2 évvel később -
Egy megvalósult álom
Az emberek többsége szeret álmodozni, majd az esetek többségében egy kézlegyintéssel el is intézi a dolgot: ''Úgysem lesz belőle semmi!'' Az igazi nagy célok azonban hittel és sok kitartással megvalósulhatnak. Főleg akkor, ha az embert pozitív érzések motiválják. Azon szerencsések közé tartozom, akikkel megtörtént. Az álom valóra vált, és a szokatlan körülmények között megismert lánnyal hosszú idő után végül mégiscsak sikerült a nagy találkozás. Erről szeretnék mesélni egy kicsit, remélve, hogy történetem tanulságai hasznosak lesznek azok számára, akik arra adják a fejüket, hogy az Internet e boszorkányos médium segítségével keressék és találják meg a nagy Őt.
Talán emlékeznek néhányan arra a levélre, melyet két évvel ezelőtt írtam az Internet Kalauz Internet Love Story rovatába, ahol nyíltan vallottam színt érzelmeimről ország-világ előtt, melyek egy soha nem látott malajziai lány iránt gyúltak bennem. Ez olyasféle ''nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek'' megnyilatkozás volt a részemről. Amikor az írás napvilágot látott, kapcsolatunk ugyan már négy hónapja tartott, s bár jövője igencsak bizonytalannak tűnt, részemről a szerelem érzése már akkor is határozott és erős volt bennem.
Barátaim észrevették rajtam a változást, látták, hogy egyre többet töltök a neten, folyton e-maileket olvasok és írok. Beavattam hát őket, bízván, hogy megértenek Legtöbbjük mégis inkább furcsállotta, sőt néhányan egyenesen helytelenítették a dolgot.
''A távkapcsolatok nem működnek. Mit gondolsz, meddig tarthat ez?'' Ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat kaptam. Talán csak a lányismerőseim mutattak valamivel több empátiát. Én csak legyintettem a kétkedőkre, és egyre mélyebben vetettem bele magam a kapcsolatba. E-mailjeink egyre bensőségesebbé, tartalmasabbá váltak az idő múlásával. Hamarosan elérkezett a Karácsony, és néhány fax után egyik délután megtörtént, amit úgy vártam, és amitől egyben féltem is egy kicsit. Megcsörrent a telefon, felhívott. A szívem a torkomban dobogott és az ájulás kerülgetett. Hangja annyira szép s lenyűgöző volt, mégis egészen más, mint amilyennek képzeltem. A rövid hívás alatt csak hebegni-habogni tudtam, és az a kevéske angoltudás is szétzúzott mozaikként hullott ki a fejemből. A telefonhívás után szinte szégyelltem magam és még aznap este írtam egy e-mailt, amiben bocsánatot kértem, amiért csalódást okoztam neki. Meglepett, de azt válaszolta, hogy egyáltalán nem csalódott, sőt nagyon tetszett neki a hangom. Megállapodtunk, hogy legközelebb megpróbálok kevésbé izgulni. Ekkor azonnal elrohantam, hogy néhány karácsonyi meglepetést vásároljak és készítsek neki. Ezt a csomagot el is küldtem, amellyel sikerült őt igazán jól meglepni. Nagyon örült neki, azt mondta, hogy fiútól még soha nem kapott ilyen ajándékot. Igazán nem nagy dolgok voltak, egy gipsz kisplasztika, egy ezüst nyaklánc a horoszkópjával, néhány karácsonyi üdvözlőlap, ilyesmik.
Ám innentől kezdve minden lehetséges alkalmat megragadtunk, hogy meglepjük valami aprósággal a másikat. Valentin napra például hét üdvözlőkártyát küldtem neki, mindegyikben egy hatalmas betűvel, melyből kirakhatta a legszebb mondatot. Ekkor már ő is megbizonyosodott arról, amit én már hosszú-hosszú hónapok óta tudtam. Szeret, és én is szeretem. De még mindig nem láttam!!!
