Hírek A Spiegel szerint ha a Fidesz nyer, „az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”

„Ki kell-e zárni Magyarországot az EU-ból?” – teszi fel a kérdést olvasóinak a Spiegel, cikkünk megjelenéséig pedig a kérdésre érkezett válaszok 92 százaléka igen volt.

A szavazás megjelenésével egyidőben az egyik legolvasottabb német lap vezércikkében arról értekeznek, hogy a magyar miniszterelnök, vagyis Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”.

Ezután a cikkben a következő kérdéseket teszik fel:

  • „A magyarok továbbra is olyan miniszterelnököt akarnak, aki az országot orosz mintára korrupt autokráciává akarja alakítani?
  • Vagy inkább egy liberális, jogállamiságon alapuló Európának akarnak továbbra is részesei lenni?”
  • A cikk ezután azzal folytatódik, hogy „az elmúlt hetek eseményei után egyértelmű, hogy a kettő egyszerre nem lehetséges”, és „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”.
Azt írják, „nem megengedhető”, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

Mészáros Juli

1772125978605.png
 
VAlami bajlehet a "Spiegel" újságiróinak fejében , mert ugyebár egyhangú szavazatnak kell döntenie az esetleges kizárásról én nemhiszem , hogy ezt véghez tudják vinni Brüsszelben ! Mi az a "jogállamiasság" , ki döntiel , hogy az mitjelent ?? Mit jelent az , hogy korrupt ? Esetleg az a pártvezér , melynek az iróasztala fiókjában több szézezer € található amiröl Ö semmit sem tud ? VAgyy az az egészségügyminiszter akinek a férje cége szerezte be a Covid alatt az álarcokat ?? Hm , érdekes , nagyon érdekes ! ;)
 
nincs semmi baj a Spiegel -nél, teljesen reális a felvetésük, mert ezzel a lehetőséggel számolnak már egy ideje az EU-ban, szóval jó esély van rá hogy pár éven belül Magyarország ki, Ukrajna pedig be kerüljön az európai unióba. Azt senki ne gondolja már komolyan és ne éljen már álom világban hogy a 27 tagállamból álló unióban 1 -etlen országnak majd nonstop hagyni fogják hogy a másik 26 tagállam döntését folyamatossan gáncsolja vétókkal.
 
nincs semmi baj a Spiegel -nél, teljesen reális a felvetésük, mert ezzel a lehetőséggel számolnak már egy ideje az EU-ban, szóval jó esély van rá hogy pár éven belül Magyarország ki, Ukrajna pedig be kerüljön az európai unióba. Azt senki ne gondolja már komolyan és ne éljen már álom világban hogy a 27 tagállamból álló unióban 1 -etlen országnak majd nonstop hagyni fogják hogy a másik 26 tagállam döntését folyamatossan gáncsolja vétókkal.
Ha már korrupcióról ír az újságíró, ugyanakkor Ukrajnáról mi jut, vagy mi nem jut eszébe?! De nekünk is eszünkbe juthat a "néhány" millió euró, amit a belga rendőrség "szedett össze" az uniós székházakban, tisztségviselők lakásában, rokonainál. És mindegyik ott ül a mai napig a székében!
Egyébként az, hogy a Spiegel- nél teljesen reális a felvetés -, Magyarország kizárása - valóban teljesen reális! Egészen a szerkesztőségük ajtaáig -belülről! Teljes jogi és politikai dilentatntizmusra vall ez a felvetés, ha nem viccrovatban jelent meg!
De olyanok is vannak most, akik nem vallanak színt, mert OV folyton viszi a balhét - helyettük is!
A Spiegel milyen lap? Talán német? A három legfőbb harsonás honnan fújja ... német! Fújták már XX. sz.-ban kétszer is - mindkétszer "elfújtak" bennünket! Meg fújták a ruszkik is majd 45 évig! Aztán beengedtek az EU-ba a gazdasági közösségbe! Hová züllött! Egy politikai cirkusszá, ahol minden oldalon a "kisember" hal meg, sebesül meg, fagyoskodik, nélkülöz ....
 
csak itt ép nem a korrupció a lényeg, az pont hogy lényegtelen.

segítek és kiemelem a lényeget, mert látom ez túl nehéz feladat megugrani :

"hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.
 
