Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Örülök, hogy az "én időmben" még átlag feletti teljesítőképességű pedagógusok voltak a pályán, mert bár soha nem jártam 7-8 fős osztályba, hanem inkább 27, 28 fősbe, de ennek ellenére mégis meg tudták tanítani az általános iskola végére írni+értőn olvasni a nebulóknak nem csak a 75%-át, hanem mindet. Akkoriban volt minimumhatár, amit a felsőbb osztályba lépéshez el kellett érni, így akinek első nekifutásra nem sikerült a minimumszintet elérni, az évet ismételt.
Ez nem átlag feletti teljesítmény.
Most is van követelményrendszer.
 
Akkor másképp kérdezem.
Van legalább 4 képzett pedagógus egy kis faluban?

Általában átjárnak másik településre a gyerekek.

Van egy jó "szolgáltatás", a falubusz. Minden reggel összegyűjti a szomszédos településről a gyerekeket (iskolásokat is külön, óvodásokat is külön), és elviszi őket suliba, oviba.
 
Általában átjárnak másik településre a gyerekek.
Nem onnét indultunk, hogy milyen jó, hogy újra van a falvakban oktatás, csak ne lennének vegyesen az alsó évfolyamok?
Egyébként ismerem a rendszert. Nálunk 5 falu tartozik a közjegyzőseghez. Ebből egynek van saját iskolája (kb. 3500 fős). A többiek a közeli város egyik (kijelölt) iskolájába járnak.
Van egy jó "szolgáltatás", a falubusz.
Jó?
Amilyet az önkormanyzat tud biztosítani.
Kevesen tudják, hogy az iskolabuszt (nem falubuszt, mert az egy max. 7-8 főt tud elvinni, mivel többnyire mikrobusz) az önkormanyzat költsegveteseből finanszírozzák. Igaz az éves költsegvetes összeállításakor betervezik, de egyrészt senki sem látja egy évre előre az üzemanyag árakat, másrészt a BM ritkán hagyja jóvá a kért összeget, legfeljebb a 80-90 %-t.
Minden reggel összegyűjti a szomszédos településről a gyerekeket (iskolásokat is külön, óvodásokat is külön), és elviszi őket suliba, oviba.
 
Milyen rendesek......gyerekbarátok, na.
Nem kifejezetten ez az oka.
A jóváhagyásra benyújtott (bármilyen állami) költségvetéseket sohasem hagyják jóvá egy az egyben, mert a világon nincs annyi adó, ami fedezné.
Amit a bíráló szerv hülyeségnek tart (ami akár a helyi orvosi rendelő felujitása), arra 0 Ft-ot ad. A többit, meg a kötelezőkét is 80-95 %-ban fedezik. A többit gazdálkodd ki!
 
3500 fős település az már nem olyan picike, hogy gondot jelentsen nyelvtanárt, tornatanárt alkalmazni (az összevont osztályos iskolákban ilyen bizonyosan nincs). Tornaóra ugyan lehetséges szaktanár nélkül is, de mennyivel egyszerűbb a diáknak a dolga, ha a tanár meg is tudja mutatni a gyereknek, hogyan kell szekrényt ugrani vagy a kötélen felmászni, és nem csak elmondja hogy mi a feladat?
 
Nem onnét indultunk, hogy milyen jó, hogy újra van a falvakban oktatás, csak ne lennének vegyesen az alsó évfolyamok?
Egyébként ismerem a rendszert. Nálunk 5 falu tartozik a közjegyzőseghez. Ebből egynek van saját iskolája (kb. 3500 fős). A többiek a közeli város egyik (kijelölt) iskolájába járnak.

Jó?
Amilyet az önkormanyzat tud biztosítani.
Kevesen tudják, hogy az iskolabuszt (nem falubuszt, mert az egy max. 7-8 főt tud elvinni, mivel többnyire mikrobusz) az önkormanyzat költsegveteseből finanszírozzák. Igaz az éves költsegvetes összeállításakor betervezik, de egyrészt senki sem látja egy évre előre az üzemanyag árakat, másrészt a BM ritkán hagyja jóvá a kért összeget, legfeljebb a 80-90 %-t.
Budapesten is "összegyűjtik" a körzetből a gyerekeket - ebben nincs semmi különleges.
Teljesen fölösleges iskolát, óvodát működtetni minden 200 fős faluban.