Valamikor Húsvét körül sokat kérleltem, hogy küldjön magáról legalább egy aprócska fotót, de elhárította, hogy ''Olyan kövér és csúnya vagyok és utálom, ha fotóznak!'' De én nem hagytam abba és csak kérleltem, addig addig rágtam a fülét, míg nemsokára kaptam egy e-mailt, melyben elárulta, hogy hamarosan hoz majd a postás néhány fényképet. Amikor megérkezett a sárga boríték sokáig haboztam kinyissam-e vagy sem. Az járt a fejemben ''Mi van akkor, ha tényleg igazat mond, és tényleg nem szép és olyan amilyennek mondja magát?'' - aztán túltettem magam a kétségeken, hiszen nem a kinézete miatt szerettem bele, és akkor már tudtam, hogy képes lennék elfogadni őt akkor is, ha nem lenne csodaszép.
Félve nyitottam ki a borítékot, és amikor megláttam a fotósmappát, az ereimben meghűlt a vér. A képekről egy hihetetlenül gyönyörű, fantasztikusan finom metszésű, kínai babaszerű, törékeny alkatú lány tekintett vissza rám. Akár egy fotómodell! Annyira lenyűgözött, hogy órákig nem hittem a szememnek, és újra meg újra meg kellett néznem a tíz fotót.
Ekkor olyan határtalan büszkeség töltött el, mint még talán soha azelőtt. ''Képes voltam a szavaimmal meghódítani egy gyönyörű lányt, ráadásul egy számomra idegen nyelven!'' - járt a fejemben és nem tudtam elképzelni, mivel is sikerülhetett ez. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne mutassam meg a fotókat a kétkedőknek, akik korábban azzal ugrattak: ''Fogadjunk nagyobb bajsza van, mint neked!'' Nem volt bennem semmi kétség, azonnal tudtam, a képek valóban őt ábrázolják. Egyszerűen tökéletes volt!
Azon a nyáron sokat beszélgettünk arról, hogy találkoznunk kellene, de mondtam neki, hogy ennyi idő alatt képtelen vagyok összeszedni a repülőjegy árát. Sokáig törtük a fejünket hogyan lehetne megoldani, végül azt ajánlotta: Ne legyen gondom a repülőjegyre, csak megfelelő mennyiségű költőpénzt hozzak. Akkor már ősz felé járt az idő, és az utazás egy más apropóból is aktuálissá válhatott volna. Chew Peng (mert így hívják Őt) egyik nagynénje férjhez ment, és meghívott az esküvőre.
Sajnos ez az utazás kútba esett, és ez határtalan szomorúsággal töltött el bennünket. Kicsit pesszimistává vált ekkor, de megosztottam vele azt a hihetetlen mennyiségű erőt, amit éppen tőle kaptam. A tél folyamán egyszer váratlanul felhívott és bevallotta, hogy éppen Bécsben van, egy európai körutazáson, de korábban nem merte elmondani, mert félt, hogy elmegyek oda, és egy kicsit még tartott a találkozástól. Úgy érezte nincs még itt az idő. Egy kicsit furcsállottam és egy picit mérges is voltam rá, hiszen oly közel, mindössze néhány száz kilométerre voltunk egymástól, s mégsem jött létre a nagy találkozás.
Ahogy a tavasz és a két éves évfordulónk közeledett, úgy vált egyre biztosabbá, hogy nekünk ebben az évben találkoznunk KELL! Nincs mese! Már hihetetlenül vágytam rá, és úgy nézett ki ő is felkészült rá lelkileg. Szerencsére a repülőjegy ügye is elrendeződött, és elégséges költőpénz is összejött, így 2000 július 7-én útra keltem, hogy életemben először elhagyjam Magyarországot, életemben először repülőre üljek és átszeljem a fél bolygót, hogy találkozhassam azzal a lánnyal, aki ellopta a szívem! Az utazás meglehetősen simán ment, s mikor a gép leszállt Malajziában, a szívem majd kiugrott a helyéből.