VAlami bajlehet a "Spiegel" újságiróinak fejében , mert ugyebár egyhangú szavazatnak kell döntenie az esetleges kizárásról én nemhiszem , hogy ezt véghez tudják vinni Brüsszelben ! Mi az a "jogállamiasság" , ki döntiel , hogy az mitjelent ?? Mit jelent az , hogy korrupt ? Esetleg az a pártvezér , melynek az iróasztala fiókjában több szézezer € található amiröl Ö semmit sem tud ? VAgyy az az egészségügyminiszter akinek a férje cége szerezte be a Covid alatt az álarcokat ?? Hm , érdekes , nagyon érdekes ! ;)
Ráadásul az EUbol nem lehet "kizárni". S emlékeztetnék.Ismét. A Spiegel c. hetilapot a CIA alapitotta erös 75 éve.Azóta is erös liberális vonalon mozog/hat egyáltalán/. A legjobb: a frissen felvett zsurnaliszta legelébb aláir egy "hüségnyilatkozatottAddig nem veszik fel/
 
Nincs ebben semmi meglepő. Az információ szabadon áramlik és az még egy egyszerű ember számára is jól látható, hogy az Orbán kormány folyamatosan szembe megy a többségi akarattal. Az, hogy ez az akarat jó vagy rossz, tulajdonképpen irreleváns. Egy demokratikus szervezetben - főleg ahol a tagság nem kötelező - a többség dönt.
Minthogy a többi ország képviselői is a választók jóvoltából van jelen, értelemszerűen figyelembe kell vennie a azok véleményét. Ha ez arról szól, hogy megoldást kell találnia erre, fognak ilyet találni előbb vagy utóbb.
Jelzem jelen esetben az újság identitása vagy a kérdésfelvetés realitása mellékes. A reakciók amik figyelemre méltók !
Szerintem ...
 
Mivel már évek óta (jelenleg is) minden második óriásplakát a városok utcáin kormánypropaganda, és arról szól, hogy "mocskos brüsszel" - van még aki csodálkozik ezen...?
Ha én benne vagyok egy társaságban és folyton arról beszélek, hogy a többiek milyen szemét disznók, akkor ne csodálkozzam már, hogy ezek a "többiek" azt mondják, hogy "bocsesz, nem kell ám folyton velünk lógnod, ha ilyen rossz véleménnyel vagy rólunk"...

Ilyen egyszerű.
A tahó embert kinézik a társaságból. És orbán egy tahó. Nem most kezdte, még csak nem is 2010-ben. És egyre mélyebben süllyed a tahóságba.

(Figyelem, ez nem azt jelenti, hogy a "társaság" többi tagja "szent" - csak hát egy tahóhoz képest...)
 
VAlami bajlehet a "Spiegel" újságiróinak fejében , mert ugyebár egyhangú szavazatnak kell döntenie az esetleges kizárásról én nemhiszem , hogy ezt véghez tudják vinni Brüsszelben !
Gyulán!
Szerintem kizárni nem fognak, legfeljebb a szavazati jogúnkat veszik el, úgy hogy nyugi.
Nem kellesz útlevél, ha haza akarsz látogatni... (Gondolom ezért izgulsz.)

