Ógörög zene

Argos

Argosz

(a régiek szerint a. m. sikság), hajdan a peloponnézusi Argolis tartomány fővárosa. ott éltek Ageladas, Polyklétos és más hires szobrászok; előszeretettel művelték benne a gimnasztikát és zenét. Nevét mai napig megtartotta. Régi templomai és épűletei közűl csak kevés emlék maradt fenn. Ezek közt legkiválóbb a sziklába vágott szinház, a mely 6000 nézőt fogadhatott be. A. közelében feküsznek az 1851. kiásott Héraion, A. nemzeti szentélyének maradványai és az 1889. feltárt Artemis Orthia-templom a Lykóné-hegyen. A: nak (1889) 9814 lakosa van, fővárosa a hasonló nevü eparkiának, vasuti állomással, régiség-gyűjteménnyel.


Forrás: Pallas Nagylexikon
 
Tarentum

''Tarantót az i. e. 8. században (Eusebius szerint i. e. 706-ban) a spártai görögök alapították egyetlen dél-itáliai gyarmatvárosukként . A hely kiválasztásánál elsősorban a vidék stratégiai fekvése volt döntő szempont.
A legendák szerint a várost spártai patrák (nőtlen spártaiak fiai) és lukániai perioikoszok (szabad férfiak, de nem spártaiak) alapították. Phalantus, a patrák vezetője, indulása előtt a delphoi jósnál járt, aki megjósolta neki, hogy a Satyrion-foknál (ma Saturo-fok, a mai Tarantótól északnyugatra) alapít majd várost, ott, ahol a derűs égből esni fog az eső (görögül ethra). Phalantus utazása során elért a Tara folyó torkolatához, ahol elaludt hitvese ölében, aki a jós jövendőlésére gondolva bánatában sírva fakadt. Könnyei férje arcára hullottak. Phalantus így beteljesedettnek látta a jóslatot, feleségének könnyeit a megjósolt esőnek tudta be. A hős partraszállt, és megalapította Taras városát, amelyet Poszeidón és Satyirion nimfa fiáról nevezett el.
Sztrabón, görög történész és geográfus szerint Phalantus megérkezése után előbb megküzdött az ott élő barbárokkal és krétai telepesekkel, és csak ezt követően alapította meg a várost. A krétaiakról, mint a tarasiak ellenfeleiről már Hérodotosz is említést tesz.
A fentiekről Arisztotelész, Theopomposz, Diodórosz, Polübosz és halikarnasszoszi Dionüszosz is írnak, habár eltérő formában. Írásaikban I. Antiochos spártai királyt említik gyarmatalapítóként. Az ókori szerzők egyetértenek viszont abban, hogy Taras alapítói spártai telepesek voltak és abban is, hogy menekülésük oka otthonukból a házasságon kívüli születésük vagy a hatalmon levő nemesekkel szembeni lázadásuk lehetett. A távoli területeken egyrészt békét, másrészt szántóföldeket kerestek. A spártaiak érkezése előtt Taras vidékét az árkádiai görögök (akik az i. e. 11. században érkeztek Puglia vidékére), majd a messzápok és japigok népesítették be.
Egy másik legenda szerint Tarantót i. e. 2019-ben alapították (1266 évvel Róma alapítása előtt). A város alapítója Taras, Poszeidón fia volt, aki, miután csodával határos módon egy delfin segítségével megmenekült egy vihartól, a Tara folyó torkolatánál érte el a szárazföldet. A legenda szerint Taras ekkor két várost alapított: Tarast, a későbbi Tarantót, és Saturút, amelyet Satyrionról nevezett el. Egy napon Taras eltűnt a folyóban, de apja visszahozta. A legendák szerint Poszeidón nagy odaadást mutatott Taras iránt, aki hatalmas templomot emelt apja tiszteletére. A város címerében is Taras van megörökítve, amint egy delfinen lovagol.
Egy harmadik, kevésbbé ismert legenda szerint a várost Héraklész alapította volna.
Alapítása után kis idővel Taras lett Magna Graecia egyik vezető városa és számos dél-olaszországi görög gyarmatváros felett uralkodott.

Püthagorasz halála után (Metapontum, i. e. 510) követői Tarantóban telepedtek le, de máglyahalálra ítélték őket, mivel ellenszegültek a város uralkodóinak. Ennek ellenére a püthagorászi filozófia gyorsan meghonosodott a városban, követőinek száma egyre nőtt, így a püthagoreusok hamarosan átvették a város vezetését.



