Az Orbán-kormány szórja a pénzt, 500 millió forinttal támogatja a kanadai (!) magyar reformátusokat

Idén és jövőre is 250 millió forintot küld a kormány a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE). A pénzt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter küldi át az Emberi Erőforrások Minisztériumának – vette észre a friss Magyar Közlönyben a Magyar Nemzet.

A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy egy Magyar Diaszpóra Missziós Központ nevű szervezetet is hozzanak létre Torontóban.

balog_zoltan_emmi_bartos_gyula_fit_800x10000.jpg

Fotó: Emmi/Bartos Gyula

A több mint nyolcvan éve üzemelő TEMRE jó kapcsolatot ápol a kormány tagjaival: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszer 2014-ben ellátogatott templomukba, és tavaly júniusban is részt vett egy torontói istentiszteletükön, ahol

megáldott egy székely zászlót,

2017 augusztusában pedig nem más, mint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette a gyülekezet tagjait.

A felek annyira egymásra vannak cuppanva, az egyház Facebook-oldalára a torontói magyar főkonzulátus, illetve a szervezet munkatársai töltik fel a képeket, tartalmakat – hívja fel a figyelmet a lap.

Orbán-kormány szíve együtt dobban a külhoni magyar reformátusokéval, ebből következőleg a Királyhágó-melléki egyházkerület például hat év alatt 3,7 milliárd forintnyi magyar közpénzzel lett gazdagabb, a székelyudvarhelyi hívek 200 milliót kaptak a templomuk felújítására, Hódmezővásárhelyen ötmilliárd jut a református gimnázium rendbe tételére, a miniszterelnök saját svábhegyi gyülekezete pedig nemrég 650 millós ajándékot kapott egy 7 ezer négyzetméteres terület formájában.

És ez csak néhány példa. Persze a római katolikus egyháznak is tengernyi pénz jutott, de az egy másik, ugyancsak hosszú történet.

168
 
Az egyhazi lepcsok a beosztasok eljutnak a nagy fonokig az egyhaz fejehez ahova gyujtenek ahova kuldik a penzt a Papanak Vatikanba.
Mo ado forintokkal tamogatjak milliardos nagysagrendben nem csak a muemlek templomok rendbe hozatalat hanem az egesz egyhazat + a hivek adomanya , es + az 1% adoktol , + a perselyezes + minden szervizbol penzt csinalnak. Arrol mar nem is beszelve a hagyatekokrol amiket az egyhazra adomanyoznak a hivok.
Nem szegeny ceg egyik se , duskalnak az aranyba a regisegekbe.
Mindig tobb es tobb kell, az ember mar csak ilyen minden szentnek maga fele hajlik a keze.

/az egyhazi iskolak 3 szor anyi normativat kapnak mint az allamiak az allamtol/
erre szoktak mondani minden uzlet arannya valik a kezukbe.
Ez az egyhazi biznisz olyan, hogy egy halom penzt feldobnak ami az istene azt vegye el ami leesik az marad az egyhazi szemelyeknek.

Egyik alkalommal mikor otthon voltam anyukam utcajaban ahol lakott tobb szegeny is volt az egyik neni meselte, hogy volt nala a pap es Canadabol kapott segitseget, es ez ugy tortent hogy az itteni katolikusok gyujtottek penzt es egy jezsuita papra biztak az elosztast es o hordta szet a szegenyek kozott a par szaz dollaros segitseget ami akkor majd az evi tuzelojet fedezte.
Ennek azert jobb optikaja van mint hogy otthonrol tamogatjak az itteni reformatusokat most fuggetlen attol katolikus reformatus vagy hitgyuliseket akik valoban szednek tizedet hiveiktol amit nem is tagadnak.
 
Kedves Georgina!Értem, és sokmindenben igazad van.Így kellene, hogy működjön.
Csak sajnos nem ezt látjuk mi hívők sem. Nem mennék bele, de ha ennyire képben vagy, akkor tudod, hogy a közelmúltig az egyházakon belül semmiféle ellenőrzés, kontroll nem volt, már az anyagiak tekintetében. És ahol nincs ellenőrzési lehetőség, illetve elszámolás, ott bizony vannak visszaélések. Nem nem bízom az egyházakban, és ezt nem az előítélet, hanem a tapasztalat mondatja velem. Nem nehéz erre példákat találni, ha körülnézel....Dúskálnak az egyházak.
Az utóbbi években meg különösen.Jól felszerelt, szépen karban tartott épületek, új autó a lelkésznek.Míg az állami iskolákban potyog a plafon a gyerekeink fejére.....
 
