A nagy kérdés, hogy mit lép Trump a CEU miatt?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje.


Die Zeit

die_zeit.jpg


A CEU rektora jelezte: az amerikai kormányzat máris támogatást ígért nekik, és bármi történik is, az egyetem nem zár be. Ignatieff továbbra is úgy látja, hogy két napja jóváhagyott törvény masszív támadást jelent a Közép-Európai Egyetem ellen. Az újságnak nyilatkozva rámutatott: a magyar fél nem akarja, hogy az intézmény a jövőben önálló státuszt élvezzen, még akkor sem, ha közben netán beindítja amerikai tagozatát. Lesre akarja futtatni. Hogy most azt követeli tőle, hogy nyisson campust a tengerentúlon is, az a rektor szerint egyértelmű a bosszantást szolgálja és kifejezetten ellenük irányul. De egyben támadás a tanszabadság ellen. Mint mondta, az velük a baj, hogy teljes mértékben függetlenek Magyarországtól, ami nyilvánvalóan megfekszi a kormány gyomrát. Ám a törvény egyértelműen átlép egy határvonalat, mert idáig csupán Szentpéterváron és Törökországban indítottak hasonló akciókat egyetemek ellen. Viszont a magyarok esetében ennél is többről van szó, hiszen az ország az unió tagja.

FAZ

fraknfurter.jpg


Magyarország diplomáciai úton próbálkozik a tűzoltással a CEU ügyében és ez arra utal, hogy ez eset nem úgy sült el, ahogyan eltervezték. Pedig a koreográfiát már megszokhattuk az eltelt 7 évben: először a drasztikus nyelven megszólaló kormányhű sajtó segítségével beazonosítják az ellenséget, aki ellen azután villámgyorsan fel kell lépni. Majd keresztülverik az idevágó törvényt a parlamenten, minden érdemi vita, a szakértők meghallgatása nélkül, végképp nem beszélve az érintettekről. Az ekkor bekövetkező felzúdulást úgy veszik, hogy az csak azt igazolja, legfőbb ideje volt tenni valamit. A politikai haszon az, hogy az eseményeket Orbán és a Fidesz diktálja, az ellenzék tehetetlenül áll. Ám a Közép-Európai Egyetem kapcsán valószínűleg nem számoltak azzal, hogy olyan fontos tényezők interveniálnak, mint az Egyesült Államok és Németország. Viszont egyértelmű, hogy a kormány számára nem a CEU, hanem Soros a lényeg. Belőle az elmúlt hónapokban nagy ellenség lett. És már készül az új törvény a civil szervezetek ellen, amelyek közül több is pénzt kap tőle.

Reuters

reuters.jpg


Az Európai Néppárt egyelőre korainak tartja, hogy eljárás induljon Magyarország ellen a Közép-Európai Egyetem ügyében hozott törvény miatt. Mindenesetre az Európai Parlament többségét alkotó összefogás részeként már konzervatív képviselők is sürgetik, hogy vonják felelősségre az Orbán-kormányt a Lex CEU miatt. A kezdeményezéshez csatlakozott az összes baloldali és liberális frakció, valamint több konzervatív törvényhozó. A híres-hírhedt 7-es paragrafus alapján akkor lehet szó a szavazati jogok felfüggesztéséről, ha azt kétharmad támogatja Strasbourgban. Ehhez azonban az szükséges, hogy elegendő néppárti képviselő is megszavazza. A fegyelmi eljárást a Bizottság vagy a Tanács is felvetheti, de erre idáig egyik sem mutatott túl nagy kedvet, mert fél, hogy felszítja vele az unió-ellenes érzelmeket, amikor a Brexit és az erősödő euroszkepticizmus miatt Brüsszelnek amúgy is van épp elég gondja. A biztosok azonban a jövő héten megvitatják a magyar ügyet.

Bloomberg

bloomberg.jpg


A hírügynökség szerint a Közép-Európai Egyetem kapcsán törheti a fejét a német kancellár, hogy mitévő legyen a Fidesszel, amelynek 12 képviselője jól jön Strasbourgban, hogy a konzervatívok alkossák a legnagyobb frakciót. Az értékelés azután látott napvilágot, hogy a kancellár szóvivője védelmébe vette a CEU-t és kiemelte, hogy a szabadságról, a demokráciáról, a jogállamról és az emberi jogokról nincs helye a vitának a földrészen. A német és a magyar kormány az elmúlt napokban, az Európai Néppárt máltai kongresszusán már összecsapott a menekültek ügyében és lehet, hogy most ugyanez lesz, miután Magyarország a Soros által alapított egyetem ellen lép fel. Kovács Zoltán úgy reagált német kollégája bírálatára, hogy a milliárdos üzletember még a német vezetést is képes megtéveszteni. A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy Orbán a fékek és ellensúlyok lebontásával igyekszik megtámasztani hatalmát és rendszeresen azzal vádolja Soros Györgyöt, hogy az meg akarja buktatni.

Daily Telegraph

daily.jpg


Egyre fokozódik a nemzetközi bírálat, miután az új jogszabály miatt bezárhat a Közép-Európai Egyetem – Orbán Viktort azzal vádolják, hogy meg akarja fojtani a civil társadalmat. A CEU elleni eljárást úgy értékelik, hogy azzal a kormányfő megint csak kihívja maga ellen Brüsszelt és Berlint, mindkettő elítélte a magyar vezetés húzását. Elemzők szerint azonban a politikus valószínűleg megy tovább az illiberalizmus felé vezető úton, hacsak Washington és az unió nem cselekszik közösen. Az Eurasia Csoport kockázatelemző cég európai igazgatója úgy fogalmazott, hogy magyar részről folytatódik az erőpróba, mert Orbán ki akarja puhatolni, hogy az Egyesült Államok és az EU mennyire akar beleszólni a magyar belpolitikába. Ha úgy érzi, hogy nem nagyon, akkor felbátorodik és még inkább lecsap a liberális ellenzékre, valamint a külföldi üzleti érdekeltségekre. Ugyanakkor a bírálók szerint a CEU ellen hozott törvény jócskán súlyosbítja az egyetemek önállóságáért és a liberális demokráciáért zajló harcot. A legújabb küzdelmet nagyban magyarázza, hogy a lépéssel a jelek szerint Soros Györgyre akartak csapást mérni.

Independent

independent.jpg


A bezárás szélére került a CEU, mivel a parlament a jelek szerint az egyetem ellen irányuló jogszabályt hozott, mindösszesen egyetlen hét alatt. Ez a legfrissebb fejlemény a jobboldali tekintélyelvűség felé tántorgó Magyarországon, amely mind inkább nekiront az olyan liberális intézményeknek, mint a Soros-féle Közép-Európai Egyetem. Áder János aláírása inkább csak formalitás a hatályba lépéshez. A jogszabályt széles körben úgy tekintik, hogy az összehangolt akciót jelent az egyetem ellen. A Human Rights Watch regionális szakértője azt mondja, hogy a lépés a CEU jövőjét és a tanszabadságot fenyegeti, noha az intézmény vezetők nemzedékét nevelte ki a régióban. Épp ezért – teszi hozzá Lydia Gall – a köztársasági elnöknek meg kellene tagadnia a jóváhagyást, mert látnivaló, hogy a módosított felsőoktatási törvénnyel a bíráló hangokat próbálják elhallgattatni. Közben a Freedom House azzal vádolta meg a Fideszt, hogy az felkorbácsolja az idegengyűlöletet, illetve az indulatokat, mert mindenáron meg akarja nyerni a választásokat.

NZZ

neue_zurcher.jpg


Orbán Viktor autokrata hadjáratot folytat a civil társadalom ellen. Ezt bizonyítja, ahogyan eljár a CEU-val. A lényeg, hogy a háborút a jog bevetésével vívja, vagy ahogy a rektor megfogalmazta: a jog segítségével uralkodik. Így látja a helyzetet a bécsi Embertudományi Intézet igazgatónője, a magyarországi egyetem kuratóriumi tagja. Shalini Randeria felhívja a figyelmet, hogy jelen állás szerint, minden tiltakozás ide vagy oda, a tanintézmény jövő januárban lehúzhatja a redőnyt. Mint rámutat, ez csupán a legújabb fejezet, miután a kormány az egész felsőoktatást át akarja alakítani, hogy azután teljesen a maga akarata alá vonja. Ennek megfelelően hatalmas a felzúdulás, határon belül és azon kívül is.

A hatalom már így is éppen eléggé ellenőrzése alatt tartja a felsőoktatást, mindenütt vonal hű kancellárok működnek. A támogatások jelentős megvonása miatt kínzó pénzhiány lépett fel, emiatt jó pár főiskola kénytelen volt bezárni. Folyamatosan csökken a diákok száma, hat év alatt összesen 45 %-kal. Ebben a helyzetben számtalan hallgató és tanár kivándorolt, ami persze része Orbán taktikájának, hogy megszabaduljon a potenciális bírálóktól. A hatalom azonban nem a képzés súlyos bajaival foglalkozik, hanem a legsikeresebb egyetemek közé tartozó CEU –ra veti rá magát. Nem csak arról van szó, hogy ez az illiberális állam legújabb sakkhúzása, itt egy tekintélyelvű hatalom rendezkedik be Európa közepén – orosz mintára.

FAZ

fraknfurter.jpg


Orbán Viktor etnikai alapokra igyekszik helyezni a felsőoktatást és le akarja kapcsolni a villanyt a CEU-ban, noha az világító torony a térségben, arról nem beszélve, hogy a földrész egyik legjobb egyeteme. Így látja a müncheni Egyetem egyik professzora, aki Kelet- és Délkelet-Európa történelmével foglalkozik. Martin Schulze hangsúlyozza, hogy egy ilyen intézményt bárhol másutt büszkén mutogatnának, csak Magyarországon nem, mert nálunk a kormányfő számára az etnikai egyneműség a cél, az illiberális demokrácia pedig állami vezérelv lett. Úgy hogy Orbán el akarja zavarni a CEU-t, igaz, meglehetősen körmönfontan, testre szabott jogalkotással. De az egész mögött a puszta gyűlölet húzódik meg, ami főleg Soros ellen irányul. Dehát az egyetem által megtestesített intellektualitás, a vélemények sokszínűsége élesen szemben áll azzal, amit a populisták hirdetnek, akik az egész nép képviseletét maguknak vindikálják.

Magyarországról az egyetemek súlyos anyagi gondjai miatt elmennek a diákok, a CEU-ra ellenben özönlenek a külföldi hallgatók. Közülük sokak szemében a tanintézmény maga a valóra vált utópia. Ám most úgy néz ki, hogy annak távoznia kell Magyarországról, jóllehet ez katasztrófa a magyar oktatás számára, az államháztartás pedig fontos bevételektől esik el. Viszont várható, hogy a szomszédos államokban nagyobb hangra kapcsolnak a nacionalisták, ami elsősorban az erdélyi magyarokat érintheti, az anyaország által finanszírozott egyetemek miatt. Idáig az egyetemek jelentették a legfontosabb gátat a régióban a tekintélyelvű és populista állami ideológiákkal szemben. Hogy Orbán nekiesett a CEU-nak, azzal Európa lényegét támadja. Ellentétes a tudomány szabadságával. De ami történt, az kihívás a kontinens összes kormánya számára. Ha most is ráhagyják a dolgot, az súlyos következményekkel jár, mivel az oktatás etnicizálása a populista-autoriter kormányzás kiteljesítését jelenti mind a Fidesz, mind a környező államok nacionalistái számára. Ha az EU elfogadja a CEU elűzését, akkor a saját eszményét adja fel.

Die Welt

die_welt.jpg


A civilek elleni törvénnyel Orbán már a következő csapás készíti elő Soros ellen, mivel új ellenségképre van szüksége. A héten jóváhagyott jogszabály-módosítás egyébként térdre kényszerítheti a CEU-t, a nem kormányzati szervezetek pedig nyilvánvalóan szálkát jelentenek a magyar kormány szemében, ezért most orosz és izraeli mintára kívánnak eljárni velük szemben. A cél itt is az, hogy nehéz helyzetbe hozzák az üzletember által támogatott csoportokat. Sokan vélik úgy, hogy a miniszterelnök csak azért meri mindezt megtenni, mert Trump is úgy gondolkodik Sorosról, ahogyan ő. Mármint hogy a milliárdos anyagi segítségével az érintett NGO-k és intézmények beleszólnak a kormányzati ügyekbe és politikai befolyást próbálnak szerezni. Ám a CEU miatt az amerikai Külügyminisztérium tiltakozott, csakhogy Budapest megmakacsolta magát. Kovács Zoltán barátságtalan módon arról beszélt, hogy a washingtoni kormányzat nem értette meg a tényeket. Az egész eljárás azt támasztotta alá, hogy a magyar vezetésnek édesmindegy a tengerentúli bírálat. Majd most meglátjuk, hová áll az ügyben a Trump-adminisztráció.

Goran Buldioski, az Nyílt Társadalom Kezdeményezés európai igazgatója úgy ítéli meg, hogy a Soros elleni kampánynak van egy ideológiai vetülete, mert a magyar kormány igen ellenségesen viszonyul a nyílt társadalom elgondolásához. Az ugyanis nem fér össze az erős nemzetállam orbáni világnézetével. Másrészt viszont látni lehet, hogy a miniszterelnöknek új ellenségkép kell, hiszen közelednek a választások. Ennek a célnak a magyar származású, zsidó milliárdos remekül megfelel, mint az „amerikai nagytőke’ embere, aki a hivatalos kommunikáció szerint a szálakat mozgatja, hogy a migránsok elárasszák Európát, illetve visszaszorítsa a nemzeti gondolkodásmódot. Pl. azzal, hogy a CEU-n liberális elitet „tenyésztenek”.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg


A CEU ügyében Orbán szembement a szabadsággal és az igen élesen bírált új felsőoktatási törvény miatt a kereszténydemokraták magyarázkodásra kényszerülnek az Európai Parlamentben. A német kormány mindenesetre már jelezte, hogy nem marad tétlen, ha a jogszabály valóban korlátozni igyekszik az egyetemek autonómiáját. Ugyanakkor az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a tudomány szabadsága és sokszínűsége olyan érték, amire büszkék lehetünk. Weber sürgette, hogy a Bizottság nézze meg, milyen következményei vannak a magyar parlament döntésének. Hozzátette, hogy ésszerű kereteket kell kialakítani az unión kívüli egyetemek számára. A politikus egyébként tegnap telefonon beszélt a CEU rektorával. Strasbourgban erősödik a nyomás, hogy az EPP határolja el magát a Fidesztől, ám nem valószínű, hogy a pártot kizárnák a parlamenti csoportból. Mégpedig azért nem, mert a konzervatívok szerint akkor nem tudnák befolyásolni Orbánt. A kormányfő nemrégiben megszavazta a Tusk újraválasztását és ez ügyben kifejezetten a frakciófegyelemre hivatkozott.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg


Az Orbán-kormány lóhalálában keresztülverte az Országgyűlésen a jogszabály-változtatást, amelynek kizárólag a Soros-féle egyetem a célpontja, ám Magyarországnak hamarosan gondjai lehetnek az unió miatt. A Bizottság ki akarja vizsgálni az ügyet. Egy szóvivő azt közölte, hogy Timmermans alelnök vette kézbe a teendőket, és a jövő héten tárgyal is a biztosokkal. Graf Lambsdorff, az Európai Parlament alelnöke közben felszólította a német kormányt, hogy kezdeményezzem Brüsszelnél eljárást a jogállamiság megsértése miatt. Lengyelország ellen már folyamatban van egy hasonló felülvizsgálat, ám éppen Timmermans a minap vallotta be, hogy az a tagállamok csekély támogatása folytán nem sok sikert hozott.

Die Presse

die_presse.jpg


Vendégkommentárjában a CEU egyik diákja azt állapítja meg, hogy az európai konzervatív pártok hallgatnak, jóllehet Orbán meg akar szabadulni az egyetemtől. Az intézmény a túlélésért harcol, de ebben mellette áll sok más egyetem és tudós, mert fontos nekik a magyar tudomány és kutatás szabadsága. Brüsszelből azonban csak szórványos reakciók érkeztek, az Európai Néppárt pedig egyáltalán nem nyilvánult meg. A helyzet arra emlékeztet, mint amikor a Népszabadságot számolták fel. Mindenki tudta, hogy a magyar kormánynak meg vannak hozzá az eszközei, csak éppen senki sem hitte el, hogy odáig fajulhatnak a dolgok. Most pedig egy olyan egyetem került a célgömbbe, amely már régóta útban van, hiszen független, nemzetközi, liberális és kritikus, ez mind az, amitől Orbán undorodik. A kabinetet a nép választotta, ám a mód, ahogyan napjainkban a törvényeket hozzák, nos, annak már nincs sok köze a demokráciához.

A CEU kapcsán nem lehet a kormány machinációit puszta belső ügynek tekinteni. A EPP képviselői már jó ideje igen visszafogottak, ha Magyarországról van szó, sőt kifejezetten udvarolnak a pusztai vezérnek. Merkel sem szólal meg. Brüsszel tétlenül szemléli, amint az egyik tagállamában évek óta aláássák az európai értékeket. Orbán hasznos segéderő, amikor a külső határokon kell eljátszani az őrkutya szerepét, vagy amikor Tusk újraválasztása kapcsán a lengyeleket kell taccsra tenni. Közben azonban tudván tudják, hogy Magyarországon kiüresítik a demokráciát és a jogállamot, és így végeredményben a közös Európát.

Kurier

kurier.jpg


Nagy a hallgatás a budapesti elitegyetem küszöbön álló bezárása körül. Nem szólal meg Soros, Budapesten azt feltételezik, hogy azért nem, mert semmiképpen sem szeretné alátámasztani az orbáni értelmezést, mármint hogy a CEU az ő egyeteme, amelyet az USÁ-ból irányítanak. De ki nem nyitják a szájukat a Fidesz európai párttársai sem. Ők következetesen nem foglalnak állást a magyar kormányfő cselekedetei, a jogállam megsértése kapcsán. Paul Lendvai, aki könyvet írt a vezérelvű demokráciáról, úgy gondolja, hogy Orbán szent és sérthetetlen. Merthogy a nacionalizmus rák módjára terjed az EU-ban. Angela Merkel legnagyobb gyengéjét pedig abban látja az elemző, hogy nem utasítja rendre a magyar miniszterelnököt. Brüsszelben közben egyre nagyobb a felzúdulás a Fidesz miatt, csak éppen senki sem beszél. Hogy az EPP a kizárással fenyegessen, az szóba sem jön, mert arra érzékenyen reagálna pl. a lengyel Polgári Platform.

trump2.JPG
 
Epp most volt a televizioban egy összegoglalás a CEU rol. Nemsokára belehet linkelni.
-
3Sat Kulturzeit Mediathek 2017.04.06 19.19
-
 
Miközben a CEU-t kinyírják, a katolikus egyetem 7,5 milliárdot kap


Összesen 79,2 milliárd forintnyi támogatást osztott szét idén március végéig az EMMI a kormany.hu oldalán megjelent dokumentum szerint – írja az mfor.hu


A 2017-ben támogatott szervezetek száma a 250-et is meghaladja, bizonyos kitüntetett szervezetek több milliárdot is kasszíroztak egy szuszra.

A Schmidt Máriához köthető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK) 2,8 milliárd forintot kapott,

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 5 milliárdos támogatásban részesült,

A Lezsák Sándor által alapított Lakitelek Népfőiskola pedig 5,9 milliárdot vághatott zsebre.

A legtöbb szem viszont kétségtelenül a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen csillog mostanában, az egyházi intézmény ugyanis

7,5 milliárd forintnyi közpénznek örvendezhet.

szuromi-szabolcs.jpg

Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány rektora.
Fotó forrása: kdnp.hu

De megkapta a maga jussát a magyar sportvilág is, amely 6,05 milliárd forintot hasznosíthat az idén.

A legszebb összeget a Győr Projekt Kft. kapta az adófizetőktől: gazdái 1,3 milliárd forintot költhetnek az idén Győrben megrendezendő ifjúsági olimpiai fesztivál eseményeinek helyt adó létesítmény-beruházásokhoz.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség ezúttal 1,126 milliárdot, a Magyar Tenisz Szövetség bő egymilliárdot markolhatott fel.
 
Trump most éppen összehívja a CIA, az FBI főembereit, az összes biztonsági, bel- és külpolitikai szakértőjét, minden tanácsadóját, az egész kongresszust, és izgatottan tárgyalja velük, mit lépjen az Egyesült Államok erre a világpolitikai szempontból elképesztő horderejű lépésre, amire az Orbán kormány vetemedett a CEU-val.:rohog:
 
Trump most éppen összehívja a CIA, az FBI főembereit, az összes biztonsági, bel- és külpolitikai szakértőjét, minden tanácsadóját, az egész kongresszust, és izgatottan tárgyalja velük, mit lépjen az Egyesült Államok erre a világpolitikai szempontból elképesztő horderejű lépésre, amire az Orbán kormány vetemedett a CEU-val.:rohog:

Kedves Jászladány
-
Nem vagy aktuális. Orbán hangoztatja, hogy "megprobál segiteni a CEU-n" és beszél Trump-al.
-
Az egész világ ezt a "segitökészséget" ugy értelmezi, hogy Orbán mostoha gyereknek érzi magát, az elnökválasztás idelyén még "felvolt értékelve", telefonálhatott is a kandidatussal és most le sem szarja öt Trump, öt Orbán Viktort, a Keleti Blokk vezérét.
-
Orbán szeretne egy "államközi megállapodást" az USA-val de hát Amerikában az akademiai szabadság sérthetetlen, aki ezt megakarja sérteni az nem arat sikert Amerikában.
-
Sok külföldi sajto szerint Orbán csak magára akarja hivni Trump figyelmét, mert mostoha gyereknek érzi magát a "szorgalmas" segnyalás ellenére amivel az US választásokat befolyásolni probálta.
 
Utoljára módosítva:
Tobbszaz kotelezettszegesi eljaras van folyamatban az orszag ellen, mert hiaba vegzett jogot Orban visszamenoleg nem lehet bevezetni semmit a demokraciakba.
Nem tudni mit lep Trump, mert ezt viszont mindenkeppen amerika ellenesnek fogja itelni, hisz mar a kulugy a diplomacia reklamalt es ez viszont az o elkepzeleset es merceje alajan dolgozik.
Nem megbizhato partner aki felboritja targyalas nelkul a megallapodasokat, okos ember mas karan tanul a hulye a sajatjan. A pavatancra nem kaphato se az Elnok se komoly politikus.
BArmi bovites koperacio majd a szomszedoknal fog landolni plRomaniaba akik nem gyozik hangsulyozni milyen megbizhato elkotelezettek az amerikai politika mellett.
 
Hol van adat a több száz kötelezettségszegési eljárásról Magyarországgal szemben?

Az EU minden tagállamával szemben folyik több tucat ilyen eljárás. Magyarország nemrég még a középmezőnyben volt ezeknek a számával.
 
  • Tetszik
Reagált: 267
Tobbszaz kotelezettszegesi eljaras van folyamatban az orszag ellen, mert hiaba vegzett jogot Orban visszamenoleg nem lehet bevezetni semmit a demokraciakba.
Nem tudni mit lep Trump, mert ezt viszont mindenkeppen amerika ellenesnek fogja itelni, hisz mar a kulugy a diplomacia reklamalt es ez viszont az o elkepzeleset es merceje alajan dolgozik.
Nem megbizhato partner aki felboritja targyalas nelkul a megallapodasokat, okos ember mas karan tanul a hulye a sajatjan. A pavatancra nem kaphato se az Elnok se komoly politikus.
BArmi bovites koperacio majd a szomszedoknal fog landolni plRomaniaba akik nem gyozik hangsulyozni milyen megbizhato elkotelezettek az amerikai politika mellett.
Ez amit írtál normális elnök esetén lenne érvényes, Melitta. Tudjuk azonban hogy Trump nem mindig a józanság mércéje szerint cselekszik. Öntörvényűbb még nálam is, pedig az már igazán durva dolog. Szóval, az tudvalevő hogy ő nem szereti Sorost, mert Soros Hillaryt támogatta. Ezek után nem vagyok olyan biztos benne, hogy lépéseket tesz Soros egyetemének megmentésére. Jó lenne ha igen, nagyot nőne vele a szememben, de biztos ebben cseppet se vagyok.
 
A Soros ebben az esetben szerintem csak urugy a zsidozasra. A CEU bevetelebol az oszton dijakat finanszerorozza, ami nem kis dolog, de csak egy resze az egyetem bevetelenek.
Trump modortalan ontorvenyu de nem antiszemita . A versenyben ellenfelek voltak a demokatakkal CLintoneval,de annak vege. Soros befektetesei amerikaba vannak csak apropenz amit elszor itt ott .
Meg az is lehet van project amibe minketten befektettek.
HA amerikai erdekeltsegek ellen fellepnek akkor elkepzelheto Trump se hagyhatja es nem is hagyja. Sok amerikai egyetem van a vilagba, ha egyiket hagyja akkor ez lancreakciot csinalhat. Latjak az Eu hogy jart Orbannal, o ebbe a cipobe nem szall bele, mert komoly szakertuk adjak a tanacsokat.
A nok [email protected] veteleben egyhuron pendulnek Orbannal de az amcsi egyetem ugyeben biztos nem.
 
A Soros ebben az esetben szerintem csak urugy a zsidozasra. A CEU bevetelebol az oszton dijakat finanszerorozza, ami nem kis dolog, de csak egy resze az egyetem bevetelenek.
Trump modortalan ontorvenyu de nem antiszemita . A versenyben ellenfelek voltak a demokatakkal CLintoneval,de annak vege. Soros befektetesei amerikaba vannak csak apropenz amit elszor itt ott .
Meg az is lehet van project amibe minketten befektettek.
HA amerikai erdekeltsegek ellen fellepnek akkor elkepzelheto Trump se hagyhatja es nem is hagyja. Sok amerikai egyetem van a vilagba, ha egyiket hagyja akkor ez lancreakciot csinalhat. Latjak az Eu hogy jart Orbannal, o ebbe a cipobe nem szall bele, mert komoly szakertuk adjak a tanacsokat.
A nok [email protected] veteleben egyhuron pendulnek Orbannal de az amcsi egyetem ugyeben biztos nem.

Hát, én nagyon drukkolok hogy így legyen ahogy mondod. Ha emiatt Trump jól pofán rittyentené Orbánt (képletesen) akkor legalább lenne valami amiért kissé szimpatikusabb lenne nekem. Oké, mondjuk már van egy apróság, hogy azt a Keystone olajvezetéket jóváhagyta, de ez még tényleg apróság a szememben. Ha azonban jól megmutatná Orbánkának hogy hol a helye, az azért jelentősen növelné a szememben a rokonszenvességét. Akkor is nagyon távol volna a tökéletességtől (szerintem) de mégis, valami már mintha legalább elkezdődne...
 
Tulajdonképpen a Michael Ignatieff, a CEU rektora intézett valamit az USA -ban?...semmi hivalatos közleményt nem hallottam az amerikai kormányzat részéről, csak újságcikkek jelentek meg, facebook üzenetek, azok meg csak reklámszövegek.

Ha nem igyekszik, mindjárt itt a törökországi népszavazás, a CEU lekerül a címlapokról.
 
Utoljára módosítva:
15 perce A-merika hatvan to-ma-howk raketat lott ki Szi-ri-ara
annak valaszul hogy kedden civil lakossagot cemikalis tamadas erte
lehet gondolkodni !!!! orosz bazisokat is ert a becsapodas
innet a CEU egy szazadrangu kerdes
most az a kerdes ha elmentem aludni mire kelek a III. vilaghaborura ??
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Agenta wrote on tass500's profile.
Szia!

'Frank Schätzing: Limit' c könyve németül.

Mobi és epub formában, nem tudom melyik a jó Neked.

Üdv!
A.
Sziasztok én 5.osztályos történelem mf megoldásokat keresem mozaik kiadó 2020-as kiadását.Illetve 5 osztályos történelem év végi dolgozat kérdéseit megoldókulcsal előre is köszönöm a segítséget.
jövő13 wrote on Dzsonatan's profile.
Szia! Megkaptad a kémia feladatlapok megoldásait?Feltöltenéd?Köszönöm!
Ténia wrote on ametiszt99's profile.
Kedves ametiszt 99!

Szeretném kérni Khaled Hosseini-Papírsárkányok hangoskönyvet, amit találtam linket, nem él.

Köszönettel:
Ténia
B
Becky13 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, kérném a fiókom törlését. Köszönöm! :)

Statisztikák

Témák
36,439
Üzenet
4,397,647
Tagok
591,053
Legújabb tagunk
xyzsolt
Oldal tetejére