Hírek Börtönbüntetésre ítélték a miniszterelnököt, belebukott a lélegeztetőgép-bizniszbe

Belebukott a lélegeztetőgép-bizniszbe a boszniai elnök, akit a bíróság elsőfokon két társával együtt négy év börtönbüntetésre ítélt, mert a koronavírus-járvány alatt gyanúsan magas összegekért vásároltak kínai lélegeztetőgépeket.

A vád szerint szerint egy gyümölcsfeldolgozó vállalat közvetlen megbízást kapott a lélegeztetőgépek beszerzésére, a szerződést pedig a polgári védelmi igazgatóság vezetője írta alá. A száz lélegeztetőgép megvásárlására a cég körülbelül ötmillió eurót (1,89 milliárd forint), védőfelszerelés vásárlására pedig további másfél millió eurót (565,7 millió forint) kapott az államtól.

Fadil Novalicot, Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta országrészének, a Bosznia-hercegovinai Föderációnak a miniszterelnökét hivatali visszaélés vádjában találták bűnösnek. A gyümölcsfeldolgozó vezetőjének öt évet, a polgári védelmi igazgatóság vezetőjének pedig hat évet kell börtönben töltenie csalás és pénzmosás miatt.

A nyomozást a hatóságok még 2020-ban indították el, miután kiderült, hogy a lélegeztetőgépeket egy nem orvosi műszerek beszerzésével foglalkozó vállalaton keresztül szerezték be Kínából. Az ügyészség ezt követően megállapította, hogy a vásárolt lélegeztetőgépek a koronavírussal fertőzöttek legalapvetőbb ellátásának biztosítására sem alkalmasak.

A vádlottak a kétéves eljárás alatt ártatlannak vallották magukat, és azt állították, a közjó érdekében cselekedtek. Novalic ügyvédje bejelentette: fellebbeznek az ítélet ellen.

Horvath Fani

1680725634796.png
 
Akkor az volt a nagy üzlet. Majd minden évben van valami amire el lehet verni az adófizetők pénzét, legyen az háború, járvány, vagy időjárás okozta gonndok. Aztán hirtelen lesz egy csomó cég ami az aktuális gondal foglalkozik, aztán meg el is tűnik.
 
A kormány rossz és saját gazdasági körük kiszolgálását célzó döntései eszméletlen károkat okoznak az országnak.
És?

Itt egy másik példa:

Racionális döntéseket kellene hozni, nem szeretem vagy nem szeretem alapút.
Ha szeretem a politikust, mindent szabad, nehogy a másik bármit tehessen, ha nem szeretem, semmihez nincs joga - így működik ez a szerencsétlen ország.
 
Itt egy másik:
1680758953318.png


Épül a király nélküli királyság, és már nem sok kell, hogy a Horthy-korszakban találjuk magunkat.
Tankerület, vármegye, főispán ....
Hol vannak a főszolgabírók és a csendőrség?

Aztán jöhet a nem egyetértők üldöztetése, bebörtönzése.
Majd a vajda megmondja, ki a jó ember és ki a rossz.

Ki tesz majd ellene?

Csak gratulálhatok, kedves fideszes szavazók! Sikerült elbénázni egy egész országot!
 
Racionális döntéseket kellene hozni, nem szeretem vagy nem szeretem alapút.
Ha szeretem a politikust, mindent szabad, nehogy a másik bármit tehessen, ha nem szeretem, semmihez nincs joga - így működik ez a szerencsétlen ország.
Tudsz csak egyetlen példát is mondani arra, ahol a népszerűtlen le tudta győzni a népszerűbbet?
Szerintem a választás mindenhol így működik.
 
Vidáman kivárja, hogy a DK beradálja a Momentumot is, akkor akár háromharmad is lehet belőle.
Nem múlik a Momentum létén.
A szabályok nem engedik a vereségét.
Minden a Fidesz kézben ami számít.
Nemzetközi csapás fogja elvinni.
Tölgyessy így mondta.
A DK-nak csak készen kell állni.(ezt nem mondta)
Nemzetközi trend vitt még eddig el minden Fideszhez hasonló egyeduralmat.
 
Nem múlik a Momentum létén.
A szabályok nem engedik a vereségét.
Minden a Fidesz kézben ami számít.
Nemzetközi csapás fogja elvinni.
Tölgyessy így mondta.
A DK-nak csak készen kell állni.(ezt nem mondta)
Nemzetközi trend vitt még eddig el minden Fideszhez hasonló egyeduralmat.
Attól tartok, mire ez bekövetkezik, nekem is a legnagyobb gondot a demenciám miatt állandóan elkallódó protézisem megtalálása fogja jelenteni.
 
Nem múlik a Momentum létén.
A szabályok nem engedik a vereségét.
Minden a Fidesz kézben ami számít.
Nemzetközi csapás fogja elvinni.
Tölgyessy így mondta.
A DK-nak csak készen kell állni.(ezt nem mondta)
Nemzetközi trend vitt még eddig el minden Fideszhez hasonló egyeduralmat.

Amen.
 
protézis ragasztó, vagy esetleg legyen láncon a nyakadban a szemüveged mellett?
Utóbbit szoktam én is viccesen javasolni. Előbbi csak ideig-óráig működik, mert ahogy az íny sorvad, a ragasztó egyre kevésbé tudja ellátni a feladatát. Pár évente újat csináltatni az meg drága mulatság, még a német nyugdíjasnak is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András

Statisztikák

Témák
38,558
Üzenet
4,905,876
Tagok
621,895
Legújabb tagunk
Infraredfid
Oldal tetejére