Én mondtam. És fenntartom.
Úgy hülyeség ahogy azt elobb is mondtad
A mai napig létezik a tized
A jövedelmed és minden bevételek egy tizedet KÖTELES vagy be szolgáltatni
A hetvenes években számtalan felekezet volt garantor a bevándorlók számára
Az európaiak vidáman fogadtak a lehetőséget
A megérkezésekor után pedig fizethették a kötelező tizedet
Esélyed sem volt megszabadulni tőle
A tized ma is elő bevetele sok felekezetnek
 
Rima,az egyik nagy magyar történelmi egyház tagjai vagyunk. Barátaink a másikéi. Soha, senki sem tett kötelezővé számunkra semmiféle tizedet vagy ehhez hasonló hülyeséget. Ez merő ostobaság. Lehet,hogy a mormonoknál vagy a nemtomkiknél még dívik az ilyesmi, de aki közéjük áll, az meg is érdemli,hogy át legyen verve.
 
Rima,az egyik nagy magyar történelmi egyház tagjai vagyunk. Barátaink a másikéi. Soha, senki sem tett kötelezővé számunkra semmiféle tizedet vagy ehhez hasonló hülyeséget. Ez merő ostobaság. Lehet,hogy a mormonoknál vagy a nemtomkiknél még dívik az ilyesmi, de aki közéjük áll, az meg is érdemli,hogy át legyen verve.
Amiről NEM tudsz arról NE merészeld állítani hogy hülyeség !
Nem Mo-bol áll a világ
Történelmi egyház ja Mo- n
Ugyanmaaa a tized létezik a világban
Nem középkori sajátosság
Sőt Mo- n is létezik hitgyulisek fizetnek tizedet
Az Amisok , Mormonok ,Hatarajtok , Menonitak ect . felekezetekben NINCS tized fizetés
Ok más alapokon finanszírozzák a létüket
meg mielőtt bele bonyolódsz az ostobaságodba
 
Utoljára módosítva:
Kedves Rima! Azért beszélek a MAGYAR történelmi egyházakról, mert a fenti topic erről szól. A MAGYAR egyházakban nincsen tized. Se hasonló. Szívesen megosztom veled, hogy a református/ kálvinista egyház az úgynevezett nagy történelmi egyházak egyike. Ha lesz egy kis szabadidőd, lapozz bele bátran a történelemkönyvekbe. Még mielőtt nagyon belebonyolódunk az ostobaságokba, csak mondom.
 
A MAGYAR egyházakban nincsen tized. Se hasonló.
Se hasonló....?
Az úgynevezett egyházközségi hozzájárulást ("egyházi adó") minden katolikusnak arra a plébániára kell befizetnie, amelynek területén lakik (állandó, vagy ideiglenes lakcíme van) CIC 518. kánon.
Tehát a plébániához való tartozás nem tetszőleges, hanem a lakóhely szerint automatikus. Szentmisére és más liturgikus cseleményekre, hitoktatásra, közösségbe a hívők szabad választásuk szerint járhatnak bármely katolikus templomba, plébániára. Ezeken a helyeken adományokat is tehetnek, ez azonban nem tévesztendő össze az úgynevezett "egyházi adóval".
A kért "egyházi adó" mértéke a nettó jövedelem 1%-a, a családok természetesen együttesen is fizethetik "egyházi adójukat".
 
Setni, nem tudom, mi a helyzet a katolikusoknál,de az egyházfenntartói járulékot ( 3 ezer/ év/ fő a ref. egyházban) nálunk nem kötelező fizetni. Attól még lehet bármelyik templomba járni, úrvacsorát venni, hitoktatásra járatni a gyereket , felnőttet/ gyereket kereszteltetni, stb. Aki azonban úgy dönt, hogy nem fizeti be ezt az összeget, az nem választható pl. a közösségi tisztségekre, mert hivatalosan nem teljes jogú egyháztag. Más kérdés,hogy ha bemegyek egy templomba és jól esik, hogy van fűtés, világítás, van, aki ott dolgozik énértem, van aki takarít, stb. akkor érezzem már úgy, hogy valamivel azért illik ehhez hozzájárulnom nekem is.
 
Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy súlyos tévedés azt hinni, hogy csak bizonyos kötelezően fizetendő tarifák után teheted be a lábad a templomokba. Mert itt sokan ebben a tévhitben vannak.
 
Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy súlyos tévedés azt hinni, hogy csak bizonyos kötelezően fizetendő tarifák után teheted be a lábad a templomokba. Mert itt sokan ebben a tévhitben vannak.
Úgy van ahogy írod.
De, ha én egyházhoz tartoznák akkkor fizetnék is mert az egyházamnak szüksége lenne rá de, akiket ismerek azok nagy ívben tesznek erre....De, ha temetés kersztelés van akkor fizetnek....amúgy semmit..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,403
Üzenet
4,856,047
Tagok
618,962
Legújabb tagunk
LelandreupT
Oldal tetejére