Mi az a "jogállamiasság" , ki döntiel , hogy az mitjelent ??
Nálunk jelenleg Dr. Orbán Viktor.
Mit jelent az , hogy korrupt ?
Látszik, hogy nem itt élsz.
Ezt Hofi már régen megmondta:
A korrupció olyan "buli", amiből (téged) kihagytak.
Esetleg az a pártvezér , melynek az iróasztala fiókjában több szézezer € található amiröl Ö semmit sem tud ?
Én ugyan sosem voltam pártvezér, de többször előfordult, hogy amikor még építkeztünk, reggel az asztalon ott volt egy cetli és pár tiz-százezer (igaz, sajnos csak Forintban), hogy ma jón a csempés/gázszerelő (na nem a nemzeté) vagy kéményes .
És addig én sem tudtam, hogy került oda, amíg a nejem nem igazított el.
VAgyy az az egészségügyminiszter akinek a férje cége szerezte be a Covid alatt az álarcokat ?? Hm , érdekes , nagyon érdekes ! ;)
Na ehhez nem tudok hozzászólni, mert még sosem voltam pénzügyminiszter, férjem sem volt és covid maszkot is csak 10-et szereztem be a patikábóll.
Közben eszembe jutott. Tudok mit hozzáfűzni.
Nem kell pénzügyminiszternek lenni. Nálunk a külügyminiszter szerzett be 346 milliárdért lélegeztető gépet átlag 10 millió/darab áron és olyan jól csinálta, hogy akár én is vehetnek, igaz most, belőle darabját potom 10,5 EZER Forintért.
 
nekem nagyon tetszenek ezek az unióból nem lehet kizárni hülyeségek, amit fideszesek bemesélnek kis álomvilágukba, :rohog: pedig simán lehet, mert egy kizáráshoz elég 26 tagállam is a 27 -ből értelemszerűen és még mielőtt abban a hitben élnénk hogy esetleg a cseh-ek vagy Fico -ék megvétóznák ezt biztos tud nekik az EU olyan előnyt nyújtani a szavazatukért cserébe hogy Magyarország kizárása mellett döntenek.
és nem nehéz belátni hogy az Orbán kormány által ellopott 20 ezer milliárd ft uniós pénz amit a magyar adófizetők elől is ellopott a Fidesz maffia és ezt ugye pontosan tudja Brüsszel is hogy az Orbán család és NER -es Fidesz maffiaként működik Magyarországon ami önmagában még lehet Brüsszelt nem is zavarná de az már nagyon sok hogy Orbán gazdájának Vlagyimir Putyinnak minden parancsát végrehajtja vétó formájában az európai parlamentben amivel nem csak a hazáját árulja el a Fidesz de szövetségesét a NATO-t is és az összes többi uniós országot is.

És akkor még morális dolgokról nem is beszélve hogy mára már minden értelmes hazáját szerető magyar ember tudja hogy a Fidesz minden értelemben egy erkölcsi fertő is egyben.
 
az Orbán kormány által ellopott 20 ezer milliárd ft uniós pénz amit a magyar adófizetők elől is ellopott a Fidesz maffia és ezt ugye pontosan tudja Brüsszel is hogy az Orbán család és NER -es Fidesz maffiaként működik Magyarországon ami önmagában még lehet Brüsszelt nem is zavarná de az már nagyon sok hogy Orbán gazdájának Vlagyimir Putyinnak minden parancsát végrehajtja vétó formájában
:) Igen, tulajdonképpen itt írta alá a zorbánrendszer a halálos ítéletét: ha szép csendben lop tovább, nem hívja fel magára a figyelmet, meghúzódik, mint a szegény rokon, akinek folyton pénz kell; akkor aztán tényleg örökre bebetonozta volna magát a hatalomba...
de hát nekik nem volt elég a sok zsé ellopása, orbán be akart kerülni a történelemkönyvekbe, ezért jól felkavarta a sz*rt...
be is fog.

(és ez akkor is igaz, ha áprilisban neagggyisten újra ők győznek...)
 