Sikeresen átverekedtem magam a reptéri procedúrákon, s ekkor egy kicsit aggódni kezdtem. ''Mi lesz, ha nem ismerem fel és elkerüljük egymást?'' De szerencsére tévedtem. Alig tettem meg néhány lépést mikor felpillantottam, és ott állt Ő. Mint egy megelevenedett fénykép! Pontosan az az arc, azok a szemek tekintettek rám, melyek szinte a memóriámba égtek a fényképek első nézegetésekor. S az első mondatom, az a bizonyos, amit százszor, ezerszer elpróbáltam mindössze annyi lett: (ó, milyen banális!) ''Helló, nos itt vagyok, ez vagyok én teljes életnagyságban.''
Szerencsére két közös Internetes barátnőnk Andrea és Grace is elkísérték Chew Penget. Tudtam, kell majd neki egy kis idő, amíg megszokja jelenlétemet. A kocsiban ülve hátul olyan messze húzódott tőlem, amennyire csak a karosszéria engedte, de tudtam, ez nem azért van, mert annyira rémes vagyok, hanem azért, mert meg van illetődve és nagyon félénk.
A lányokkal beszélgetve kicsit felengedtünk, s mire utunk első állomására, egy étterembe értünk, már szinte teljesen ellazult. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és mindenfélét kérdezgettek. Magyar szavakra tanítgattam őket, ők kínaira engem. Majd elmentünk hozzájuk, ahol az időeltolódás hamar levert a lábamról, így elaludtam.
Másnap megismertem a családját, testvéreit, édesanyját és nemsokára édesapját is. Meglepett hihetetlen nyíltságuk és önzetlen vendégszeretetük. Annyira kedvesek voltak, hogy nem kellett két-három nap, és teljesen otthon éreztem magam. Chew Penggel pedig nekiláttunk, hogy megtegyük mindazt, amit az elmúlt két évben és papírra, illetve e-mailre vetettünk. Nem volt sok időnk, mindössze huszonöt nap, de örömmel mondhatom, minden a lehető legjobban sikerült.
Szerelmünk mára már erős és biztos. Kétségem sincs felőle. Arról most nem írok mi minden történt a huszonöt nap alatt, mert nem lenne elég rá az egész magazin, de tökéletes volt. Amikor búcsút vettünk nagyon sírt és férfiasan be kell vallanom, nekem is nagy kedvem lett volna elsírni magam, de erősnek kellett lennem. Tudtuk mindketten, hogy valami komoly kezdődött el, és nem ez volt (lesz) az utolsó találkozásunk!
Chew Peng most az USA-ban tanul; ott fejezi be az egyetemet. Jövő nyárra tervezzük, hogy eljön Magyarországra, vagy ha nem tud, akkor én szeretném meglátogatni Michigan-ben. A pénzt már gyűjtöm, és alig várom a folytatást. Részemről (és részéről is) szeretnénk a kapcsolatunkat komolyabb mederbe terelni. Egy-másfél évet terveztünk együtt élni valahol, s ha sikeres lesz, fontolgatjuk az eljegyzést és a házasságot is. De ez még a jövő zenéje!
Ennyi volt a történet, itt tartunk ma. A kapcsolatunk folyamatos és töretlen. E-mail, chat, telefon mindig, ha van időnk, és rengeteg elektronikus képeslap! Remélem mindenki megtalálta a maga igazságát és tanulságát a történetben. Én annyit szűrök le belőle: ''A Föld kicsi, határok nincsenek. Ha valaki valamit szívből, igazán akar és kitart mellette, akkor a sors is akarni fogja, s az álom megvalósul!'' Sok sikert kívánok hát minden internetes párnak! Legalább annyit, mint amennyi nekem volt!
Üdvözlettel: Gábor, alias Coventus
AsiaFriendfinder - Találj barátokat Ázsiában!