S írom még egyszer - az összevont oktatás egyáltalán nem hátrányos, ha jól szervezett. (Értelmi sérült gyerekeket oktattam így, a 7 fős osztályból 3 érettségizett, pedig tőlük senki nem várja, hogy bármit is elérjenek.)

A szervezés múlik helyben meglévő adottságokon és nagyobb részt azon, milyen eszközökkel tud dolgozni a tanító/tanár.
Egy összevont osztályt fokozottabban kell ellátni, segíteni.
Pl. erre képzett szakemberekkel - ez lenne a szakmai rész, amit azok értenek, akik ezt naponta csinálják. Másnak unalmas.

A lemaradás oka tehát nem az összevonás, hanem a szervezetlenség (oktatási lemaradás - mert nem homogén probléma).

Amit én ismerek, ott a falubusz viszi a gyerekeket, többször fordul, mert külön szállítja az iskolásokat, külön az óvodásokat a 10 percre lévő településre. Hogy közben visszafelé hoz-e pl. ennivalót időseknek a konyháról, nem tudom, de azt is ezzel csinálják.

Hol lehet vajon a követelmény minimuma, ha még azok is eljutnak a 8. osztályig, akik magyarul is legfeljebb rövid tőmondatokat tudnak értelmezni, holott ez már a tanult idegen nyelven is illő lenne?

Csak ismételni tudom magam: mi sokszor jeleztük, hogy ez így nem jó.

Most hír a sajtóban? Nem volt elég, amikor egy szakma állt föl és tüntetett, sztrájkolt?

Még a villamoson is nekem esett egy férfi, hogy ne ácsingózzunk több pénzre, mert ahhoz képest, hogy nyáron nem dolgozunk, és folyton szünet van, még ez a pénz is sok. Nincs kicsi szám, de nem kellettem - egy idős hölgy azonnal a védelmünkre kelt.
Ő volt a fehér holló.
A borsónyi agyába meg sem fordult, hogy nemcsak a pénz az, amit kifogásolunk.

Én már nagyon unom, hogy amikor mondjuk, hogy baj van, baj lesz, nem jó, akkor leugatnak.
Amikor baj van, akkor pedig rajtunk kérik számon
, ráadásul azzal jönnek, hogy milyen okos az, aki elviszi a gyerekét máshová.

Keccsöltem eleget azért, hogy jobb legyen - mindenki csak lapított, még a kollégák többsége is.
A "szülők" pedig, tisztelet a kivételnek, csak bedobják a gyerekeiket az iskolába, mint egy gépbe, s 8.-ban elvárják, hogy legalábbis Einstein jöjjön ki onnan.
Annyit nem tudtunk elérni, hogy gyerekezárat tetessenek a gyerekek telefonjaira a szolgáltatónál. A többség rohan, nincs ideje a gyerekére, elvárja, hogy mi neveljük helyettük.
Persze, hogy agyilag zokni, ha az oktatási helyzetről beszélünk, mert igazán csak a gyerek eredményei érdeklik, a gyerek maga nagyon ritkán.

A gyerekek jelenlegi állapotában összeadódik minden - a felnőttek által mesterségesen felgyorsított élet, a politikai balfogásaik (a folyamatos nyafogás, másra mutogatás, a gyurcsányozás, Orbán 15 éves lopása, s még nincs vége), a lustaság, a nemtörődömség, a nem az én bajom, tojom le.

A gyerekek állapota kortünet. A betegséget meg kellene végre állapítani, s aztán sürgősen kezelni, mert egyre rosszabb lesz.

No, mit ér, hogy leírtam? Semmit.
 
