Auto verseny F1

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamilton arogáns hááááááááát, ez nemigaz, az összes forumba csak azt olvasom hogy Alonso mindig is arrogáns volt, és azt képzelte magáról, hogy ő szarta a spanyolviaszt ami tökéletesen igaz rá.
Ráadásul egy rohadt csaló ugyhogy hiába lesz akár 10 szer világbajnok ö már lejáratta magát sok embernél.
Nelsinho édesapja, a háromszoros bajnok az AS-nek korábban azt állította, hogy Alonso is be volt avatva a tervekbe. "Tudott ő mindenről. Aki a tizenötödik helyről indul, az nem fog keveset tankolni az autójába, mert azzal legfeljebb három-négy autót tud megelőzni a rajtnál, aztán visszaesik oda, ahol előtte volt. Az ilyen stratégiának semmi értelme."
Alonso ezek után egy nagy 0 bármit is csinál innentöl.
 

sverkos

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamilton arogáns hááááááááát, ez nemigaz, az összes forumba csak azt olvasom hogy Alonso mindig is arrogáns volt, és azt képzelte magáról, hogy ő szarta a spanyolviaszt ami tökéletesen igaz rá.
Ráadásul egy rohadt csaló ugyhogy hiába lesz akár 10 szer világbajnok ö már lejáratta magát sok embernél.
Nelsinho édesapja, a háromszoros bajnok az AS-nek korábban azt állította, hogy Alonso is be volt avatva a tervekbe. "Tudott ő mindenről. Aki a tizenötödik helyről indul, az nem fog keveset tankolni az autójába, mert azzal legfeljebb három-négy autót tud megelőzni a rajtnál, aztán visszaesik oda, ahol előtte volt. Az ilyen stratégiának semmi értelme."
Alonso ezek után egy nagy 0 bármit is csinál innentöl.

Alonsonak nagy az arca és beképzelt (sztem is arrogáns, de Hamilton viszont nagyon :p) ezt mind látni... Ezért nem szeretem egyiket sem. Schumacher is csalt, Alonso is... egy kutya :p Ezért nálam Kubica nyerő pláne azóta amióta a Hungaroringen volt szerencsém a lengyelekkel végig izgulni egy versenyt. Felejthetetlen... Raikkönenről mit tudni? nálam a legutolsó hír, hogy rallyzni megy egy évre... ez mennyire igaz?
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Kimi Räikkönen generálja a nézőket

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen azzal, hogy Citroen junior rali-csapatához szerződött, hatalmas tömegeket mozgat meg.
Bajban lehetnek azok a nézők akik élőben szeretnék látni Raikkönen wrc-s bemutatkozását az Arctic Rallyn, a médiaérdeklődés miatt megteltek a szállodák Rovaniemi közelében.
A pletykák szerint Robert Kubica (Renault F1) és Heikki Kovalainen (Lotus F1) is menni szeretne.
"Soha nem volt még ekkora érdeklõdés a verseny ezen szakaszában." -nyilatkozta az Arctic Rally marketing igazgatója, Heikki Poranen. "Ha 200 riporter érkezik a világból és mindannyian lefoglalnak egy szobát, akkor oda kell adnunk az összeset."
Poranen nem kerülhette el, hogy véleményt nyilvánítson Kimi teljesítményérõl, de szépen hárított. "Elõször szeretném látni, mire megy a pénteki elsõ három szakaszon, utána én is szívesen állást foglalok. Senkit sem szabad idõ elõtt megítélni."
Poranen azt nem tudta megerõsíteni, hogy más F1-es sztárok is részt vesznek futamukon. "Korábban olvasható volt, hogy Kubica szívesen kipróbálná magát a versenyen, de vajon van a Renault-nak van havas ralira való autója?"
Ha beigazolódnak a híresztelések, akkor akár egy féltucat F1-es pilóta is rajthoz állhat január végén Rovaniemiben, Raikkönen mellett Kubica és Kovalainen is érdkelõdik, de a versenyen már korábban rajthoz álltak is feltûnhetnek, ne lepõdjünk meg. ha a nevezési listán találkozunk Mikka Hakkinen, Mika Salo, JJ Lehto vagy Keke Rosberg nevével.
 

digo01

Állandó Tag
Állandó Tag
Soha nem tudtam végignézni egy versenyt sem.Több tucatnyi körön keresztül köröznek körbe körbe.Engem nem köt le.
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Hamilton az egy kis senki. És miért tudta ?? Gondolkozz már el rajta.
Alonsonak jó volt a verdája ?? Kurvára nem. Akkor ?? Mégis, hogy nyerjen ??

