államfő szerint győzelmet hirdeteni nem lehet, de azt előremutatónak nevezte, hogy az ország képviseletében Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot. Hozzátette: tiszteletben tartották Magyarország álláspontját az ülésen, de ez a tisztelet felelősséggel jár, így azt várja el a magyar miniszterelnöktől, hogy a következő hónapokban „vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon és ne ejtse túszul a folyamatot”.

A költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt keményebb szavakat fogalmazott meg Orbánnal szemben: Macron ugyanis„tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg.

--------------------
Európai Uniónak hívjunk magunkat, és mindannyiunk számára kötelesség, hogy a közös munka szellemiségében szövetkezzünk

– fogalmazott Olaf Scholz német kancellár az EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján Brüsszelben, amikor arról kérdezték, hogyan állt elő az ötlettel, hogy Orbán Viktort kérjék távozásra a teremből, amikor a többi 26 tagállam épp arról szavaz, hogy megkezdjék Ukrajnával a csatlakozási tárgyalásokat.

1702661478813.jpeg
 
Ez a tény is igazolja, hogy Ukrajna megtámadása Putyin részéröl nem egy "kisebbség" megvédésé, hanem egy rablóháború.
Nagyon tévesek az infóid, Ukrjnában polgárháboru folyik már évek óta, ennek a polgárháborunak vetnek véget az oroszok, az oroszok lakta területek felszabadításával.

Idézet a lítiummal kapcsolatban: "A két ukrajnai lítiumlelőhely megvásárlása összetett tranzakció: az European Lithium megvásárolta a Millstone-tól az ukrán Petro Consulting LLC-t. Utóbbi cég rendelkezik részesedéssel a két bányászati projektben. Cserébe a Millstone 20 százalékos részesedést szerez az Europen Lithiumban, több részletben akár 20 millió ausztrál dollár (körülbelül 12,9 millió euró) értékű részvények jegyzésével."

Be kellene látni, ukrajna már régen kiárusított, az ukránoknak már nincs semmijük ... az ukrán rezsim fenntartására küldött milliárdok elvesznek, lassanként kezdik felfogni a "befektetők" is.
 
Az oroszok meg jotekonykodnak kivalt keppen a magyarokkal akiknek a legdragabban adjak a energiat. Haleluja de jol jartatok Putyin baratsagaval.
 
Nagyon tévesek az infóid, Ukrjnában polgárháboru folyik már évek óta, ennek a polgárháborunak vetnek véget az oroszok, az oroszok lakta területek felszabadításával.

Idézet a lítiummal kapcsolatban: "A két ukrajnai lítiumlelőhely megvásárlása összetett tranzakció: az European Lithium megvásárolta a Millstone-tól az ukrán Petro Consulting LLC-t. Utóbbi cég rendelkezik részesedéssel a két bányászati projektben. Cserébe a Millstone 20 százalékos részesedést szerez az Europen Lithiumban, több részletben akár 20 millió ausztrál dollár (körülbelül 12,9 millió euró) értékű részvények jegyzésével."

Be kellene látni, ukrajna már régen kiárusított, az ukránoknak már nincs semmijük ... az ukrán rezsim fenntartására küldött milliárdok elvesznek, lassanként kezdik felfogni a "befektetők" is.

Nem gondolod, hogy polgárháborút ENSZ-csapatokkal kellet volna befejezni, nem pedig Kievet bombázni és Prigoschin bandáját uszitani az országra.?

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) a világ különböző részein vettek már részt békefenntartó és konfliktusmegoldó erőfeszítésekben. Néhány példa:
  1. Koszovó: Az ENSZ jelentős szerepet játszott a békefenntartásban Koszovóban.
    Az 1999-es koszovói háború után az ENSZ Koszovói Különleges Kormányzati Missziót (UNMIK) hozta létre a régió biztonságának és stabilitásának biztosítására.

  2. Sierra Leone: Az ENSZ békefenntartó erőket küldött Sierra Leonéba, hogy véget vessen a polgárháborúnak.
    A Sierra Leone Egyesült Nemzetek Missziója (UNAMSIL) segített a biztonság és a politikai stabilitás helyreállításában.

  3. Libéria: Az ENSZ Libéria Egyesült Nemzetek Misszióját (UNMIL) hozta létre, hogy béke és stabilitás legyen Libériában egy hosszú polgárháború után.
    A misszió 2003-ban kezdődött és hivatalosan 2018-ban zárult.

