Hírek 160 ezer forint egy tanár alapfizetése az ország egyik legjobb gimnáziumában

„Sokáig azt gondoltam, hogy nem szeretnék a fizetésemről beszélni” - Varga Sára, aki az egyik legjobb fővárosi gimnáziumban, az Eötvös József Gimnáziumban tanít. Mégis úgy érezte, fontos írnia a pedagógusbérekről.

A posztban leírja: negyedik tanévében, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178.193 forint a nettó fizetése.

Ez ráadásul a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetését jelenti, mert az alapfizetése nagyjából 160 ezer forint. Februárban az újabb pótlékemelés miatt már 207 ezer forint lesz a nettó fizetése, de, ahogy írja:

„Nem a fizetésem nő tehát, hanem a pótlékom. (Ami bármikor elvehető, nem számít bele a nyugdíjalapba sem.) A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik.”

„Hó végén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt” - írja a tanárnő, aki úgy tartja, még a szerencsésebbek közé tartozik, mert a szüleinek köszönhetően nem kell albérletre költenie, de folyamatosan nyomasztja a gondolat, mi lesz, ha nem tud már a jelenlegi lakásában élni. Nem beszélve arról, hogy mihez kezd majd, ha gyereket szeretne vállalni, vagy venne egy autót.
Posztja szerint ez a krízis nem csak a kezdő tanárokat érinti, hiszen sok, akár 30 éve a pályán lévő szakember is ezzel küzd.

Ugyanez vonatkozik az óvodapedagógusokra, iskolapszichológusokra, karbantartókra, technikai dolgozókra, takarítókra. Az iskolában a mindennapok gördülékenységéért, a tiszta és biztonságos környezetért, a gyerekek neveléséért dolgozó emberek méltatlanul kevés pénzért dolgoznak. És el fognak fogyni.Varga azt állítja, van olyan földrajz-történelem szakos kollégája, akinek tanárhiány miatt matematikát is kell tanítania az elit gimnáziumban, illetve sok kezdő tanár már most a pályaelhagyást fontolgatja. Több tanár is másodállással egészíti ki alacsony bérét.

„Többször hallottam már, hogy nem muszáj ebben a szakmában dolgozni. Ez így van, felállhatnék én is” - írja a tanárnő, aki szerint nem egy fair helyzet, hogy nem végezheti megfelelő körülmények között azt a munkát, amihez valós motiváció hajtja és amivel a társadalomnak is hasznos része lehet.

„Ha pedig tényleg fontosak ezek a szakmák társadalmi szempontból, akkor fontosnak gondolom kihangosítani a szakmám problémáit is. Ugyanúgy, mint más problémákat. Hogy minél többen tudjanak róla, hogy egyszer talán legyen esély a változásra, hogy ne legyen csend.”

A héten jelent meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének oldalán egy pályakezdő tanár nyílt levele is Orbán Viktornak, amiben azt írja, 160 ezres fizetéséből a hajléktalanság fenyegeti.

Márki-Zay Péter a posztok megjelenése után azt írta: nem fordulhat elő, hogy „egy pedagógusnak a kilátástalanságból kelljen segélykiáltást küldenie”. Arról is írt, hogy ha miniszterelnök lesz, a új kormány „biztosítja a tanárok és az intézmények autonómiáját, emeli a pedagógusok bérét, új alapokra helyezi a gyerek-tanár-szülő viszonyt, felszámolja a szegregációt.” Márki-Zay szerint az ország jövője döntően az oktatás minőségén múlik, hiszen iskolázott, nyelveket beszélő, képzett emberekre van szükség.

1642154997259.png
 
Már a lenézett Romániában is jobb a sorsuk.

Egykori kedvenc kultúrharcosa azzal ment neki Orbánnak, hogy Romániában jobban megbecsülik a tanárokat, mint itt.​

"Egy magyarországi pedagógus szinte kétszer annyit dolgozik, mint egy romániai, sokkal kevesebb fizetésért. De ha egyelő az óraszámuk, akkor egy romániai tanár szinte kétszer annyit kereshet, mint egy magyarországi.

Láthatjuk: Magyarországon az anyagi megbecsülése azoknak, akikre gyermekeink jövőjét bízzuk, döbbenetes.”

És nem is kell albérletet fizetnie! Ami minimum 60-70 000 a város pereméne is, beljebb meg bőven 100 felett, aztán bérlet, telefon és egyébb fix havi költségek, ha olyan a tanári közösség, akkor majd minden hónapban be kell adni kv-ra, cukorra, teára, vagy valaki születésnapjára, névnapjára, ha neked van akkor valami kis ellátást vinni és stb.
Csak összehasonlitásként:
  • raktári dolgozókat bruttó 457.000 Ft,
 
A 80-as években Budapesten voltam az operában és mivel egy barátnőm ott énekelt hát a színfalak mögött, vártam rá.

