Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

Báthory Gábor: Ne bántsátok meg soha anyátokat
Nagy bűnöm van. Vallom, beismerem,/ És a szívemet ököllel verem,/ Hogy valahányszor vádolón dobban,/ Sajogjon minden sebeknél jobban!// Ki gondpárnáin ritkán nyughatott,/ Anyám: ma ismét könnyet hullatott,/ S minden cseppje, míg buggyant perrent, csordult,/ Tüzes parázsként lelkem ellen fordult.// Megbántottam bár nem szóval, tettel:/ Nem fontam át elég szeretettel!
/ Nem becézgettem, nem csókolgattam,/ Reszkető kezét nem simogattam.// Áldott kezét, amellyel ringatott,/ Mikor muzikális dallal altatott,/ S amellyel - míg tündérmeséket mondott- /A kis szobában puha ágyat bontott...// Idejét már alkonyatba futja,/ Minden perccel fogy az életútja:/ Míg Istenem megtart együtt vele,/ Ne legyen soha könnyes a szeme!// Földi pályája már-már odaér,/ Hol készen várja a Göncölszekér,/ Hogy a szivárványhídra felsegítse,/ És a jó Isten kertjébe repítse.// Ha a fényrózsás égi lakba ér,/ Mosolyáért az életem se bér, /És fájni fog, ha nem hallom szavát,/ És nem láthatom szép ezüst haját. // S ha eltakarja irigy, néma hant,/ Hol örök álmot álmodik alant /Könnyel öntözöm a sírvirágokat.../ Ne bántsátok meg soha Anyátokat!

Balla Piroska: Nagymamának
Nagymama! Mikor rád nézek,/ tündért látok én, oly szépet!/ A kezedben varázspálca, /tudod mi a szívem vágya.// Ha kell, sokáig játszol velem,/ kedvencemet főzöd nekem,/ elviszel a bábszínházba,/ állatkertbe, meg vásárba. // Megmutatod a világot,/ a te szemeddel, ahogy látod./Ha megint vendégünk a nátha,/ és nem mehetek óvodába,/ a szüleim idegesek,/hová tegyük a gyereket?/ Egy telefon és hirtelen,/ nagymamám már itt is terem.// Mesét mesélsz, megsimogatsz,/ mama, nagyon jó,hogy itt vagy!/ Szóval, tudom amit tudok!/ Nagymamák, ti varázsoltok!/ Mosollyal és öleléssel,/ el nem múló szeretettel./ Szívetekben ott a titok:/ Legszebb kincs az unokátok!

Czéhmester Erzsébet: Nagymama köszöntése
Nagymama, nagymama,/ Drága, gondos dajka,/Aprócska koromnak/Melengető napja.//Be sokszor siettél/ Könnyem letörölni,/Hogyha bánatom volt/ Szívedre ölelni!// Emlékszem: még mikor/ Csöpp kezemet fogva/ Először vezettél/Engem a templomba./ Aranyos kis ajtó/ Oltár fölött csukva-/ Suttogva mutattad:/ „Ott van a Jézuska”./ Nem is értettem még,/ De tenéked hittem,/ Így neveltél engem,/Ebben a szent hitben.//Azóta megnőttem,/Tudok imádkozni,/Kis Jézustól reád/ Ezer áldást kérni!

Molnár Endre: Nagyanyámnak
Nagymamámhoz menni/nagyon szeretek,/habos kávé vár ott/ s torta szelet.// Kalács is van nála,/benne mazsola./Legédesebb mégis/ az ő mosolya.// Nagymamánál lenni/ mindig csodaszép/jó uzsonna után/ vár a hintaszék.// Amíg ringatózva/beszélek vele/megsimogat mindig/ lágyan a keze.// Én a nagymamámat/nagyon szeretem,/mert csak szépet és jót/ad mindig nekem.// s úgy köszöntöm este,/ha megyek haza/a viszontlátásra/drága nagymama!