Utoljára módosítva:
Budapesten is "összegyűjtik" a körzetből a gyerekeket - ebben nincs semmi különleges.
Teljesen fölösleges iskolát, óvodát működtetni minden 200 fős faluban.
De egy 1000 fősben?
Ahol jelenleg lakunk 1100 fős a lakosság és 850 a szavazásra jogosult. Tehát kb 200-250 a gyerek.
24 ovis és bölcsus van.
Leredukálva is több, mint 200 gyerek már szerintem megérdemli az önallo oktatast. Igaz nem tudom az álalanos/közepiskolás arányt, de tudom, hogy kb 30-45 gyereket a szülei visznek iskolába, munkába menet, a busz meg olyan 60 férőhelyes. Tehát 100 felett az általános iskolások száma.
S írom még egyszer - az összevont oktatás egyáltalán nem hátrányos, ha jól szervezett. (Értelmi sérült gyerekeket oktattam így, a 7 fős osztályból 3 érettségizett, pedig tőlük senki nem várja, hogy bármit is elérjenek.)
Ehhez külön gratula.
A szervezés múlik helyben meglévő adottságokon és nagyobb részt azon, milyen eszközökkel tud dolgozni a tanító/tanár.
Egy összevont osztályt fokozottabban kell ellátni, segíteni.
Pl. erre képzett szakemberekkel - ez lenne a szakmai rész, amit azok értenek, akik ezt naponta csinálják. Másnak unalmas.

A lemaradás oka tehát nem az összevonás, hanem a szervezetlenség (oktatási lemaradás - mert nem homogén probléma).

Amit én ismerek, ott a falubusz viszi a gyerekeket, többször fordul, mert külön szállítja az iskolásokat, külön az óvodásokat a 10 percre lévő településre. Hogy közben visszafelé hoz-e pl. ennivalót időseknek a konyháról, nem tudom, de azt is ezzel csinálják.

....
Nekünk nincs falu(mikro)buszunk, mert az ezt megelőző polgármester úgy tartotta, hogy inkább nem, mert nem lenne gazdája. Saját főállasu sofőrt meg nem tud a költsegvetes megfinanszirozni.
A mostaninak meg nem volt akkora hozzaérteset, hogy az önreszt kigazdalkodja....
 
Egyre több helyen rongálják illetve támadják meg a TISZA - önkéntesek standját.
Szombaton inzultus alakult ki egy férfi, valamint a Nemzet Hangja népszavazási kezdeményezésen dolgozó Tisza-önkéntesek között a Kelenföld vasútállomásnál, a budapesti M4-es metróvonal budai végállomásánál.
A pártelnök által feltöltött videó tanúsága szerint a férfi – feltehetően a Tisza Párt standjának felrúgása közben – elesett, majd heves vitába bocsátkozott az önkéntesekkel. „A Postapalotában dolgoztam, és onnan lőtték a magyar leventéket” – fogalmazott az elkövető.

Mocskos hazaárulók vagytok! B****k meg a k*** anyátokat! Nem rendőr kell ide, hanem hóhér! Mindnyájótokat föl kell akasztani! A génjeitekben kell kiirtani az ilyen csőcseléket
– fogalmazott a férfi, aki ököllel fenyegetett meg egy önkéntest, majd egy másik Tisza-aktivistához fordulva azt mondta: „fel foglak akasztani, ha lesz rá lehetőségem!”.
„Orbán Viktor elnök úr! Sulyok Tamás köztársasági elnök úr! Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben” – írta a bejegyzésében Magyar Péter. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy „papolhatnak Önök a békéről, amíg híveiket a békétlenségre és egymás gyűlöletére buzdítják”.

Magyart magyarral állítanak szembe csak azért, hogy mentsék a hatalmukat. Elég volt! Felszólítom Önöket, hogy szólaljanak meg, határolódjanak el az ilyen cselekedetektől, és hívják fel a szavazóik figyelmét, hogy hagyják abba a megfélemlítést, és hagyjanak fel az erőszakkal
– fogalmazott Magyar Péter.
 
