Hírek Az angol parlamentben annyian drogoznak, hogy keresőkutyákat kell alkalmazni

Drogkereső kutyák lehetnek a brit parlament legújabb alkalmazottai, hogy így fogják vissza a droghasználatot az épületben. A Sunday Times által végzett vizsgálat ugyanis tizenkét helyszínt tesztelt a Westminster palotában és a szomszédos Porticullis House-ban A osztályú drogokra (ez a brit parlament által legveszélyesebbnek tartott kategória: kokain, heroin, ecstasy, metadon stb.), és ebből tizenegynél megtalálták ezek nyomait .

Köztük volt az a mosdó is, ami a legközelebb esik Boris Johnson miniszterelnök, illetve Priti Patel belügyminiszter privát irodájához. Ezek a helyszínek csak parlamenti belépővel látogathatók, vagy annak a kíséretében, akihez az épületben jöttek.


A brit alsóház vezetője, Sir Lindsay Hoyle azt mondta, értesíti a rendőrséget. Charles Walker tory képviselő pedig azt mondta, robbanószerek miatt már úgyis alkalmaznak kutyákat, de most ideje szélesíteni a horizontot. Eközben Boris Johnson épp a napokban jelentette be, hogy szigorúbban fognak fellépni az A osztályú drogok használata ellen.

pa-5439320.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,523
Tagok
616,026
Legújabb tagunk
Bernadett0502
Oldal tetejére