I. e. 500 körül Taranto királyságának ura - Hérodotosz görög történész szerint - a zsarnok Arisztophilidész király volt. A többi apúliai várossal ellentétben befogadta az Itália és Görögország különböző részeiből érkező bevándorlókat, ezért népessége gyors ütemben növekedett. I. e. 472-ben Taranto szövetséget kötött Rhegiummal a messzápok és lukániaiak ellen, de egyesített hadseregük súlyos vereséget szenvedett Caelia közelében. I. e. 466-ban a város ismét vereséget szenvedett, ezúttal a japigoktól. Arisztotelésztől tudjuk, hogy a meggyilkolt arisztokrata családok nagy száma miatt a lakosságnak sikerült megdöntenie a királyságot és elűzni a város vezetésének éléről a püthagorászi filozófia követőit. A hatalmi viszonyok ezen változása azonban nem befolyásolta Taranto és az anyaváros, Spárta kapcsolatait. A peloponnészoszi háborúban Taranto Spártát támogatta Athénnal szemben. Az i. e. 415-ben bekövetkezett spártai vereség után hajókat küldött a peloponészosziak segítségére, akiket Szicíliába menekített. Athén a város nagy ellenségeit, a messzápokat támogatta annak érdekében, hogy korlátozza Taranto hatalmát Magna Graeciában.


Az i. e. 5. század első felében a város jelentős átalakításokon, fejlesztéseken esett át: megnagyobbították a várost védő falakat, új templomokat építettek.
I. e. 432-ben, egy több éves háborút követően Taranto békeszerződést kötött Thuriival és az elfoglalt Siris város területén közösen új tartományt alapítottak Heraclea Lucania néven. Az új tartomány azonban hamarosan Taranto kizárólagos fennhatósága alá került.
Taranto virágkorát a nagy államférfi, stratéga, hadsereg-főparancsnok, filozófus és matematikus, Arkhütasz hivatala alatt élte. Ebben az időben Magna Graecia legfontosabb városa és Dél-Olaszország fő kereskedelmi kikötője volt. A város Görögországgal folytatott intenzív kereskedelmet. Ugyanakkor a legnagyobb itáliai hadsereget és flottát tudhatta magáénak. Szókratész halála után (i. e.399-ben) Platón is ellátogatott Tarantóba (i. e. 388 és 385 között), ahol Arkhütasz bevezette a püthagoraszi filozófia és számelmélet világába. I. e. 367-ben a karthágóiak és etruszkok szövetséget hoztak létre Taranto dél-olaszországi hatalmának megdöntése érdekében, de sikertelenül
Arkhütasz halála után (i. e. 347-ben) a város a lassú hanyatlás időszakába lépett. A város hatalmának csökkenését elsősorban a hadsereg felvonultatásának képtelensége jelezte.
I. e. 343-ban Spárta Taranto segítségére sietett a lukániaiak támadása kivédésére. A spártai király, III. Arkhamidosz, személyesen vezette a flottáját és hadseregét a lukániaiak ellen, azonban i. e. 338-ban Manduriánál legyőzték és életét vesztette. I. e. 333-ban Taranto ismét szembekerült itáliai szomszédaival, ekkor Alexandrosz Molosszusz epiruszi király segítségét kérték. Zsoldoshadserege i. e. 331-ben azonban szintén vereséget szenvedett. Tarantónak i. e. 320-ban sikerült békét kötnie a lukániaiakkal.
I. e. 304-ban a lukániaiak a bruttiusokkal szövetkezve ismét megtámadták a várost. Taranto segítségére ezúttal Agathoklész, szürakúzai zsarnok sietett. Bruttium legyőzése után azonban visszatér Szürakúzába. I. e. 303-302 között Kleonümosz athéni stratéga segítette Tarantót a lukániaiak elleni háborúban.''
 
Tarentum

Tarentum szulotte a zenetudos Aristoxenos. Aristoteles legeszesebb tanitvanya. Muve az ogorog zene elmelet megismeresenek alapkonyve. Az eddigi legjobb kiadas:

Rosetta da Rios Aristoxeni Elementa Harmonica, Ρώμη 1954

Αρμονικά στοιχεία (3 βιβλία)
έργο του.. Αριστόξενου
με θέμα.. Μουσικής (θεωρηικό)
και σε κατάσταση.. Σώζεται
χρονολογία .. 4 αι πχ

Τῆς περὶ μέλους ἐπιστήμης πολυμεροῦς οὔσης καὶ διῃ-
ρημένης εἰς πλείους ἰδέας μίαν τινὰ αὐτῶν ὑπολαβεῖν δεῖ
τὴν ἁρμονικὴν καλουμένην εἶναι πραγματείαν, τῇ τε τάξει
πρώτην οὖσαν ἔχουσάν τε δύναμιν στοιχειώδη.
 