Már nagyon rendszerváltozásra állhatott az idő mert a folyosók egyikén találtam egy táblát amin az alkalmazottak havi fizetése állt. Legfelül az igazgató jövedelme.

A nevére már nem emlékszem. Összeadtam és szoroztam fejben, hát ez a nagy felelősséget hordó ember annyit keresett mint amennyi ösztöndíjat én és a feleségem kaptunk a németországi egyetemen.

A belépőjegyek ára már akkor "bevolt" fagyasztva
mint most Orbán alatt az alapélelmek és benzin ára.
- Haza érve eldicsekedtem, hogy milyen remek opera előadáson voltam Budapesten.
- Ragyogó énekesek, gyönyörű kosztümök, príma rendezés.... a nézők estélyi ruhában, öltönyben...
- Hogy rátegyek még egy lapáttal a büszkeségre, hozzátettem,
- képzeljétek, a belepő jegy árra 50 Pfennig volt, míg a távcső kölcsönzésért 7 DM-et kellett fizetni

Akik addig nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolómat hirtelen nem vettek komolyan.
"Mit, 50 Pfennig? Hát az olyan előadás is lehetett! Hiába próbáltam a szülőhazám jó hírét megvédeni.

Árbefagyasztást akkor szokott egy szabad, jól működő állam elrendelni ha
- a cégek egymást alul licitálják, csak, hogy piacot nyerjenek
- (pl. a Németországi tej ára, az állam azt mondja ennél olcsóbban nem adhatod el mert irreális.
- egy felső határt csak háború vagy katasztrófa esetén rendel el egy kormány.

Tudjuk a jelenlegi kormány retorikájából, hogy szabadságharcot, háborút folytat mindenkivel.

Most miután a Brüsszeli favágókról kiderült, hogy egy hazugság; az adómentes pálinka elveszett; a menekültek nem akarják elvenni a magyarok munkáját, a magyarok földjét, megváltoztatni a börünk színét; hogy a covid-ban megbetegedettek mindegyikét nem tudja meggyógyítani a kormány ahogy azt megígérte; hogy a nyugdíj kiegészítésről kiderült, hogy egyszeri és csak egy állam-kölcsön amit utólag kell megfizetnünk...

Most jön az alapélelmiszer árainak a befagyasztása mint a Rákosi és Kádár rendszerben.

Milyen szörnyű lehet a gazdasági helyzet 12 év Fidesz után ha ilyen trükkök még fognak egy választás elött?
 
Az infláció az egész euban nő, főleg az energiahordozók ára miatt, mivel pl. ez kihat a műtrágya termelésre is, jövő évben jó esélyel nőni fog tovább az élelmiszer árra. EZt a a globális trendet akarja a határon kivül tartani Viktor. Ma beszéld a rádióban, ha jól rémlik 90 napra lesz bevezetve, ami pont a választáskor jár majd le. SZóval a választás után egy nappal majd felpattanak az árak. Szerintem.
 
"Egy magyarországi pedagógus szinte kétszer annyit dolgozik, mint egy romániai"

Ez jó nagy faszság, akárki is ez a paprikajancsi, aki mondta.
 
Az infláció az egész euban nő, főleg az energiahordozók ára miatt, mivel pl. ez kihat a műtrágya termelésre is, jövő évben jó esélyel nőni fog tovább az élelmiszer árra. EZt a a globális trendet akarja a határon kivül tartani Viktor. Ma beszéld a rádióban, ha jól rémlik 90 napra lesz bevezetve, ami pont a választáskor jár majd le. SZóval a választás után egy nappal majd felpattanak az árak. Szerintem.
Orbán a ravaszság összes regiszterén játszik, félrevezeti a vakokat, homokot szór a látók szemébe
- Egyszer mi vagyunk akiket "a járvány meg sem rezdített, míg a nyugat térdre ment"
- Ugyanakkor az infláció a hivatalos 7,4% fölé galoppozott, az államadóság soha nem látott mértékű
- Az életben maradáshoz a rezsicsökkentés, benzin mellé az alapélelmiszerek árát is "kénytelen" befagyasztani.

Orbán a hibákat soha sem magában, a kormányában keresi, neki megvannak a bűnbakjai.
Most is azt halljuk, „Nem tudjuk, mit csinál Brüsszel – amúgy sincs józan eszük"
Ö viszont mindent megtesz, hogy "megvédjen bennünket Brüsszel ellen", hogy
minden választó tudjon magának paprikáscsirkét főzni.