Egy megvalósult álom
Az emberek többsége szeret álmodozni, majd az esetek többségében egy kézlegyintéssel el is intézi a dolgot: ''Úgysem lesz belőle semmi!'' Az igazi nagy célok azonban hittel és sok kitartással megvalósulhatnak. Főleg akkor, ha az embert pozitív érzések motiválják. Azon szerencsések közé tartozom, akikkel megtörtént. Az álom valóra vált, és a szokatlan körülmények között megismert lánnyal hosszú idő után végül mégiscsak sikerült a nagy találkozás. Erről szeretnék mesélni egy kicsit, remélve, hogy történetem tanulságai hasznosak lesznek azok számára, akik arra adják a fejüket, hogy az Internet e boszorkányos médium segítségével keressék és találják meg a nagy Őt.
Talán emlékeznek néhányan arra a levélre, melyet két évvel ezelőtt írtam az Internet Kalauz Internet Love Story rovatába, ahol nyíltan vallottam színt érzelmeimről ország-világ előtt, melyek egy soha nem látott malajziai lány iránt gyúltak bennem. Ez olyasféle ''nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek'' megnyilatkozás volt a részemről. Amikor az írás napvilágot látott, kapcsolatunk ugyan már négy hónapja tartott, s bár jövője igencsak bizonytalannak tűnt, részemről a szerelem érzése már akkor is határozott és erős volt bennem.
Barátaim észrevették rajtam a változást, látták, hogy egyre többet töltök a neten, folyton e-maileket olvasok és írok. Beavattam hát őket, bízván, hogy megértenek Legtöbbjük mégis inkább furcsállotta, sőt néhányan egyenesen helytelenítették a dolgot.
''A távkapcsolatok nem működnek. Mit gondolsz, meddig tarthat ez?'' Ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat kaptam. Talán csak a lányismerőseim mutattak valamivel több empátiát. Én csak legyintettem a kétkedőkre, és egyre mélyebben vetettem bele magam a kapcsolatba. E-mailjeink egyre bensőségesebbé, tartalmasabbá váltak az idő múlásával. Hamarosan elérkezett a Karácsony, és néhány fax után egyik délután megtörtént, amit úgy vártam, és amitől egyben féltem is egy kicsit. Megcsörrent a telefon, felhívott. A szívem a torkomban dobogott és az ájulás kerülgetett. Hangja annyira szép s lenyűgöző volt, mégis egészen más, mint amilyennek képzeltem. A rövid hívás alatt csak hebegni-habogni tudtam, és az a kevéske angoltudás is szétzúzott mozaikként hullott ki a fejemből. A telefonhívás után szinte szégyelltem magam és még aznap este írtam egy e-mailt, amiben bocsánatot kértem, amiért csalódást okoztam neki. Meglepett, de azt válaszolta, hogy egyáltalán nem csalódott, sőt nagyon tetszett neki a hangom. Megállapodtunk, hogy legközelebb megpróbálok kevésbé izgulni. Ekkor azonnal elrohantam, hogy néhány karácsonyi meglepetést vásároljak és készítsek neki. Ezt a csomagot el is küldtem, amellyel sikerült őt igazán jól meglepni. Nagyon örült neki, azt mondta, hogy fiútól még soha nem kapott ilyen ajándékot. Igazán nem nagy dolgok voltak, egy gipsz kisplasztika, egy ezüst nyaklánc a horoszkópjával, néhány karácsonyi üdvözlőlap, ilyesmik.
Ám innentől kezdve minden lehetséges alkalmat megragadtunk, hogy meglepjük valami aprósággal a másikat. Valentin napra például hét üdvözlőkártyát küldtem neki, mindegyikben egy hatalmas betűvel, melyből kirakhatta a legszebb mondatot. Ekkor már ő is megbizonyosodott arról, amit én már hosszú-hosszú hónapok óta tudtam. Szeret, és én is szeretem. De még mindig nem láttam!!!