Mentovics Éva: Nagymamival lenni jó!
Nagymamival lenni jó,/velem van, ha teheti,/és amit én imádok,/mind ugyanúgy szereti.//Ha bicajra pattanok,/ott pedáloz’ mellettem,/velem szalad akkor is,/mikor Buksit kergetem.//Együtt sütünk süteményt,/úgy száll a liszt, mint a hó./Porcicákra vadászni?/Vele az is csuda jó!//Fenn, a lombok sátrában/cseresznyézek tavasszal,/ő ott csücsül, a létrán,/mellettem, pár arasszal.//Nyáron, mikor tűz a nap,/lubickolunk a vízben./Ő még bírná javában,/nekem le kell pihiznem.//Ha aranylik már a lomb,/erdőt járunk az ősszel,/de ha télen szánkózunk,/azt se teszi félgőzzel.//Olyan fürge, mint a gyík,/én csak tátom a számat. /Mit gondoltok, a nagyik/talán sose lazsálnak?//Megsüt tortát, kalácsot,/bármit, amit szeretünk./Távolból is mesét mond,/míg a neten chatelünk.//Még sokáig légy ilyen/fürge, vicces és vidám!/Tiszta szívből szeretlek,/édes, drága nagyikám!

Pohárnok Jenő: A legnagyobb kincs
Nagyon gazdag vagyok,/ Bár aranyam nincsen,/ De van édesanyám,/ Ő az én nagy kincsem,/ És e kincsnél a világon/ Nagyobb semmi sincsen!

Nagy újságot mondok /Nagymamának, kérem: /Ma, hajnali virradásra/ Kinyílott egy csodarózsa/ Szívem közepében.//A szeretet rózsáját/ Belevarázsoltam/ Forró csókba, ölelésbe,/ Úgy futottam ide véle, / S nagymamának hoztam!/ Anyák napján reggel,/mikor a nap felkel,/ őt is felköszöntöm/hálás szeretettel.

Weöres Sándor: Nap jön...
Nap jön a menny hajlatán,/arca nyíló tulipán,/ő legyen az én anyám,/ő legyen az én anyám.//Hold jön a menny hajlatán,/húzza fehér égi szán,/ő legyen az én apám,/ő legyen az én apám.

Boross István : Nap nap után ezerszer is
Nap-nap után ezerszer is eszembe jutsz, édesanyám nékem. Valahányszor rád gondolok, a sorsunkat mindig arra kérem: hogy nagyon soká éltessen még. Legyen áldott, legyen boldog élted (minden lépted). Adjon erőt, egészséget, nyugodt, békés öregséget néked! Sosem tudom meghálálni azt a sok jót, amit értem tettél: átvirrasztott éjszakákat, bút, bánatot, amíg felneveltél. /:Ha tudod, hogy boldog vagyok, öregséged elviselni könnyebb. Jóságos lágy szemeidben csak örömet jelent majd a könnycsepp.:/

Devecsery László: Édesanyámnak
Napraforgó fényre fordul,/én tehozzád szólhatok:/Édesanyám! Hozok néked/messzi-égről csillagot./ Ám, ha őket el nem érem,/a szemedet keresem,/belenézek és megértem:/mily nagy kincs vagy énnekem./Fénylőbb, szebb a csillagoknál,/minden égi ragyogásnál,/az, amit én tőled kaptam:/e szépséges nagy titok,/ hogy a gyermeked vagyok!

Kun Magdolna: Vigyázz a szóra
Ne bántsd meg az édesanyád sem szóval, sem tettel,/mert nem is sejted mily nagy hibát, követhetsz el ezzel,/hiszen minden egyes bántó szó, azt a fáradt szívet éri,/melynek csendesülő dobbanása a te életed védi.//Gondolj arra, hogy a sértés mily nagy sebet ejt,/ha tudja, fájdalmát az okozza, kit szeretve nevelt,/akiért lelkét is eladná, akiért ölni volna képes,/akinek lába elé szórná a világmindenséget.//Tudd, egy napon, ha már édesanyád csak emlékedben él,/minden bántás, minden rossz tett lelked égeté,/mert nem hagy az a gyötrő kín, s az a belső szenvedés,/mit akkor érzel, ha ez a szerető szív már nem lehet tiéd.