  4. Bosznia és Hercegovina: Az ENSZ jelen volt Bosznia és Hercegovinában a 90-es évekbeli boszniai háború után.
    A békefenntartó erők stabilizációra és újjáépítési támogatásra törekedtek.

  5. Elefántcsontpart: Az ENSZ Missziót küldött Elefántcsontparton (UNOCI), hogy segítsen a béke konszolidációjában a 2002-es polgárháború után.
Az ENSZ békefenntartó misszióinak hatékonysága vitatott lehet, és nem minden konfliktust lehet sikeresen lezárni.
A siker számos tényezőtől függ, beleértve a konfliktus felek beleegyezését, az erőforrások elérhetőségét és a nemzetközi közösség támogatását.

Putyin azzal érvelt, hogy
- "Ukrajna nem is létezik", holott Ukrajna mint a Szovjetunió tagja, önálló tagja volt 1946-ota az ENSZ-nek!
- A NATO tul közelre került, kell neki a Puffer-zona
- Hogy legyen a Szovjetunió idején létező érdek-szféra felosztás...
 
Putyin azzal érvelt, hogy
- "Ukrajna nem is létezik", holott Ukrajna mint a Szovjetunió tagja, önálló tagja volt 1946-ota az ENSZ-nek!
ahogy írod volt.

Azóta még a háboru előtt vagy 10 millióan megszöktek abból az országból, jobb élet reményében, azóta a háboru miatt is milliókhagyták ott ... szóval nem ismert a lakosság száma, meg az ország határai sem

Milyen ország az ahol nem tudni mennyien laknak és hol vannak az országhatárok?
 
Fejezd be a szapulasat ukrajnanak
 
ahogy írod volt.

Azóta még a háboru előtt vagy 10 millióan megszöktek abból az országból, jobb élet reményében, azóta a háboru miatt is milliókhagyták ott ... szóval nem ismert a lakosság száma, meg az ország határai sem

Milyen ország az ahol nem tudni mennyien laknak és hol vannak az országhatárok?

Egy orcátlanság amit mondasz.
Ha az Ukrán határok nem egyértelműek akkor Oroszország határai sem azok. :)

Ukrajna nemzetközileg elismert határai azok, amelyek a Krím annektálása és a konfliktus kezdete előtt léteztek az ország keleti részén.
A nemzetközi jogi közösség és az ENSZ Ukrajna részeként ismeri el a Krímet, és belső konfliktusnak tekinti a keleti helyzetet.

A Budapesti szerződésben Oroszország garantálta Ukrajna területi egységének és szuverenitásának a megőrzését,
ami nyilván csak arra volt ó, hogy a világ akkor 3. legnagyobb atomhatalma, átadja az atomfegyvereit Oroszországnak.

Nem értem, hogy
- az ENSZ miért nem küld békefenntartó erőket Ukrajnába, vagy
- Ukrajna miért nem hív meg NATO csapatokat a meglevő területeire, hogy ne kelljen a lakoság millióinak külföldre menekülnie?

A nyugateuropába menekült Ukránok nem örökre hagyták el az otthonukat és egyre többen térnek vissza.
Különösen a katonaköteles férfiak.

Orbán egyre kevésbé titkolja, hogy területi követelései vannak a szomszédjainkkal szemben, csak még nem tudja miként foglalja "vissza" öket,
Putyin háborúja ezért fontos a számára. Annyit viszont tudunk már Lázártól, hogy "katonai középhatalom" akarunk lenni és ezért fegyverkezik az ország.
Nem MZP hanem ez a nacionalista, keresztény-konzervativ, egyeduralkodó fog minket háborúba kergetni.
Ezért nem dobták még ki a NATO-ból orbánisztánt.
 
Nem beszélhet?
Látom már tollal, tüllel pici feleségem, Ó, az a moszkvai sikk. Illeg-billeg, libben a szoknya rajt.

Ahogy látom, itt nem vita folyik, hanem az orosz propaganda, túl akarja harsogni azokat akik érvekkel küzdünk a canadahun oldalán.
Egyetlen válaszomra sem kapok feleletet, ellenérvet, a Józsi csak szajkózza amivel megbízták, vagy teljesen új látszólagos frontot nyit.
 
