nagyon megható és nagyon szomorú....
nagyon sok ismert és ismeretlen ember, családtag, rokon, barát távozásáról olvastam ezen az oldalon. mind mind nagyon megható és kegyelettel teljes volt. köszönöm az információkat, a szép gondolatokat, és hogy milyen részletességgel búcsúztok..... szeretnék egy pár sort hozzátenni, és remélem olyan mély érzelmeket fog bennetek is megmozdítani, amit a Ti írásotok idézett fel bennem. egy cursillo-s mise utáni beszélgetésen olvasta föl egy nagyon kedves ismerősöm....
"Keresztet a földön minden ember kap.
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban, avagy palotába,
Elkészítve várja az ő keresztfája.
Az a csoda aztán, hogy senki se látja
Mint vérzik a válla, s hogy sebes a háta.
Van, ki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét Krisztusi erővel.
Van, ki könnyen hordja s még nevetni is tud.
Míg a másik zokog és le a földre rogy.
Van, ki büszkén viszi, hisz más úgyse látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki zokogva, zúgolódva viszi
Minden sarkon megáll, s ha lehet, leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják!
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját!
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
Abban a hiszemben : vissza már nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra hol balra!
És segít társain, segít, mert akarja!
Én a keresztemet fiatalon kaptam!
Elfogadni nem, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
S oh csodák csodája, újra nőtt előttem.
Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztem s meggörbült a hátam.
Elestem, fölkeltem. Így ment éveken át.
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feledni napsütötte tájon,
De a keresztem fája, ott is énvelem volt.
És akik ismernek, szinte egytől-egyig
Mind-mind kigúnyolnak, s lettek csúfolóim.
Töviskoszorúmat jól fejembe nyomják,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.
Így hát a keresztem nehéznek tartottam,
Azért hozzá sok más kis keresztet kaptam.
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Így szaporodott meg hatalmas keresztfám.
Meg is öregedtem, életem elröppent,
De az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik szívemen a súlya,
Vagy én lettem gyöngébb?
S vállam már nem bírja?
Ó, sokszor, de sokszor szeretném letenni,
Azt hiszem, hogy tovább már nem tudom vinni.
Vérzik a szívem is, lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg, jóságodért Téged!
Tudom, ha meghalok, eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.
Akkor majd azt mondom:
Én Uram Jézusom!
Nehéz keresztemet, most már visszaadom.
Esdve kérem Tőled édes jó Istenem:
Üdvözítsd az égben, az én szegény lelkem!
Boldogítsd örökre, az én fájó szívem!
Amen "