Hírek Sulyok Tamás nem egy „szatyor fing”, hanem egy „gyáva bűnöző” Magyar Péter szerint

Magyar Péter a köztársasági elnök szavaira úgy reagált: bár Sulyok Tamás több hét sunnyogás után megszólalt, nem merte idézni a „főnöke” poloskázó beszédét.

„Világos beszéd a beszédekről” – ezzel a megjegyzéssel tett ki Sulyok Tamás köztársasági elnök egy rövid videót a Facebook-oldalára, melyben arról beszélt: mindenkinek meg lehet a véleménye arról, hogy mi a gyűlöletbeszéd, de ezt mindig a kontextusban kell értelmezni.

Az államfő leszögezte, a kontextust figyelmen kívül hagyó értelmezések általában önkényes értelmezések, és ő a maga részéről ezt nem pártolja. Ezután példaként úgy fogalmazott:

„Tehát hogy ha énrólam azt lehet mondani, hogy én egy szatyor fing vagyok – már bocsánat –, vagy a választópolgárokról azt lehet mondani, hogy ők büdösszájúak, hogy európai parlamenti képviselőkről azt lehet mondani a közbeszédben, hogy agyhalottak, ugye akkor ez a közbeszédnek egy meghatározott stílusát képviseli. Ebben lehet minden más ilyen kijelentést értelmezni, függetlenül attól, hogy ez nekünk tetszik, vagy nem tetszik. Énnekem szubjektíve az ilyenfajta kijelentések általában nem tetszenek.”

Sulyok Tamás ezzel a HVG publicistájának, Tóta W. Árpádnak a posztjára utalt, melyben az állt róla: „De egy szatyor fingot minek szólítgatni? Még rugdosni is fölösleges, majd elviszi a szél, eloszlik magától. Már most se látszik, csak érződik.” A „büdösszájúak” és az „agyhalottak” pedig Magyar Péterre vonatkoztak, a Tisza Párt elnöke ugyanis kiszivárogtatott hangfelvételek szerint ezekkel a szavakkal jellemezte az embereket és az EP-képviselőit.

1743517131110.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,051,027
Tagok
630,554
Legújabb tagunk
okviplienminhcom4
Oldal tetejére