Hírek Akkora a botrány, hogy Orbánék kénytelenek voltak vizsgálatot indítani koreai, migránsmunkásokat idehozó akkus cimboráik ellen

Kénytelen volt vizsgálatot indítani a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután egy dél-koreai cég vietnámi dolgozókra cserélte magyar munkavállalóit salgótarjáni üzemében.

Ha Magyarországra jössz, kirugdossák a magyarokat, hogy legyen munkád. Forrás: Pixabay

A számos magyar adóforint segítségével gyárat létesítő, dél-koreai kézben lévő Bumchun Hungary migránsmunkásokkal helyettesíti magyar dolgozóit.

A botrány akkora, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kénytelen volt bejelenteni: „kivizsgálják” az ügyet. Persze egyből mentegetni is kezdték az általuk hazánkba hívott, környezetszennyező koreai céget, azt állítva, hogy ismereteik szerint a létszám csökkentésére átmeneti termeléscsökkenés miatt került sor. Tavasszal mind a létszám mind pedig a termelés szintje visszaállhat a korábban megszokott szintre – sugallták előre a „vizsgálat” eredményét, egyben a közvélemény tájékoztatását ígérgetve.

A minisztérium szerint a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. A kidolgozás és elfogadás alatt álló, az új idegenrendészeti törvény végrehajtásához kapcsolódó jogszabályok a hasonló helyzeteket a jövőben szigorúan büntetni fogják - idézi a minisztérium fogadkozását az mfor.

Ezzel indirekt módon elismerték, hogy jelenleg még csak jogszabályuk sincs az általuk idehívott külföldi, a helyiek körében jellemzően közutálatnak örvendő akkuipari cégek hasonló pofátlanságainak megrendszabályozására.

1705581016581.jpeg
 
Nem tudom mi a jó válasz.
Kérném olyan véleményét aki szimpatizál a kormánypárttal. Mert biztos meg tudja válaszolni hogy fordítottak hátat az eddig bevált szlogenüknek. ....vagyis már megint.....
Semminek se fordítottak hátat. Teljesítették az ígéretet, több százezer magyar dolgozik több 2010 óta. A magyar munkaerő véges, ezért kellenek az "erősen behatárolt" jogosítványú külföldiek! Ennyi! A cikk hemzseg az általánosító indulatoktól. A cég dél-koreai volt. Ebből legalább kiderül, h. a kormánynak nincs mindenhol "szeme". Ez egyetlen ügy: miért "rugdossák ki a magyarokat"? Marhaság! Miért nem ír a több százezer munkához jutottról? Igaz, strapás.
Orbán miért nem dolgozik? Mi van? Elgurult gyógyszerek? Igaz, én Fidesz-párti (sőt, közeli) vagyok. Az Orbánt személyesen ismerem, dolgoztam vele: nincs ember, kivel kevésbé szeretnék. Ha este 8-kor leülsz vele tárgyalni, hajnali 4-kor "frissen mosottan" - mint a mondás tartja - felvet új gondolatot a tárgyalás x-edik pontja alapján. Brrr.
Valóban a NAV-nak, rendőrségnek, stb. kellene nyomoznia. Jogos. Hülye a Nemzetgazdasági, h. magára vette, most jöhet a mocsok rájuk.
A bp.i BKV Fülöp-szigetekieket vesz fel buszsofőrnek. És a magyarok? (Elárulom, nincs jelentkező!) Kérek erről is egy írást!
 
Megtennéd, hogy a második mondatod végét értelmezed?
 
Menjunk sorba:
Mai hir, hogy a kormany eleg kemeny hatarozatot hozott.
"2024-ben 65 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát, továbbá meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár."

A masik dolog:
Eddig ketszer voltam olyan helyzetben, hogy kopogtatott a munkanelkuliség! Az aki meg nem volt ilyen szituacioban, max azt tegeti amit itt. Beszel, és partallasatol fuggoen vagy szidja vagy mentegeti a kormanyt.
A ket eset ket kormany alatt volt. Az egyik az elso Orban kormany, a masik a szocialista kormanyzas alatt.
Az egyiket sikerult kivedenunk, De az is egy ember szamara nehezen elviselheto szitu volt! Honapokopn át abban a tudatban elni, hogy el kell tartani a csaladomat, de nem lesz mibol orjito!
Akkoriban bucsu8jaras volt a cegnel! Allamtitkarok, szakertok jottek mentek! Folyamatosan probaltak olyan vallalati vezetoket odahozni, akikkel esetleg megegyezésre juthattunk, ok mukodtettek volna tovabb az uzemet.
Politikai vitak folytak, probaltuk elmagyarazni miniszteriumi vezetoknek, hogy az6 akkor tartosan felulertekelt forint mennyire hatranyosan érint bennuhnket!(ha 270 ft egy euro, akkor a zomeben exportra termelo vallalatnak ebbol a penzbol kell gazdalkodnia! bert fizetni, alapanyagot, energiat venni, adot fizetni!! Ha az euro 320 ft lett volna akkor 50 ft-al tobbol lehetett volna euronkent gazdalkodni, ami mar eleg!)
Raadasul a szlovak konkurens olcsobb tudott lenni! Nem otthon Kassan,m hanem Bp-en a kirendeltségénel. Mig az anyavallalat 88,000 ft-ert adta a termeket tonnankent, addig a pesti lerakata 81.000 ft-ért!!! Hiaba kertunk nagyobb odafigyelest a VAM-nal, és azt hogy ne engedjek a szlovakoknak allami tamogatassal eladni nalunk a termnekeoket, nem foglalkoztak erdemben vele :(

Ezekkel csak azt szeretnem mondani, hogy egy olyan helyzet ahol emberek munkaja, megélhetése a tét, soha nem egyszeru! Nagyon sok munka kellett hozza, hogy ki tudjunk maszni a helyzetbol!

A masodik eset mar nem volt ilyen szerencses, akkor 1 évig segedmunkaskent kellett dolgozno, egy acs mellett hiaba vagyok programopzo! A gyerekek abban a korban voltak, amikor nem volt lehetoseg arra, hogy mashol probaljam meg.
Idegolo az a helyzet, mikor varsz varsz...

De a megoldas sosem az, hogy az ember forumokon veri a nyalat. Az csak potcselekves!

A konkret ugyrol tudni kell, hogy Salgotarjan egyike a rendszerváltás nagy veszteseinek!
A banyak a '90-es években bezártak. A hengermu felszamolas ala kerult. Az uveggyar bezart.
Ezrek kerultek az utcara! Starjannak minden munkahely fontos ma!
60 embert elbocsajtottak, de a cegnek nagyjabol 400 dolgozoja van. Nem ismerem a konkretumokatm de valoszinu ez indokolta a támogatást!
60 ember nagyon sok! Egy is az ha kilatastalan helyzetbe kerul! De ha ez az ára tobb mint 300 munkahely megtartasanak, akkor valakiknek ezt a keseru dontest is meg kell hozni!
 
Semminek se fordítottak hátat. Teljesítették az ígéretet, több százezer magyar dolgozik több 2010 óta. A magyar munkaerő véges, ezért kellenek az "erősen behatárolt" jogosítványú külföldiek! Ennyi! A cikk hemzseg az általánosító indulatoktól. A cég dél-koreai volt. Ebből legalább kiderül, h. a kormánynak nincs mindenhol "szeme". Ez egyetlen ügy: miért "rugdossák ki a magyarokat"? Marhaság! Miért nem ír a több százezer munkához jutottról? Igaz, strapás.
Orbán miért nem dolgozik? Mi van? Elgurult gyógyszerek? Igaz, én Fidesz-párti (sőt, közeli) vagyok. Az Orbánt személyesen ismerem, dolgoztam vele: nincs ember, kivel kevésbé szeretnék. Ha este 8-kor leülsz vele tárgyalni, hajnali 4-kor "frissen mosottan" - mint a mondás tartja - felvet új gondolatot a tárgyalás x-edik pontja alapján. Brrr.
Valóban a NAV-nak, rendőrségnek, stb. kellene nyomoznia. Jogos. Hülye a Nemzetgazdasági, h. magára vette, most jöhet a mocsok rájuk.
A bp.i BKV Fülöp-szigetekieket vesz fel buszsofőrnek. És a magyarok? (Elárulom, nincs jelentkező!) Kérek erről is egy írást!
Köszönöm a válaszodat.
(az hogy többen dolgoznak-e vagy sem nem tudom. hisz a statisztikát a kormány állítja össze. )
 
A Bumchun ügyvezető igazgatója, Kim Ho Youn csütörtökön közleményben reagált 2023 márciusa óta foglalkoztatnak harmadik országbeli munkatársakat minősített kölcsönzőcégeken keresztül a szabadságolások és betegségek miatti hiányzások miatt.
nem növekedett a megrendelések száma, így ténylegesen átmeneti létszámcsökkentésre kényszerülnek.
Az elmúlt hetekben kilépő dolgozók közül valamennyi belső alkalmazott saját elhatározásból vagy közös megegyezéssel hagyta el cégünket. A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg. A kiléptetett bérelt dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, ukrán munkatárs egyaránt szerepel

Gulyás Gergely: A magyar szabályozás kizárja a visszaélést​

(vagyis semmi sem igaz a botrányból.....ismét egy nagy semmi. )
 
Persze a magyar szabályozás. Ne nevetessen már. Itt rengetegen "okosba" tolják. Van ismerősöm, aki munkaközvetitő cégnél van és egy logisztikai központban dolgozik. Havi szinten 600 000 felett keres nettóban, de hivatalosan csak minimálbérre van bejelentve a munkaközvetítőnél és csak az után adózik a többit borítékban kapja. S ez a munkaközvetítő cég tömve van külföldiekkel is, míg egy jó évvel ezelőtt az ukránok adták a munkások javát, ma már rengeteg az ázsiai, mongolok és bangladesiek és Fülöp szigetiek, meg persze afrikaiak is. Persze a cég "vezetése" évente cserélődik, mind valóban szegény ember, akiket mikor elitéli a bíróság nem tudnak fizetni, de a valódi vezetőség ami a középszinten van sosem cserélődik. Egész biztos meglesz a megfelelő megoldás erre is, pl. szlovákiába jelentik be őket vagy hasonló.
 
Évszázadokon keresztül a fehér ember alázta az ázsiaikat.
Fordult a kocka.
Nincs itt semmi megalázás. Vagy dolgozol vagy nem.
Itt most dolgozni kell(ene).
Van akinek elég a havi 200 ezer van akinek az 500 ezer sem elég és mennek külföldre megvalósítani álmaikat.
Ha itthon maradsz akkor tenni is kell azért hogy megmaradj a munkahelyeden.
 
Látod hogy a kormánytámogatói meg sem rezdülnek bármit is tesznek.
 
Nincs itt semmi megalázás. Vagy dolgozol vagy nem.
Itt most dolgozni kell(ene).
Van akinek elég a havi 200 ezer van akinek az 500 ezer sem elég és mennek külföldre megvalósítani álmaikat.
Ha itthon maradsz akkor tenni is kell azért hogy megmaradj a munkahelyeden.
Utóbbi külföldiában sincs másképp!
A kolbászkerítés, ha valaha volt is, már rég elfogyott!
 
Semminek se fordítottak hátat.
Látom és imerem Palyácska írta
Most megint épp a kormányt védi
De mit is várhatunk.Ha az utolsó védő is elhull ott marad még a vak.
Mint rendíthetetlen ólomkatona, aki szerelmes volt a papírhercegnőbe.

Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket.
1705635362703.png

Az ólomkatona elolvadt, a papírhercegnő elhízott túlsúlyos tolvaj lett.És elvitte a kór. Talán a szégyene, hogy mi kárt csinált?
 
Utoljára módosítva:
hogy jelenleg még csak jogszabályuk sincs az általuk idehívott külföldi, a helyiek körében jellemzően közutálatnak örvendő akkuipari cégek hasonló pofátlanságainak megrendszabályozására.
Ez igaz behívják és még jogszabály sincs rá?
És még a 89-t mondták gengszterváltásnak?
Zűrzavarossága miatt (zavarosban halászás anarchiát és bűnemelkedést okoz)
 
Arra a kérdésre, hogy "mi a jó válasz?".
Amit jogszabály kifejezetten nem tilt, azt szabad.
Magyarországon a jogszabályok 2010. április 26. óta a kormány irányításával jönnek létre. Vagyis, amire van politikai akarat az megvalósul.... Amire pedig nem, ott lehet küzdeni, mint malac a jégen.
 
Utoljára módosítva:
Semminek se fordítottak hátat.
Biztos?
Teljesítették az ígéretet, több százezer magyar dolgozik több 2010 óta.
Hm. Eddig is dolgozott majd 4 millió...
2023-as őszi ksh adat szerint a munkanélküliek száma 200 ezer fele, azaz 4% fele nőtt. Ez nekem nem épp sikertörténet, ha figyelembe veszem a vissza nem térítendő milliárdokat, amiket "munkahelyteremtés"-re adtak külföldi cégeknek.
A magyar munkaerő véges,
Én abban reménykedem hogy a magyar munkaerő türelme véges.
De vegyük komolyan! Milyen hülye kormány az, amelyik 4 millió munkavállalóra 5-6 millió munkahely teremtését vállalja? Vagy ott már a matek nem fontos?
ezért kellenek az "erősen behatárolt" jogosítványú külföldiek!
Miben is behatároltak?
Itt élnek, dolgoznak. Köztünk járnak.
Hogy nem szavazhatnak? Szerintem őket ez zavarja a legkevésbé.
Ennyi! A cikk hemzseg az általánosító indulatoktól. A cég dél-koreai volt.
Igen, de ahogy itt tárgyaltuk a Continentalbol elbocsájtott magyarokat, Kínától Indiáig van még pár országból idetelepült cég, aki tojik a magyar törvényekre.
Ebből legalább kiderül, h. a kormánynak nincs mindenhol "szeme".
És füle sincs...
Hogy neghallja a panaszokat.
Ez egyetlen ügy: miért "rugdossák ki a magyarokat"? Marhaság! Miért nem ír a több százezer munkához jutottról?
Mert az utóbbi nem törvénytelen, míg az előbbi az.
Igaz, strapás.
Orbán miért nem dolgozik? Mi van? Elgurult gyógyszerek? Igaz, én Fidesz-párti (sőt, közeli) vagyok. Az Orbánt személyesen ismerem, dolgoztam vele: nincs ember, kivel kevésbé szeretnék. Ha este 8-kor leülsz vele tárgyalni, hajnali 4-kor "frissen mosottan" - mint a mondás tartja - felvet új gondolatot a tárgyalás x-edik pontja alapján. Brrr.
Részvétem.
Valóban a NAV-nak, rendőrségnek, stb. kellene nyomoznia. Jogos. Hülye a Nemzetgazdasági, h. magára vette, most jöhet a mocsok rájuk.
Te szidod a fideszes vezetésű minisztériumot?
A bp.i BKV Fülöp-szigetekieket vesz fel buszsofőrnek. És a magyarok?
Budapestre koncentrálódik a munkahelyek kb 40%-a. (Több is, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az összes rendőr, katona... oda adózik, mivel BM, HM a munkaltatoja.)
Ebból fakadólag picit több a munkavallalói lehetőség mint Salgótarjánban, de barhol másutt az országban.
Szóval ne vegyük már egy kalap alá a kivéreztetett BKV-t egy akkugyárral.
(Elárulom, nincs jelentkező!) Kérek erről is egy írást!
Kérd meg erre "Bajerr Zsóti"-t!
 
Menjunk sorba:
Mai hir, hogy a kormany eleg kemeny hatarozatot hozott.
"2024-ben 65 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát,
És? Egyrészt eddig miért is nem tette? (Ha Magyarországra jössz, nem veheted el...)
Másrészt mi van, ha a "kijáró emberek" elérik, hogy letelepedési engedélyt kapjanak?
továbbá meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár."
Újfent az előbbi kérdés.
A masik dolog:
Eddig ketszer voltam olyan helyzetben, hogy kopogtatott a munkanelkuliség! Az aki meg nem volt ilyen szituacioban, max azt tegeti amit itt. Beszel, és partallasatol fuggoen vagy szidja vagy mentegeti a kormanyt.
A ket eset ket kormany alatt volt. Az egyik az elso Orban kormany, a masik a szocialista kormanyzas alatt.
Az egyiket sikerult kivedenunk, De az is egy ember szamara nehezen elviselheto szitu volt! Honapokopn át abban a tudatban elni, hogy el kell tartani a csaladomat, de nem lesz mibol orjito!
Akkoriban bucsu8jaras volt a cegnel! Allamtitkarok, szakertok jottek mentek! Folyamatosan probaltak olyan vallalati vezetoket odahozni, akikkel esetleg megegyezésre juthattunk, ok mukodtettek volna tovabb az uzemet.
Most akkor munkanélküli lettél vagy sem? Nem vilagos.
Politikai vitak folytak, probaltuk elmagyarazni miniszteriumi vezetoknek, hogy az6 akkor tartosan felulertekelt forint mennyire hatranyosan érint bennuhnket!(ha 270 ft egy euro, akkor a zomeben exportra termelo vallalatnak ebbol a penzbol kell gazdalkodnia! bert fizetni, alapanyagot, energiat venni, adot fizetni!! Ha az euro 320 ft lett volna akkor 50 ft-al tobbol lehetett volna euronkent gazdalkodni, ami mar eleg!)
Ha jól emlékszem programozó voltál, vagy ez még előtte volt?
Az 50 Ft+ mire kellett volna? (Gondolom nem bérre.)
Raadasul a szlovak konkurens olcsobb tudott lenni! Nem otthon Kassan,m hanem Bp-en a kirendeltségénel. Mig az anyavallalat 88,000 ft-ert adta a termeket tonnankent, addig a pesti lerakata 81.000 ft-ért!!! Hiaba kertunk nagyobb odafigyelest a VAM-nal, és azt hogy ne engedjek a szlovakoknak allami tamogatassal eladni nalunk a termnekeoket, nem foglalkoztak erdemben vele :(

.
Talán nem a vámosokat kellwtt vilna megjeresni, hanem az illetejes minisztériumot (hogy támogassa a terméjet a szlovákhoz hasonló módon.)

Ezekkel csak azt szeretnem mondani, hogy egy olyan helyzet ahol emberek munkaja, megélhetése a tét, soha nem egyszeru! Nagyon sok munka kellett hozza, hogy ki tudjunk maszni a helyzetbol!

A masodik eset mar nem volt ilyen szerencses, akkor 1 évig segedmunkaskent kellett dolgozno, egy acs mellett hiaba vagyok programopzo! A gyerekek abban a korban voltak, amikor nem volt lehetoseg arra, hogy mashol probaljam meg.
Idegolo az a helyzet, mikor varsz varsz...
Nem tudom mennyire specifikza a programozói tudásod. Én, nem szamámitva az egyetemi éveket, úgy 40 eve vagyok kapcsolatban az infirmatikával, de nem igazan emlekszem olyanra, hogy programozo ne kellett volna. Felteszem csak a lakókörnyezetedben fogadtál volna el munkajavaslatot.
De a megoldas sosem az, hogy az ember forumokon veri a nyalat. Az csak potcselekves!
A munkahely kerwsésre nem is, de a fáradtgőz kiengedesére, regenerálódásra, annal inkább.
A konkret ugyrol tudni kell, hogy Salgotarjan egyike a rendszerváltás nagy veszteseinek!
Ahogy Borsod é Szabolcs megyek is kompletten. s
A banyak a '90-es években bezártak. A hengermu felszamolas ala kerult. Az uveggyar bezart.
Ezrek kerultek az utcara! Starjannak minden munkahely fontos ma!
60 embert elbocsajtottak, de a cegnek nagyjabol 400 dolgozoja van.
Az a cégvezetés magánügye, hogy hany dolgozót tud/akar alkalmazni.
Az viszont már korántsem, hogy a profitmaximalizálás érdekében magyarokat bocsájt el és külföldieket vesz fel helyettük.
Nem ismerem a konkretumokatm de valoszinu ez indokolta a támogatást!
60 ember nagyon sok! Egy is az ha kilatastalan helyzetbe kerul! De ha ez az ára tobb mint 300 munkahely megtartasanak, akkor valakiknek ezt a keseru dontest is meg kell hozni!
A munkavállalói létszám nem változott.
Talán el kellett volna olvasni az első mondatot:
"egy dél-koreai cég vietnámi dolgozókra cserélte magyar munkavállalóit"
 
És? Egyrészt eddig miért is nem tette? (Ha Magyarországra jössz, nem veheted el...)
Másrészt mi van, ha a "kijáró emberek" elérik, hogy letelepedési engedélyt kapjanak?

Újfent az előbbi kérdés.

Most akkor munkanélküli lettél vagy sem? Nem vilagos.

Ha jól emlékszem programozó voltál, vagy ez még előtte volt?
Az 50 Ft+ mire kellett volna? (Gondolom nem bérre.)

Talán nem a vámosokat kellwtt vilna megjeresni, hanem az illetejes minisztériumot (hogy támogassa a terméjet a szlovákhoz hasonló módon.)

Nem tudom mennyire specifikza a programozói tudásod. Én, nem szamámitva az egyetemi éveket, úgy 40 eve vagyok kapcsolatban az infirmatikával, de nem igazan emlekszem olyanra, hogy programozo ne kellett volna. Felteszem csak a lakókörnyezetedben fogadtál volna el munkajavaslatot.

A munkahely kerwsésre nem is, de a fáradtgőz kiengedesére, regenerálódásra, annal inkább.

Ahogy Borsod é Szabolcs megyek is kompletten. s

Az a cégvezetés magánügye, hogy hany dolgozót tud/akar alkalmazni.
Az viszont már korántsem, hogy a profitmaximalizálás érdekében magyarokat bocsájt el és külföldieket vesz fel helyettük.

A munkavállalói létszám nem változott.
Talán el kellett volna olvasni az első mondatot:
"egy dél-koreai cég vietnámi dolgozókra cserélte magyar munkavállalóit"
Leegyszerusitve:
Ket felszamolasi helyzetben lévo vallalat.
Egyszer sikerult kivédeni, a masiknal nem.
1 évig nem a szakmaban dolgoztam hanem egy maszeknel segedmunkaskent.

A programozoi melo ment volna Bp-en, Gyorben, de ket kicsi gyerek mellett nekem a csalad volt az opcio! Kulfold pedig kulonosen nem, hiaba ajanlotta egy regi gyerekkori baratom, aki egy svajci cegnel dolgozott sap programozokent :(

Nem panaszkent irtam, hanem tenykent! 1 év utan ahogy lehetosegem lett rá ujra ezt csinaltam.
Addig meg maradt a gerenda meg palacipelés a létrán, es het vegeken a melo az ugyfeleknel, akikhez mar evek ota jartam kis rendszereket, gepeket karbantartani!

Aztan kerded a péusz 50 ft mire kellett volna.
Nagyjabol euronkent 20-30 ft kellett volna meg ahhoz, hogy 0-ra jojjon ki a ceg, a maradek pedig egy minimalis eredmenyt jelenthetett volna.
Ha ebben az iparágban kicsit otthon lennel tudnad, hogy a montanunioval valo megallapodas utan a volt szocialista orszagokban mnegszuntettek az állami támogatast vas és acelipari termekekre! Ennek ellenere a szlovak és a lengyel állam tovabbra is dotalta az exportkent eladott acelt.
Csak egy egyszeru trukk amiert hiaba szoltunk:
Hengerelt árut hagyomanyos profilt csak kvota alapján lehetett behozni az orszagba.
A szlovak termek viszont az europrofil alapjan lett behozva. Annyi a kulonbseg, hogy a hagyomanyosnal iveltek a sarkok, az europrofilok eseten pedig derekszoguek(bonyolultabb a hengerles)
Csak ez a vamot nem érdekelte, a valaszuk annyi volt, hogy nem jarhatnak a vamosok dererkszoggel.
Hat valoban nem. Csak az a 350 ember jarhat jovedelem nelkul, mert ugy egyszerubb, mivel felszamoltak a ceget :(

Ujra azt irom le, csak most mar egyertelmubben: munkanelkulive valni szornyu allapot! Ha a valaszodbol azt lehetett volna kierezni, hogy ezt emiatt, és nem egy egyszeru politikai cél érderkében irod le, egy szot sem irnek rá!
De nem azt éreztem :(
 
Szóval ne vegyük már egy kalap alá a kivéreztetett BKV-t egy akkugyárral.

Kérd meg erre "Bajerr Zsóti"-t!
Nem szidom a minisztériumot, bírálom. Mert demokrácia van. Minden hivatalnak van egy "önjárása", Timbuktuban is, bizonyítandó, h. léteznek. Itt ezt éreztem, s eltérően sok mástól, nem vagyok agymosott (Fidesz-)hívő. Sem senkié.
Ha nem lop el Karácsony Geri 200 milliárdot Bp.-en (plusz Lánchíd 5 md.-ot, írtam, de törölték), még jobb lenne a helyzet: s ki véreztette ki a BKV-t? Ember, Tarlós adósság nélkül adta át!!! HOL A PÉNZEM BP.-IKÉNT?
Pont ennek a kormánynak van füle: pokoli gyorsan reagálnak, pl. internetadó elleni tüntetés anno, tanárfizetés, COVID-gyógyszerbeszerzés, magyarok kirúgása (túlreagálás szerintem változatlanul), nyugdíjemelés (naná, kevés, de nyomják), CSOK, 400 ezer új munkahely (asszem zömmel épp vidéken), lakáskölcsönügy... Szerintem pont ez idegesíti legjobban a ballibet. Hehe.
Cégek tojnak a törvényeinkre: ballib vezette rendszerváltástól bűzlik a hal (ehhez szoktatták őket): ha egy magyar Angliában benzinkutas, engedélyekre van szüksége. Tudomásom szerint egy németnek nincs, már évekkel ezelőtt téma volt ez, milyen (engedély-) alapon dolgoznak német-francia-osztrákok-amik az itteni cégeiknél?
Bayernek köze? (Talán több, mint Juhásznak, ezen gondolkodni fogok.)
 
Anglia mar nem Eus orszag a tobbi igen amit felsoroltal.. evtizedekbe merheto az Orban vezetese, kar a balib-re vonatkoznod.
Ilyen lopas soha enm volt Mo-on Orban Tiborc Mrdxsros stb
Ennyi kidobott penz se amit elveszit az orszag Orban miatt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,230
Üzenet
4,820,274
Tagok
616,744
Legújabb tagunk
Sirokiné Haisza Zsuzsa
Oldal tetejére