A cseh légitársaságnál sikerült, ami a Malévnél nem

CanadaHun témája a 'Hírek' fórumban , 2012 Szeptember 20.

CanadaHun - 2012 Szeptember 20, 18:55
  1. CanadaHun

    CanadaHun Vendég

    cseh legitarsasag.jpg

    A cseh állam sikeresen állítja saját lábára a cseh légitársaságot, így nem kell visszafizetni a korábban kapott állami támogatásokat - közölte az Origo szerint az Európai Bizottság. A portál felidézte, hogy a Malév épp ezen a kérdésen bukott el.



    Az Európai Bizottság jóváhagyta a CSA Czech Airlines korábbi állami támogatását, mert úgy látják, hogy a céget sikerült átalakítani és a jövőben megáll a saját lábán.


    A Malév megközelítőleg 100 milliárd forint állami támogatást kapott, ezért 2010-ben a Wizz Air bejelentése alapján az Európai Bizottság tiltott állami támogatás miatt kezdett vizsgálatot. A testület 2012 januárjában döntött úgy, hogy a cégnek vissza kell fizetnie az állami pénzeket. Az amúgy is veszteséges - bár 2011-ben jobb évet záró - Malév végül február 3-án állt le, részben a bizottsági döntés következményeként - tette hozzá a portál.


    A csütörtöki bizottsági közleménye szerint a cseh légitársaságnak 2010-ben jutott 100 millió euró nem ütközik uniós előírásokba. A testület szerint a bemutatott átalakítási tervek biztosítják, hogy a légitársaság a saját lábán is megálljon, és így állami hátterével a jövőben nem rombolja a piaci versenyt.
     

Hozzászólás

CanadaHun témája a 'Hírek' fórumban , 2012 Szeptember 20.

Megosztás