Ma hajnalban elég különös álmom volt.
Egy váróteremben ültem, nem jött ki senki, én sem mentem be sehova, mégis egy idő múlva olyan érzéssel indultam el, hogy megtörtént az amiért itt várakoztam. Ezután elindultam valahová, hol egy fákkal szegélyezett sétány volt amin mentem, hol egy város utcájának láttam ezt az utat, ahol mentem. Ezután mikor a gondolataimból felnéztem, előttem az úton, távolt fehér fényt láttam. Arra vettem az irányt, és ez világító fehér fény közeledett. Először egy frotír törülközőnek néztem, ami össze volt hajtva. Ahogy figyeltem, egyre közelebb került hozzám. Végül annyira közel volt, hogy láttam a szövött részét, ami lapos szálakból állt. Már ötcentis méretűnek láttam a felvető szálakat is, és a másik szálakat is, amik teljesen egyforma méretűek voltak, és fehér fénnyel világítottak. Ahogy figyeltem, a felvető szálak fehérek maradtak, míg a másik szálak egyharmada színessé vált. Akkor egy szines szálat láttam már közelről, ami pontosan ugyanúgy volt megszőve, mint az egész szövet. Ebben már voltak színek. Ennek a szálnak a felvető szálai változatlanul fehérek voltak, míg a másik szálak túlnyomó többségben halvány, világos babakékszínű volt, míg volt egy kevés piros szín is benne. Ezután láttam az egész szövetet fehér és kevés színes szálaival, majd a frotírt adó részét láttam közelről. Ezeket úgy láttam, mintha átlátszó csövek lettek volna, amik a szálak között szálítottak volna világító halványkék színű légnemű anyaghoz hasonló valamit. Mintha információt, vagy energiát szálított volna.
Ekkor felébredtem, és azóta is töröm a fejem a jelentésén.