Hírek Az amerikai hadsereg az 50-es években a kanadaiakkal gyártatott repülő csészealjakat

A repülő csészealj a klasszikus ufóirodalom igazi ikonja, a fénykorát az 1950-es években élte, amikor gyakorlatilag minden scifi-filmben, képregényben és könyvborítón ilyen formában köszöntek vissza az idegen civilizációk űrhajói.

Hogy, hogy nem, ebben az időszakban látványosan megugrott az amerikai ufóészlelések száma is, és ezeknek a legtöbbje pontosan ilyen, tányér formájú járművet írt le, a korong közepén opcionálisan kis buborékszerű pilótafülkével.

További kapcsolódó érdekesség, hogy az amerikai hadseregnek ekkoriban valóban voltak igazi, működő repülőcsészealj-prototípusai, közel egy évtizeden át fejlesztették őket, míg rá nem jöttek, hogy az egész dizájn egy technológiai-aerodinamikai zsákutca.

A titkos katonai projekt kódneve Silver Bug, azaz ezüstbogár volt, az elkészült jármű pedig az Avro Canada VZ-9 Avrocar nevet kapta. A Canada kitétel nem véletlenül került bele, ugyanis a repülő csészealjat az amerikai légierő finanszírozása mellett egy kanadai cég, az Avro fejlesztette és építette. Ez a ma már rég megszűnt és elfeledett repülőgyártó a maga korában a Boeinggel volt összemérhető, 50 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, Kanada harmadik legnagyobb cége volt, de világszinten is belefért a top100-ba. Itt dolgozott az 50-es évek elején a legendás brit repülőtervező mérnök, Jack Frost, aki korábban az angolok első szuperszonikus gépeit tervezte, illetve a VTOL (függőleges felszállásra és landolásra képes repülőgép) technológia kifejlesztésének egyik úttörője volt. Frostnak volt egy csapata a cégen belül, egy külön titkos hangárral, ahol a legvadabb ötleteikkel kísérleteztek az Avro legkreatívabb mérnökei.

1953-ban az amerikai védelmi minisztériumból érkezett egy küldöttség az Avróhoz, lehetséges együttműködésekről tárgyalni. Az amerikai állam, mint megrendelő, a leggazdagabb és ebből adódóan a legeslegfontosabb potenciális partner minden nyugati repülőgépgyártó számára – a Boeingnek például a bevételei közel harmadát amerikai állami szerződések adják –, így az Avrónál is mindent bevetettek, hogy lenyűgözzék a Pentagonból jött látogatókat. Többek között Frost is bemutatta nekik a kísérleti technológiákat, amikkel az SPG (Special Projects Group) nevű csapata előállt. Az amerikaiak egy olyan tervrajzra haraptak rá, ami egy korong alakú, helyből fel- és leszálló, hangsebesség felett repülőszerkezetet vázolt fel, és mivel csak papíron létezett, még az SPG-n belül sem volt fogalma senkinek arról, hogy mennyire életképes az ötlet. A Pentagon azonban imádta, és hamarosan nem csak a projekt, de az egész SPG-csapat finanszírozását átvállalta, és leszerződött a kanadaiakkal, hogy fejlesszenek és építsenek az amerikai légierő számára repülő csészealjat.

A repülő csészealj működése az úgynevezett Coanda-effekten alapult, ez egy áramlástani megfigyelés, ami azt mondja ki, hogy a környezetéhez képest nagy sebességgel mozgó gáz vagy folyadék követi a felületet, ami mellett halad. Oké, ez egy kicsit elvont, nézzünk egy gyakorlati példát: ha egy kanalat a homorú felével a csap alá tartunk, az el fogja téríteni a vízsugarat, holott azt várná az ember, hogy szép függőlegesen kéne lefolynia a víznek, miután a felület legkiemelkedőbb pontját elérte. Ez a gyakorlatban olyasmikre jó, mint például a Forma–1-ben az autók tapadását növelő trükkök. Frost ezt a jelenséget használta volna ki, hat sugárhajtóművet tervezett a tányér formájú gépre, amelyeknek a légáramlatait a föld felé irányítva emelkedett volna a levegőbe a szerkezet.

Az első, kicsinyített modelleknél még biztatók voltak a kísérletek, de amint élesbe fordult a fejlesztés, kiderült, hogy a csészealjak rettentő instabilak, a hajtóművek túlmelegednek, és egyszerűen nem tudnak annyi teljesítményt leadni, amennyi egy rendes repülőgéphez illik. Két prototípus érte el azt az állapotot, hogy valóban a levegőbe emelkedjenek, az első tesztrepülésre 1959-ben került sor. Nem volt túl látványos: a Spade névre keresztelt kísérleti jármű nagyjából egy méter magasságban tudott lebegni, és 50 km/h sebességet ért el vízszintesen. Nagyjából úgy mozgott, mint Luke Skywalker légpárnás siklója a Tatuinon a Star Warsban, csak sokkal lassabban (ha bárkit is érdekel, az a hivatalos Star Wars-kánon szerint 250-es végsebességre volt képes).

Az Avrocar projektet végül 1961-ben kaszálták el, amikor már nyilvánvaló volt, hogy zsákutca az egész technológia, és helikopterrel sokkal egyszerűbben lehet azt megoldani, amire a repülő csészealjat tervezték. A két elkészült prototípusból az egyik ma az amerikai légierő ohiói hadtörténeti múzeumában van kiállítva, a másik sorsáról nem tudni. A fejlesztési dokumentációt pár éve feloldották a titkosítás alól, így most meg is lehet nézni a korabeli videókat a tesztekről:



Hanula Zsolt

repulocseszealj.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

keresztúr wrote on Maxell Miklós's profile.
Szia, ez a régi könyv 1994-es, ha érdekel, innen le lehet tölteni:
Iren84 wrote on usakriszta's profile.
Szia! Bocsika a zavarásért. :) Olyan kérdésem lenne hogy megvan még esetlega Zóna Fun 2 dvd-d? Sajnos a linkek közül már csak 1 müködött. :) Köszi szépen. Ici
joesea wrote on kevidiak's profile.
Helló!
Butcher - Fehér éjjel (Dresden akták 09) nincs meg véletlenül ebookban?
Köszönöm!
Joe
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönet minden fordításodért. Csodálatos. Nemrégiben felfedeztem egy oldalt ahol is sok sok könyv magtalálható ( angolul). Christine Feehan több sorozata is. Szerintem sokakat érdekelhet. A Kárpátok vámpírjai 35 rész is fent van. címe Sötét tarot. Sandu és Adalasia története.

Statisztikák

Témák
37,180
Üzenet
4,558,866
Tagok
600,506
Legújabb tagunk
hesterohara
Oldal tetejére