Hírek A hollandok már napenergiát tankolhatnak – napelemes töltőállomások országszerte

Hollandiában már szupergyors napelemes tőállomások léteznek, ahol az elektromos autók 100%-ban megújuló energiát tankolhatnak.


Jelenleg a közlekedés felelős a teljes uniós szén-dioxid-kibocsátás majdnem 30 százalékáért, amelynek 72 százaléka a közúti közlekedésből származik, írja az Európai Környezetvédelmi Ügynökség kimutatása.


A tanulmány az autók szén-dioxid kibocsájtását is számszerűsíti, amely az új személygépkocsik esetében átlagosan 130g CO2/km.


Megvalósult a 100% zöld közlekedés​


Az elektromos autók is termelnek szén-dioxidot – átlagosan 70 grammnyit kilométerenként – csak nem közvetlen kibocsájtás által, hanem az áramot előállító erőművön keresztül – mondta Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja.


A benzines autókhoz képest azonban az elektromos járművek CO2 kibocsájtása mindössze a fele, ami hatalmas eredmény a közlekedés zöldítése terén, de még nem a végállomás.


A valódi zéró CO2 kibocsájtás akkor teljesülne, ha megújuló energiát lehetne tankolni, amit Hollandiában már sikerült megvalósítani.

Nemcsak zöld, szupergyors is – 20 perc egy teljes töltés​


A Fastned napelemes töltőállomások nemcsak zöldek, hanem szupergyorsak is, mindössze 20 perc alatt teljesen fel lehet tölteni bármilyen elektromos autót.


A napelemekkel borítottkupola és a szélenergia folyamatosan biztosítja az elektromos töltőállomásokon az áramot, a kapacitás azonban nem végtelen. Egyszerre maximum 3 autó tud tölteni egy töltőállomáson.

Már Európa 5 országában jelen vannak​


Hollandiában már több mint 50 napelemes töltőállomás épült, a legtöbb az autópályák mentén található.


Pár éve pedig Európa többi országaiban is megjelentek. Németországban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban és Svájcban vannak már napelemes gyorstöltők, 2022-ben pedig Franciaországban is telepítenek újabb 18 töltőállomást, olvasható a legújabb sajtóközleményükben.


A Fastned célja, hogy 2030-ra 1000 gyorstöltő állomást létesítsenek Európa különböző országaiban.


Fazakas Virág

1652771987514.png
 
"A Fastned napelemes töltőállomások nemcsak zöldek, hanem szupergyorsak is, mindössze 20 perc alatt teljesen fel lehet tölteni bármilyen elektromos autót."

például a weboldalukon már kicsit mást írnak, ilyen apróságokon múlik minden

2022-05-17_104425.jpg


vajon naplemente után hogy tölt?
 
Egyrészt az elektronyos autók nem csak az erőmű által termelnek bűnbak gázt, de az előállításuk által is! Harmadrészt 3 autó, darabonként 20 percig tölt? Hát az nagyon életszerű többezer autó esetén...
 
Jól hangzik.....
Remélem a valóság is ilyen.
A 80-as években egy holland céggel dolgoztam együtt és meg voltam lepődve, hogy
sok alkalmazott de maga a tulajdonos is biciklivel jött a munkába ha esett, ha sütött, ha havazott.

A munkahelyen aztán lezuhanyozott, belebujt az akkor obligatorisch (szokásos) öltönybe és ment a konferenciára.
Időközben számos Német cégnél is sokan élnek ezzel a lehetőséggel, még auto-fejlesztök is.

Apropos, az én időmben a német egyetemeken pulóvereket és sálat kötöttek az egyetemisták az előadó termekben ha éppen nem volt mit jegyzetelni. A buszvezetők öltönyt, nyakkendöt hordtak a professzorok kézzel kötött pulóvert. :)

Az Ukrán háborúig nem is gondoltam arra, hogy az üveggyártás menyire energiaigényes még akkor is ha újrahasznosítást végez.
 
Utoljára módosítva:
Magyarországon a mesterségesen alacsony áram-árak miatt nincs előrelépés,
nem pedig azért mert ügyesebben, jobb hatásfokkal állitanának elő elektromos energiát.

Megjegyzem:
A szélenergia és a biomassza az összes megújuló energia több mint 95 %-át állítja elő Hollandiában.
A biomassza önmagában a fenntartható energiák közel 2/3-át teszi ki.
A napenergia részesedése mindössze 1 % :)

A megújuló energiák aránya a magyarországi bruttó végső energiafelhasználásban 2020-ban 13,85 % volt.
 
Utoljára módosítva:
SolarGIS-Solar-map-Europe-de.png

Éves átlagos globális sugárzás különböző színekben kifejezve Európa, Ázsia és Észak-Afrika egyes részein.
Magyarországon jelentősen nagyobb mint Hollandiában.

A magyar kormány szemlátomást nem támogatja a decentrális energiaellátást mert abból nehéz lopni, ellentétben a centrálissal.
 
Utoljára módosítva:
A magyar kormány szemlátomást nem támogatja a decentrális energiaellátást mert abból nehéz lopni, ellentétben a centrálissal.

csupán logikusan, gyakorlatiasan gondolkodik ... elvégre a hagyományos erőművek sokkal versenyképesebbek, olcsóbbak mint az időjárásfüggő megújulók.
 
Utoljára módosítva:
Magyarországon a mesterségesen alacsony áram-árak miatt nincs előrelépés,
nem pedig azért mert ügyesebben, jobb hatásfokkal állitanának elő elektromos energiát.

Megjegyzem:
A szélenergia és a biomassza az összes megújuló energia több mint 95 %-át állítja elő Hollandiában.
A biomassza önmagában a fenntartható energiák közel 2/3-át teszi ki.
A napenergia részesedése mindössze 1 % :)

A megújuló energiák aránya a magyarországi bruttó végső energiafelhasználásban 2020-ban 13,85 % volt.
S a biomasszához honnan is veszik az anyagot? Nem véletlenül az Amerikai kontinensről, vidáman kihasznáva azt az ENSZ állásfoglalást, hogy a biomassza előállítása és felhasználása során keletkező üvegházgázokat csak az előállító országnak számolják el és nem a felhasználónak is.
 
csupán logikusan, gyakorlatiasan gondolkodik ... elvégre a hagyományos erőművek sokkal versenyképesebbek, olcsóbbak mint az időjárásfüggő megújulók.

A nyert elektromos energia két tényezőtől függ: a napsugárzás ereje x napelem hatásfoka

Ha nyugaton megéri a jelenlegi "kis hatásfokú" napelem használata, akkor Magyarországnak is meg kéne, hogy érje
hiszen ott a napsugárzás intenzitása nagyobb, az egyenlett ki van kompenzálva.

A hagyományos erőművek ahogy látjuk, nem minden esetben előnyösebbek.
- például most amikor ki vagyunk szolgáltatva egy zsarnok kénye kedvének
- például most amikor a Föld-felmelegedése ellen, a túlélésért küzd a világ
- az atomerőmű nemcsak veszélyes (elég egy kis bombát rádobni) hanem a radioaktiv hulladék problémája is ott van.
- ....

Magyarországon még egy kapavágás sem történt az uj atomerőmű építésének az érdekében.
A költségeket még az unokáink is fizetni fogják, a kerülgetésről nem is beszélve.

A regenerálódó energiahordozókkal működő erőműveket sokkal gyorsabban üzembe lehet állitan.

Az érveim hossza még nem ért véget, ha tetszik folytathatom.
 
A nyert elektromos energia két tényezőtől függ: a napsugárzás ereje x napelem hatásfoka
igy van... ezekből következik, hogy ez az energiatermelés nem stabil, nem állandó, csupán kiegészítő energiaforrásnak jó.
Ha nyugaton megéri a jelenlegi "kis hatásfokú" napelem használata, akkor Magyarországnak is meg kéne, hogy érje
nyugaton sem éri meg, ha nincs állami támogatás (szubvenció) senkinek sem kellene
A hagyományos erőművek ahogy látjuk, nem minden esetben előnyösebbek.
- például most amikor ki vagyunk szolgáltatva egy zsarnok kénye kedvének
szerintem nagyobb a demokrácia az orosz föderációban mint például szaud-arábiában (ennyit a zsarnokokról)
- például most amikor a Föld-felmelegedése ellen, a túlélésért küzd a világ

küzdene a világ?! ezt ki mondta neked?
A nagy szennyezók, USA, Kína, India ... talán nem használja a hagyományos erőműveket, talán az aktuális háborúk nem éppen a kőlaj, földgáz tartalékokért vannak?

abban igazad van hogy Európa megint önfeléldozóskodik ... szeret szenvedni.
- az atomerőmű nemcsak veszélyes (elég egy kis bombát rádobni) hanem a radioaktiv hulladék problémája is ott van.
- ....
Az EU a földgáz mellett az atomot is felvette a zöldenergia-források listájára
Magyarországon még egy kapavágás sem történt az uj atomerőmű építésének az érdekében.
A költségeket még az unokáink is fizetni fogják, a kerülgetésről nem is beszélve.
kitűnő befektetés, a legolcsóbb energiaforrás
A regenerálódó energiahordozókkal működő erőműveket sokkal gyorsabban üzembe lehet állitan.
ez nem vitás, csak rettenestesen drága és kiszámíthatatlan (nem rentábilis) ... az előbb belinkeltem, 69 eurocent/kWh
Az érveim hossza még nem ért véget, ha tetszik folytathatom.
nyugodtan sorolhatod, hátha van köztük jó is.
 
Utoljára módosítva:
küzdene a világ?! ezt ki mondta neked?
A nagy szennyezók, USA, Kína, India ... talán nem használja a hagyományos erőműveket, talán az aktuális háborúk nem éppen a kőlaj, földgáz tartalékokért vannak?

abban igazad van hogy Európa megint önfeléldozóskodik ... szeret szenvedni.

Na, ja, hálásak is voltak nekik a ciánmérgezés miatt a Tisza és a Szamos környékén élők! Vagy azok ti voltatok?
 
igy van... ezekből következik, hogy ez az energiatermelés nem stabil, nem állandó, csupán kiegészítő energiaforrásnak jó.
Ez egy mondvacsinált probléma. A villany hálózatunkat különböző fajta erőművek táplálják.

Tudtad, hogy az atomerőművek sem szolgáltatnak állandóan elektromos áramot?

Minden atomerőművet lekapcsolnak évente egyszer a tüzelő Zellák kicserélése miatt és ez 2-3 hétig tart. ;)

Igen a szél nem mindig fuj de mégis
- Kolumbuszt, söt az én dédnagyapámat a 19. sz.-ban is szélenergia, vitorláshajó vitte Amerikába.
- a molnárok mindig gazdag emberek voltak, a szél és vízimalom megtette a magáét

Mindent, de minden amit látsz itt a Földön a Nap energiája hajt.
A nap nem süt mindig de a növények kibírnak egy éjszakát mert a Föld egy éjjel nem hül ki teljesen...

Ma nagy meleg van nálunk, kell a villamos energia a Hűtőszekrényhez, az ALDI tetején népelemek vannak.
Este nem süt a nap de nem baj, az ALDI-ban a hűtőszekrények ajtaja izolálva van....

Minden csak szervezés kérdése

nyugaton sem éri meg, ha nincs állami támogatás (szubvenció) senkinek sem kellene
Igen ugy 10 évvel ezelőtt volt erös fejlesztési program ami nem szubvenció mert valamihez kötött.
Ma ha jól tudom csak a kölcsön felvételt támogatja az állam.

Magyarországon a "rezsicsökkentés" ami már Kádár, söt Rákosi óta van egy szubvenció de nem fejlesztési program.

Az interneten van egy csomó portál ahol online kiszámolhatod a rentabilitási idöt.

szerintem nagyobb a demokrácia az orosz föderációban mint például szaud-arábiában (ennyit a zsarnokokról)
Félremagyarázod a dolgot.
- A Szovjetunió soha sem volt jogállam mégis üzletelt vele a nyugat "bizonyos mértékig"
- Már akkor volt embargó, Cocom-lista, de az oroszok sem adtak el mindent nyugat felé

Nem az a problémánk Oroszországgal, hogy Putyin elnyomja a kritikusait, diktatórikusan uralkodik
- hanem, hogy megtámadott egy szuverén országot, lerombolás és területelvétel céljából, atombombával fenyeget

küzdene a világ?! ezt ki mondta neked?
A nagy szennyezók, USA, Kína, India ... talán nem használja a hagyományos erőműveket, talán az aktuális háborúk nem éppen a kőlaj, földgáz tartalékokért vannak?
A 2021-es klímavilágkonferencián 120 állam- és kormányfő vett részt.
- Ez volt a legnagyobb klímakonferencia a párizsi találkozó óta.
-A nemzetközi közösség új intézkedésekről állapodott meg az éghajlatváltozás leküzdésére.
- Mindenekelőtt a széntüzelés fokozatos leállítását kell kezdeményezni.
- Az 1,5 fokos célt azonban ezzel nem fogjuk tudni elérni.
- A Kína és az USA közötti egyezmény azonban reményt ad
abban igazad van hogy Európa megint önfeléldozóskodik ... szeret szenvedni.
Egyszer azt állítod önző a nyugat most meg azt, hogy önfeláldozó. :oops:

A világ látja, hogy a rablógazdálkodás tönkreteszi a Földet amin élünk és egy öngyilkosság nem változtatni az életmódunkon.

A nyugat tudja, hogy az országának csak akkor van jövője ha úttörő munkát végez, ha élen jár.
Orbán konservativ, egy szájhős, ahogy tudjuk nem használ modern technikát sem csak lehallgatásra.
Az EU a földgáz mellett az atomot is felvette a zöldenergia-források listájára
Tekintettel arra, hogy a légkör CO2 tartalmát minél gyorsabban le kell építeni ezért az EU ugy határozott, hogy
2045-ig az atomenergiából és a földgázból származó villamos energia szintén klímabarát kategoria legyen.
Magyarország és Franciaország ugyanis nagymértékben függenek az atomerötöl.
kitűnő befektetés, a legolcsóbb energiaforrás
Valójában az atomenergia költségei lényegesen magasabbak az ismertnél. Mert az atomenergia csak azért tűnik olcsóbbnak, mint a zöld energia, mert az atomenergia masszív támogatását az adófizetők pénzéből általában nem veszik figyelembe. Úgynevezett rejtett költségek.

Az atomerőművekből származó villamos energia sokszorosan drágább, mint a megújuló forrásokból származó villamos energia. Ennek fő oka a zöld villamosenergia-iparban elért óriási előrelépés. Az egyensúly még világosabb, ha az atomenergia következményes költségeit is beleszámítjuk.

ez nem vitás, csak rettenestesen drága és kiszámíthatatlan (nem rentábilis) ... az előbb belinkeltem, 69 eurocent/kWh
Mit linkeltél be? Azt linkelted be mit fizet a felhasználó az áramért,
aminek ügye csak egy tört része az elektromos energia elöállitása.

strompreiszusammensetzung-2021.jpg


Ez itt a Németországi fogyasztói ár, kicsit alacsonyabb mint Hollandiában.
Ahogy látod, a knapp 32 Cent-böl csak 7,7 cent az elöállitási ár.






nyugodtan sorolhatod, hátha van köztük jó is.
 
Ez egy mondvacsinált probléma. A villany hálózatunkat különböző fajta erőművek táplálják.

Tudtad, hogy az atomerőművek sem szolgáltatnak állandóan elektromos áramot?

Minden atomerőművet lekapcsolnak évente egyszer a tüzelő Zellák kicserélése miatt és ez 2-3 hétig tart. ;)
A napelemek teljesítményét Watt peak-ben adják meg, nem is gondolnád, de még a hőmérséklettől, nem csak a napszaktól vagy időjárástól is függ a teljesítmény... szóval ha elhalad egy felhő már vátozik a teljesítmény, reggel 9 -kor nem annyit temel mint délután 3-kor, júliusban nem annyit termel mint decemberben ... az atomerőmű pedig szépen, stabilan termeli a zöld energiát...még Németország is a francia atomerőműveknben termelt villanyáramért fizet.
Igen a szél nem mindig fuj de mégis
- Kolumbuszt, söt az én dédnagyapámat a 19. sz.-ban is szélenergia, vitorláshajó vitte Amerikába.
- a molnárok mindig gazdag emberek voltak, a szél és vízimalom megtette a magáét
ez volt míg nem jöttek a rentábilisabb, hatékonyabb eszközök
Ma nagy meleg van nálunk, kell a villamos energia a Hűtőszekrényhez, az ALDI tetején népelemek vannak.
Este nem süt a nap de nem baj, az ALDI-ban a hűtőszekrények ajtaja izolálva van....

Minden csak szervezés kérdése
ebben igazad van, minden szervezés kérdse ... fogadni mernék veled, hogy az ALDI sem mondta fel a szerződését az áramszolgáltatóval
Igen ugy 10 évvel ezelőtt volt erös fejlesztési program ami nem szubvenció mert valamihez kötött.
Ma ha jól tudom csak a kölcsön felvételt támogatja az állam.
Magyarországon akár 50%-os a vissza nem térítendő állami támogatás napelem rendszerekre.
Az interneten van egy csomó portál ahol online kiszámolhatod a rentabilitási idöt.

pontosan erről van szó ... ha a számítás azt az eredményt adná, hogy megéri megvenni azonnal megis vennék ... képzelheted hogy egy családban van 1-2 használt autó, vennének 2000-3000 euróért napelemes rendszert is ha megérné.
Félremagyarázod a dolgot.
- A Szovjetunió soha sem volt jogállam mégis üzletelt vele a nyugat "bizonyos mértékig"
- Már akkor volt embargó, Cocom-lista, de az oroszok sem adtak el mindent nyugat felé
hagyjuk már a jogállamiságot ... ameddig nincs egy etalon, egy mérce, addig nincs miről beszélni
Egyszer azt állítod önző a nyugat most meg azt, hogy önfeláldozó. :oops:
példa ... Magyarország károsanyag kibocsájtása (üvegházhatású gázok) elenyésző része a németországiénak, miért kellene olyan magas árakat fizessünk a villanyáramért mint a németek? De az egész EU károsanyag kibocsájtása elenyésző a kínaiéhoz képest, viszont őrült módon, mint egy mazoschista erölteti a drága napenergiát, szélenergiát ... mintha legalábbis számítana az erőfeszítés.

2045-ig az atomenergiából és a földgázból származó villamos energia szintén klímabarát kategoria legyen.
Magyarország és Franciaország ugyanis nagymértékben függenek az atomerötöl.
Ahogy Macron akarja, úgy és addig lesz zöldenergia ... az EU utasításokat hajt végre, nem egy demokratikus szervezet
Az atomerőművekből származó villamos energia sokszorosan drágább, mint a megújuló forrásokból származó villamos energia. Ennek fő oka a zöld villamosenergia-iparban elért óriási előrelépés. Az egyensúly még világosabb, ha az atomenergia következményes költségeit is beleszámítjuk.
2020-as adatok szerint 11,4 forint volt 1 kWh Pakson megtermelt áram
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Tempel wrote on Bucskó Adrienn's profile.
Tart még a 20 hozzászólás menete?
Tempel wrote on Bucskó Adrienn's profile.
Ez tetszik
Zsengi wrote on doki104's profile.
Kedves Doki!

Ajánlom figyelmedbe a szabályzatot!


Köszönöm
Sziasztok!Keresném a Korall együttes Sötét hajó c. dalát,és az Eddától a Nevesincs lányt.Köszönöm!
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az új fordítást, jó hétvégém lesz.

Statisztikák

Témák
37,256
Üzenet
4,573,877
Tagok
601,115
Legújabb tagunk
Moncsika 78
Oldal tetejére