A nyugateuropába menekült Ukránok nem örökre hagyták el az otthonukat és egyre többen térnek vissza.
Különösen a katonaköteles férfiak.
gyorsítják is az elhatározásukat:
"Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter úgy nyilatkozott, minden külföldön élő 25 és 60 év közötti, katonai szolgálatra alkalmas ukrán férfi megkapja majd a katonai behívót, és aki a felszólítás ellenére nem jelentkezik a toborzóközpontokban, annak komoly büntetéssel kell számolnia."

ez is tény, remélem nem számít ukrajna szapulásának.
 
Egyetlen válaszomra sem kapok feleletet, ellenérvet, a Józsi csak szajkózza amivel megbízták, vagy teljesen új látszólagos frontot nyit.
én szívesen válaszolnék, de ha minden megjegyzésedrekulturáltan, nem sértően, tényekkel válaszolok, engem "spam" miatt azonnal kizárnak ... láthatod valós tények is ukrajna szapulásának számítanak.
 
Nem beszélhet?
Látom már tollal, tüllel pici feleségem, Ó, az a moszkvai sikk. Illeg-billeg, libben a szoknya rajt.
Te is fejezd be!
A szolas szabadsag nem egyenlo a hazugsagok terjesztesevel. Nem az a baj hogy mas velemenyen van hanem mert nem igaz az allitasa.
ahogy írod volt.

Azóta még a háboru előtt vagy 10 millióan megszöktek abból az országból, jobb élet reményében, azóta a háboru miatt is milliókhagyták ott ... szóval nem ismert a lakosság száma, meg az ország határai sem

Milyen ország az ahol nem tudni mennyien laknak és hol vannak az országhatárok?
Mo rol 1 millioan mentek el es meg haboru sincs. Ha van terkeped vagy folgombod nezd mar Ukrajnat, mert valahogy ugy nez ki hianyosak az ismereteid.
Haboruba sokan mennek el nem csak Ukrajnabol mas orszagokbol is.
 
Milyen ország az ahol nem tudni mennyien laknak ....

Hát tudod nem akarjuk, hogy erőszak, külföldi agresszió alakítsa a térképet.

Jelenleg többen kényszerülnek otthonuk elhagyására, mint valaha.
Az ENSZ menekültügyi ügynökségének, az UNHCR-nek jelentése szerint világszerte 110 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.
Ez több ember, mint a második világháború óta bármikor.

Oroszország 12 időzónát átfogó területtel rendelkezik, tehát nem mondhatod, hogy az "élettér" miatt terjeszkedik, ugy nyugat, kelet mind dél irányába.
A pici Europában majd négy-szer annyian lakink mint a világ legnagyobb területi országában, Oroszországban.
 
Egy orcátlanság amit mondasz.
Ha az Ukrán határok nem egyértelműek akkor Oroszország határai sem azok. :)

Ukrajna nemzetközileg elismert határai azok, amelyek a Krím annektálása és a konfliktus kezdete előtt léteztek az ország keleti részén.
A nemzetközi jogi közösség és az ENSZ Ukrajna részeként ismeri el a Krímet, és belső konfliktusnak tekinti a keleti helyzetet.

A Budapesti szerződésben Oroszország garantálta Ukrajna területi egységének és szuverenitásának a megőrzését,
ami nyilván csak arra volt ó, hogy a világ akkor 3. legnagyobb atomhatalma, átadja az atomfegyvereit Oroszországnak.

Nem értem, hogy
- az ENSZ miért nem küld békefenntartó erőket Ukrajnába, vagy
- Ukrajna miért nem hív meg NATO csapatokat a meglevő területeire, hogy ne kelljen a lakoság millióinak külföldre menekülnie?

A nyugateuropába menekült Ukránok nem örökre hagyták el az otthonukat és egyre többen térnek vissza.
Különösen a katonaköteles férfiak.

Orbán egyre kevésbé titkolja, hogy területi követelései vannak a szomszédjainkkal szemben, csak még nem tudja miként foglalja "vissza" öket,
Putyin háborúja ezért fontos a számára. Annyit viszont tudunk már Lázártól, hogy "katonai középhatalom" akarunk lenni és ezért fegyverkezik az ország.
Nem MZP hanem ez a nacionalista, keresztény-konzervativ, egyeduralkodó fog minket háborúba kergetni.
Ezért nem dobták még ki a NATO-ból orbánisztánt.
@ codice lehet megeri meg hogy ORban is sorozni fog, igen aktivan keszul a haborura mivel Brusszellel nem birt el fog talalni mas ellenseget.
 
