Hírek Elmérgesedik a vita Magyar Péter és Dobrev Klára között: Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát

Magyar Péter azt állítja: országjárásán sorra mennek oda hozzá olyan emberek, akik kiléptek a DK alapszervezetéből, hogy a Tisza Párthoz csatlakozzanak.


Nem szűnik a vita Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és Dobrev Klára, a DK EP-képviselője között. A gócpont az EP-választás jelölti vitája. A Kossuth téri tüntetése után, április 7-én hívta ki Magyar Péter hármas vitára Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. A DK a listavezetőjét, Dobrev Klárát delegálta, míg a kormánypártból Deutsch Tamás jelezte, hogy kész vitázni az EP-listavezetőkkel. Magyar Péter elfogadta, hogy ezekkel a politikusokkal álljon ki, azt azonban kikötötte, hogy a vitát az állami médiában kell megtartani.
Azóta Magyar Péter azt is bejelentette: 10 napot ad az MTVA-nak, hogy behívja őket vitázni, ha pedig nem enged ennek a kérésnek az állami médium, akkor addig tüntetnek a székház előtt, amíg be nem engedik őket. Nem sokkal később a korábban többször is az MTVA épületénél tüntető, illetve sátrazó független országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos jelezte: amennyiben az állami tévé nem teljesíti Magyar ultimátumát, és tüntetés lesz, azon ő is részt fog venni.
Dobrev Klára a Partizán vitájának visszautasítása után Magyarra utalva azt írta: „Aki azt mondja, hogy CSAK akkor megy el a többi vitára, ha előtte neki Orbán/Rogán megengedte, hogy a köztévében vitatkozzon, az valójában CSAK ki akar bújni a vita alól. Ne bujkáljon a többi vita elől! Orbán és Rogán döntésére akarja bízni magát, a vitát, a választást, az országot? (…) Ne engedje magának, hogy azt hihessük, hogy úgy viselkedik, mint a Fidesz. Orbán is a vita helyett csak szónokol, a fideszesek vita helyett békemenetekre járnak”.
Dobrev Klára jelezte, hogy a Partizánban lesz jövő hét pénteken egy listavezetői vita, május 17-én. A 24.hu cikke szerint a hat meghívott közül Dobrev Klára, Donáth Anna Momentum-elnök, a Kétfarkú Kutya Párt listáját vezető Le Marietta és Toroczkai László, a Mi Hazánk első embere jelezte részvételét, Deutsch viszont leszögezte, ezen a fórumon nem hajlandó vitázni. A 24.hu úgy tudja: Magyar Péter egyelőre nem jelezte részvételi szándékát a Partizán stábja felé.
Dobrev Klára posztjára reagált péntek délután Magyar Péter, aki Dobrevet megszólítva azt írta: „Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral.” Magyar Péter egyenesen azzal vádolta meg a DK politikusát, hogy bejegyzésével asszisztál „a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek.” Arról is írt, hogy országjárása szinte minden helyszínén odamennek hozzá volt DK-tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki a párt alapszervezeteiből.

Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát
– írta Magyar Péter.
A válasz nem váratott sokáig. Dobrev Klára néhány szóval reagált:

Magyar Péter válaszolt, nem jön vitára a Partizánba a jövő héten. Én megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Gyáva. Mint Deutsch Tamás
– fogalmazott a politikus.

Magyar Péter azt állítja: országjárásán sorra mennek oda hozzá olyan emberek, akik kiléptek a DK alapszervezetéből, hogy a Tisza Párthoz csatlakozzanak.


Nem szűnik a vita Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és Dobrev Klára, a DK EP-képviselője között. A gócpont az EP-választás jelölti vitája. A Kossuth téri tüntetése után, április 7-én hívta ki Magyar Péter hármas vitára Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. A DK a listavezetőjét, Dobrev Klárát delegálta, míg a kormánypártból Deutsch Tamás jelezte, hogy kész vitázni az EP-listavezetőkkel. Magyar Péter elfogadta, hogy ezekkel a politikusokkal álljon ki, azt azonban kikötötte, hogy a vitát az állami médiában kell megtartani.

Azóta Magyar Péter azt is bejelentette: 10 napot ad az MTVA-nak, hogy behívja őket vitázni, ha pedig nem enged ennek a kérésnek az állami médium, akkor addig tüntetnek a székház előtt, amíg be nem engedik őket. Nem sokkal később a korábban többször is az MTVA épületénél tüntető, illetve sátrazó független országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos jelezte: amennyiben az állami tévé nem teljesíti Magyar ultimátumát, és tüntetés lesz, azon ő is részt fog venni.
Dobrev Klára a Partizán vitájának visszautasítása után Magyarra utalva azt írta: „Aki azt mondja, hogy CSAK akkor megy el a többi vitára, ha előtte neki Orbán/Rogán megengedte, hogy a köztévében vitatkozzon, az valójában CSAK ki akar bújni a vita alól. Ne bujkáljon a többi vita elől! Orbán és Rogán döntésére akarja bízni magát, a vitát, a választást, az országot? (…) Ne engedje magának, hogy azt hihessük, hogy úgy viselkedik, mint a Fidesz. Orbán is a vita helyett csak szónokol, a fideszesek vita helyett békemenetekre járnak”.

Dobrev Klára jelezte, hogy a Partizánban lesz jövő hét pénteken egy listavezetői vita, május 17-én. A 24.hu cikke szerint a hat meghívott közül Dobrev Klára, Donáth Anna Momentum-elnök, a Kétfarkú Kutya Párt listáját vezető Le Marietta és Toroczkai László, a Mi Hazánk első embere jelezte részvételét, Deutsch viszont leszögezte, ezen a fórumon nem hajlandó vitázni. A 24.hu úgy tudja: Magyar Péter egyelőre nem jelezte részvételi szándékát a Partizán stábja felé.
Dobrev Klára posztjára reagált péntek délután Magyar Péter, aki Dobrevet megszólítva azt írta:

„Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral.” Magyar Péter egyenesen azzal vádolta meg a DK politikusát, hogy bejegyzésével asszisztál „a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek.” Arról is írt, hogy országjárása szinte minden helyszínén odamennek hozzá volt DK-tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki a párt alapszervezeteiből.

Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát
– írta Magyar Péter.
A válasz nem váratott sokáig. Dobrev Klára néhány szóval reagált:


Magyar Péter válaszolt, nem jön vitára a Partizánba a jövő héten. Én megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Gyáva. Mint Deutsch Tamás
– fogalmazott a politikus.

RTL



1715390904098.jpeg
 

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,061,158
Tagok
631,474
Legújabb tagunk
szgabesz7706
Oldal tetejére