Eric-Emmanuel Schmidt
Ne is kérdezzék, milyen volt az anyám: le lehet-e írni a napfényt? Melegség, erő, vidámság sugárzott belőle. Jobban emlékszem arra, milyen hatással volt rám, mint a vonásaira. Mellette folyton nevettem, nem érhetett semmi baj.

Dancs Annamari: Édesanyám
Neked köszönhetem az életem/ Átvirrasztottál sok éjszakát mellettem/ Ha bajban voltam, te mindig aggódtál/ Ha beteg voltam, te ápoltál./ Hálás leszek mindig neked/ Becsülni fogom az őszinte szereteted/ Vigyázok rád, hogy mindig maradj velem/ Mert te vagy nekem az életem.// REF.: Kérlek édesanyám, most nyújtsd felém a kezed/ Én szeretlek téged,/ Ha sírni látlak én is könnyezem,/ Úgy fáj a szívem,/ El nem sírt könnyeid dalba írom/ Úgy áldom a szívet,/ Mely világra hozott és mindent megadott...// Anya! Ki életet adtál egy gyermeknek/ Egyszerre dobban két szív egy lélekben/ Oh! jó anyám, ha tőled távol leszek/Akkor is a szívemben mindig ott leszel./ Ha valaha megbántottalak/ Fogadd el cserébe jóságomat/ Ahány csillag, annyi áldás szálljon rád / Kívánom neked, hogy élj nagyon soká!

Neked jó! Neked van./ Nem vagy árva, hontalan./ Nekem rossz! Nekem nincs!/ Anyu, apu, aki nincs!

Falus Lajos: Nekem már nincs anyám
Nekem már nincs anyám, ki simogasson,/Estére érve álomba ringasson,/ Gyengéd kezével édesen becézzen,/ Szelíd szaván szép meséket meséljen, ../Az én anyám a kéklő égben él már,/ Csillag-szemével onnan néz le énrám :/ Ha boldognak lát arca felragyog,/ De mindig sír, ha szomorú vagyok./Az én anyám olyan mint mindegyik:/ Őnéki fáj ha gyermekét verik,/ Ne bántsátok hát egymást emberek!/ Minden rossz szó egy anyán ejt sebet…/ Minden ütés egy anyaszívet ér,/ Nyomában onnan serken ki a vér./ Ó szeressétek egymást, emberek!/ Anyátokért… ha másért nem lehet…

Follow the Flow: Anyám mondta
Nem akartam rommá menni, egy életet mulattam át/Sokszor próbáltam jobbá lenni, de a szenvedély az utamba állt/Hiába mondják, hogy lassítsak, mert a sírba vezet ez az életvitel/Mégis bekötött szemmel nyomom a gázt, mert az életet valahogy élvezni kell/Ismerem az értékeket, de a mértéket nem, és ez tesz tönkre/Pihennem kell, de mit tegyek Anya? Hogyha engem a nyugalom nem köt le/ Kis gyerek kis baj, nagy gyerek nagy, velem együtt a gondok is felnőttek/ Majd kiderül az ég, de ha szivárványt szeretnék, számítani kell a felhőkre. //Refr.:Anyám mindig, óvott féltett/És igaza volt,/ nem játék az élet/ Fiam, magad ellen nincsen orvosságod/ Ezért kerül el a boldogság/Anyám mindig óva intett/ Hogy soha ne vegyek magamra mindent/ De Anya, magam ellen nincsen orvosságom/ Ezért kerül el a boldogság// Anyu, Anyu mondd, miért szül a baj még több bajt?/ Ha kitartok, könnyebb lesz majd?/ Hogy legyek mindig jó, hogy ne ártsak másnak?/ Ha magamnak is rossz vagyok társnak/ Mikor múlt el az a perc, ami számított?/ Mikor azt hittem, a csodára várni jobb/ Miért van az, hogy a barátból ellenség lesz?/ És a pénz csak éhessé tesz/ Miért én maradtam alul, hogyha felvettem a kesztyűt?/ Magam hajszoltam hasztalanul, hosszú éveknek lett ez a vesztük/ Az életem csak én menthetem meg, lehet, pont én vagyok minden válasz/ Ha a józan ésszel szembemegyek, tudom akkor is megbocsátasz. //Refr.// A szavad tilt, de mégis folytatom/Csak ne lennék ilyen önemésztő/A baj keres, te mindig mondtad/Hogy sohase késő, sohase késő// …Anya, szia.