:) Igen, tulajdonképpen itt írta alá a zorbánrendszer a halálos ítéletét: ha szép csendben lop tovább, nem hívja fel magára a figyelmet, meghúzódik, mint a szegény rokon, akinek folyton pénz kell; akkor aztán tényleg örökre bebetonozta volna magát a hatalomba...
de hát nekik nem volt elég a sok zsé ellopása, orbán be akart kerülni a történelemkönyvekbe, ezért jól felkavarta a sz*rt...
be is fog.

(és ez akkor is igaz, ha áprilisban neagggyisten újra ők győznek...)
20000 milliárdot nem lehet csendben ellopni.
 
Fő a demokratikus jogallami gondolkodas!
Ennek gyakorlasaban az EB élen jár!
Ez Europaparlament lépéseit is figyelmen kivul hagyja ma már az URsula Leyen által irányitott testulet, aki egyre inkabb ugy tunik uralma alatt szeretne tudni az egesz europat!
Ha anno már kétszer nem ment fegyverrel, akkor majd most politikaval!
De mivel még nincs kozos europai hadero, ugy hasznalja ukrajnat mint anno a cárok!
Azok a cárok, akinek elnyomo hatalmanak egyik támasza a kozakl lovasság volt!
Most a kozaksag kesei utodait lathatjuk mukodes kozben!

Mai hir:
Hiába fordult az Európai Parlament az Európai Unió Bíróságához az EU és a Mercosur-tagállamokkal kötött partnerségi és ideiglenes kereskedelmi megállapodás kapcsán, az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, miután a megállapodást már két ország ratifikálta, ezért ideiglenesen az Európai Unió is alkalmazni fogja. A megállapodás támogatói szerint az segíti az európai gazdaságot növekedési pályára állítani, míg az ellenzői szerint károsan hatna az európai farmerekre.
 
De lehet. Csak orbán elkezdett háborúzni sorossal meg brüsszellel, és egyre jobban hangoskodott, belelovallta magát a harcba!...
OV ott cseszte el, hogy nem volt neki elég a radar alatt repülve rabolni.
Ezért kénnytelen volt egyre nagyobbakat lódítani.
Sokan már unják a hazudozását.
Április 12-én kiderűl, hogy elegen lesznek-e az elkergetők.
 
Igy mukodik nyugaton a jogallamisag(mert hogy ott van!)

2025 májusában a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) bejelentette, hogy az AfD pártot „gyanús szélsőséges szervezetből” „megerősített szélsőséges csoporttá” minősíti. Egyszerűen fogalmazva, ez a lépés lehetővé teszi az ügynökség számára, hogy „közelebbről megvizsgálja” a helyzetet: a hírszerzési módszerek, mint például a megfigyelés vagy az informátorok alkalmazása, mostantól könnyebben alkalmazhatók.

Aztan tegnap a Kolni Kozigazgatasi Birosag meglepo iteletet hozott, amiben mentesiti oket ez alol a kategoria alol.
Nekem kicsit fura az indoklas is, dehat a nemetek azok messze elottunk jarnak tehat fogadjuk el:

"
A Kölni Közigazgatási Bíróság ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal által bemutatott bizonyítékok nem elegendőek a magasabb besorolás indokolásához. Bár valóban elegendő bizonyosság volt arra vonatkozóan, hogy az AfD-n belül olyan erőfeszítéseket folytatnak, amelyek a szabad demokratikus alaprend ellen irányulnak, és hogy a párt egyes tagjai nyíltan olyan politikai követeléseket képviselnek, amelyek összeegyeztethetetlenek az emberi méltóság garanciájával, a bíróság hiányosnak találta a bizonyítékokat. Például a párt a 2025-ös szövetségi választásokra vonatkozó választási programjában a fejkendő betiltását szorgalmazta a közintézményekben, valamint a minaretek építésének és a müezzin imára hívásának tilalmát.

Ezért erős a gyanú, hogy az AfD felfüggesztené a vallásszabadságot, ha lenne ehhez politikai hatalma. Ez az érintettek emberi méltóságát is sértené. Az ilyen elszigetelt követelésekből azonban még nem lehet arra következtetni, hogy a párt egésze alkotmányellenes hajlamot vall. A bíróság szerint ezek a követelések nem határozzák meg az AfD egészét."