De egy 1000 fősben?
Ahol jelenleg lakunk 1100 fős a lakosság és 850 a szavazásra jogosult. Tehát kb 200-250 a gyerek.
24 ovis és bölcsus van.
Leredukálva is több, mint 200 gyerek már szerintem megérdemli az önallo oktatast. Igaz nem tudom az álalanos/közepiskolás arányt, de tudom, hogy kb 30-45 gyereket a szülei visznek iskolába, munkába menet, a busz meg olyan 60 férőhelyes. Tehát 100 felett az általános iskolások száma.
A jelenlegi kb 200 gyerek még indokolhatja is egy iskola fenntartását - ma még.
De a 24 óvodáskorú gyereket (3-6 évesig) nézve már elgondolkodtató, hogy mekkora lenne az igény önálló iskolára 5 év múlva.
 
Ennyi gyerek mindenképpen.
S ez azt jelenti, hogy ennyi gyereknek más településre kell járnia?

Ehhez külön gratula.
Büszke is vagyok rájuk, a kitartásukra, de sokakra, akik nem jutottak el eddig.
Sok múlik a szülőkön is. Én csak elhitettem velük, hogy ha akar valamit, akkor az sikerülhet. Lehet, hogy harmadszorra, negyedszerre, de menni fog.
Amikor az egyik anyuka azt írta: Ez Ön nélkül nem sikerült volna. - elszorult a torkom.
A másik gyermek meghívója a 25. szülinapjára így szólt: Azok ülnek majd az asztal körül, akik fontosak nekem. Szeretném, ha Ön is ott lenne (pedig akkor már 11 éve "csak" alkalmi levelezők voltunk).
De volt olyan szülő is, aki pusztán azért, mert 1-est mertem adni a 6.-os gyereknek (szorzótábla megtanulása, akkor jött a suliba), bejelentett az igazgatónál. Mehettem raportra, miért kínzom a gyereket. Két órát beszélgettem anyával, hogy gondolja át, mit szeretne a gyerekének, s ehhez most mit tegyünk. Semmi eredménye nem lett.

Nekünk nincs falu(mikro)buszunk, mert az ezt megelőző polgármester úgy tartotta, hogy inkább nem, mert nem lenne gazdája. Saját főállasu sofőrt meg nem tud a költsegvetes megfinanszirozni.
A mostaninak meg nem volt akkora hozzaérteset, hogy az önreszt kigazdalkodja....
Nem tudom, mit kell csinálni.
Az biztos, hogy az állam szerepe, illetve hiánya az adófizetők igényeinek kiszolgálásában katasztrófa (ahogyan egyik tanítványom írta: katasztrófeális :)).

Azt gondolom, hogy hosszú távon csak az lehet a megoldás, ha a közösségek erőteljesebben hallatják a hangjukat, ha ők és nem egy vezető vagy belső udvartartása döntenek helyi ügyekről.

Most úgy okoskodom erről, hogy nemrég szüntették meg a nevelőtestületek véleményezési jogát is ...

Azt mindenképpen el kell érni, hogy Orbánék elhúzzanak a vezetésből. Ha sikerül, új szabályokat kell írni.
 
Utoljára módosítva:
Egyre több helyen rongálják illetve támadják meg a TISZA - önkéntesek standját.
Szombaton inzultus alakult ki egy férfi, valamint a Nemzet Hangja népszavazási kezdeményezésen dolgozó Tisza-önkéntesek között a Kelenföld vasútállomásnál, a budapesti M4-es metróvonal budai végállomásánál.
A pártelnök által feltöltött videó tanúsága szerint a férfi – feltehetően a Tisza Párt standjának felrúgása közben – elesett, majd heves vitába bocsátkozott az önkéntesekkel. „A Postapalotában dolgoztam, és onnan lőtték a magyar leventéket” – fogalmazott az elkövető.

– fogalmazott a férfi, aki ököllel fenyegetett meg egy önkéntest, majd egy másik Tisza-aktivistához fordulva azt mondta: „fel foglak akasztani, ha lesz rá lehetőségem!”.
„Orbán Viktor elnök úr! Sulyok Tamás köztársasági elnök úr! Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben” – írta a bejegyzésében Magyar Péter. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy „papolhatnak Önök a békéről, amíg híveiket a békétlenségre és egymás gyűlöletére buzdítják”.