János Árpád
Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes./Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes,/ de amikor elmegy, vágyódom utána./ - "Öregedő" gyermek kapaszkodó vágya./ A hangom elakad, a torkom kiszárad,/ ilyennek szeretem szerető Anyámat.

Baja Mihály: Édesanyám
Nem mondom, hogy te vagy a / Legjobb a világon, /Csak annyit mondok, hogy/ A lépted is áldom./ Imádságra nyílik /Neveddel a szám:/ Édesanyám!// Mégis te vagy nékem/ A legkedvesebbem.
/ Nem is tudok anyát/ Képzelni se szebben. //Mintha könnyes szemed/ Áldón pillantana rám,/ Édesanyám!// Ilyenkor úgy érzem,/ Anyai szerelmed/ Átszáll a világon/ Millióké helyett. // Csak úgy nyughatik meg,/ Ha segít, ha szán,/Édesanyám!// Gyermek éveimnek/ Szép emléke száll rám,/ Fiatal orcádat/ Mintha most is látnám./ Hervadsz egyre hervadsz,/Mint levél a fán./ Édesanyám !
//Mindig szerettelek/ Én kimondhatatlanul,/ Már a bölcsőben is/ Lelkem tőled tanult./ Ó, anyai szívek/ Drága tudománya, / Nem tanítják azt a/ Fényes iskolákba'.//Te tanítottál meg/ Imádkozni engem,/ Ezért állok bátran/ Most a küzdelemben.//S hányszor altatgattál,/ Sírva, leborulva?/ Innét a lelkemnek/ Dalos mélabúja. //S nem hiába csüggtem/ Mindenkoron rajtad, /Egész mivoltodat/ Rám csókolta ajkad. //Szívem dobogása /Úgy érzem, égészen/ A tiednek mása.// Te vagy a szelídség,/ A hűség, a jóság,/ Ó, hát ebben köztünk/ Van-e hasonlóság?//Én is megpróbáltam,/ Mint te, úgy szeretni, /A te galamblelked/ Ki tudná követni?// Nem mondom, hogy te vagy/ Legjobb a világon,/ Csak annyit mondok, hogy/ A lépted is áldom!// De nekem kívüled/ Jobb, szeretőbb nincsen, / Édesanyám, lelkem /Áldjon meg az Isten.

Czeglédy Gabriella: Anyák napja
Nem mondom meg/Neked anya,/(tudod, holnap/Anyák napja),/hogy kapsz tőlem/kis terítőt,/és bejártam/még erdőt,/szedtem Neked/gyöngyvirágot,/sok-sok csokrot/majd meglátod!/Ez lesz az év
/legszebb napja,/ugye örülsz,/Édesanya?

Barcsai – Fehér Géza: Anyámnak
Nem ragyog fel annyi fényes/ Csillag a világ felett,/ Mint amennyi jókívánság/ Beragyogja szívemet.// Tefeléd sugárzik minden/ Jókívánság, jó Anyám!/ Csillaghullás volna versem,
/ Hogyha mind elmondanám.// De többet mit is kérhetnék?/ Fényesebben mi ragyog?/ Jó anyám, te szeretsz engem, /S én hű gyermeked vagyok.