én szívesen válaszolnék, de ha minden megjegyzésedrekulturáltan, nem sértően, tényekkel válaszolok, engem "spam" miatt azonnal kizárnak ... láthatod valós tények is ukrajna szapulásának számítanak.

Ne ígérgessél, a mai napig egyetlen egy érvet sem lehetett a tolladból olvasni, csak hazugságok ismételgetését ciklikusan.
 
codice fórum társ, mekkora pofátlanság érvnek nevezni azt, hogy emberek millióinak a létjogosultságát, múltját, kultúráját kétségbe vonod!!!
 
Nem értem, hogy
- az ENSZ miért nem küld békefenntartó erőket Ukrajnába, vagy
- Ukrajna miért nem hív meg NATO csapatokat a meglevő területeire, hogy ne kelljen a lakoság millióinak külföldre menekülnie?
Visszahivatkozas folyamatosan a budapesti szerzodesre van.
Miert nem beszelunk a minszki megallapodasokrol!

2014 Február 17-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa Oroszország kezdeményezésére egyhangú határozatban üdvözölte az intézkedéscsomagot és a nyilatkozatot is.
Egyhangu határozat mit is jelent?
Kik a BT tagjai akik udvozoltek a hatarozatot?
Azok akik most ...ehhhh

Ne legyunk már annyira naivak, hogy elhisszuk azt a sok suletlenséget, ami a sajtoban elhangzok politikusok nyilatkozataiban!
A minszki megallapodasokat ukrajna az elso pillanattol nem vette komolyan!
Olyan dolgokra kotelezte - amit a tárgyalások alatt vállaltak - ami számukra elfogadhatatlan volt!
A normandiai negyek hiaba ultek ossze, kiev teljes ellenorzest kovetelt a donbasszban!
Bár vállalta a megallapodasokban a terulet kulonleges statuszanak biztositasat, ezt soha nem vette komolyan!
Bár vállalta a megallapodasokban a tuzszunetet, de ennek ellenére folytatta a hadviselést.
...és lehetne sorolni!

Oroszorszag lepese agresszio volt, amit a vilag joggal itel el.
Viszont kerdeses, hogy ez az agresszio akkor is bekovetkezett volna, ha a minszki megállapőodasok megvalosulnak!

A budapesti megallapodas ahol biztonsagi garanciakat nyujtottak ukrajnanak megszuletett, de korabban volt a nyugatnak és a NATO-nak egy vállalása, ami szonten nem igazan valosult meg!
A berlini fal lebontasakor - és errol ma már a vaéodi dokumentumok is elérhetok - Gorbacsov vállalta, hogy nem akadalyozza meg. Cserebe a nyugat vállalta, hogy a NATO keleti iranyba egy centivel sem terjeszkedik.
Megvalosultak ezek a vallalások?
A berlini fal leomlasa az igen, a nyugat vallalasai nem!

Szoval messze nem annyira egyertelmu a kép, mint ahogy azt probaljak a lelkes hurazok beallitani!
Oroszorszag agresszorként viselkedik, ukrajna már nyugdijat sem tud fizetni annyira kifutott a pénzébol, a nyugat pedig elesett rengeteg olyan alapanyagtol, ami nelkulozhetetlen!

Ki járt jol?
Ki járt rosszul?

Belekeveredtunk egy olyan helyzetbe, aminek nincs pozitiv megoldasa!
 
Sajnos nem. Közgazdász.
Igaz a maga módjan Matolcsy is az..
....

Nem értem, hogy
- az ENSZ miért nem küld békefenntartó erőket Ukrajnába,
Hetszer javasolta Ukrajna, de az ENSZ BT egyik allandó tagja mindig negvetózza. (Na vajon melyik?)
vagy
- Ukrajna miért nem hív meg NATO csapatokat a meglevő területeire, hogy ne kelljen a lakoság millióinak külföldre menekülnie?
Talan mert meg nem NATO tag?
A volt Jugoszlaviar szoktak pekdakent hozni, csak azt felejtik el, hogy oda az ENSZ BT felkerésére menetk...

én szívesen válaszolnék, de ha minden megjegyzésedrekulturáltan, nem sértően, tényekkel válaszolok, engem "spam" miatt azonnal kizárnak ...
Nahát!? Most decemberben regisztráltál és mar így ismered a ch-t? Vagy előzőleg már párszor kitiltottak ezért más néven?
láthatod valós tények is ukrajna szapulásának számítanak.
Milyen tények? Forrás?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,958
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére