A Freedom House friss jelentése lesújtó képet fest a magyarországi demokrácia állapotáról.

Az a fajta illiberalizmus, amelyet éveken át Orbán Viktor testesített meg, már több kelet-európai országban is követőkre talált, az a megállapodás pedig, amelyet az Európai Unió kötött Törökországgal a menekültekről, nem oldja meg a problémát és a nemzetközi jogi normáknak sem felel meg – ez a két fő megállapítás a Freedom House friss jelentésének, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az amerikai demokráciafigyelő szervezet.

Az amerikai kormány által is támogatott, de magát függetlennek tekintő szervezet idei, a volt szocialista országok átalakulását vizsgáló jelentése hazánkat továbbra is „félig konszolidált demokráciának" minősíti – bár osztályzatai 2009 óta romlanak, 2015 előtt Magyarország „megállapodott demokrácia" volt.

A Freedom House szerint Magyarországon tavaly is visszaesett a demokratikus kormányzás minősége. Hazánk 3,29 pontot kapott a tavalyi 3,18-hoz képest (az osztályzatok annál jobbak, minél alacsonyabbak, a „megállapodott demokrácia" 3 alatt kezdődik). Ezzel már nemcsak a visegrádi együttműködéshez (V4) tartozó összes többi ország, de még Bulgária is megelőzi hazánkat. A Freedom House jelentésében szerepel, hogy a magyar kormány a menekültválságot arra használta, hogy bebetonozza domináns pozícióját. Mindeközben nacionalista és intoleráns hangulatot keltett.

Magyarországon romlott az igazságszolgáltatás intézményrendszere és függetlensége is a menekültjogi szabálymódosításoknak köszönhetően. Ezenkívül azért is szerepet játszott a romlásban, hogy a magyar kormány Alaptörvényben rögzítette a rendkívüli állapot jogintézményét. Emellett a korrupció és a közbeszerzések körüli botrányok is rontottak hazánk megítélésén.

A Freedom House úgy véli, hogy a menekültválság várhatóan 2016 során is domináns szerepet kap majd a hazai és az európai politikában, de az Orbán-kormány biztosan nem fog változtatni a bevándorlásellenes retorikáján.

RTX1RMHM.jpg

Fotó: Reuters
A Nations in Transit című éves jelentése hét mutató alapján osztályozza az országokat. Figyelik például a kormányzás demokratikus minőségét, a korrupciót, a média függetlenségét de a civil társadalom állapotát is.

A jelentés általános megállapításai szerint a migrációs és gazdasági válság már az Európai Unió létét – és Eurázsia diktatúráinak stabilitását – fenyegeti. A vizsgált 29 ország átlagát tekintve egyébként 2004 óta folyamatosan romlik a demokrácia állapota. Új aggodalomra ad okot, hogy Közép-Európában és a Balkánon illiberális vezetők már a demokrácia alapelveit támadják. Az állítást Milos Zeman cseh államfő, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő, illetve a lengyel PiS párt vezére, Jaroslaw Kaczynski portréi illusztrálják – jóllehet a négy országból csak Magyarország nem számít megállapodott demokráciának.

NOL
demokracia_0412.jpg
 
Nem ért meglepetésként.

Figyeljétek meg, ebből az lesz - hacsak valami teljesen váratlan közbe nem jön, de elképzelni se tudom, az mi lehetne - hogy pár éven belül a mostani EU felbomlik, s létrejön egy „kemény mag”, amiben benne lesznek a németek, franciák, talán a Benelux államok is, és a skandináv államok, legalábbis közülük némelyek. A britek feltehetőleg NEM. Esetleg még az olaszok és spanyolok is, de nem biztos. A többiek meg nem lesznek benne. És ez lesz az Európai Egyesült Államok, és igenis rohadtul kemény határvédelme lesz, kerítéssel, mindennel (de belső határok nem lesznek), és ez a külső határ bizony vonatkozni fog nemcsak a mostani „menekültekre”, de a magyarokra is, meg mindenkire aki kimarad e „kemény magból”!

Aztán hogy ennek mi lesz a későbbi folyománya, következménye, azt nem tudom, de igazából e variációt még nem is tartom olyan rossznak az EU szempontjából. Mert messze jobb egy kisebb, de összetartó közösség, mint egy nagy konglomerátum, amiben mindenki ezer felé húz.

A többiek meg majd diktátorkodnak, illiberáliskodnak, barbárkodnak, s egyre jobban szegényednek.
 
Az általad felvázoltak szerint bezárkózhat a "kemény mag" (amely eddig úgy ajvékolt a bezárkózás ellen) - kebelükön pár milla muszlimmal - de ez esetben számolniuk kell nekik is némi gazdasági visszaeséssel. Mert búcsút mondhatnak az olcsó, képzett, vagy jól képezhető kelet-európai munkavállalóknak, piacnak, ahol eladhatnak, hacsak nem találnak erre a célra új területeket.
 
Igen. Nyilván ez a veszély amit írtál, mind fennáll. De ez még mindig jobb mint ami most megy. Szerintem. Pláne jobb, mint az EU teljes széthullása.
 
Ja, hogy a Freedom House!? Akkor ez tökéletesen érdektelen. Jellemzően a 2006-os rendőri terror után 2.2, most meg 3,3 ... értem.
Iszonyatosan fájhat Sorosnak, hogy Orbán ma Európában az egyik legnépszerűbb és legmegbecsültebb politikus. Na nem a mainstrem szerint, hanem az átlagemberek szerint.

Csak lazán kapcsolódik a dologhoz, de van minimális párhuzam a 2008-as világválság és a mostani Freedom House minősítés között. Meg kell nézni a The Big Short c., filmet, és "extrapolálni" az abban látottakat a Freedom House és társai "független" (na persze!) intézmények ítéleteivel. Mármint hogy a mainstream micsoda elszántsággal próbálta még a legutolsó pillanatokban is pont az ellenekezőjét mondani annak, mint ami már mindenki számára nyilvánvaló volt!
 
A jelentés melyik szempontját támadod?

Korrupciót mondjuk? Én személyesen tapasztaltam. Sajnos nem úgy, hogy engem akartak volna megkenni...
Munkanélküliséget? Hm, gondolod hogy jókedvemből tántorogtam ki?!
A demokrácia hiányát? Amikor kb nem is létezik már a kormánytól független TV csatorna, s megkísérlik az internetet is korlátozni, cenzúrázni?

Vagy...?

Melyiket tagadod hogy igaz? És ha tagadod, mik a biznyítékaid ellene?

Igen, Orbán bizonyos értelemben népszerű a kerítése miatt, sőt, ezt még szerintem is jól tette. (tudom, sokak szerint meg ezt se). De ez olyan „vak tyúk is talál szemet” effektus. Hatalmas mázli amúgy neki ez a menekültügy, mert ha ez nincs, talán már nem is lenne a posztján. De hát a világ amiben élünk, nem tökéletes...
 
Ki etetett be azzal a hülyeséggel, hogy korlátozni, cenzúrázni akarják "az internetet"? Azért mindent ne higgy el!:rohog:

- Korrupcióban a Gyurcsány-Bajnai tandem verhetetlen.
- Munkanélküliség : több "gazdasági vizsgálat" is elismeri, hogy a közmunka nélkül is csökkent a munkanélküliség. Ráadásul az emberek lényegesen többet költöttek pl. már tavaly is, mint mondjuk 3-4-5-6 évvel korábban. Tehát a reál bér is nő.
- Meg vagyok lepve! Az index.hu, RTL-klub, ATV, klub rádió, 444.hu, magyar narancs, népszabadság, népszava, 24.hu ... ezek mind a kormány, a fidesz szócsövei? Még ilyet!

Egyébként teljesen félreértetted a hozzászólásomat. Nem azt írtam, hogy nincsenek meg a negatív jelenségek, csak azt írtam, hogy - szerintem - 2010 előtt inkább volt negatív a helyzet, mint most. A Freedom House ezt persze máshogy látja. Joga van hozzá. Csak hát tudjuk, hogy mennyit ér az ilyen F.H.-s értékelés. Semmit.
 
Kik azok a ˝tudjuk˝?
Mindenki, aki nem csak a Freedom House jelentéseit olvassa. :)

Valószínűleg ez fáj nagyon a Soros-birodalomnak:
http://mandiner.hu/cikk/20160413_moody_s_europa_gazdasagi_motorja_lesz_regionk

Működik az a fránya "unortodoxia"... Pedig hogy óvtak tőle! Egyetlen járható utat láttak csak: eladósodni az IMF-nek, plusz megszorítások és mentőcsomagok...
Tényszerűen az emberek (a többség!!!) jobban (sokkal jobban!?) él, mint a fenenagy Gyurcsány-Bajnai (ál)demokrációban. A felsorolt dolgokon meg röhög, mert nem így látja.
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék telitüdővel ordítja szinte minden nyilvános platformon, hogy micsoda őrült diktatúra van, és eközben a rendprség védi őket az atrocitásoktól? Jaj ne már!
 
A jelentés melyik szempontját támadod?

Korrupciót mondjuk? Én személyesen tapasztaltam. Sajnos nem úgy, hogy engem akartak volna megkenni...
Munkanélküliséget? Hm, gondolod hogy jókedvemből tántorogtam ki?!
A demokrácia hiányát? Amikor kb nem is létezik már a kormánytól független TV csatorna, s megkísérlik az internetet is korlátozni, cenzúrázni?

Vagy...?

Melyiket tagadod hogy igaz? És ha tagadod, mik a biznyítékaid ellene?

Igen, Orbán bizonyos értelemben népszerű a kerítése miatt, sőt, ezt még szerintem is jól tette. (tudom, sokak szerint meg ezt se). De ez olyan „vak tyúk is talál szemet” effektus. Hatalmas mázli amúgy neki ez a menekültügy, mert ha ez nincs, talán már nem is lenne a posztján. De hát a világ amiben élünk, nem tökéletes...

Guantanamot ki is tartja fenn? Mi? Vagy az aki ezt a csapatot fizeti?
 
Mindenki, aki nem csak a Freedom House jelentéseit olvassa. :)

Valószínűleg ez fáj nagyon a Soros-birodalomnak:
http://mandiner.hu/cikk/20160413_moody_s_europa_gazdasagi_motorja_lesz_regionk

Működik az a fránya "unortodoxia"... Pedig hogy óvtak tőle! Egyetlen járható utat láttak csak: eladósodni az IMF-nek, plusz megszorítások és mentőcsomagok...
Tényszerűen az emberek (a többség!!!) jobban (sokkal jobban!?) él, mint a fenenagy Gyurcsány-Bajnai (ál)demokrációban. A felsorolt dolgokon meg röhög, mert nem így látja.
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék telitüdővel ordítja szinte minden nyilvános platformon, hogy micsoda őrült diktatúra van, és eközben a rendprség védi őket az atrocitásoktól? Jaj ne már!
Biztos ami biztos azért én megvárom a Századvég kutatási eredményeit is.
 
F H ertekeleset veszik alapul sok minosito intezmeny ,ja hogy te semire ertekeled az mas, a vilag gazdasagba viszont nem te velemenyedre adnak kedves mcx3.
Azt mondod a Sorose a F H na akkor bizonyitsd is be.
Azt mondod a 3. ciklusaba az ORban kormany annyira tehetsegtelen ,hogy nem tudja bebizonyitani azt az oriasi meretu korupciot amit elkovettek az elozo kormanyok? HOgy van ez? hatalams oszeget tiltottak le Brusszelbol most es igen csak korupcio buzos milliardokat.
Harmadszora fizetik vissza az IMF et akkor mikor hazudtak most vagy az elozo ket alkalommal, maskulonben 4% kamattal volt , ma a es multkor is a duplaja mert helyette azonnal fel kellett venni hitelt.
Szived joga Orban partynak lenni, de ha olvasnal egy kicsit mas mediat is mint az ovet akkor nem irnal le ilyen orultseget ami meg koszono viszonyban sincs a valosaggal.
Gyurcsany kormany hibazott tobb mindenben be is ismerte, de hogy korupt vagy sikkaszto az viszont nem igaz. Az egesz Orban kormany jogaszokbol all, es meg se talaltak rajta fogast? vagy mert pancser jogaszok vagy mert nem korupt a Gyurcsany.

Minden esetben mikor valamit allitunk nem lozungokba beszelunk hanem konkret ugyre , konkret temara kell hivatkozni.
PL Orban ur szegeny egyszeru poitikus az mondja a parlamentbe . A magyar Forbes Magazin 6.9 milliardra taksalja a vagyonat.
Biztos tudsz elohuzni a farzsebedbol valami panelt mit kell erre mondani ....kommunikalni ..........
 
Nagyon tisztelem a Sorost ,tobb konyvet is olvastam. Tud penzt csinalni az biztos. Hamar mindenkit o fizet vagy finanszirozik, intezetek mar el ,hogy a canadahunt is vegye a szarnyai ala, hisz nagyra ertekelem munkassagat.
Boldogan adnak helyt akar befektetesei ismertetesenek , akar politikai velemenyenek ,akar joslatainak .
 
ezt a ragalmat kokemeny retorzioval IS jutalmazhatjak
bizonyitas nelkul ragalom es uszito lazitas
mibol gondolod hogy te ezt megteheted buntetlenul ????

Miből gondolod, hogy ezt én találtam ki?

http://www.hirado.hu/2015/09/22/kezikonyv-segiti-az-europaba-tarto-migransokat/

"Soros said in an e-mailed statement that a six-point planpublished by his foundation helps “uphold European values” while Orban’s actions “undermine those values. "His plan treats the protection of national borders as the objective and the refugees as an obstacle,” he said in the statement. “Our plan treats the protection of refugees as the objective and national borders as the obstacle.”
(Bloomberg)

Mit gondolsz, miért riogatja most Gyuri bácsi az EU-t halálos veszéllyel, ha nem kérnek tőle sürgősen kölcsön több száz milliárd eurót a migránsválság kezelésére?

Soros szerint halálos veszélyben van Európa

"A milliárdos üzletember komolyan figyelmeztette az öreg kontinenst, hogy a migránsválság lőporos hordóvá is változtathatja Európát, amennyiben nem biztosítják a megoldás pénzügyi hátterét." (na kitől?)

Tett ő arról rendesen, hogy Európa lőporos hordóvá váljon, csak most Putyinra keni :D A lényeg, hogy legyen itt egy csomó olcsó munkaerő, akik kitermelik a pénzt, amivel majd az EU törleszt Gyuri bának. Tényleg tud pénzt csinálni, csak egy kis invesztálás kellett hozzá.
 
Olcso munkaero nem Soros erdeme hanem a kormanye.Aki 50ezer Ft bol meg lehet elni ,es ebbol logiksan kovetkezik mindenki annyit er amennyije van. Ergo Soros sokat er. Soros a tozsden uzletel es nem hitelbankjai vannak. Sok mindent tamogat civil szervezeteket de ez igen pici osszeg, akar allami sziten akar milyen mercevel mered.
Meg munkat se ad sok embernek igy kizart dolog hogy befolyasolja a munkaber alakulasat.
A menekutl ugyben segit , de ha nem tenne,minden orszagoknak meg melyebben a zsebene kene nyulnia.
Beruhazasokat finanszeroz a valutaba utazik es nem Tescot es gyarakat vasarol.
 
Utoljára módosítva:
Miből gondolod, hogy ezt én találtam ki?

http://www.hirado.hu/2015/09/22/kezikonyv-segiti-az-europaba-tarto-migransokat/

"Soros said in an e-mailed statement that a six-point planpublished by his foundation helps “uphold European values” while Orban’s actions “undermine those values. "His plan treats the protection of national borders as the objective and the refugees as an obstacle,” he said in the statement. “Our plan treats the protection of refugees as the objective and national borders as the obstacle.”
(Bloomberg)

Mit gondolsz, miért riogatja most Gyuri bácsi az EU-t halálos veszéllyel, ha nem kérnek tőle sürgősen kölcsön több száz milliárd eurót a migránsválság kezelésére?

Soros szerint halálos veszélyben van Európa

"A milliárdos üzletember komolyan figyelmeztette az öreg kontinenst, hogy a migránsválság lőporos hordóvá is változtathatja Európát, amennyiben nem biztosítják a megoldás pénzügyi hátterét." (na kitől?)

Tett ő arról rendesen, hogy Európa lőporos hordóvá váljon, csak most Putyinra keni :D A lényeg, hogy legyen itt egy csomó olcsó munkaerő, akik kitermelik a pénzt, amivel majd az EU törleszt Gyuri bának. Tényleg tud pénzt csinálni, csak egy kis invesztálás kellett hozzá.
Hát most mélyen csalódtam. De nem a Sorosban... Hanem, annál azért értelmesebbnek hittelek, hogy ilyesmivel hozakodj elő. Eddig azt hittem, csak vallási kérdések esetén szenvedsz csőlátásban, bár még ott is józan vagy akkor, ha a pápaságot kell meg- és elítélni, ellenben politikailag egész normális nézeteket vallasz. Ezt hittem. Na most e postod hideg zuhanyként ért, rájöttem, hogy hmmmm..... félreismertelek, sajnos. Túl sok józanságot tételeztem fel rólad.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,581
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére