A házastársi együttlét, éppen azért, mert, két ember kapcsolatáról van szó, csak eszköz jellegű. Amennyiben közös célt tudnak maguk elé tűzni, s ennek magvalósításán fáradoznak, annyiban lehet harmonikus a kapcsolat. A lehetősége ennek mindig fönnáll elvileg. A gyakorlatban azonban mindkét fél szabadsága döntő. Egyik sem képes döntésben helyettesíteni a másikat. Csak elmondhatják egymásnak, hogy mi az a cél, melyre a házastárs segítségével törekedni kívánnak. Boldogítani úgysem tudják egymást. A boldogítás az Ő szerepe mindannyiunk életében, mivel mindenkit Önmagára teremtett.
Egy házasság akkor boldog, ha mindketten azt az egyetlen feladatot vállalják, hogy önmagukat megjavítják. Ha csak az egyik vállalja ezt, akkor a házasság boldogtalan, de az, aki az önnevelés útját vállalja, megtalálja saját békéjét, és abban biztos lehet, hogy megkapja Tőle ehhez az úthoz szükséges erőt. Mindig meg kell beszélni párunkkal a legtöbb problémát, mert a házasság lényegéhez tartozik, hogy nem egymástól független, még csak nem is csupán egymásra tekintettel kell gondolkodnunk, cselekednünk, hanem egymásban.
A házastársi kapcsolat semmiképpen sem alá-fölé rendelt kapcsolat. Aki a házasságban uralkodni akar, az gyakorlatilag cáfolja azt az ígéretét, amelyet a házasságkötés alkalmával mondott. Igen mert a szeretet és az uralkodás ember és ember között nem fér össze. A szeretet: szabad szolgálat, amely semmiféle kényszert nem képes sem elfogadni, sem alkalmazni. Ahol kényszer van, ott Ő nincs jelen.
A házasságok bizony megkötözöttségek, mindaddig, amíg azt várjuk, hogy a másik boldoggá tesz. Ez hiba, ezért teljes szemléletváltást kell végeznie mindkét félnek. Meg kell értetni önmagunkkal, hogy nem csak az egyik félnek kell megváltoznia a saját boldogságunk, benső békénk érdekében, hanem mindkettőnek. De a boldogságunk nem függhet a másiktól.Mindkét fél a másik számára: tükör. Így láthatjuk meg önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ebben a tükörben láthatjuk, hogy hol tartunk a türelemben, a megértésben, az önfegyelemben, a rugalmasságban. Csak azokon a házasságokon van áldás, amelyekben nincs alá-fölérendelt viszony. Ahol Miatta szeretik egymást a házastársak. De ha azt tapasztaljuk, hogy a társunk lélekben már elhagyott, akkor ott nincs semmi keresnivalónk mellette. Nem is fogjuk sokáig bírni. Hiába akarjuk megjavítani házasságunkat, nem fog sikerülni. Hiába akarunk társunk kedvébe járni. Nem fog sikerülni. Egy házasságban nem elvárásoknak, hanem várakozásoknak van csak helye. Egy idő után e várakozásoknak is vége szakadhat. Ez akkor történik, amikor valamelyik fél azt éli meg, hogy elhagyták. Az Ő lelke a kapcsolatok lelke, de ha a Lelke által létrejött kapcsolatot széttépi valamelyik, akkor ezt, bármennyire fájdalmas, tudomásul kell venni. Isten csak olyan értelemben teremtette az egyik embert a másik emberre, hogy Istenhez segítők legyenek egymás számára. Ha nem ez történik, akkor eleve nincs is ott Isten! A boldog házassághoz az kell, hogy Őt befogadjuk életünk fókuszában, és ekkor szabaddá tudunk válni társunktól, hogy a másik ne rántson magával a boldogtalanságba.