A német köz-Tv ARD foglalkozott a témával. Itt lehet utánanézni.
Árcsökkentések pontosan a választási kampány idejére.

marktstaende-budapest-101~_v-gross20x9.jpg

Szerintem a miniszterelnök tudja, hogy a bukását nem tudja ezekkel az esztelen intézkedésekkel megakadályozni,
ezért felperzselt földet akar maga után hagyni, hogy ellehetetlenítse az öt követő kormány helyzetét.

Ezért fontos, hogy a választások után a fellelőségre vonás ne maradjon el.
 
Ezért fontos, hogy a választások után a fellelőségre vonás ne maradjon el.
Bizony!
Most jön az alapélelmiszer árainak a befagyasztása mint a Rákosi és Kádár rendszerben.

Milyen szörnyű lehet a gazdasági helyzet 12 év Fidesz után ha ilyen trükkök még fognak egy választás elött?
Szerintem hagyjuk Rákosit és Kádárt.

Teljesen más politikai rendszer, más gazdasági berendezkedés, más társadalmi hatások és természetesen más történelmi előzmények.

A kettő összehasonlíthatatlan!

Jelenleg többpártrendszer van Magyarországon, ahol 1 párt diktál mindenkinek a saját kénye-kedve szerint, figyelmen kívül hagyva, hogy TÖBBPÁRTRENDSZER van, ami nem pusztán annyi, hogy többől választhatsz, s aztán kuss, hanem az ellenzékben lévőknek (szavazók és képviselőik) is vannak jogaik.

Jelenleg kapitalizmus van, piacgazdaság, ahol kifejezetten a piaci feltételek megcsúfolása a központilag elrendelt ár.

Ráadásul a szocialista berendezkedés szerint saccra mindenki azonos szinten élt. Az összes kormányintézkedés azonosan érintett széles tömeget.

Ez az árstopp a szegényeken nem segít (ahogy a 480 forintos benzinár is túl van minden határon), a gazdagabbaknak viszont, akik simán kifizetnének többet is ennél, no, nekik kedvez.

A benzinár miatt már volt egy nagy áremelés.
Mire ez megjelenne a zsömle, kenyér, stb. árában, már meg is szűnt.

Bár ... a 200.000 forintos minimálbért is ki kell fizetni a dolgozóknak, s ahhoz vagy árat emelnek, vagy elbocsátanak ...

Szerintem lesz itt még áremelés árstop ide vagy oda.
 
Mi van akkor ha a termelők, az alacsony nyereség láttán
-
elkezdik csökkenteni a termelés szintjét, vagy teljesen leállítják?
- Hogyan fogja öket az állam kényszeríteni egy veszteség üzlet fenntartására?
- egy áruhiány azonnal feketepiacot fog maga után vonni ahol az árak a befagyasztott felett lesznek

Az is érdekes, hogy az ár-stopp a csirkefarhát-ra és csülökre
- a keresztények számára a nagyböjt (március 2 - április 16) idejére fog esni, míg
- a muszlimok számára a ramadán kezdetekor (április 2.-án) fog véget érni

583133_mzp_csirkefarhat.jpg
 
Annyit olvastam, hogy állítólag "nem tűnhetnek el" ezek a termékek a boltok polcairól, mert a kormány ellenőriztetni fogja, hogy az előírásoknak megfelelő mennyiség van-e.
1642253950614.png

1642253914457.png

1642254328788.png

Utoljára módosítva:
Mi van akkor ha a termelők, az alacsony nyereség láttán
-
elkezdik csökkenteni a termelés szintjét, vagy teljesen leállítják?
- Hogyan fogja öket az állam kényszeríteni egy veszteség üzlet fenntartására?
- egy áruhiány azonnal feketepiacot fog maga után vonni ahol az árak a befagyasztott felett lesznek

Az is érdekes, hogy az ár-stopp a csirkefarhát-ra és csülökre
- a keresztények számára a nagyböjt (március 2 - április 16) idejére fog esni, míg
- a muszlimok számára a ramadán kezdetekor (április 2.-án) fog véget érni

583133_mzp_csirkefarhat.jpg
sertéscomb és a csirkemell, illetve a csirkefarhát.
Továbbá a nyugdijasok sajnos régen is a farhátra repültek rá. Szóval nekik ez kedves döntés.
 
Korábban egy kutyás képet tettem be de kitöröltem mert nem akarok senkit megsérteni.
Ezt nyugaton nemcsak élelmiszer üzletben hanem a Hornbach-nál és más Baumarkt-ban is lehet vásárolni.

A csirkefarhát Gulyás Gergely szerint egy közkedvelt eledele a magyaroknak. :(

Mi lenne ha elgondolkodna az államtitkár miért ezt vásárolják a legtöbben Magyarországon?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene
Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.

Statisztikák

Témák
36,990
Üzenet
4,514,193
Tagok
597,590
Legújabb tagunk
Nemtudom820
Oldal tetejére