– fogalmazott Magyar Péter.
Most jött szembe velem a facebookon a videó. Döbbenetes, hogy emberek így ki tudnak vetkőzni magukból.
Az a fószer viszont, aki pár nappal ezelőtt bántalmazta a Tisza aktivistáit, gyorsított eljárásban 3 év letöltendőt kapott, és mivel feltételesen volt szabadlábon, az előzőleg kiszabott büntetés hátralévő részét is le kell ülnie. Vajon megérte neki???
 
A jelenlegi kb 200 gyerek még indokolhatja is egy iskola fenntartását - ma még.
De a 24 óvodáskorú gyereket (3-6 évesig) nézve már elgondolkodtató, hogy mekkora lenne az igény önálló iskolára 5 év múlva.
Az iskolát kb 20 éve bezárták, meg az ideköltözesem előtt vagy 10 évvel.
Mint elmondták, az igazgató így kedvező feltételek mellett elmehetett nyugdíjba, meg néhany tanár is....

Ami a 6 év alattiakat illeti, fog az még nőni (no nem miattam).
Van egy közeli 30 ezres város, ahonnan a fiatalok a környező településekre kezdtek kiköltözni. Gondolom egyrészt a CSOK, másrészt a város viszonylag könnyű elerhetősege miatt.
Az utóbbi 5 évben 14 ről nőtt 24-re a számuk. Ha ez így marad, ami nem a falu függvenye, hanem a munkslehetősegeke, akkor lesz utanpótlas.
 
Ennyi gyerek mindenképpen.
S ez azt jelenti, hogy ennyi gyereknek más településre kell járnia?
Igen
Az iskolaépület meg megvan, de minimális állagmegóvási végeztek rajta (hátha sikerül eladni valami vállalkozónak, nem sikerült).
Viszont a tanári karbol maradt 3 60 feletti. A többiek elmentek/elköltöztek másik tekepülésre tanítani, élni. Így ha kacs-, sőt grifflabon forognak is az epület, a tanítást képtelenség feltámasztani.
Büszke is vagyok rájuk, a kitartásukra, de sokakra, akik nem jutottak el eddig.
Sok múlik a szülőkön is. Én csak elhitettem velük, hogy ha akar valamit, akkor az sikerülhet. Lehet, hogy harmadszorra, negyedszerre, de menni fog.
Amikor az egyik anyuka azt írta: Ez Ön nélkül nem sikerült volna. - elszorult a torkom. .
Megértem.
A másik gyermek meghívója a 25. szülinapjára így szólt: Azok ülnek majd az asztal körül, akik fontosak nekem. Szeretném, ha Ön is ott lenne (pedig akkor már 11 éve "csak" alkalmi levelezők voltunk).
Na ez az igazi elismerés.
Nem tudom, hadonlót elértem volna, ha maradok tanítani.
De volt olyan szülő is, aki pusztán azért, mert 1-est mertem adni a 6.-os gyereknek (szorzótábla megtanulása, akkor jött a suliba), bejelentett az igazgatónál. Mehettem raportra, miért kínzom a gyereket. Két órát beszélgettem anyával, hogy gondolja át, mit szeretne a gyerekének, s ehhez most mit tegyünk. Semmi eredménye nem lett.
Ez van amikor a gyereket tanithatod csak, de a szülőt nem.
Nem tudom, mit kell csinálni.
Az biztos, hogy az állam szerepe, illetve hiánya az adófizetők igényeinek kiszolgálásában katasztrófa (ahogyan egyik tanítványom írta: katasztrófeális :)).
A kisebbik húgom tanár. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem iskolaigazgató már, azt válaszolta: Megőrültél? Anno alig tudtam az igazgatóhelyettesit visszautasítani.
(Megnövelt feladat, hataskör nelkül.)
Azt gondolom, hogy hosszú távon csak az lehet a megoldás, ha a közösségek erőteljesebben hallatják a hangjukat, ha ők és nem egy vezető vagy belső udvartartása döntenek helyi ügyekről.
Csakhogy ehhez le kell bontani az udvart az udvartsrtással együtt.
Most úgy okoskodom erről, hogy nemrég szüntették meg a nevelőtestületek véleményezési jogát is ...
Még egy érv a húgom döntése mellett...
Azt mindenképpen el kell érni, hogy Orbánék elhúzzanak a vezetésből. Ha sikerül, új szabályokat kell írni.
Csakhogy közben felnő egy teljes generáció, ami nagy lyuk lesz a jövoben a társadalomban.
 
