Hírek Az Európai Unió Bírósága: Uniós kötelezettséget szegett Magyarország

Nem felel meg az uniós jognak a gyakorlat, hogy a menedékkérelmekre vonatkozó szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen lehet beadni az uniós bíróság szerint. A kormány a koronavírusra elleni védelemre hivatkozott, de a bíróság szerint éppen ezzel volt ellentétes a szabályozás.

A 2020-ban hozott új magyar szabályozás szerint nem uniós állampolgárok Magyarországon csak akkor igényelhetnének nemzetközi védelmet, ha a kérelmet Európai Unión kívüli magyar nagykövetségen nyújtják be, majd ezt követően speciális beutazási engedély birtokában léphetik csak át a magyar határt. A menedékkérelmekre vonatkozó szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen lehet beadni.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ez az ügy végződött az Európai Bíróságon.

Az uniós bíróság megállapította, hogy ezzel a szabályozással Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit.

Szerintük a feltételt a vonatkozó irányelv nem írja elő, sőt az ellentétben áll az irányelv által elvárt, a nemzetközi védelem megadására irányuló eljáráshoz való hatékony, könnyű és gyors hozzáférés biztosítására irányuló célkitűzéssel – írja a HVG.


Ezen túlmenően megfosztja azokat az embereket a menedékjog kérelmezésétől, akik harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok. Emellett szerintük a kérelmezők utaztatása miatt potenciálisan kiteszi más országok állampolgárait a fertőzés veszélyének, tehát nem alklamas a világjárvány megfékezésére.

Kéfer Ádám

1687458682378.png
 
Ezen túlmenően megfosztja azokat az embereket a menedékjog kérelmezésétől, akik harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok. Emellett szerintük a kérelmezők utaztatása miatt potenciálisan kiteszi más országok állampolgárait a fertőzés veszélyének, tehát nem alklamas a világjárvány megfékezésére.
Csak jönnek a hírek nyugatról ahol már évtizedek óta nem sikerült integrálniuk a bevándorlók egy részét.
S ezt nem akarják hogy itt is ilyen vagy hasonló esetek történjenek.
Nyomozás indult egy francia rendőr ellen, miután lelőtt egy 17 éves fiút Párizsban. Az eset óriási felháborodást keltett, a fővárosban zavargások törtek ki:
1687964111271.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok Canadahun közössége!
Egy kis segítséget szeretnék kérni!
Tanulok zongorázni, és midikkel kapcsolatosan szeretném felvenni a kapcsolatot az emberrekkel, hogy ezen fájlok elkérésére hogy működik.
Előre is köszönöm, ha valaki látja a posztot!
hola! Alguien tiene el nuevo patrón de RNata?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .
sorcier wrote on Wikkike.'s profile.
szia,ha ezt talàltad meg tölem,akkor jo helyen jàrsz. :)
A bak latin neve capricorn.

Kötés, horgolás 2018. november 13-tól

Statisztikák

Témák
37,954
Üzenet
4,755,680
Tagok
612,817
Legújabb tagunk
Sugár Kata
Oldal tetejére