100 Tagú Cigányzenekar

Incognito

Állandó Tag
Állandó Tag
A 100 Tagú Cigányzenekarra egész Magyarország büszke lehet!
Kitűnő, tanult zenészekből áll, ezért nagyon magas szinvonalú az előadásuk!
 

Incognito

Állandó Tag
Állandó Tag
A zenekar „cigány kulturális egyesület”-i jogállással jött létre Budapesten, 1985. november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985 áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója és az első lépések az ő irányítása alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi „banda” megszervezve nagy létszámú koncertképes zenekar lehetne, mely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába.
Az ország legjobb vendéglátós muzsikusai, az 1984-es Vonópárbaj győztesei, a Honvéd Művészegyüttes, a Budapest Tánc Együttes, az Állami Népi Együttes, a BM Duna Művészegyüttes, valamint a Rajkó Zenekar tagjaiból verbuválták össze a 138 fős monstre zenekart. Olyan kiváló szólisták közreműködésével, mint a híres klarinétos Lugosi Tibor.
Dr. Gyenes József elnök, Boross Lajos elnökhelyettes és Berki László művészeti igazgató irányításával az első próbák a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében zajlottak. A zenekar próbáit később az egyesület tiszteletbeli elnökének választott Cziffra György többször meglátogatta, elismerő szavai reményt és önbizalmat adtak az alakuló zenekarnak. Összesen 23 próba előzte meg a bemutatkozó koncertet, melyre 1986. március 22-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az abban az évben átadott Budapest Kongresszusi Központ „Pátria” termében került sor, telt ház előtt. A koncert átütő sikert aratott, a korabeli magyar sajtó szinte mindenhol címlapon hozta az eseményt, hosszasan méltatva a világon egyedülálló produkciót.
A magyar és cigány kultúra és a cigányzenekarra hangszerelt, klasszikus zene magas szintű előadásával fennállása óta a zene és a kultúra nagyköveteként több mint 1000 koncertet adott Magyarország legkisebb településének kultúrházaitól kezdve a világ számos híres koncertterméig. Ennek egyik csúcspontja az 1998-as Lisszaboni Világkiállítás (Expo '98) megnyitója volt, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje volt a főesemény.
Az egyesület jelenlegi elnöke "Buffó" Rigó Sándor, alelnöke: Lendvai "Csócsi" József, főtitkára: "Beke" Farkas Nándor, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke: Cziffra György a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Középkeresztje és a Francia Becsületrend kitüntetettje, világhírű zongoraművész.
 

hajnihapci

Új tag
Nekem idén aug. 20-án volt alkalmam élőben részt venni a 100 Tagú cigányzenekar koncentjén, Százhalombattán. Felejthetetlen élményt volt! Úgy eljátszani a " Pacsirtát" mint ahogyan Ők tették, még soha életembe nem hallottam!Köszönöm nekik a csodálatos élményt!
 

kazool

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt tudja valaki, hogy miért 100 tagú? Ha jól tudom nem 100-an vannak. Talán az alapításkor volt ennyi tag?
 

Hurkoa

Állandó Tag
Állandó Tag
Valószínűleg Járóka Sanyi bácsi temetésén jött az ötlet. Az Összeverbuvált alkalmi bandát nem számolta meg senki, a halotti tor alatt nem ezzel voltak elfoglalva: amikor meglátták őket azt mondták hogy százan húzzák a talpalávalót, . Viszont nagyon jól szóltak, akkor jött az ötlet hogy összeállnak. A név meg hát az ottani közönségtől jött. -Az itteni Vajda legalábbis ezt mondta. Mi igaz belőle? Azt nem tudom.
 

monyaxibvoice

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,kolégak !! Móny vagyok,profi vagytok !!

Lene egy kerdés...keresek valakit a ki tudna segiteni...keresek karaoke zenét...de zenekari hang szerelésbe-mp3...köszönöm !!

Nagyon sretem a régi zenét...cigany zenét...mas külömben most tanulok magyarul...lehet hogy még nem tudom jol ki feiezni magamat,de....maskülömben énekelni és zenét tudok,30 ev van hatro nekem...tudok mit akarok és mit keresek.

Most magyarorsagon élek...szretetel és tiszteletel,mony irt nektek !!!
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Atheista hozzászólása:

<iframe width="300" height="233" src="http://www.youtube.com/embed/5EW8D26PFJQ" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
 
Oldal tetejére