Hana Györgyi

Nem sírok én, csak könnyem hull az égből,
Szerettelek! Kérdezd meg a széltől,
a holdsugár már csak neked ragyog,
mellette a csillag én vagyok.

Fájó lelkem tapossa az élet,
hová lett oly gyengéd ölelésed?
Hová lettél mondd ó kedvesem,
van e szívedben még szerelem?

Mások előtt szívem rég bezártam,
más csókjára soha nem is vágytam,
azon a napon mindent jelentettél nekem,
mikor egy pillanat alatt lettél a Kedvesem.

Mikor először fogtad meg a kezem,
a boldogságtól könnyes lett a szemem,
a szívembe zártalak, a kulcsot eldobtam,
én ezt a szerelmet örökre gondoltam.

Egyetlen bűnöm, hogy nagyon szeretlek,
szeretetemmel tán meg is mérgezlek,
de én szeretni csak tiszta szívvel tudok,
elmondtam mindent, mert nem hazudhatok.

Én tudom, hogy milyen a nyomasztó magány,
mikor egyedül vagy minden nap és éjszakán,
neked azt kívánom, hogy ne tudd meg soha,
mert a magányos élet őrjítőn mostoha.

Gondolj majd rám, ha némán leszáll az este,
s, ha eszedbe jut, ki szíved úgy szerette,
ha hiába keresel, de nem találsz már sehol,
nézz fel az égre, ott meglátsz majd valahol.


Remélem ezért rám nem nagyon haragszol...........

Két kövön ülök, némán csendesen,
oly magányos most nélküled életem,
vergődik szívem két lehetőség között,
kérlek fess nekem egy szebb,
egy csodálatosabb jövőt.

- elkopik az ekevas, de a kő csak nő,
olyan, mint a nő, vastagra gömbölyödő;
Úgy szeretem a kerek köveket, mellyen ülsz
Jó helye ültél, hisz naponta megszépülsz

Megtanultam az élettől általad remélni,
szívem boldog, újra tudok valakit szeretni,
egy van a világon mitől nagyon félek,
csak a szívem meg ne szűnjön dobogni te érted.

Te voltál a tulipánom, s rózsabokrom lettél,
szívemen hét hónap alatt pár sebet ejtettél,
minden seb begyógyul, ha szeretni tudunk,
összebújunk csendben, hisz boldogok vagyunk.

Elhervad a virág, fut, rohan az élet,
álmaimban mindig téged keresgéllek,
mióta távol vagy, semmihez nincs kedvem,
tanácstalan vagyok, romokban van lelkem.

Egyszer megszülettünk erre a világra,
most rajtunk áll sorsunk tovább formálása,
boldogságra vágyunk, tegyünk is hát érte,
a végén kiderül, mennyire megérte.

Van még pár év hátra, töltsük boldogságba,
kézen fogva menjünk Isten oltárára,
a boldogság nagy ajándék, nem is kapjuk ingyen,
ha szívedet megbántottam, bocsánatod kérem.

Egyedül sétálok lombos fák alatt,
belém karol a hűvös esti szél,
ahogy lágyan ring a fa korona,
úgy cikázik arcomon a fény.
Várom, hogy jöjj, nyújtom feléd karom,
oly szép volt veled itt egy őszi alkonyon.

Van egy szívem mi egy nap ketté szakadt,
egyik fele boldog, másikban bujkál a bánat,
a boldog fele dobog, amikor velem vagy,
a bánat akkor marja, ha a remény elhagy.

Úgy fáj szívem, tanácstalan vagyok,
legjobb, ha örökre mindent itt hagyok,
valakit szeretek, valakiért fáj a szívem,
a távolban vajon ejt egy könnyet értem?

Könnyeimtől lassan megárad a hűs patak,
szememben bánat, szívemben fájdalom marad,
mért vagy oly messze mikor szükségem van rád,
mondd mikor látlak újra, csókol e még a szád?

Hazaérsz e addig míg dobog még szívem,
csókod felszárítja arcomról a könnyem?
Oly nehéz az élet, nem értem meg soha,
miért ez a bánat, a sorsom mért mostoha.

Várok rád, hisz azt ígértem, szó nélkül el nem megyek,
megölellek, s utoljára válladon hagyom könnyemet,
ha szeretsz még, csókolj, s én visszaadom neked,
mert csak csókod íze adhatja vissza életemet.

- nem megy a szekér, ha meg nem kenik
nem telik az idő, ha szívem kallódik,
hullnak a levelek, szebb sorsról álmodunk,
hol madarak laknak, oda kívánkozunk

Kint tombol a vihar, szél tépi a fákat,
letúrja fészkükről a fázós madárkákat,
várják már nagyon a simogató napot,
kívánom, hogy legyen szép neked is a napod.

Két napja már, hogy nem látom a csillagom,
mikor leszáll az est, bármerre kutatom,
a hold is csak néha kukkant ki a felhők mögül,
ha szemed újra rám mosolyog, szívem veled örül.

Soha el ne tévedj, ha hív a nagyvilág,
vigyél el magaddal, hisz szükségem van rád,
veled alszom el, mindig veled ébredek,
kérlek, ne engedd el reszkető kezemet.

Éjjel párnámon csillan egy könnycsepp
bármerre is jársz, soha nem feledlek,
ne tudd meg soha, hogy mi a magány,
gyere velem egy csillagfényes éjszakán.

Szia Györgyi
Köszönöm a verset nagyon tetszik.
További

Jobbodon egy lányka veled együtt halad,
elesik, de nem baj, felkel, s tovább ballag,
szemében fájdalom, de mégis tovább követ,
hisz téged még az életénél is jobban szeret.