Mantineia

Mantineia

hires ókori város keleti Arkádiában az Ophis folyócska mellett, melyet már Homeros említ. Később makedoniai Antigonosról Antigoneiának nevezték, csak Hadrianus császár adta ismét vissza régi nevét, s kedves Antinoosának pompás emléket emelt benne. Nevezetes arról az ütközetről, melyet a tébeiek Spártán (362) nyertek (Epaminondas győzelme és halála). A régi M. emlékeit a francia régészeti társulat 1887-88. években kiásatta. Az ásatás nyomán világosan meglátszanak a régi falak 25-25 méternyi közökben elhelyezett összesen 122 toronnyal ellátva, meglátszik a 9 kapu, a szinház, a piac és az utóbbinak csarnokai és szentélyei. 1887. találták meg Praxiteles egyik domborművét (Apollo versenye Marsyassal, jelenleg Athénben). Az első M. helye, északra a kiásott másodiktól, a Gurzali dombon szintén látható. V. ö. Bull. des excav. de l"Institut d"Athenes (1887-88).


Forrás: Pallas Nagylexikon
 
Euboia ( Chalkida)

Euboia
A közvetlenül a görög szárazföld partvonala mentén fekvő Euboia szigete Kréta után Görögország második legnagyobb szigete. Kelet-Lokris és Attika keleti partvidéke mellett hosszanti irányban, több mint 150 km hosszan húzódik, hosszúkás alakja miatt a sziget Makris néven is ismert. A sziget keleti partvonala hegyektől tagolt, kisebb síkságok csak a nyugati oldalon szakítják meg a hegyeket, ezért nem véletlen, hogy a sziget jelentős települései az ókorban és ma is ezen az oldalon találhatóak. A keleti partvidéken nem található jelentős település, az egyetlen fontosabb kikötő Kymé.

Az ókorban a sziget hét független városállamra (polis) oszlott, amelyek közül a két legjelentősebb Chalkis és Eretria volt, mindkettő a sziget középső részének nyugati partján található. A két város között, a Lélantosi-síkságon fekszik Lefkandi települése, amely a kora-vaskorban, ezen belül is a protogeometrikus időszakban az ásatások tanúsága szerint a sziget egyik, ha nem a legjelentősebb települése volt. A sírokban feltárt keleti importtárgyak alapján az ekkor még korlátozott tengerentúli kereskedelemben is meghatározó szerepet játszott. A legkorábbi gyarmatosítók Euboia szigetéről indultak a Kr.e. 8.században. A legelső magna graeciai görög koloniát euboiaiak hozták létre a Nápolyi-öböllel szemközt fekvő Ischia szigetén. Chalkis főként észak felé, az északi Sporádok szigetein és Makedóniában, a róla elnevezett Chalkidiké félszigeten alapított híres gyarmatvárosokat, de több fontos szicíliai és dél-itáliai település megalapítása is a chalkisiak nevéhez fűződik: Szicíliában Naxos és Messina, Dél-Itáliában pedig Cumae és Rhégion. A város jelentősége azután nőtt meg, hogy a Lélantosi-síkság birtoklásáért vívott hosszú küzdelemben legyőzte Eretriát (ún. lélanthosi háború).

A sziget művészete a geometrikus korban jelentős volt, az euboiai ivóedények nagy területen elterjedtek.
Később egyre jelentősebbé vált az attikai hatás, és a helyi készítésű kerámia gyakorlatilag csak belső piacra készült.

A szigeten töltötte száműzetését Aristotelés, és itt (Chalkis) is halt meg.


Lebegyev Judit
 
''Sztagira (Στάγειρα) ma egy görög falu a Kalkidiké- (más írásmódban Haldiki-) félszigeten, egy festői fennsíkon. Az Argirolofosz-domb lábánál fekszik és főképp Arisztotelész görög filozófus szülőhelyeként nevezetes. Stagirában ma is áll Arisztotelész szobra. Arisztotelész a mai falutól néhány kilométerre északra fekvő Sztageira városában született (nem messze a mai Olympiastól). Az egykori város területén ma régészeti feltárások is folynak.
Az antik várost Kr. e. 655-ben Androsz-szigeti ión telepesek alapították. Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa király elfoglalta. Nem sokkal ezután csatlakozott az Athén vezette déloszi szövetséghez, de Kr. e. 424-ben a peloponnészoszi háború során elszakadt. Emiatt Kleón athéni demagóg megostromolta, de nem sikerült bevennie.
II. Philipposz makedón király, fiának, III. Alexandrosznak (Nagy Sándor) nevelése fejében fizetségül nemcsak újjáépíttette Arisztotelész számára a korábban általa elfoglalt várost, rabszolgasorba hajtott lakosait pedig felszabadította és visszatelepítette, hanem megerősítette és kibővíttette, ekkor épült teljesen vagy részben (későbbi bővítésekkel) például két Démétér-szentély és egy templom.
Ami a falut illeti, a bizánci időkben Siderokafsia („vasolvasztó kohó”) néven volt ismert. Valóban még ma is látható sok kohó romja a környéken, egy út mentén. A 16. században a szultáni pénzverde volt itt. A központi bazilika 1814-ben épült.''
 
Oldal tetejére