Most jött szembe velem a facebookon a videó. Döbbenetes, hogy emberek így ki tudnak vetkőzni magukból.
Az a fószer viszont, aki pár nappal ezelőtt bántalmazta a Tisza aktivistáit, gyorsított eljárásban 3 év letöltendőt kapott, és mivel feltételesen volt szabadlábon, az előzőleg kiszabott büntetés hátralévő részét is le kell ülnie. Vajon megérte neki???

Nem foglalkozik az ilyen ember a következményekkel. Ez már átmosott tudatú egyén. Ő azt hitte hogy ezzel jót tesz hisz ez jön a médiából hogy csak MI(kormány) vagyunk a jók és TI (ellenzék) a rosszak.
Egyszerű mint a faék. Igen-nem, fekete-fehér, jó és rossz.....
 
Igen
Az iskolaépület meg megvan, de minimális állagmegóvási végeztek rajta (hátha sikerül eladni valami vállalkozónak, nem sikerült).
Viszont a tanári karbol maradt 3 60 feletti. A többiek elmentek/elköltöztek másik tekepülésre tanítani, élni. Így ha kacs-, sőt grifflabon forognak is az epület, a tanítást képtelenség feltámasztani.

Megértem.

Na ez az igazi elismerés.
Nem tudom, hadonlót elértem volna, ha maradok tanítani.

Ez van amikor a gyereket tanithatod csak, de a szülőt nem.

A kisebbik húgom tanár. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem iskolaigazgató már, azt válaszolta: Megőrültél? Anno alig tudtam az igazgatóhelyettesit visszautasítani.
(Megnövelt feladat, hataskör nelkül.)

Csakhogy ehhez le kell bontani az udvart az udvartsrtással együtt.

Még egy érv a húgom döntése mellett...

Csakhogy közben felnő egy teljes generáció, ami nagy lyuk lesz a jövoben a társadalomban.
Az talált el egy Magyar Péterről szóló riportban, hogy "szakmai" testületeket szerveznek, s velük konzultálva, együttdolgozva terveznek.

Nagy igényem lenne rá, bárki váltaná Orbánt, számomra ez jelentene tényleges megoldásokat. De ha megint pártkáderek, pl. "oktatáspolitikusok" ülnek be a székekbe, és hoznak a pártjuknak kedvező dilettáns döntéseket, nem nyert.

A jogállam és a szakmaiság - engem ezzel meg tudnának venni :)
 
Most hír a sajtóban? Nem volt elég, amikor egy szakma állt föl és tüntetett, sztrájkolt?

Még a villamoson is nekem esett egy férfi, hogy ne ácsingózzunk több pénzre, mert ahhoz képest, hogy nyáron nem dolgozunk, és folyton szünet van, még ez a pénz is sok. Nincs kicsi szám, de nem kellettem - egy idős hölgy azonnal a védelmünkre kelt.
Mindig is nagyon dühített amikor a pedagógusokat azzal támadják hogy csok a szünet
És nem dolgoznak
Ez még valamikor az Orbán féle, ugraszd össze a társadalom rétegeit
 
Friss profil üzenetek

Bakó Katalin wrote on babsy13's profile.
Szia! Az RNATA-nak vannak új mintái karásonyra! Közös vásárlásról lehet szó??? Köszönöm! Bakó Katalin
alguem tem esse padrão para me ajudar?
Ca-Dorinka wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérem a fiókom törlését. Kosz
Syndic wrote on rituevu's profile.
Szia!
Ne haragudj a zavarásért. Csak szólni akartam, hogy az általad feltöltött (köszönet érte) Kat Singleton könyv a sorozat 3. rész,nem a második. A fájl címe jó, csak a posztban írtál 2. részt.
Remélem nem gond, hogy szóltam.

Szép estét! :)
Panni, nem működik a kereső már pár napja.

Statisztikák

Témák
39,251
Üzenet
5,063,290
Tagok
631,963
Legújabb tagunk
srsregina
Oldal tetejére