Válaszok:

Hamilton az egy kis senki - Akkor minek irkálsz rólla,ha egy senki:mad:

És miért tudta ? - Azért mert jó pilóta, ugyanis rossz pilota meggyőzödésem nem nyer VB címet.:p

Alonsonak jó volt a verdája? - Igen, ugyanis egyforma autóba versenyeztek a mercinél és akkor is megverte.:o

Hozzáteszem a 2 versenyző nem a szivemcsücske, de amúgy nemfogok vitatkozni hsz gyüjtökkel;)
 

Don Norberto

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága barátom amikor a mercinél volt , ott csaltak. Alonsot el akarták tűnttetni. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem e rosszabb volt a kocsija. Ahogy Hamilton oda került , rögtön mindenki nyalta a picsáját. Emlékszek arra is, hogy a Hamilton kölök apja, meg ő maga is. letámadta a Merci főnékét. Szal ők egy köcsögök, mindig azok is lesznek.

Amúgy ha annyira izé vagy. Adjál egy aútót és legyőzöm az egész forma 1-es bandát :D Simán szarrá vernék mindenkit :D
Ha nem hiszed el, fizesd le , hogy indulhassak. Aztán meglátnád, hogy mi lenne :) hehe :D
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Drága barátom amikor a mercinél volt , ott csaltak. Alonsot el akarták tűnttetni. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem e rosszabb volt a kocsija. Ahogy Hamilton oda került , rögtön mindenki nyalta a picsáját. Emlékszek arra is, hogy a Hamilton kölök apja, meg ő maga is. letámadta a Merci főnékét. Szal ők egy köcsögök, mindig azok is lesznek.

Amúgy ha annyira izé vagy. Adjál egy aútót és legyőzöm az egész forma 1-es bandát :D Simán szarrá vernék mindenkit :D
Ha nem hiszed el, fizesd le , hogy indulhassak. Aztán meglátnád, hogy mi lenne :) hehe :D


Alonsó is benne volt a lopásba a mercinél ahogyan most is a direkt balesetnél.
Alonsó egy retkes büdös csaló, ugyhogy erröl ennyit.
Sajnos aki sportba csal hogy elörebb jusson az nállam elvan temetve.:!::grin:
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Ferrari: Schumacher visszatér az F-1-be!

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke pénteki nyilatkozatában szinte biztosra vette, hogy korábbi pilótájuk, Michael Schumacher visszatér a Formula-1-es világbajnoki sorozatba, mégpedig a Mercedes versenyzőjeként.

„Felhívott és elmondta, hogy nagyon, nagyon nagy az esélye annak, hogy jövőre a Mercedes versenyzője lesz" – árulta el az autosport.com kérdésére az elöljáró.

„Mindenesetre még nem vehetjük készpénznek szereplését, de pénteken reggel így fogalmazott nekem" – tette hozzá az elnök, majd a Ferrari hivatalos oldalán a következő mondatokkal folytatta:

„Az igazi Schumacher, akit én ismerek mindig a Ferrari családjával marad, de van egy rá tökéletesen hasonlító „ikertestvére", aki a Mercedesszel való visszatérésről álmodik."

„Ezt a személyiségét nem ismerem, de nyilvánvaló, mi nem tudunk számára lehetőséget biztosítani. Két fiatal pilótánk, Felipe Massa és Fernando Alonso már bevetésre készen várja a 2010-es esztendőt."

Schumi visszatérése a nyár közepe óta ad témát a médiának és a sportág szerelmeseinek. Augusztusban úgy tűnt, a hétszeres világbajnok helyettesíti a Hungaroringen súlyos sérülést szenvedett Felipe Massát, de rövid időn belül kiderült, év eleji nyaksérülése nem jött tökéletesen rendbe.
 

kozmarobi

Új tag
Én személy szerint nem örülök Schumi visszatérésének. Elismerem nagy tehetség de nem tartom zseninek mint Jim Clark vagy Senna. Sokszor volt szerencséje is meghát a ferrári lobbiról ne is beszéljünk. De a 7 vb cím mögött kemény munkája van neki. Szerintem a csúcson kell abbahagyni és innen már csak lefele fog vezetni neki az út.
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Én személy szerint nem örülök Schumi visszatérésének. Elismerem nagy tehetség de nem tartom zseninek mint Jim Clark vagy Senna. Sokszor volt szerencséje is meghát a ferrári lobbiról ne is beszéljünk. De a 7 vb cím mögött kemény munkája van neki. Szerintem a csúcson kell abbahagyni és innen már csak lefele fog vezetni neki az út.


Elismerem nagy tehetség? Tehetségeket nem 40 évesen fedezik fel 7 VB cimmel hsz gyűjtő bartom:D
 

Shevchenko

Állandó Tag
Állandó Tag
Schumi: Harcban leszünk a vb-címért!

0_4.jpg



http://sporthirado.hu/kepgaleria.php?galeriaid=0
A sporttörténelem egyik legnagyobb visszatérésének lehetünk tanúi jövőre: újra Formula-1-es pilóta lesz a hétszeres világbajnok Michael Schumacher! A Bild német napilap kedd este közölte, hogy a 40 éves legenda egy éves, hét millió eurós szerződést írt alá a Mercedes GP angliai központjában. A brit közszolgálati médium, a BBC is így tudta, az istálló szerda dél körül jelentette be hivatalosan Schumi szerződtetését.
Michael Schumacher egy hónapos tárgyalás után írta alá új, egy idényre szóló kontraktusát a Mercedesnél a csapat angliai központjában, Brackley-ben - értesült a Bild. A BBC hozzáteszi, teljesítményétől függhet majd, hosszabbítanak-e vele.
Schumi ezzel hatalmas örömöt okozott szülőhazájában, színnémet csapatban versenyez, Mercedesben, s a honfitárs Nico Rosberg lesz a társa. Nem mellesleg együtt dolgozhat a Benetton és Ferrari korábbi sikerkovácsával, a csapatfőnök Ross Brawnnal, aki mindahét címénél "mentora" volt.
Nyolcvan nap múlva, március közepén ismét GP-n láthatjuk az Ezüst Nyilak versenyautójában a sztárt, aki januárban kezdheti meg a teszteléseket.
Schumi visszatérése a nyár közepe óta adott témát a médiának és a sportág szerelmeseinek. Augusztusban úgy tűnt, ő helyettesítheti a Hungaroringen súlyos sérülést szenvedett Felipe Massát a Ferrarinál, de rövid időn belül kiderült, év eleji nyaksérülése nem jött tökéletesen rendbe.
Hasonlóan szenzációs comebackre 1982 óta nem volt példa az F-1-ben, akkor Niki Lauda két év szünet után mondott igent a McLarennek, s nem is adta alább a világbajnoki címnél, 1984-ben, 33 évesen megnyerte a sorozatot. Vajon képes lehet erre Schumacher?
Minden idők legidősebb világbajnoka az argentin Juan Manuel Fangio, aki a száguldó cirkusz hőskorában 46 esztendősen szerezte meg ötödik trófeáját, mielőtt visszavonult volna.
SCHUMI: HARCBAN LESZÜNK A VB-CÍMÉRT!

A Mercedes szakmailag és emberileg is egy új, nagyszerű kihívást jelent számomra. Új fejezet nyílik autóversenyzői pályafutásomban, nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak régi barátommal, Ross Brawnnal, és a régi társakkal azokból az időkből, amikor még a Mercedes junior programjában vettem részt. Meg vagyok győződve arról, hogy harcban leszünk a világbajnoki címért, már nagyon visszavágyom a versenypályára. Részemről ezzel a kötelékkel zárul be a kör, hiszen köszönettel tartozom a Mercedesnek, hogy oly sok éven át támogatott ifjú versenyzőként, remélem, valamit törlesztek a számlámból."
 

hondacivic0

Állandó Tag
Állandó Tag
A versenynek jót tesz , hogy visszatér Schumacher. Most már lesz annyi vb címre esélyes pilóta , hogy lassan Dunát lehet velük rekeszteni. A technika majd szelektál közöttük.
 

konyveslajos

Állandó Tag
Állandó Tag
Elsőre nekem is az volt a véleményem, hogy miért kell most visszatérnie... De átgondoltam. Azt hittem, hogy majd jönnek az új, hozzá hasonló tehetségek. De sajnos ez nem így történt. Remélem megkavarja ezt az állóvizet.
 
Oldal tetejére