Valamikor Húsvét körül sokat kérleltem, hogy küldjön magáról legalább egy aprócska fotót, de elhárította, hogy ''Olyan kövér és csúnya vagyok és utálom, ha fotóznak!'' De én nem hagytam abba és csak kérleltem, addig addig rágtam a fülét, míg nemsokára kaptam egy e-mailt, melyben elárulta, hogy hamarosan hoz majd a postás néhány fényképet. Amikor megérkezett a sárga boríték sokáig haboztam kinyissam-e vagy sem. Az járt a fejemben ''Mi van akkor, ha tényleg igazat mond, és tényleg nem szép és olyan amilyennek mondja magát?'' - aztán túltettem magam a kétségeken, hiszen nem a kinézete miatt szerettem bele, és akkor már tudtam, hogy képes lennék elfogadni őt akkor is, ha nem lenne csodaszép.
Félve nyitottam ki a borítékot, és amikor megláttam a fotósmappát, az ereimben meghűlt a vér. A képekről egy hihetetlenül gyönyörű, fantasztikusan finom metszésű, kínai babaszerű, törékeny alkatú lány tekintett vissza rám. Akár egy fotómodell! Annyira lenyűgözött, hogy órákig nem hittem a szememnek, és újra meg újra meg kellett néznem a tíz fotót.
Ekkor olyan határtalan büszkeség töltött el, mint még talán soha azelőtt. ''Képes voltam a szavaimmal meghódítani egy gyönyörű lányt, ráadásul egy számomra idegen nyelven!'' - járt a fejemben és nem tudtam elképzelni, mivel is sikerülhetett ez. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne mutassam meg a fotókat a kétkedőknek, akik korábban azzal ugrattak: ''Fogadjunk nagyobb bajsza van, mint neked!'' Nem volt bennem semmi kétség, azonnal tudtam, a képek valóban őt ábrázolják. Egyszerűen tökéletes volt!
Azon a nyáron sokat beszélgettünk arról, hogy találkoznunk kellene, de mondtam neki, hogy ennyi idő alatt képtelen vagyok összeszedni a repülőjegy árát. Sokáig törtük a fejünket hogyan lehetne megoldani, végül azt ajánlotta: Ne legyen gondom a repülőjegyre, csak megfelelő mennyiségű költőpénzt hozzak. Akkor már ősz felé járt az idő, és az utazás egy más apropóból is aktuálissá válhatott volna. Chew Peng (mert így hívják Őt) egyik nagynénje férjhez ment, és meghívott az esküvőre.
Sajnos ez az utazás kútba esett, és ez határtalan szomorúsággal töltött el bennünket. Kicsit pesszimistává vált ekkor, de megosztottam vele azt a hihetetlen mennyiségű erőt, amit éppen tőle kaptam. A tél folyamán egyszer váratlanul felhívott és bevallotta, hogy éppen Bécsben van, egy európai körutazáson, de korábban nem merte elmondani, mert félt, hogy elmegyek oda, és egy kicsit még tartott a találkozástól. Úgy érezte nincs még itt az idő. Egy kicsit furcsállottam és egy picit mérges is voltam rá, hiszen oly közel, mindössze néhány száz kilométerre voltunk egymástól, s mégsem jött létre a nagy találkozás.
Ahogy a tavasz és a két éves évfordulónk közeledett, úgy vált egyre biztosabbá, hogy nekünk ebben az évben találkoznunk KELL! Nincs mese! Már hihetetlenül vágytam rá, és úgy nézett ki ő is felkészült rá lelkileg. Szerencsére a repülőjegy ügye is elrendeződött, és elégséges költőpénz is összejött, így 2000 július 7-én útra keltem, hogy életemben először elhagyjam Magyarországot, életemben először repülőre üljek és átszeljem a fél bolygót, hogy találkozhassam azzal a lánnyal, aki ellopta a szívem! Az utazás meglehetősen simán ment, s mikor a gép leszállt Malajziában, a szívem majd kiugrott a helyéből.
