Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a helyettesek látják el.
Pintér Sándor belügyminiszter 2023. december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett, 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház főigazgatójának vezetői kinevezését vonta vissza, mivel betöltötték a 65 éves korhatárt – közölte a Belügyminisztérium, intézmények, nevek említése nélkül .
A tárca azt is tudatta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) megbízott vezetője ezzel egyidejűleg 10 városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza, de
A közlemény szerint, ugyancsak december 31-ei hatállyal további 2 vármegyei kórház főigazgatójának és további 5 városi kórház főigazgatójának a felmentéséről is döntöttek, de nem vezetőként tovább foglalkoztatják őket.
Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a helyettesek látják el – zárul a közlemény, amely semmilyen konkrétumot, még az érintett intézmények vagy a vezetők nevét sem árulja el, miközben egyszerre jelentős számú, kéttucat kórházigazgató távozásáról van szó.

az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek.