Hírek Amerikai választás: közel 11 milliárd dollárt égettek el politikai reklámokra

Megközelítette a tizenegy milliárd dollárt (kerekítve 4,2 billió forint) a 2024-es amerikai elnökválasztás teljes kampányreklám-költése – derül ki az amerikai politikai reklámok figyelésével foglalkozó AdImpact szombaton kiadott összegzéséből.

Kamala Harris
, illetve előtte Joe Biden kampányreklámjainak értéke 880 millió dollár volt, míg Donald Trump teljes elnökválasztási kampánya során ennek kevesebb mint felét, 425 millió dollárt fordítottak hirdetésekre.
A demokrata párti elnökjelölti kampányra külső szervezetek további 1,8 milliárd dollárt költöttek, míg a republikánus választási hadjáratra 1,4 milliárd dollárt fordítottak a párthoz tartozó külső csoportok.

Az elnökválasztással egy időben tartott kongresszusi választáson a felsőház, azaz a szenátus 33 tagjának megválasztását összesen 2,6 milliárd dollár értékű kampányhirdetés kísérte, amiből 1,4 milliárd dollárt a demokrata, míg 1,2 milliárdot a republikánus jelöltekre költötték a pártok, illetve kapcsolódó szervezetek.
A legdrágább szenátusi verseny Ohio állam szenátori pozíciójáért zajlott, ami 538 millió dollárba került, és a republikánus jelölt, Bernie Moreno győzelmét hozta a 6 éven keresztül hivatalban lévő demokrata Sherod Brown-nal szemben.

A Kongresszus alsóházának, a képviselőház 435 tagjának megválasztásáért a két párt jelöltjei összesen 1,7 milliárd dollárnyi reklámot tettek közzé, amiből 940 millió dollár a Demokrata Párt és szervezetei, míg 760 millió a Republikánus Párt, vagy pártokhoz közel álló külső szervezetek kasszáját terhelte.
A 2024-es amerikai választásokon számos térségben tartottak helyi választásokat különböző pozíciókra, amelyek reklám-költségvetése összesen 2,9 milliárd dollár volt. A legtöbbet, 122 milliót Floridában, a marihuána fogyasztásának legalizálásáról szóló népszavazás kampányára költötték a kezdeményezés támogatói és ellenzői.

(MTI)

1731231015775.jpeg
 
Ennek a topicnak a cime:

Amerikai választás: közel 11 milliárd dollárt égettek el politikai reklámokra​

Elnézést amiért a temarol irtam!
Azon kívül, amire reagáltam - Te keverted bele Magyarországot - itt egy másik:
1731421351416.png

Ahol szintén te hoztad elő, hogy mindenki korrupt, tehát nehogy bárki azt higgye, hogy csak itt történnek ilyennek, mert lám-lám, ott is.

Csakhogy ez nem mentség arra, hogy a Fideszre szavazók tinennégy éve egy tolvajt tartanak hatalomban.
 
Kennedy lesz az eü miniszter :rohog:
Betojok.
Igaz, annyira érthet hozzá, mint Pinyő.
De az is tetszik, hogy Musk fogja leépíteni (átszervezni, mondják arrafelé) az amerikai közigazgatást! Mire rájön, hogy a közigazgatás kicsit más, mint egy kézivezérelt magáncég, addigra lesz ott zűr meg zavar.
 
Hasonló okok miatt bukott meg egy gyáros svájci politikus mint
miniszter 2007-ben.
A Kormány és a parlament nem úgy működött mint a gyára, ahol remegtek tőle.
Saját pártja "puccsolta" ki a kormányból.
 
Hasonló okok miatt bukott meg egy gyáros svájci politikus mint
miniszter 2007-ben.
A Kormány és a parlament nem úgy működött mint a gyára, ahol remegtek tőle.
Saját pártja "puccsolta" ki a kormányból.
Na nem irigylem a gringókat.
Ha nem lesz kötelező oltás.... BCG, DTA, IPV, Hib., PCV-13, Varicella, MMR (most néztem utána, nálunk ezek a kötelezők, nem tudom, az USA-ban hogy van....?), abból jó kis katyvasz lehet.
 
Na ez aztán nem semmi!!

Schmidt Mária szerint Magyarország most először van abban a helyzetben, hogy a miniszterelnöke jó személyes viszonyban van az USA első számú vezetőjével. Valószínűnek tartja, hogy Trump a térséggel kapcsolatos ügyekben meg fogja kérdezni Orbán Viktort, és számos ügyben kikéri majd a véleményét.

És Trump tud már erről?
 
Itt nem az a lényeg hogy Trump tud-e róla hanem az hogy a szavazóbázisuk (fidesz) tud-e róla!!!
 
Na ez aztán nem semmi!!

Schmidt Mária szerint Magyarország most először van abban a helyzetben, hogy a miniszterelnöke jó személyes viszonyban van az USA első számú vezetőjével. Valószínűnek tartja, hogy Trump a térséggel kapcsolatos ügyekben meg fogja kérdezni Orbán Viktort, és számos ügyben kikéri majd a véleményét.

És Trump tud már erről?
Elefánt, hallod hogy dübörgünk? :rohog:
 
Az vitathatatlan, hogy Orbán a mostani választásban is szóba került Trump által pozitív tálalásban. Orbán az aki már az első ciklusa előtt először mellette tört kopját még Tusványoson. Trumpnak most megvan mindenhol a többsége, hogy akár támogassa is Orbánt és ez alatt azt értem, hogy egy Orbánnal rokonszenvező nagykövetet küld és elzár minden pénzcsapot amit az amerikai állam ad a magyar ellenzéki és sajtóköröknek. Ez neki semmibe sem kerül. Vagy akár egy 26-os Trump látiogatás is szóba kerülhet, lehetőleg a kampány időszak környékén.
Mindenesetre az dönt, hogy kb. kövi év közepéig mennyire tudja berugni a gazdaság jelentősen köhögő motorját Orbán csapata. Ha lesz pénz és osztogatás, lehet nem 2/3-al de nyerhet Orbán. Igazi kihívója most nem Gyurcsány lesz jó eséllyel. A Tiszán kívül talán a DK ás a Mi Hazánk rúg majd labdába.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,183
Üzenet
5,046,140
Tagok
630,349
Legújabb tagunk
Keypadawgn
Oldal tetejére