Sikeresen átverekedtem magam a reptéri procedúrákon, s ekkor egy kicsit aggódni kezdtem. ''Mi lesz, ha nem ismerem fel és elkerüljük egymást?'' De szerencsére tévedtem. Alig tettem meg néhány lépést mikor felpillantottam, és ott állt Ő. Mint egy megelevenedett fénykép! Pontosan az az arc, azok a szemek tekintettek rám, melyek szinte a memóriámba égtek a fényképek első nézegetésekor. S az első mondatom, az a bizonyos, amit százszor, ezerszer elpróbáltam mindössze annyi lett: (ó, milyen banális!) ''Helló, nos itt vagyok, ez vagyok én teljes életnagyságban.''
Szerencsére két közös Internetes barátnőnk Andrea és Grace is elkísérték Chew Penget. Tudtam, kell majd neki egy kis idő, amíg megszokja jelenlétemet. A kocsiban ülve hátul olyan messze húzódott tőlem, amennyire csak a karosszéria engedte, de tudtam, ez nem azért van, mert annyira rémes vagyok, hanem azért, mert meg van illetődve és nagyon félénk.
A lányokkal beszélgetve kicsit felengedtünk, s mire utunk első állomására, egy étterembe értünk, már szinte teljesen ellazult. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és mindenfélét kérdezgettek. Magyar szavakra tanítgattam őket, ők kínaira engem. Majd elmentünk hozzájuk, ahol az időeltolódás hamar levert a lábamról, így elaludtam.
Másnap megismertem a családját, testvéreit, édesanyját és nemsokára édesapját is. Meglepett hihetetlen nyíltságuk és önzetlen vendégszeretetük. Annyira kedvesek voltak, hogy nem kellett két-három nap, és teljesen otthon éreztem magam. Chew Penggel pedig nekiláttunk, hogy megtegyük mindazt, amit az elmúlt két évben és papírra, illetve e-mailre vetettünk. Nem volt sok időnk, mindössze huszonöt nap, de örömmel mondhatom, minden a lehető legjobban sikerült.
Szerelmünk mára már erős és biztos. Kétségem sincs felőle. Arról most nem írok mi minden történt a huszonöt nap alatt, mert nem lenne elég rá az egész magazin, de tökéletes volt. Amikor búcsút vettünk nagyon sírt és férfiasan be kell vallanom, nekem is nagy kedvem lett volna elsírni magam, de erősnek kellett lennem. Tudtuk mindketten, hogy valami komoly kezdődött el, és nem ez volt (lesz) az utolsó találkozásunk!
Chew Peng most az USA-ban tanul; ott fejezi be az egyetemet. Jövő nyárra tervezzük, hogy eljön Magyarországra, vagy ha nem tud, akkor én szeretném meglátogatni Michigan-ben. A pénzt már gyűjtöm, és alig várom a folytatást. Részemről (és részéről is) szeretnénk a kapcsolatunkat komolyabb mederbe terelni. Egy-másfél évet terveztünk együtt élni valahol, s ha sikeres lesz, fontolgatjuk az eljegyzést és a házasságot is. De ez még a jövő zenéje!
Ennyi volt a történet, itt tartunk ma. A kapcsolatunk folyamatos és töretlen. E-mail, chat, telefon mindig, ha van időnk, és rengeteg elektronikus képeslap! Remélem mindenki megtalálta a maga igazságát és tanulságát a történetben. Én annyit szűrök le belőle: ''A Föld kicsi, határok nincsenek. Ha valaki valamit szívből, igazán akar és kitart mellette, akkor a sors is akarni fogja, s az álom megvalósul!'' Sok sikert kívánok hát minden internetes párnak! Legalább annyit, mint amennyi nekem volt!
Üdvözlettel: Gábor, alias Coventus
AsiaFriendfinder - Találj barátokat Ázsiában!