Valamint:

"
Továbbá a bíróság kijelentette, hogy „nincs kellő bizonyosság” arra vonatkozóan, hogy az AfD csupán jogilag leértékelt státuszt kívánna biztosítani a migráns hátterű német állampolgároknak. A bevándorlókkal kapcsolatos elszigetelt becsmérlő kijelentések önmagukban nem jelentenek konkrét politikai célokat ebben az irányban.

Az AfD által a „remigrációval” kapcsolatban követett tervek nem változtatnak ezen a következtetésen. Ez egy „homályos kifejezés”, amelyből nem következtethető ki semmilyen konkrét cél az érintettek válogatás nélküli kitoloncolása tekintetében. A közigazgatási bíróság azt is kiemelte, hogy a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kizárólag nyilvánosan hozzáférhető forrásokra alapozta értékelését. Hírszerzési információkat nem hoztak nyilvánosságra."

Na igy megy!
Ja és persze a forras, ami fontos, mert csak akkor hiszik el egyesek:
 
Eddy ,
áruld már nekem vén embernek akinek csak 3 tánc és 2 faiskolája van , mi is az a "jogállamiasság" ? Mert mindenkicsak ezt hangoztattja , de elmagyarázni eddig még senki sem tette meg ! Otthon tudtommal nincsen jogállamiság , szólás szabadság és tiltva van az ellenzéki média , de büntettlenül lehet mondani irni , hogy O1G ! Hm , érdekes Németországban érvénybe lépettt 2021 óta a §188 mely a "felségsértést" tartalmazza ! Igen "felségsértést" mert a polgárnak TILOS a királyt és holdudvarát birálni , értsd a mindenkori politikai elitett , kifigurázni , ha szükséges az államügyész hajnali 4-kor küldi a polgár nyakára a Gestapot mert ez lassan nemlesz más ! Nemlehet hazugnak nevezni azokat akik ma ezt , holnap azt mondják . Akkor mond mi a csudáról is beszélünk ??
Amugy az AfD már többször emlitettem egy külön fejezet , nem az okokat keresik az érdekeltek , hogy miért is válsztja ca. 12 millió polgár ezt a pártott és az okokat kivizsgálni , ellenszert reá találni . Nem , hanem koholt vádak azok amik az NGO-kat mozgatják ! Az igaz van jópár eszetlen közöttük / a legtöbb nyugati export/ . A lényeg nagyon fura dolog lett a mai "demokáré" , valahogy nem az aminek magát árulja !
 
A jogállamiság nem a sértegetéshez való jogot jelenti, normális kultúrákban erre nem kellenek törvények.

A jogállamiság szerint az államhatalom gyakorlása joghoz kötött, a jog mindenkire,
az államra is kötelező, és a hatalomgyakorlás intézményes kontroll alatt áll.
Törvény előtti egyenlőség.
Nincs önkényes kivételezés.
A közhatalom gyakorlói ugyanúgy a jog alá tartoznak, mint az állampolgárok.
A hatalommegosztás.
A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom elkülönül, kölcsönösen ellenőrzik egymást.
Független és pártatlan igazságszolgáltatás.
A bírák nem utasíthatók politikai szereplők által.
Jogbiztonság és kiszámíthatóság.
A jogszabályok világosak, előre láthatók, és nem alkalmazhatók visszamenőlegesen önkényesen.
Alapjogvédelem.
Az egyéni jogok intézményes garanciákkal védettek.

Nálunk ez a komplex rendszer több sebből is vérzik.
Akkor jönne a sok EU pénz, ha legalább a kirívóbb hiányosságok megszűnnének.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,543
Tagok
630,540
Legújabb tagunk
sziklass
Oldal tetejére